2014. június 20., péntek

VB 2014: Pályán az olaszok és a franciák - előzetes

Anglia a kiesés szélére sodródott a Premier League gólkirályának Luis Suáreznek köszönhetően, míg a görögök ismételten bemutatták, hogy milyen is az a falanksz védekezés. Megállás azonban nincsen, jön a kilencedik játéknap és újabb sorsdöntő mérkőzések. Háromszor kilencven perc, hat kiváló csapat, remek momentumok izgalom, öröm és könny. nézzük mire számíthatunk ma.


D csoport: 
Olaszország-Costa Rica 18:00 (m1)
Recife, Arena Pernambuco
Játékvezető: Enrique Osses (chilei)

A játéknapot a 'D' jelű kvartett két győztese kezdi majd meg és az első fordulóban mutatott játék alapján egy igen jó találkozóra van kilátás. A mindenki által lesajnál Costa Rica ugyanis emlékezzünk vissza 3-1-re legyőzte Uruguayt és ezzel áthúzta az összes csapat számítását. Egy biztos, Costa Rica az esélytelenek nyugalmával, ám a nyilatkozatok alapján óriási hittel érkezett a tornára és céljuk a világszenzáció, a halálcsoportból történő továbbjutás. Természetesen az oddsmesterek szerint a mérkőzés favoritja Olaszország, de senki ne igyon előre a medve bőrére. 

A két válogatott nem találkozott egymással az ezredforduló óta, tehát itt az ideje megmérettetni. Ha a két csapat döntetlenre végezne, az azt jelentené, hogy az angolok a harmadik forduló előtt követhetik a spanyolokat és megválthatják repjegyüket hazafelé.

E csoport: 
Svájc-Franciaország 21:00 (m1)
Salvador, Arena Fonte Nova
Játékvezető: Björn Kuipers (holland)

A folytatásban aztán az E-csoport első fordulójának két győztese feszül egymásnak, a tét pedig nagy valószínűséggel a csoportelsősség, ám számolgatásokba még ne bocsátkozzunk. A favorit egyértelműen a gall alakulat, ám keleti szomszédaikat sem szabad leírni, jó és parázs mérkőzésre van kilátás, mondhatni egy szomszédvári rangadóra. 

Ami az egymás elleni múltat jelenti, a felek jó néhányszor összecsaptak már az ezredforduló óta is, a mérleg két francia győzelem és három döntetlen. A felek legutóbbi három meccsüket hozták ikszre. Legutóbb a 2006-os világbajnokság csoportküzdelmei során találkoztak, akkor egy gól nélküli döntetlent könyvelhettünk el.

E csoport:
Honduras-Ecuador 00:00 (m1)
Curitiba, Arena da Baixada
Játékvezető: Benjamin Jon Williams (ausztrál)

A játéknap zárásaként pedig egy párharc, mely európai szemmel nem túl pikáns, nem vonz túl nagy közönséget, ám ne feledjük, soha nem tudhatjuk, miből kerekedik a jó meccs. A felek az életben maradásért küzdenek, a vesztes biztosan csomagol. A mérkőzés egyértelmű favoritjának Ecuador számít.

A két csapat jól ismeri egymást, az ezredforduló óta hat alkalommal is megmérkőztek, két ecuadori győzelem mellett három döntetlent és egy hondurasi sikert könyvelhettünk el. Mindegyik mérkőzés barátságos összecsapás volt.

Őszi Ádám

Tragédia: Elhunyt Kolo és Yaya Touré testvére

Tragikus hirtelenséggel távozott közülünk Kolo és Yaya Toure testvére Ibrahim Touré, aki tegnap hunyt el Manchesterben, miközben fivérei Elefántcsontpart színeiben játszottak Kolumbia ellen. 

A hírt a FIFA is megerősítette, hivatalos közleményt adott ki - "Kolo és Yaya nemrég hallottak öccsük haláláról. Egy ilyen szomorú helyzetben az egész elefántcsontparti delegáció szeretné együttérzéséről és támogatásáról biztosítani őket!"

Ibrahim Touré mindössze 28 esztendős volt, a fivérek körül a legfiatalabb. A támadó legutóbb Egyiptomban játszott az Al-Safa' SC-ben, ahol 10 meccsen 6 gólt lőtt. Pályafutása során megfordult a Metalurg Donetsk és a Nice csapatában egyaránt, jelenleg szabadúszó volt.

Kolo, Yaya és az egész család fájdalmában minden sportbarát osztozik!

Őszi Ádám

Hivatalos: AC Milan játékossal erősített a Bursaspor

A török labdarúgó-bajnokság legutóbbi kiírásában csupán a nyolcadik helyen végző Bursaspor a klub hivatalos honlapján jelentette be Bakaye Traoré az AC Milan játékosának szerződtetését. 

A 29 esztendős középpályás kontraktusa lejárt a milánói alakulattal, melyet a felek nem kívántak meghosszabbítani, így a Bursaspor ingyen kaparintotta meg Traoré játékjogát, aki átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon és sajtónyilvánosság előtt aláírta új három esztendőre szóló kontraktusát. 

A 21-szeres szenegáli válogatott játékos számára nem lesz ismeretlen a török pontvadászat, ugyanis a mögöttünk álló szezonban a Kayseri Erciyesspor játékosaként 25 mérkőzésen lépett pályára és oroszlánrészt vállat abban, hogy a csapat megtartotta első osztályú tagságát. A Bursaspor ellenében mindkét bajnoki mérkőzést végigjátszotta.

Az AC Milan mezét 9 alkalommal ölthette magára, számításait nem találta meg a piros-feketéknél.

Őszi Ádám

Suarez megható nyilatkozata! - érzelmi hullámvasút...

Hatalmas feszültség és nyomás szabadult fel Luis Suárezből, aki csütörtök este a kiesés szélére lőtte az angol válogatottat. A Liverpool támadója a mérkőzést követően könnyek közepette nyilatkozott, valóra vált álomról beszélt.  

Sokszor bunkó, olykor harapós, de ő is csak egy ember és egy szerethető, kiváló focista! Sokáig azt sem tudta, hogy ott lehet-e élete, karrierje egyik legfontosabb eseményén, ám az elvégzett munka, az operáció és az orvosok, segítsége, a társaktól kapott erő ezt mind lehetővé tette. 

Az egész egy hatalmas érzelmi hullámvasút, ugyanis Suarez fejese és bombája a kiesés szélére lőtte az országot, ahol játszik és csapattársait, akikkel együtt harcolt a címekért a szezon során.

"Láttam a labdát, majd behunytam a szememet, és akkora erővel rúgtam bele, hogy abban benne volt minden, amin az elmúlt hetekben keresztülmentem, és azokért az emberekért is rúgtam, akik segítettek engem. Bement" - nyilatkozta a riporternek a támadó könnyek közepette.

Őszi Ádám

VB 2014: nem edzett a belgák klucsembere

Komoly gondban lehet a belga védelem, amennyiben a hátsó alakzat motorja és egyben legrutinosabb játékosa, a csapatkapitány Vincent Kompany nem tudja vállalni a játékot a második fordulóban. Erre pedig jelen pillanatban megvan az esély... 

A Manchester City 28 esztendős középső védője ugyanis nem edzett együtt a társakkal, mint kiderült kisebb lágyékhúzódást szenvedett az Algéria elleni meccs során, így az orvosi stábbal végez külön rehabilitációs munkát. 

Kiesése komoly gondot okozhat, egyben jó lehetőség lehet az orosz válogatottnak, mely vasárnap csap össze a Marc Wilmots csapatával.

Őszi Ádám

Wesley Sneijder a Premier Leagueben fotytathatja!?

Könnyen előfordulhat, hogy Wesley Sneijder is azon futballisták között szerepel majd, akik Louis van Gaal hívószavára elhagyják jelenlegi együttesüket és a Manchester Unitedhez igazolnak. Erről a középpályás maga beszélt. 

A mögöttünk álló átigazolási időszakokban többször is hallani lehetett, hogy Sneijder a Vörös Ördögök játékosa lehet, még maga a jó öreg Sir Alex Ferguson szerette volna megkaparintani, mikor José Mourinho irányításával Bajnokok Ligája címet nyert az Inter csapatával és fantasztikus formát mutatott. A középpályás korábban már elárulta, egyszer közel állt a Unitedhez, ám a döntése végül nemleges lett.

A minap a Daily Mailnek adott intrjújában a következőt mondta - "Ha Van Gaal tesz egy ajánlatot nekem, akkor mindenféleképpen fontolóra veszem. Egy holland sem tudja csak úgy visszautasítani Van Gaalt!" 

A 30 esztendős játékos egyébként 2016-ig rendelkezik érvényes szerződéssel jelenlegi klubjánál, mely a Galatasaray. A pénz valószínűleg nem lehet akadály, ugyanis a hírek szerint a United nagy összegeket hajlandó mozgósítani az új tréner kedvéért.

Őszi Ádám

Sassuolo: Hősként ünnepelt támadó lesz Berardi ékpárja

Remek hajrájának köszönhetően az újonc Sassuolo kivívta a bennmaradást az olasz labdarúgó-bajnokságban, ebben pedig hatalmas érdemmel bírt Berardi a csapat fiatal támadója. A cél ismételten a bennmaradás lesz, Berardi pedig ott van jó pár nagyhal célkeresztjében, így erősítésre van szükség. A klub visszarendelte kölcsönjátékosát a Serie B-ben remek szezont futó Leonardo Pavolettit, aki jelen pillanatban riválisnak, éktársnak mondható. 

A 25 esztendős támadó igen impozáns helyen végzett a góllövőlistán, 36 mérkőzésen szerzett 20 találatával harmadik lett, mellé pedig 6 gólpasszt is kiosztott. A 2013/2014-es szezont a Varese csapatánál játszotta, mely végül osztályozó mérkőzésre kényszerült a Novara ellenében és bizony a hős  Pavoletti volt, nevét azóta is harsogja a Varese szurkolótábora. Az oda visszavágó párharc során (0-2, 2-2) csapata mind a négy találatát ő jegyzete, ezzel bebiztosítva a 2014/2015-ös tagságát a klubnak a Serie B-ben.

Teljesítménye meggyőző volt, így aligha adja ismételten kölcsön a Sassuolo vezérkara.

Őszi Ádám

VB 2014: Emberelőny ide vagy oda, feltörhetetlen volt a görög falanksz

Japán számára csalódás, a görögök számára a reményt jelenti az egymás ellenében elért döntetlen, melyet a felek a C-csoport második fordulójának zárómeccsén értek el. Hiába játszott bő ötven percen át Zaccheroni csapata, a görög falanksz ezúttal feltörhetetlennek bizonyult. 

1. félidő: Magas páratartalom, szemerkélő eső és a legnagyobb japán sztár, Kagawa a padon, így kezdődött a vesztesek párharca. Nem kellett sokat várnunk aztán az első lehetőségre, a második percben Yamaguchi egy visszagurított labdát lőtt volna a kapura, ám közbeszólt egy görög blokk. A 7. percben tért ölelő átadást kapott Okazaki, aki nem tudta kellően megszelídíteni a labdát, így nem alakult ki egy az egy elleni ziccer, a helyzetben több volt. A mérkőzést sokkalta aktívabban kezdték az ázsiaiak, magukhoz ragadták a kezdeményezést, a görögök pedig szokásos falankszuk mögé vonultak, hogy aztán lessék a kontrák lehetőségét.

A 11. percben jegyezhettük fel az első európai lehetőséget, egy kontratámadás végén Kone messziről eresztett meg egy lapos löketet, mely Kawashima kezében a kapu közepében landolt. Bő negyed óra után megmutatták a passzok számát, mely 132-26 volt, ez az adat is rengeteget elárul a meccs képéről. A 20. percre kanyarodva aztán Oszako eresztett meg belsővel egy lövést, mely a jobb alsóba tartott, ám Karnezisz leért. Két minutummal később ismételten Oszako volt főszerepben, ezúttal a túloldalról 18-ról lőtt a bal kapufa mellé mintegy fél méterrel.

A labdabirtoklás is árulkodó volt, a mérkőzés egyes periódusaiban a mutató 72-28-nál állt. A 27. percben Maniatisz tört be oldalról a tizenhatoson belülre, majd került lövőhelyzetbe, ám egy önfeláldozó japán belerepült a lövésbe élő blokként. Ugyan ebben a minutumban Kacuranisz besárgult és mint később kiderült ennek komoly jelentősége volt. Ezt követően Honda és Okubu és veszélytettezett, ám gól nem született. 

Eljött a 35. perc és egy kényszerű csere, Mitroklou megsérült, helyére pedig Gekasz érkezett. Három percre rá a csapatkapitány Kacuranisz gyűjtötte be második sárgáját és ezzel nagyon nehéz helyzetbe hozta csapatát. A kiállítás átszervezést követelt Fetfacidisz helyére Karagunisz érkezett, ezzel pedig igen hamar elhasználta második cserelehetőségét Santos mester. A görögök nem illetődtek meg, Toroszidisz hatalmas bombát eresztett el, a japán kapuvédőnek bizony nagy bravúrt kellett bemutatnia, a félidő lezárásaként.

2. félidő: Emberelőny ide vagy oda, a játék képe semmit nem változott, a görög falanksz ugyan úgy állt a fordulást követően is kontrára lesve. Az 55. percben Szamarasz is besárgult, aki így kihagyj a harmadik csoportmeccset. Ezt követően kimerészkedtek rejtekükből a görögök és zsinórban négy szöglet erejéig a kapuhoz szegezték ellenfelüket, egy ízben pedig Gekasz fejesénél hatalmasat kellett védenie Kavasimának.

Az első valamirevaló japán lehetőségre egészen a 68. percig kellett várni a második játékrészben , ekkor Kagawa bepasszolt labdáját Okubo lőtte csúnyán fölé. Két minutummal később aztán nagy kavarodás volt a görög kapu előtt, a védők nem tudtak felszabadítani, Uchida azonban mellé lőtt. 

A 77. percben Okubo gondolt egyet és eresztett meg egy löketet 21-ről, Karnezisz pedig szögletre mentett. Öt minutummal a vége előtt Nagatomo lőtt középre, ahol fejen találta csapattársát Joshidát, aki a labdát irányítani nem tudta, így kimaradt a helyzet. Az utolsó percben Endo szabadrúgása a bal alsóba tartott, ám Karnezisz bravúrosan hárítani tudott. Bár megnyomta a végét japán, a görög védelmet emberelőnyben sem sikerült feltörni. Ezzel az eredménnyel Kolumbia biztos továbbjutó, a többi a harmadik fordulóban kiderül. 

Japán - Görögország 0-0 (0-0)
Natal, Estádio das Dunas 43289 néző, vzette: Joel Aguilar (salvadori) 
Japán: Kavasima - Ucsida, Konno, Josida, Nagatomo - Haszebe (Endo 46.), Jamagucsi - Okazaki, Honda, Okubo - Oszako (Kagawa 57.).
Görögország: Karnezisz - Toroszidisz, Papasztatopulosz, Manolasz, Holebasz - Kacuranisz, Maniatisz, Kone (Szalpingidisz 81.), Fetfacidisz (Karagunisz 38.), Mitroglu (Gekasz 35.) - Szamarasz.
G: - ill. -
S: Hasebe (12.) ill. Kacuranisz (27.), Szamarasz (55.), Toroszidisz (89.)
Kiállítás: - ill. Kacuranisz (38.)

Őszi Ádám