2015. augusztus 13., csütörtök

Barca: 12 millióért vihetik a katalánok tehetségét

A Messi-Neymar-Suarez trió mellett roppant nehéz az FC Barcelona kezdő támadósorának a közelébe kerülni. Az akadémián nevelkedő labdarúgók számára pedig még bonyolultabb a helyzet, hiszen a rangsorban cserecsatárok is vannak előttük, mint például jelen esetben Pedro. Ezt a bizonyos lépcsőfokot ostromolta a tavalyi szezonban Sandro, Munir, illetve az ifjú Traore, utóbbi azonban úgy fest, hogy nem kíván viaskodni, játszani szeretne, így a tettek mezejére lép, s kereket old. A katalán klub szép összeget láthat utána...!  

A mali felmenőkkel rendelkező spanyol állampolgár gyermekkora óta a katalánok akadémiáján nevelkedik, 11 esztendeje, mikor még csak nyolc éves volt, már a klub színeiben rúgta a bőrt. Jelenleg 19 esztendős, tavaly bemutatkozott a felnőttek között, de hosszú ideje, illetve stabilan csak a második csapatban számítottak rá. Mint ismeretes a Barca B kiesett a másodosztályból, a harmadik vonal pedig annyira nincsen szem előtt és nem is olyan vonzó, míg az első keret igen távoli, jelen pillanatban Sandro és Munir is elsőbbséget élvez vele, s hiába Pedro esetleges távozása, Nolito hamar betöltheti az általa hagyott űrt.

Adama Traore iránt az elmúlt hónapokban több klub is bejelentkezett, eleinte a Guardiola trenírozta Bayern München tűnt a befutónak, ám ez mára már egy halott szálnak tűnik, az érdeklődés a Premier League irányából jön. A West Ham United és a Liverpool sem közömbösen tekint a csatárra, ám a legfrissebb hírek szerint az Aston Villa lehet a befutó. A birminghami klub 12 millió eurót tehet le az asztalra, a transfermarkt.de év elején 5 millióra taksálta a játékos piaci árát, melyhez tartozik egy 2018 nyaráig szóló kontraktus.

Őszi Ádám

US Open Kupa: Németh gól, fináléban a Sporting

Két hazai győzelem és egy Németh Krisztián gól a US Open Kupa  elődöntőin, avagy megvan a finálé párosítása, a Phildelphia ellenfele a Sporting Kansas City lesz.  

Sporting Kansas City - Real Salt Lake 3-1 (1-1)
G:Mustivar (35.), Feilhaber (80.), Németh (85.) ill. Garcia (24.)
Kiállítás: - ill. Garcia (90+3.)

Mind mezőnyben, mind pedig helyzetek tekintetében ellenfele fölé nőtt a Sporting, mely a második félidőben igába hajtotta ellenfelét. Noha a mérkőzésen a Real Salt Lake szerzett vezetést Garcia révén, tíz percen belül érkezett az egyenlítő találat, Feilhaber folytatja pazar produktumát, előbb gólpasszal, majd a második félidőben a hajrára fordulva góllal vette ki a részét a sikerből. A végszó Németh Krisztián lábában volt, a maygar támadó egy hatalmas védelmi bakit használt ki. A találkozót tíz emberrel fejezte be a Real Salt Lake, Garcia a ráadásban jutott a kiállítás sorsára, ez már nem osztott, nem szorzott. Ezzel az is eldőlt, hogy nem lesz rekordállítás, a Chicago marad ugyan úgy négyszeres győztes, mint a címvédő Seattle. Ara, hogy ötszörös bajnoka legyen az US Open Kupának, méf várni kell.

Philodelphia - Chicago Fire 1-0 (0-0)
G: Le Toux (74.) ill. -

Csakúgy, mint tavaly, idén is a Philodelphia lesz a döntő egyik résztvevője, a finálénak pedig ezúttal is otthonuk a PPL Park szolgál majd helyszínéül. Óriási különbség nem rajzolódott ki a csapatok között, mezőnyben szinte teljesen egyenlőek voltak a csapatok, a különbséget csupán Le Toux jelentette, a francia labdarúgó a 74. percben lőtte be a győztes találatot. A Philodelphia története második fináléjára készülhet, míg a Sporting két ízben már döntőzött, mérlegük pedig ezidáig makulátlan.

A finálét szeptember 30-án rendezik, a kupa sorsa egy mérkőzésen dől el.

Őszi Ádám

Angol Ligakupa: Egy híján teljes a 2. forduló mezőnye

Noha kedden már lejátszották az angol Ligakupa első fordulójának legtöbb mérkőzését, szerdára is maradt három találkozó, sőt, egy párharcot még csütörtökön is rendeznek majd. A Preston és a Middlesbrough hozta a kötelezőt, míg a szebb időket is megélő Portsmouth búcsúztatta a két osztállyal feljebb játszó Derby County-t. 

Összegezzünk egy kicsit, avagy a negyedosztályú csapatok remekül szerepeltek az első fordulóban, míg a másodosztályú csapatok szépen potyogtak. A következő körben csatlakoznak majd azon Premier League csapatok, melyek nem érintettek a nemzetközi porondon. Az első fordulóból továbbjutó 36 csapat, illetve a 14 élvonalbeli együttes alkotja a második forduló mezőnyét, tehát 50 csapat, 25 párharc.

Az első forduló számokban! - Osztályokra, résztvevőkre és továbbjutó csapatokra bontottuk a mezőnyt, illetve százalékos mutatót is felállítottunk a továbbjutási arányról. A Leeds és a Doncaster még nem játszott , így a másod és harmadosztály esetében nem 24, hanem 23 együttessel számoltunk százalékos arányt.

Másodosztály: 24 induló - 15 továbbjutó (65,3 %)
Harmadosztály: 24 induló - 10 továbbjutó (43,4 %)
Negyedosztály: 24 induló - 10 továbbjutó (41,6 %)

Megdöbbentően magas az alacsonyabb osztályú csapatok százalékos aránya, lévén számukra többnyire magasabb osztályú csapatok vártak, minden egyes továbbjutás a papírforma megöntését mutatja...! A kupaélet már csak ilyen...

Az angol Ligakupa 1. fordulójánakszerdai eredményei: 
Crewe (III.) - Preston (II.) 1-3
Oldham (III.) - Middlesbrough (II.) 1-3
Portsmouth (IV.) - Derby County  (II.) 2-1

Az 1. forduló augusztus 13-án zárul a Leeds (II.) és a Donchaster (III.) összecsapásával, utóbbinak a pályaválasztói jogával. 

Az angol Ligakupa 1. fordulójának keddi eredményei: 
Accrington (IV.) – Hull City (II.) 2-2 (büntetőkkel 3-4) 
Blackburn Rovers (II.) – Shrewsbury (III.) 1-2 
Brentford (II.)  – Oxford Utd. (IV.) 0-4 
Bristol Rovers (IV.) –  Birmingham (II.) 1-2 
Cardiff City (II.) – Wimbledon (IV.) 1-0 
Carlisle (IV.)  – Chesterfield (III.) 3-1 (hosszabbítás után)  
Charlton (II.) – Dag&Red (IV.) 4-1 
Colchester (III.) – Reading (II.) 0-1 (hosszabbítás után)  
Fleetwood (III.) – Hartlepool (IV.) 0-1 
Huddersfield (II.) – Notts County (IV.) 1-2 
Ipswich (II.) – Stevenage (IV.) 2-1 
Luton (IV.) – Bristol City (II.) 3-1  
Millwall (III.) – Barnet (IV.) 1-2 (hosszabbítás után) 
MK Dons (II.) – Leyton Orient (IV.) 2-1 
Morecambe (IV.) – Sheffield United (III.) 0-1 
Northampton (IV.) – Blackpool (III.) 3-0 
Nottingham Forest (II.) – Walsall (III.) 3-4 
Peterborough (III.) – Crawley Town (IV.) 2-0 
Plymouth(IV.)  – Gillingham (III.) 1-2 
Port Vale (III.) – Burnley (II.) 1-0 
Rochdale (III.) – Coventry (III.) 1-1 (büntetőkkel: 5-3)  
Rotherham (II.) – Cambridge Utd. (IV.) 1-0 
Scunthorpe (III.) – Barnsley (III.) 1-1 (büntetőkkel 6-7)  
Sheffield Wed. (II.) – Mansfield (IV.) 4-1 
Southend (III.) – Brighton (II.) 0-1 
Swindon (III.) – Exeter (IV.) 1-2 
Wigan (III.) – Bury (III.) 1-2 
Wolverhampton (II.) – Newport (IV.) 2-1 
Wycombe (IV.)  – Fulham (II.) 0-1 
Yeovil (IV.) – QPR (II.) 0-3 
York (IV.) – Bradford (III.) 2-2 (büntetőkkel: 4-2)  
Bolton W. (II.) – Burton (III.) 0-1

Őszi Ádám