2015. január 30., péntek

Exkluzív interjú a Stoke City magyar kapusával! - "Cél a Premier League..."

Kapus poszton igen jól áll a magyar futball és nem csak felnőtt szinten vannak kiváló hálóőreink, az utánpótlás is igen fényes. Gyollai Dániellel a Stoke City hálóőrével készítettünk átfogó interjút eddigi karrierjéről, a kint eltöltött időszakáról, sőt, még terveiről beszélt nekünk a Premier League álmokat szövő ifjú.


- A Budapest Honvéd akadémiáján nevelkedtél, hogyan kerültél oda, miért pont a foci?
- Kiskorom óta imádom a focit és azóta cseppet sem veszítettem az élvezetből! A szüleim meséltek egy érdekes történetet, miszerint édesanyám hasát a terhesség alatt eltalálta egy focilabda. Érdekes sztori, de nem hiszem, hogy ez lenne az ok.  Hrutka János segítségével jutottam el a klubhoz, a Honvéd véleményét szerette volna kérni rólam, hogy érdemes-e velem dolgoznia mint játékos menedzser. Elintézték a próbajátékot és Herczeg Vince aki akkor Szalai Lászlóval vezette az Magyar Futball Akadémiát elkezdett érdeklődni. Megkérdezték, hogy nem szeretnék-e a Honvédhoz igazolni, mert megtetszett neki a játékom és a jó tanulmányi eredményem. Nekem nagyon tetszett az akadémia és ezek után 13 évesen leigazoltak.

- Hogyan jött a lehetőség, milyen megállapodást kötöttél a Stoke Cityvel? 
-  Egy U16-os válogatott meccsen látott egy játékosmegfigyelő és ő tudatában volt annak, hogy a Stoke U16-os kapust keres. Meghívtak próbajátékra, ott megtetszettem nekik és egy két éves szerződést írtam alá ami most nyáron fog lejárni.


- Mennyiben különbözik a két klub akadémiai rendszere, az elvégzett munka? 
- Óriási különbség van a rendszerek között. Nálunk heti egy nap van iskola. Azon kívül 4-5 edzés attól függően, hogy mikor van meccs. Ezen felül 3-4 alkalommal kondizunk is, ami óriási különbség, otthon sokkal kevesebb volt. Két és fél éve vagyok itt és több mint 10 kilóval vagyok nehezebb, sokkal több izom van rajtam. Nagyon sokat fejlődtem és már a szüleim sem ismernek rám, erősebb lettem és másként mozgok a kapuban. Nagyon más az edzés munka, itt minden száz százalékon megy, nincs olyan, hogy nem vetődök vagy nem szerelek le valakit mert ez csak edzés. A munka is sokkal másabb. Nagyon fókuszálnak arra, hogy az egész akadémián minden csapat ugyanolyan sokpasszos stílusban játsszon.  Hasonló játékrendszerben, ezáltal egyszerűbb feljebb lepni, mert nem kell más játékstílushoz hozzászokni, hanem csak  felvenni a gyorsabb tempót. Szóval gyakorlatilag az első csapat és az u14-es gárda is ugyanolyan stílusban játszik. A létesítmények is teljesen mások. Mi csak füvön játszunk és edzünk. Hét edzőpálya van, amit minden nyáron újra füvesítenek. Az épületen pedig osztozunk az első csapattal szóval minden nap találkozok Bojannal vagy Asmir Begoviccal.

- Említetted az iskolát, hogy is van ez?
- Van egy a Premeir League által megszabott egyéni akadémiai tananyag, ezt tanítják mindenütt. Mindenki két év alatt végez és utána lehet tovább tanulni, vagy ha megvan a profi szerződés akkor lehet későbbre is hagyni a fojtatást. Egyébként szerdánként van iskola, 9-től vagyunk bent 14 óráig.


- Hogyan ment a beilleszkedés, jelenleg milyen a pozíciód a csapatban?
- A beilleszkedés nem volt nehéz. Mindenki rendes volt és nagyon gyorsan befogadtak. A legjobb barátom azóta is az egyik német csapattársam. Jelenleg jó a pozícióm a csapatban az edzők szeretnek, ami nagyon fontos. Eddig végig kezdőként játszottam a szezonban. Már az U21-es csapatban is bemutatkoztam három meccset játszottam. Nagyon jól érzem magam és remélem a szezon második fele is így sikerül.

- Hogyan képzeljük el a bajnokságot, hétről hétre ugyan az a párosítás, mint a Premier Leagueben?
- Nem, nálunk az U18-ban van pár együttes, melynek felnőtt csapata a Championshipben szerepel. Minden nyáron van egy sorsolás, ami két osztja a ligát északi és deli csapatra. Tehát nekünk saját sorsolásunk és menetrendünk van. Mindkét csoportban 12 csapat van, oda-visszavágós rendszerben játszunk (22 meccs), majd ezt követően jön a rájátszás.

- Írtad, hogy szerződésed lejár a szezon végén! Hogyan tovább, tárgyaltatok már a Stoke vezetőivel?
- Pozitívan gondolkodom, mert két jó szezonom volt. A menedzserem már tárgyalt a vezetőkkel, de egyenlőre még nem mondhatok semmit arról, hogy miként állunk.


- Mik a hosszú távú terveid, realitás lehet a Premier League a Stoke kapujában?
- Úgy érzem, hogy ha sikerül tovább fejlődnöm akkor kemény munkával és egy kis szerencsével sikerülhet! Példaként tavaly a három felnőtt kapus közül kettő egy időben sérült meg és az u21-es kapuvédő ülhetett a kispadon. Ezek után akármi lehetséges, de lehet, hogy kölcsönbe kell mennem ahhoz, hogy felnőtt csapatban játszhassak. Ezt az élet hozza, reméljük kedvezni fog.

- Ki a példaképed és melyik az a játékos akit nagyon tisztelsz? 
-  A példaképem Edwin Van Der Sar. Akkor még a Manchester Unitednél játszott, amikor először kezdtem védeni. Nagyon tetszett a visszafogott és nyugodt stílusa, nagyon sokat tett a Machester United sikereiért. Az aktív labdarúgók közt két kapusra nézek fel. Az egyik az David de Gea a másik pedig Thibaut Courtois. Mind a ketten nagyon fiatalok Cuortois csak 22 De Gea pedig 24 éves. Fiatal koruk ellenére a Premier League legjobb kapusai közé tartoznak. De Gea nagyon gyors és atletikus, ami megmutatkozik abban, hogy közelről olyan reflexekkel véd ki lövéseket, ami elképesztő. Cuortois pedig nagyon jól olvassa a játékot ezáltal odaér szinte minden beadásra, ami a kapu közelébe jön. Nagyon nyugodt és megfontolt, ami 22 évesen a Premier Leagueben nagyon tisztelendő.


- Korosztályodban kik a riválisaid, kikkel futsz versenyt az utánpótlás-válogatott gólvonaláért?
-  Otthon a Rátkai Zsolti a Rapid Wien portása és a Tóth Balázs a Puskás Akadémia kapusa voltak tagjai a keretnek. Remélem hogy jó teljesítménnyel én is fel tudod hívni magamra a figyelmet és lehetőséget kapok majd a korosztályos Magyar Válogatottban!

- Nagy jövőt jósoltak a Bobál testvéreknek, gondolom jól ismeritek egymást a Magyar Futball Akadémiáról! Mi a véleményed az ő karrierjükről, lesz kitörés?
Igen, nagyon jól ismerem őket. Mind a kettőjükkel játszottam meg az Magyar Futball Akadémián. Kiemelkedő képességeikkel és nagyon jó fizikumukkal szerintem nagyon sokra vihetik. Őszintén remélem, hogy ki tudnak törni külföldre.

Őszi Ádám

Real Madrid: Ronaldo után újabb hiányzó a Sociedad ellen

A legfrissebb hírek szerint nem csak Cristiano Ronaldo kényszerül a Real Sociedad elleni bajnoki találkozó kihagyására, a királyiak újabb kulcsjátékosukat kénytelenek nélkülözni. 

Carlo Ancelotti továbbra sem számíthat Luka Modric szolgálataira, a horvát középpályás a rehabilitáció második szakaszában jár. Ronaldo múlt heti ámokfutása két mérkőzésre szóló eltiltást vont maga mögött, a legfrissebb hírek szerint pedig James Rodriquez is kidőlt, noha esetében nem nagy a gond, az influenza döntötte le a kolumbiait, így nem készülhet a társakkal.

A két csapat idei első bajnoki meccsén nagy pofonba szaladt bele a Real, a Sociedad vendégeként 4-2-es vereséget szenvedtek. Kérdés, hogy az említett kulcsjátéksósok nélkül sikerül-e a visszavágás.

Őszi Ádám

De Gea ingyen lehet a Real Madridé

Az átigazolási piac egyik slágertémája David de Gea esetleges klubváltása. A legfrissebb hírek szerint a Real Madrid nem türelmetlen, ingyen szerezné meg a kapuvédőt, kérdés, hogy ebben a portás is partnernek bizonyul-e!? 

A 24 esztendős hálóőr szerződése 2016 nyarán, tehát a következő szezon végeztével jár le, a királyiak pedig megvárnák ezt, addig Casillas töltheti be a Real Madrid gólvonalát. De Gea azonban sokat köszönhet a Vörös Ördögöknek, így felmerül az emberben a kérdés, mennyire lesz lojális, lesz-e köszönet az esetleges távozásban. Amennyiben hosszabbít a spanyol válogatott labdarúgó a Real Madrid tervei szertefoszlanak. A döntés nem egyszerű és kétélű, hiszen a jövő és a múlt között kell egy emberséges döntést meghozni. Vagy fogalmazzunk úgy, hogy kellene.

Madridban állítólag magabiztosak, ám ami még nincsen lepapírozva, az...

A transfermarkt.de legutóbbi becslése alapján De Gea játékjoga 18 millió eurót ér, emlékeztetőül, a United 2011-ben 20 milliót fizetett érte az Atletico Madridnak, hiszen a kapuvédő a Matracosok neveltje. Ezen tény pedig még pikánsabbá teszi az esetleges Bernabeu béli szerepvállalást. 

Őszi Ádám

Megszületett Pique és Shakira második közös gyermeke

Újabb taggal bűvölt a Pique-család, a kolumbiai énekesnő Shakira második alkalommal is fiúgyereknek adott életet. 

A sztárfocista és az énekesnő 2010-ben jött össze, szerelmük pedig első fiuk születésekor Milan Piqué világra jöttekor teljesedett ki immáron több mint egy esztendeje. A sztárpát korábban úgy nyilatkozott, hogy nagy családot szeretnének, ezen az úton pedig határozott előrelépés tapasztalható, ugyanis már négy tagú a család. Pique az Atletico Madrid elleni szerda esti kupamérkőzést követően sietősre vette a figurát, a Quirón Teknon kórházba igyekezett, ahol Shakira második alkalommal is fiúnak adott életet. A csöppség nevét azonban még nem hozták nyilvánosságra.

Őszi Ádám

Yaya Toure: Irány a Serie A (?!)

Roberto Mancini a Manchester City ex-vezetőedzője hisz a címben elhangzottakban, az Inter trénere a nyáron hadjáratot indít. Elmondása szerint három bajnokra van szüksége a milánói klubnak, ha ez megvan, akkor irány a bajnoki cím, be lehet fogni az Öreg Hölgyet. 

A 50 esztendős olasz tréner elmondta, hogy Toure egy igazi bajnok, a világ egyik legjobbja és hisz abban, hogy kellő előkészítést követően létre jöhet az üzlet. Véleménye szerint az elefántcsontparti számára ez egy remek lehetőség, korábbi játékosa pedig hajlandó váltani, sok helyen megfordult már, ám az olasz kaland hiányzik az életéből. Köztudott, hogy mester és tanítványai igen jó kapcsolatot ápolt a Polgároknál, ez a kapcsolat pedig azóta minden bizonnyal nem változott, így Mancini személye is döntő szerepet játszhat. Erre azonban a nyárnál előbb nem kerül sor, azt is leszegezte a szaktekintély.

Yaya Toure a barcelonai éveket követően választotta Manchester kék felét, 2010 óta a City vezére, immáron több mint 200 tétmérkőzésen tette le a névjegyét, statisztikái, eredménysorai pedig lenyűgözőek. Egyet azonban nem feledhetünk az elefántcsontparti is túl van már a harmincon, fiatalabb pedig nem lesz. Persze vészharangot még nem kell kongatni, jó pár klasszis szezon állhat még előtte, ez egyéntől függő.

Őszi Ádám

Afrika Kupa: Kapitányváltást hozott a kiesés

Szenegál már a csoportkört követően búcsúzott a 2015-ös Afrikai Nemzetek Kupájáról, ez pedig személyi változtatásra kényszerítette Augustin Senghort a Szenegáli Labdarúgó-szövetség elnökét.. 

Bár nagyon nehéz csoportot kapott a "Teranga oroszlánjai", az elvárás mégis az lett volna, hogy Ghána, Algéria és Dél-Afrika gyűrűjében a csapat kiharcolja a negyeddöntős részvételt.  Augustin Senghor csütörtökön bejelentette, hogy a továbbiakban már nem Alain Giresse irányítja a nemzeti csapatot. A francia szakember, korábban Gabon és mali kispadján ült, míg nem 2012-ben Szenegál mellett tette le a voksát. Az együttműködés idáig tartott, immáron új kapitány kerestetik...

Egyébként már az is nagy szívfájdalom volt, hogy a világbajnokságra nem jutott ki Szenegál, az Afrika Kupa bukta már csak hab volt a tortán.

Őszi Ádám

Premier League: Új irányítóval a bennmaradásért

Alan Pardew "szavatossága" a Newcastle Unitednél lejárt, a tréner azonban sokáig nem volt munka híján, a Cristal Palace az év harmadik napján kinevezte. Új edző, új lendület , immáron pedig új irányító. Avagy cél a Premier League tagság megőrzése.  

A Palace két fordulóval korábban még a kiesőzónában tanyázott, Pardew érkezése óta azonban sikerült begyűjteni a Spurs és a Burnley skalpját is, mellyel a teljesítmény pontok terén hibátlan. Hétvégén a csapat az Everton ellen folytathatja a feltámadást, ehhez pedig már új irányító is dukál Jordon Mutch személyében.

A 23 esztendős középpályás igen nívós pénzösszegért, egyes források szerint kicsivel több mit 6 millióért, mások szerint közel 8-ért érkezett a Selhurst Parkba. A QPR színeiben nem kapott elég lehetőséget 11 mérkőzésen játszott a szezonban, igaz ezeken többnyire kezdőként csere nélkül. 

Mutch számára abszolút nem ismeretlen a Premier League közeg, fiatal kora ellenére ez a harmadik klubja, korábban a Cardiff színeiben mutatkozott be, ám mint ismeretes a walesi klub búcsúzott tavaly, így az irányító is búcsút intett a klubnak.

A Crystal Palace érkezői között van még Sanogo az Arsenal támadója, a fiatal játékos év végéig kölcsönben erősíti a csapatot.

Őszi Ádám

PSG középpályással erősíthet a Bordeaux

A footballdatabase.eu információi szerint a Paris Saint-Germain elengedi Clément Chantome kezét, a 27 esztendős irányító ligán belül a Bordeaux játékosa lehet. 

Az egyszeres francia válogatott labdarúgó a párizsi klub saját nevelésű játékosa, a nagy pénzügyi felemelkedés előtt komoly szerepet töltött be a klub életében, ám fokozatosan egyre kevesebb játéklehetőséghez jutott. Korábban egyszer volt a Toulouse kölcsönjátékosa, most azonban a szezon végén lejár a szerződése, melyet a felek nem kívántak meghosszabbítani, így ha aprópénzért is, de már a télen az eladására kerül sor. 

Több klub érdeklődött iránta az utóbbi időszakban, a Bordeaux mellett a Wolfsburg, Mönchengladbach, Sevilla, Palermo négyes révén is felmerült a neve. Amennyiben létrejön a transzfer úgy tudni 1 millió euró cserél gazdát. Chantome közel 250 tétmérkőzésen lépett pályára a PSG színeiben, idén 12 mérkőzésen jutott szóhoz, csereként többnyire alacsony játékpercet képviselve.

Őszi Ádám

Átigazolásfigyelő: Nem tétlenkedett a Villareal

Gabriel Paulista távozásával nagy űr nyílott a Villareal védelmében, a klubvezetőség azonban sokáig nem tétlenkedett, roppant tehetséges elefántcsontparti labdarúgóval erősítette meg a keretet. Volt miből, hiszen a brazil védőért 15 millió eurót fizetett az Arsenal. 

Az új igazolás katalán földről érkezett, Eric Bailly az Espanyol akadémiáján nevelkedett, s a szakemberek nagy jövőt jósolnak a számára. A 20 esztendős elefántcsontparti válogatott védő piaci árát a transfermarkt.de 1 millió euróra taksálja, a felek ennél egy jóval nagyobb pénzmozgásban egyeztek meg, a Villareal a hírek szerint 5,7 millió eurót tett le az asztalra. A játékos és a klub közötti megállapodás is megszületett, melynek értelmében hosszútávú 2020 nyaráig szóló kontraktus köttetett.

Ami még a Villareal háza táján történő változásokat illeti, Gabriel Paulista ugyebár Ágyúsnak állt, míg Cani kölcsönben az Atletico Madridhoz távozott. A fiatal Barca nevelés Javier Espinosa egyelőre nem lelte meg helyét a csapatban, így a szezon végéig az Almeriában szerepelhet kölcsönben. Nem csupán Bailly személyében erősödött a klub, az Arsenal a Paulista transzfer részeként év végéig kölcsönadta Costa Rica-i válogatott szélsőjét Campbellt.

Őszi Ádám