2013. augusztus 1., csütörtök

International Champions Cup: kiesett a Juve, elődöntőben az Everton

Első alkalommal kerül megrendezésre az International Champions Cup, mely a nyári felkészülés mini Bajnokok Ligájaként aposztrofálható. Nyolc kiváló együttes méri össze erejét, a párharcok egy találkozón dőlnek el, a mezőny pedig ige illusztris. Nos, ahogyan korábban a Valencia, így a Juventus sem lesz a végső győztes, hiszen a torinói gárda büntetőkkel búcsúzni kényszerült angol riválisával szemben. 

A Juve igen komoly összeállításban Fernando Llorete és Carlos Tevez csatárjátékával lépett pályára az Everton elleni meccsen, melyet San Franciscóban rendeztek meg teleház előtt. Egyébként egy meccs, a már lejátszott Valencia-Milan összecsapás kivételével az összes mérkőzésnek az Egyesült Államok ad otthont. Az első játékrészben a liverpooli csapat akarata érvényesült, ők játszottak veszélyesebben, ám az első félidő nem hozott gólt. A második játékrészben azonban betalált az angol klub. A 61. minutumban Kevin Mirallas vette be az Öreg Hölgy kapuját. A válasz azonban nem maradt el, ugyanis Kwadwo Asamoah 17 méterről eleresztett lövése talált utat Tim Howard kapujába. A felek nem bírták döntésre vinni, így következhetett a büntetőpárbaj, melyet az Everton játékosai bírták jobban. Osman a liverpooliak kiválósága egyből rontással kezdett, ezt követően azonban a következő hét rúgó túljárt a két kapus eszén. A döntés Pirlo kezében volt, tőle nem megszokott módon hibázott, így mehetett tovább a párharc. A hetedik párban Coleman belőtte, majd Peluso kihagyta, ezzel pedig az Everton jutott az elődöntőbe és várja ellenfelét.

Korábban játszották a már említett Valencia-AC Milan meccset, mely vendég győzelmet hozott, az olasz klub Robinho és De Jong góljainak köszönhetően már az első játékrészben kettővel vezetett, a Valencia pedig Parejo révén csak egyenlíteni tudott. Ezen meccset egyébként még július 27-én játszották azon okból kifolyólag, hogy a Milan jelenleg az Audi Kupán érdekelt két meccs erejéig.

Valencia - AC Milan 1-2 (Pareja ill. Robinho, De Jong)
Juventus - Everton 1-2 - büntetőket követően (Asamoah, ill. Mirallas)

Éjjel játsszák:
02:00 Chelsea - Internacionale
04:30 Real Madrid - Los Angeles Galaxy

Az elődöntőben:
AC Milan - Chelsea/Internacionale (?)
Everton - Real Madrid/Los Angeles Galaxy (?)

Őszi Ádám