2013. október 19., szombat

Szerény Milan győzelem egy fantasztikus bombagóllal

Nem játszott szépen a Balotelli nélkül felálló Milan, de végeredményben sikerült otthon tartani a három bajnoki pontot Birsa fantasztikus találatának köszönhetően. A nap másik meccsén a Cagliari örvendhetett győzelemnek. 

A fekete lóként aposztrofált Udinese ezúttal sem rossz, sem pedig túl jó napot nem fogott ki, az egy gólos vereség elfogadható az AS Milan otthonában, főleg annak tudatában, hogy egy védhetetlen löket okozta a csapat vesztét. Az egyetlen és egyben győztes találatot Birsa szerezte a 22. percben, mely elképzelhető, hogy a hétvége találata lesz majd. Győzelmével a Milan feljött a hetedik helyre, igaz a mezőny nagy része holnap játszik majd, míg az Udinese a felsőház legalján tanyázik. 

AC Milan - Udinese 1-0 (1-0)
G: Birsa (22.) ill. -

A játéknap másik meccsén két alsóházi együttes a Cagliari és a Catania csapott össze. A vendégek nem teketóriáztak és első valamire való helyzetüket gólra váltották az 5. percben Bergessio révén, ám ezt követően a találkozó nem róluk szólt. A pálya enyhén szólva felborult, és ez nem csak a labdabirtoklásban, de a helyzetekben, kísérletekben is megmutatkozott. Az egyenlítő találat a 26. percben érkezett Ibarbo révén, aki a félidő végén büntetőt hibázott. A 40. perctől hátrányba kerültek a hazaiak Legrottaglie  tette ért pirosat és tizenegyest. A sok helyzet ellenére úgy tűnt, pontot szerezhet idegenben a Catania, azonban hat perccel a rendes játékidő vége előtt jött Pinilla és eldöntötte a meccset. A Cagliari 29 alkalommal vette célba ellenfele kapuját.

Cagliari - Catania 2-1 (1-1)
G: Ibarbo (26.), Pinilla (84.) ill. Bergessio (5.)
Kiállítva: - ill. Legrottaglie (40.)

Őszi Ádám

A West Ham otthonában ma Agüero volt az úr

Nem sikerült a bravúr a "Kalapácsosok" számára, így a Manchester City három bajnoki ponttal távozhatott a szombati játéknap zárómeccsén. A hazai játékosok megjegyezték Agüero nevét, akire egyszerűen nem volt ellenszer. 

Az első pillanattól fogva megragadta a kezdeményezést a Toure vezérelte vendég együttes, mely fölényét a 16. percben váltotta góllá, ekkor Agüero kapott hatalmas labdát a nyáron igazolt Fernandinhótol és a kapus mellett laposan a hálóba helyezte azt. A fordulást követően aztán ismét villant az argentin, akire a hírek szerint a Barcelona és a Real Madrid is feni a fogát. Az 51. percben Silva tekert be egy szöglettel felérő szabadrúgást, az alacsony támadó pedig kibújva a védők hóna alatt Jääskeläinen kapujába juttatta a bogyót.

Az 58. percben aztán szépítettek a hazaiak, egy igen csak lesgyanús szituáció végén Vaz Te juttatta ollózás szerű mozdulattal a kapuba a labdát. A City győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben, a megnyugtató különbségről pedig Silva gondoskodott a 80. percben, kialakítva a végeredményt.

Győzelmével a "Polgárok" feljöttek a negyedik helyre, míg a West Ham az alsóház középső felében tanyázik.

West Ham - Manchester City 1-3 (0-1)
G: Vaz Te (58.) ill. Agüero (16., 51.), Silva (80.)

Őszi Ádám

La Liga: Tata Martino az Osasuna ellen megismerte a pontvesztés fogalmát

Nem tett jót a válogatott szünet az FC Barcelonának, a katalán játékosok igen fásultan léptek pályára az Osasuna ellen, többükön már az első játékrészben a fáradtság jelei mutatkoztak. A katalánok elszenvedték első pontvesztésüket, üröm az örömben, hogy Messi visszatért és játszott egy keveset. Minden volt ez, csak nem jó előjel a Real elleni derbi előtt.  

A mérkőzés jeles nap volt a katalán hívek számára, ugyanis Puyol hosszú kihagyást követően kezdőként tért vissza, ám visszatérését a túloldalon hamar beárnyékolta egy térdsérülés, az Osasuna labdarúgója Sisi hat perc játékot követően nem tudta folytatni. A pálya majd hogy nem felbillent, ami a labdabirtoklást illette, de a padon helyet foglaló Messi nélkül ezúttal nem volt az igazi, valami nagyon hiányzott a Barcelonából. Kevés volt a lövés és a próbálkozás vendég részről, míg a hazaiak egyetlen egyszer sem találtak kaput az első félidőben.

A második játékrészben aztán magasabb fokozatba kapcsoltak Iniestáék, azonban ez is kevésnek bizonyult, ma ennyi volt a csapatban. Fabregas előtt adódott egy nagyobb lehetőség, de kimondott ziccert fel sem jegyezhettünk. A 68. minutumban Xavi helyére érkezett Messi, de mindhiába, ma semmi és senki nem tudott segíteni Tata Martino mester csapatán.

Nyolc megnyert mérkőzést követően pontokat hullajtott a Barcelona, ezzel pedig az új tréner Tata Martino megtudhatta, milyen érzés a pontvesztés a Barca edzőjeként. 

Osasuna - Barcelona 0-0 (0-0)

Őszi Ádám

Újabb MU blama, ezúttal az Old Traffordon

Tovább vajúdik a Manchester United a bajnokságban, Moyes tanítványai ezúttal a szezon meglepetéscsapata a Southampton ellen vesztettek nagyon fontos bajnoki pontokat, ezzel pedig az éllovasok előnye ismét nőtt. Győzni tudott az Everton és a Chelsea, Gera nélkül ikszelt a West Brom.  

Manchester United - Southampton 1-1 (1-0)
G: Van Perise (26.) ill. Lallana (89.)

Hiába szerzett vezetést Robin van Persie egyéni megmozdulását követően a United, a végjátékban jött Lallana és döntetlenre mentette a meccset csapatának. A mérkőzéshez hozzátartozik, hogy többet birtokolta a labdát a Southampton és bizony a kapura is veszélyesebbek voltak. Az eredménnyel a vendégek természetesen nagyon elégedettek lehetnek, míg aVörös Ördögök nyolc forsuló után a nyolcadikok és ez még lehet rosszabb, ha holnap nyer az Aston Villa. A hátrány az éllovassal szemben immáron nyolc pont, mely tetemesnek mondható.

Everton - Hull City (2-1 (1-1)
G: Mirallas (8.), Pienaar (57.) ill. Sagbo (30.)

Győzelemmel folytatta bajnoki menetelését az Everton, maely a Hull elleni győzelemmel feledtette a Manchester City elleni fiaskót. Mezőnyben jobbnak bizonyultak a hazaiak, akik Mirallas révén hamar veeztést szereztek, majd a három pontról Pienaar döntött. A vendégek egy ízben találtak kaput, abból azonban gól lett.

Swansea City - Sunderland 4-0 (0-0)
G: Bardsley (57.-öngól), De Guzman (58.), Wilfried (64-öngól), Fletcher (80.-öngól)

Micsoda meccs! Igazi flúgos futam, melyen két gólt is szerzett a Sunderland, a nevük mellett a végén még is nulla szerepelt. A sereghajtó a Swansea otthonában vendégszerepelt és egy gól nélküli első félidőt követően beindultak a történések. Előbb Bardsley  öngóljával szereztek vezetést a hazaiak, majd De Guzman szerezte a walesi csapat egyetlen akciógólját. A 64. percben aztán Wilfried értékesített egy büntetőt. Tíz perccel a vége előtt keretbe foglalta a félidőt a Sunderland, Fletcher vétett újabb öngólt.

Stoke City - West Brom 0-0 (0-0)

Igen csak kiegyenlített meccse vívott a két csapat, melynek végén pontosztozkodás született, a szurkolók pedig nem láthattak gólt. A két csapat kezdő tizenegyében mindössze négy angol kapott helyet...

Őszi Ádám

Négyet hintett a Chelsea, megvan Eto'o első gólja

A Chelsea hazai környezetben fogadta az újonc Cardiff együttesét. A mérkőzés elején, nagy volt az ijedség, azonban felpörgött Mourinho csapata és igazi gálaelőadást tartott hazai közönsége előtt, melyből igen csak kivette a részét Eto'o. 

Jól kezdtek a hazaiak, azonban a 10. percben méla döbbenet ült ki a Stamford Bridge közönségének arcára. Mutach a Cardiff  támadó középpályása intette csendre a hazai szurkolókat és vágta a labdát Cech kapujába. Az egyenlítő találatra egészen a 33. percig kellett várni, ekkor az Anzhi együttesétől érkező kameruni szolgálta ki Hazardot, aki nem kegyelmezett és egyenlített.

A fordulást követően nem szűnt a hazaiak nyomása, olykor már-már közönségszórakoztató módon csorgott a labda lábról lábra, míg nem a 66. percben kölcsönkenyér visszajár alapon Hazard tálalt Eto'o elé, aki megszerezte első gólját a londoni kékek mezében. Marshall a vendégek hálóőre tehát elmondhatja magáról, hogy ő volt a futballtörténelem első hálóőre aki a PL-ben gólt kapott a korábbi Barca sztártól. A gépezet beindult, a 78. percben Oscar találat a hálóba, majd négy perccel később Lampard remek labdáját Hazard értékesítette. 

Győzelmével a "Special One" vezette társaság beérte és jobb mutatóinak köszönhetően meg is előzte a Liverpoolt, mely a harmadik helyre csúszott vissza. 

Chelsea - Cardiff City 4-1 (1-1)
G: Hazard (33., 82.), Eto'o (66.), Oscar (78.) ill. Mutch (10.)

Őszi Ádám

Isteni trió, avagy varázsolt Ramsey, Özil és Giroud

A Liverpool ponthullajtását követően azon lehetőség adódott Arsene Wenger csapata előtt, hogy ha legyőzik a Norwich együttesét az Emiratesben, akkor egyedüli listavezetővé avanzsálódhatnak. Nos, ez sikerült, a Giroud, Özil, Ramsey trió pedig álomszerűen játszott, mondhatni varázsolt. 

A gólgyártás a 18. percben kezdődött meg, mikor is Giroud passzát követően a mostanság igen csak nyílt szavú Wilshere talált a kapuba. A kezdőből ezúttal kimaradó Ramsey már az első félidőben pályára került, Flaminit váltotta, a cserét pedig nem bánta meg Wenger, még ha kényszerű is volt.

A második játékrészben aztán ismét Giroud tetszelgett az előkészítő szerepkörében, aki ezúttal Özil lábára varázsolta a labdát, a Real Madridtól érkező német pedig a hálóba vágta azt. A 70. percben aztán Howson találatával szépítettek a kanárik, és egy pillanatra úgy tűnt, még gond is lehet, azonban megrászták magukat az Ágyúsok és a végén még gurítottak kettőt. A 83. percben Wilshere készített elő, a gólt pdig a csereként pályára lépő és mezőnyben fantasztikus teljesítményt nyújtó Ramsey szerezte. Az i-re a pontot Özil tette fel, aki duplázni tudott, míg Ramsey pedig asszisztot jegyzett.

Egyszerűen káprázatos, ahogyan Özil beilleszkedett az Arsenal együttesében, a közönség pillanatok alatt befogadta és a szívébe zárta a németet. Ilyen teljesítménnyel persze nem csoda. Az Arsenal győzelmének köszönhetően két pontra meglépett üldözői elől. 

Arsenal - Norwich City 4-1 (1-0)
G: Wilshere (18.), Özil (58., 88.), Eamsey (83.) ill. Howson (70.)

Őszi Ádám

Fontos bajnoki pontokat hagyott Newcastleben a Liverpool

Igen kemény meccs várt a Liverpool együttesére. A vörösök a Newcastle vendégeként lépett pályára a Premier League 8. fordulójának nyitómécsen, s a bicskájuk bizony belecsorbult a "Szarkákba". 

Fantasztikus hangulat és telt ház fogadta a csapatokat a St James' Parkban, melyben a 23. percben hangrobbanás következett be. Az ok nagyon egyszerű volt, Cabaye vette be a vendégek hálóját egy igen csak távoli löketet követően. A félidő hajrájában aztán óriási lehetőséget kapott a pool, Mbiwa került a kiállítás sorsára, ráadásként pedig még büntetőt is kaptak a vendégek. Az ítélet végrehajtó Gerrard volt, aki tőle megszokott magabiztossággal értékesítette a tizenegyest.

A második félidőben aztán hajukat téphették a vörösök szurkolói, emberelőnyben ugyanis nem szép dolog gólt kapni. Az 57. percben Cabaye átadását követően Dummett szerzett újra vezetést a "Szarkáknak". A folytatásban ment, hajtott küzdött a pool, a pálya szinte felborult, a lövések pedig csak úgy viharoztak Krul kapuja felé, de csak egyenlítésre futotta. A gólt a fantasztikus duóként aposztrofált támadókettős hozta össze, az előkészítő szerepkörében Suarez tetszelgett, míg a gólt Sturridge neve mellé húzták a statisztikusok.

A St James' Parkban soha sem könnyű nyerni, ám a kiállítás adta lehetőség védet igen csak szomorkodhatnak a pool szurkolói, a csapat nagy lehetőséget szalasztott el.

Newcastle United - Liverpool 2-2 (1-1)
G: Cabaye (23.), Dummett (57.) ill. Gerrard (42.), Sturridge (72.)
Kiállítás: Yanga-Mbiwa (41.) ill. -

Őszi Ádám

Premier League: Nyerhető meccsek elé néznek a nagyok - íme a menetrend

Szombaton véget ér a böjt az angol futball szerelmesei számára, ugyanis tizenhárom napnyi "pihenést" követően újra beindítja motorját a világ egyik ha nem a legjobb bajnoksága a Premier League. Ami a párharcokat illeti, ezúttal csúcsderbire nem kerül sor, jó meccseknek azonban nem leszünk ezúttal sem híján.  

A szombati ebéd után egy igazán jó mérkőzésre van kilátás, ugyanis a Newcastle a bajnoki címre törő Liverpool együttesét fogadja. A hazaiak szeretnénk a felsőházba kerülni, míg a pool tartaná a lépést az Ágyúsokkal, illetve ha úgy adódik meg is előznék őket. Három kiváló gólgyáros párharca is lesz ez a meccs, hazai részről a házi gólkirál Rémy sanyargathatja majd a vörösök védőit, míg a túloldalon a Sturridge, Suarez duó rohamozhat majd.

Ezt követi majd a négy órás meccsdömping, mikor is hat találkozó kerül megrendezésre egy időben. A listavezető Arsenal hazai környezetben fogadja a jelenleg kieső pozícióban lévő Norwich csapatát, míg a városi rivális Chelsea az újonc Cardiff együttesét látja vendégül. Az Everton-Hull City összecsapás szomszédvári rangadó lesz, márha a tabellára tekintünk, ugyanis a hetedik csap majd össze a nyolcadikkal, ám azt hagyjuk meg, hogy a liverpooli kékek lesznek a meccs favoritjaik. Gera Zoltán csapata a West Brom a Stoke ellen folytatná remek menetelését, négy veretlen meccs után szeretnék, ha ez ötös szériára duzzadna, míg a hazai együttes négy meccses nyeretlenségi sorozatát szakítaná meg.  A liga egyetlen nyeretlen csapata a Sunderland egészen Walesig utazik, ahol a pocsék formát mutató Swansea ellen bizonyítanék, van még esély a feltámadásra.

Nem lesz könnyű helyzetben a Manchester United, mely igen csak rosszul szerepelt eddig, csupán a kilencedikek a tabellán, míg ellenfelük az Old Trafford gyepén a Southamton lesz, az a gárda, mely az idei szezon eddigi meglepetéscsapata, jelenleg negyedikek és hét meccsen csupán két gólt kaptak. Jöjjön tehát RVP és Rooney számára egy igazi betonfal. A másik manchesteri csapat a "Polgárok" a West Ham vendégszeretetét élvezhetik majd, a meccs végén kiderül, melyik fél örvend majd jobban. A City számára csak a győzelem az elfogadható, amennyiben nem szeretnének nagyon lemaradni.

Vasárnapra egy mérkőzés marad, az Aston Villa látja vendégül a Tottenham együttesét, mely a jó rajtot követően igen csak visszaesett. A forduló zárómérkőzésére hétfőn kerül majd sor, az újont és jelenleg kieső helyen álló Crystal Palace a Fulham csapatát látja vendégül.

Szombat:
13:45 Newcastle United - Liverpool (DigiSport 1)
16:00 Arsenal - Norwich
16:00 Chelsea - Cardiff
16:00 Everton - Hull City
16:00 Manchester United - Southampton (DigiSport 1)
16:00 Stoke - West Bromwich
16:00 Swansea - Sunderland 
18:30 West Ham United - Manchester City (DigiSport 1)

Vasárnap:
17:00 Aston Villa - Tottenham

Hétfő:
21:00 Crystal Palace - Fulham (DigiSport 1)

Őszi Ádám