2015. március 10., kedd

UEFA Ifjúsági Liga: Elődöntőben a Cheslea

Megvan az UEFA Ifjúsági Liga nyoni négyes döntőjének első részvevője a Chelsea u19-es csapatának személyében. A londoni kékek legnagyobb ígéretei az előző körben az Arsenalt búcsúztató Atletico Madridon keresztül verekedték be magukat a legjobb négybe. 


Chelsea - Atletico Madrid 2-0 (1-0)

G: Manzanza (38.-öngól), Solanke (89.) ill. -

Hiába játszott helyenként jobban De La Morena együttese, hiába a több kialakított lehetőség, a Chelsea kegyetlenül kihasználta az előtte adódó lehetőségeket. A vezető találat némileg peches volt, szépen mentek el a hazaiak a szélen, ám a centerezett labdát végül a madridiak középpályása Manzanza juttatta a kapuba. Nem sikerült a felszabadítás, igaz ha nem ér bele, akkor a mögötte érkező Chelsea játékos jegyzi a gólt. Ezen találat megalapozta Viveash tanítványainak továbbjutását, ahogy múlott az idő, az eredménykényszer úgy ült rá az ifjú Matracosokra. Egyre nyíltabb lett a védelem és a középpálya, ám az utolsó pillanatig izgulni lehetett, hiszen egy esetleges madridi gól büntetőpárbajba facsarta volna a meccset. Egy perccel a rendes játékidő vége előtt aztán Solanke biztossá tette a kékek sikerét, Matin nem ért le az alső sarokhoz, pedig igen csak ott állt. Kapushiba ide vagy oda, a támadósor nem tudott gólt szerezni, anélkül pedig igen nehéz párharcot nyerni. 

A Chelsea ifjú csatára Solanke pedig nagyon közel került a gólkirályi címhez, ezzel a találattal már 9-nél jár, míg üldözője Moyara a Real Madrid játékosa már nem növelheti góljainak számát. Aki még beleszólhat a címért folytatott harcba az Byrne a Manchester City 6 gólos csatára, illetve az Anderlecht legeredményesebbje Leya aki szintén 6-nál tart.

Negyeddöntők:
Chelsea - Atletico Madrid 1-0
03.17. 17:00 Benfica - Shakhtar Donetsk
03.17. 18:00 AS Roma - Manchester City
03.18. 19:00 Anderlecht - Porto

A nyoni négyes döntő résztvevői:
1. Chelsea
2. ???
3. ???
4. ???

Őszi Ádám

Bundesliga: Robben letaszítva a góllövőlista éléről - Top10

Ádáz harc folyik a Bundesliga gólkirályi címéért, ketten meglógtak az élen, ám az üldözőmezőnyt sem írhatjuk le 24 forduló után, hiszen még tíz mérkőzés mindenkinek vissza van a szezon végéig. 

A legjobb tízben immáron négy Bayenr München játékos található, Thomas Müller duplájával fellopta magát a listára és beérte Lewandowskit. Ezen a héten Götze zárta a tízes listát, míg az éllovas Robben visszacsúszott a második helyre, Meier csakúgy mint egy héttel korábban ezúttal is duplázott és újra az élre állt, igaz csapatán így sem tudott segíteni. Dost és a Wolfsburg nagy sorozata is megszakadt, míg a Werder gólfelelőse Di Santo szépen gyűjtögeti a találatokat, egy hete és most hétvégén is a kapuba talált. Új tag a listán a Leverkusen házi gólkirálya, a duplát jegyző Son Heung-Min, aki csapattársát Bellarabit is megelőzte ezzel.

Folytatás hétvégén, jön a 25. forduló...


Íme a Bundesliga gólkirályai a századforduló óta:
1999-2000: Martin Max (1860 München) 19 gól
2000-2001: Sergej Barbarez (Hamburg), Ebbe Sand (Schalke) 22-22 gól
2001-2002: Márcio Amoros (Dortmund), Martin Max (1860 München) 18-18 gól
2002-2003: Giovane Élder (Bayern München), Thomas Christiansen (Bochum) 21-21 gól
2003-2004: Aílton (Werder bremen) 28 gól
2004-2005: Marek Mintál (Nürnberg) 24 gól
2005-2006: Miroslav Klose (Werder Bremen) 25 gól
2006-2007: Theofanis Gekas (Bochum) 20 gól
2007-2008: Luca Toni (Bayern München) 24 gól
2008-2009: Grafite (Wolfsburg) 28 gól
2009-2010: Edin Dzeko (Wolfsburg) 22 gól
2010-2011: Mario Gómez (Bayern München) 28 gól
2011-2012: Klaas-Jan Huntelaar (Schalke) 35 gól
2012-2013: Stefan Kießling (Bayer Leverkusen) 32 gól
2013-2014: Robert Lewandowski (Dortmund) 20 gól)
2014-2015: ???

Őszi Ádám

Az angol gólkirály nyomában

Luis Suarez, Robin van Perise, Carlos Tevez, Dimitar Berbatov, Didier Drogba, Nicolas Anelka és Thierry Henry, avagy ez elmúlt tíz esztendő Premier League gólkirályai, kiváló labdarúgók, igazi gólvadászok, a hálóőrök rémei. Kérdés, hogy ki lesz a nívós társaság legújabb tagja, a 2014-2015-ös kiírás legrettegettebb támadója. Jelentkező van bőven, a harc igen ádáz... 

Tavaly Luis Suarez utcahosszal nyerte a címet csapattársa Sturridge előtt, idén azonban roppant szoros a mezőny és az sem elképzelhetetlen, hogy az 1999-2000-es szezon után (Kevin phillips 30 gól) újra angol gólkirálya lesz a Premier Leaguenek. Erre a Tottenham támadója Kane és a QPR gólfelelőse Austin is pályázik, de még Berahino a West Brom csatára sem feledhető, igaz részéről hatalmas produktumra lenne szükség, hogy beérje a közvetlen élmezőnyt. Az élen jelen pillanatban holtverseny vanDiego Costa és Agüero 17 góllal áll, őket követi a 16 gólos Kane, majd Austin 15 egységgel.

Tavaly Suarez 31 góllal lett első, ettől idén a mezőny borzasztó messze áll.

Íme a góllövőlista jelenlegi állása:


A Premier League 1992-1993-tól íródó történetének gólkirályai:
1992-1993: Teddy Sheringham (Nottingham Forrest/Tottenham) 22 gól
1993-1994: Andy Cole (Newcastle United) 34 gól
1994-1995: Alan Shearer (Blackburn) 34 gól
1995-1996: Alan Shearer (Blackburn) 31 gól
1996-1997: Alan Shearer (Newcastle United) 25 gól
1997-1998: Dion Dublin (Coventry City), Michael Owen (Liverpool), Chris Sutton (Blackburn) 18-18 gól
1998-1999: Hasselbaink (Leeds), Michael Owen (Liverpool), Dwight Yorke (Manchester United) 18-18 gól
1999-2000: Kevin Phillips (Sunderland) 30 gól
2000-2001: Hasselbaink (Chelsea) 23 gól
2001-2002: Thierry Henry (Arsenal) 24 gól
2002-2003: Ruud van Nistelroy (Manchester United) 25 gól
2003-2004: Thierry Henry (Arsenal) 30 gól
2004-2005: Thierry Henry (Arsenal) 25 gól
2005-2006: Thierry Henry (Arsenal) 27 gól
2006-2007: Didier Drogba (Chelsea) 20 gól
2007-2008: Cristiano Ronaldo (Manchester United) 31 gól
2008-2009: Nicolas Anelka (Chelsea) 18 gól
2009-2010: Didier Drogba (Chelsea) 29 gól
2010-2011: Dimitar Berbatov (Manchester United), Carlos Tevez (Manchester City) 20-20 gól
2011-2012: Robin Van Perise (Arsenal) 30 gól
2012-2013: Robin Van Perise (Manchester United) 26 gól
2013-2014: Luis Suarez (Liverpool) 31 gól
2014-2015: ???

Őszi Ádám

FA-Kupa: Megvan az elődöntő párosítása

Bár még nem teljes az elődöntő mezőnye az Angol FA-Kupában, a Manchester United-Arsenal mérkőzést követően megtartották a sorsolást. Biztossá vált, hogy nem lesz Liverpool-Arsenal elődöntő, így könnyedén összejöhet egy álomdöntő. Persze előbb a vörösök jussanak tovább. 

A negyeddöntőben:
Bradford City (III.)–Reading (II.) 0–0 – újrajátszás
Aston Villa–West Bromwich Albion 2–0
Liverpool–Blackburn Rovers (II.) 0–0 – újrajátszás
Manchester United–Arsenal 1–2

Mint ahogyan az az eredményekből is kiderül, az Arsenal és az Aston Villa számára elég volt egy mérkőzés a továbbjutás kiharcolásához, ellenben a másik két páros gl nélküli döntetlent játszott, ezáltal pedig újrajátszás következik. Arsene Wenger csapata kivert a Manchester Unitedet, mely így idén sem nyer semmi...

FA-Kupa, elődöntő:
Bradford City (III.)/Reading (II.)–Arsenal 
Aston Villa–Liverpool/Blackburn Rovers (II.)

A mérkőzéseket immáron semleges helyszínen, a Wembley gyepén vívják majd a csapatok április 18-án.

Őszi Ádám