2015. július 30., csütörtök

Friss hírkavalkád Barcelonából

Zajlik az élet az FC Barcelona háza táján, a katalánok a felkészülés kellős közepén járnak, ám már most a szezon kezdete előtt van sérült játékosa a csapatnak. Emellett szép lassan lejárnak a szabadságok és teljes lesz a keret, mely még nem feltétlen végleges, a pletykák szerint állhat még be változás. 

Sérülés: A Chelsea elleni felkészülési meccsen sérülést szenvedett Dani Alves első számú riválisa Douglas. A részletes orvosi vizsgálatok kimutatták, a labdarúgó combhajlítóizom-sérülést szenvedett, melynek következtében legalább két hónapos kényszerpihenő vár rá.  Jobb oldali védő poszton így Dani Alvesnek jelenleg nincsen posztcseréje, ugyanis a nyáron érkező Aleix Vidal januárig nem játszhat az átigazolási embargó lejártáig. 

Visszatérők: A Copa Americán érdekelt játékosok ezidáig pihenőt kaptak, azonban szép lassan nekik is lejár a szabadság, véget és a vakáció. Dani Alves és Neymar a csütörtöki nap folyamán csatlakozik a kerethez, ám egyelőre csak különedzéseket fognak végezni, míg az argentin kontingens  és a chilei kapuvédő Bravo, Mascherano és Messi augusztus 3-án teszi meg ezt.

Pletykák: A legfrissebb hírek szerint Pedro még mindig az eladandó játékosok listáján tetszeleg, a Barcelona legalább 30 millió eurót szeretne kapni játékosáért. Nem kizárt, hogy a spanyol válogatott támadó az Old Traffordon folytatja, s ha így lesz helyére érkezhet 18 millió euró körüli összegért a Celta Vigo játékos Nolito. Ezen felül Aymer Abdennour is katalán lehet, az AS Monaco tunéziai belső védője így nyilatkozott nemrégiben - "Az elnökúr azt mondja elenged, ha adódik egy ilyen lehetőségem, s én teljes bizalommal vagyok irányában, ha így történne."!

Az FC Barcelona legközelebb augusztus 3-án lép pályára a Fiorentina ellenében. Ez lesz a tengerentúli túra záróakkordja.

Őszi Ádám

BL: Bajban a Lech Poznan és a Steaua Bukarest - eredmények

Kedd után szerda és ha szerda, akkor Bajnokok Ligája! Ezt már megszokhattuk, egy futballrajongó életében ez egy alap algoritmus, olyan, mint a papoknak a mise - Szent és sérthetetlen! A keddi játéknap folyamán sok babér nem termett a hazai csapatoknak, most azonban ez másként volt (már, ahol..!). Nézzük, hogyan folytatódtak a 3. selejtezőkör odavágói. 

HJK Helsinki - Astana 0-0
G: - ill. -
Gól nélküli első felvonást hozott a finn és a kazah bajnok csatája, így komoly esély mutatkozik rá a visszavágó tükrében, hogy az FC Astana ott legyen a rájátszásban. 

Salzburg - Malmö FF 2-0
G: Ulmer (51.), Hinteregger (89.-büntető) ill. -
A Salzburg immáron Gulácsi Péter nélkül harcol, s győzelemre áll a svéd Malmö kárára. Ahhoz, hogy a Hareide trenírozta alakulat megfordítsa a párharcot kisebb csodára lenne szükség. A Salzburg méltán híres támadójátékáról, s egy idegenben lőtt gól bármelyik pillanatban pontot tehet a párharc végére a visszavágón.

Steaua Bukarest - Partizan 1-1
G: Varela (81.) ill. Vulicevic (62.)
A román bajnok Steaua hazai pályán volt kénytelen menteni a menthetőt, végül egy döntetlent sikerült kiharcolni a szerb Patrizan ellenében egy a hajrában szerzett találattal. Roppant kiegyenlített mérkőzést vívtak a felek, Belgrádban a pokoli hangulat mellett pokoli visszavágóra van kilátás. Egy igen tüzes este következik a csapatok számára jövő héten. 

Celtic - Qarabag 1-0
G: Boyata (82.) ill. -
Az előző kör legmagabiztosabb továbbjutását a Celtic produkálta, most azonban nem sziporkáztak a skótok, igaz a győzelem meglett, sőt hazai pályán gólt sem kaptak. Ennek ellenére a különbség a vártnál sokkalta elenyészőbb, az azeri bajnoknak ugyanis van esélye a visszavágón. Hozzátéve, hogy a Celtic nem tudott hazai pályán sem ellenfele fölé kerekedni, roppant kiegyenlített volt a meccs.

Lech Poznan - Basel 1-3
G: Thomalla (36.) ill. Lang (34.), Janko (77.), Calla (90+2.)
Kiállítás: Kedziora (66.) ill. Xhaka (90+3.)
A magyaros Lech Poznan gyakorlatilag búcsút inthet a legrangosabb sorozatnak, a Basel otthonában a visszavágó már csak formalitásnak ígérkezik. Kádár Tamás végigjátszotta a meccset, Lovrencsics Gergő pedig a hajrában állt be, ám már nem tudott segíteni csapatán, mely a 66. perctől emberhátrányban játszott, s úgy nyert a Basel, hogy Gashi még büntetőt is hibázott. A visszavágón Xhaka biztosan hiányozni fog, ugyanis a svájciak is tíz emberrel fejezték be a meccset, az utolsó másodpercekben villant a piros.

Rapid Wien - Ajax 2-2
G: Kainz (48.), Beric (76.) ill. Klaassen (25., 43.)
Kiállítás: Schwab (59.) ill. -
Nem adta magát az osztrák ezüstérmes a nem bajnoki ág egyetlen szerdai meccsén. A Rapid Wien 0-2-ről jött vissza, előbb szépített, majd emberhátrányba került, ám ez sem számított, a 76. percben Beric egalizált. Noha a visszavágón Amszterdamban hatalmas bravúr lenne az osztrák továbbjutás, a Barisic-csapat teljesítménye megsüvegelendő.

Őszi Ádám

2015. július 29., szerda

Nagy terveket sző a Real Madrid

Hozzászokhattunk, hogy a Real Madrid évről évre sztárjátékosokat vásárol hatalmas összegekért, s elenyésző azon fiatalok száma, akik meg tudják vetni a lábukat a kezdőcsapatban, az első csapat keretében. A klub utánpótlása nem a legfényesebb, most azonban egy középúton indult el a klub, mely nagy terveket mutat, s időben távolra ível. 

Úgy fest, hogy Rafa Benítez hosszútávra tervez, igaz egy ennyire eredménycentrikus klub esetében a csapatépítésre nagyon kevés időt hagynak. Jó és egységes csapathoz azonban időre van szükség, főként, ha generációváltásról és fiatal labdarúgók beépítéséről beszélünk.. 

Több a korosztályában a legjobbnak számító spanyol labdarúgót csábíthat magához a Real Madrid, hogy aztán fiatalon együtt épüljenek be a csapatba, s képezhessék a klub jövőjét, gerincét.

A legfrissebb hírek szerint Dani Ceballos lehet a Real Madrid új szerzeménye. A 18 esztendős irányító a Real Betis saját nevelésű játékosa, s a korábbi hírekkel ellentétben a felek nem hosszabbítanak a jövőre lejáró szerződésen, Igaz ezt a Real nem kívánja megvárni, szeretnének még most nyáron lecsapni a tehetségre. Vételárakról nem igazán került még szó a sajtóban. 

Immáron a Real Madrid játékosa a 19 esztendős támadó középpályás Marco Asensio, aki az RCD Mallorca akadémiáján nevelkedett, s korosztályos válogatottnak mondhatja magát. Érte a Real Madrid 3.5 millió eurót fizetett.

Szintén a kiszemeltek között van Jesús Vallejo a spanyol u19-es válogatott csapatkapitánya. A Real Zaragoza 18 esztendős belső védője a Valencia és a Barcelona kívánságlistáján is szerepel. 

Végezetül pedig a korosztályból egy olyan játékos, aki a Real Madridban nevelkedik, ám mindenképpen ide sorolandó. Nem más ő, mint Borja Mayoral a Real Madrid Castilla befejezőcsatára.

Őszi Ádám

Benzema: "Itt az idő, hogy..."

A nyári átigazolási szezon egyik legnagyobb kérdőjele Karim Benzema jövője. A francia támadó könnyen lehet, hogy maga mögött hagyja a spanyol fővárost, s új kalandot keres magának. A Real Madrid támadója Instagram megosztásával "borzolta" a kedélyeket. 

Rafa Benítez érkezése könnyen lehet, hogy Karim Benzema távozásával egybekapcsolódik, a pletykák szerint az Arsenal lehet a befutó, a 27 esztendős gólfelelős London felé veheti az irányt. Ezen hírre megerősítésül szolgálhat a következő instagram kép és szöveg - "Itt az idő, hogy magunk mögött hagyjuk a múltat" - majd céloz arra, hogy előre kell haladni a jövő irányába.

Az Arsenal szurkolói ellepték az internetet, s nagy az öröm, szívesen látnák csapatukban a franciát, azonban Benzema nyilatkozata elég sejtelmes volt. Repülővel sok felé lehet utazni, és ha a végállomás London, akkor sem feltétlenül csak az Ágyúsokkal tárgyalhat a gall.

Angol források úgy tudják, hogy Arsene Wenger nem sóherkedik, 40 millió fontos ajánlatot készül tenni a Real Madridnak, de az is lehet, hogy ez az összeg már befutott a spanyol klubhoz...!

Benzema 2009-ben érkezett a Bernabeube, akkor 35 millió eurót fizetett érte a Real Madrid, a Lyon számlája szépen gyarapodott. Tétmérkőzésen 281 fellépés 134 gól és 86 gólpassz fűződik a francia nevéhez. 

Őszi Ádám

2015. július 28., kedd

BL: Hazai csapatnak babér nem termett - eredmények

Kedden folytatódott a Bajnokok Ligája idei kiírása, a továbbjutó csapatokkal, illetve azokkal, akik most csatlakoztak a mezőnyhöz. immáron a rájátszás előtti utolsó lépcsőfokhoz ért a sorozat, a 3. selejtezőkör odavágóit tapossuk. Az egész játéknapot tekintve kilenc mérkőzést rendeztek, ötöt a bajnoki ágon, négyet pedig a nem bajnokin. Ezen cikk az előbbi meccsekkel hivatott foglalkozni.


Albán bajnok a rájátszásban? Nagyon közel ehhez a bravúrhoz a Skenderbeu, mely a moldáv Milsami otthonában aratott hét gólos győzelmet. A visszavágó formalitásnak ígérkezik, ám a labda kerek...! 

Az oddsmesterek Dániában nem sok esélyt adtak ciprus regnáló uralkodójának, ám az APOEL megmutatta, azért van a papírforma, hogy felborítsák. De Vincenti három percen belül szerzett duplája hathatós alaphangot adott a párharcnak, melyet Poulsen mentett meg hazai részről. A Midtjylland két perccel a vége előtt szépített és így ha könnyűnek nem is ígérkezik a visszavágó, formalitásról abszolút nem beszélhetünk. Kiváló visszavágóra van kilátás.

Az izraeli és a cseh bajnok roppant kiegyenlített mérkőzést vívott, ám a végén a Plzen szurkolók örülhettek. A felállás kísértetiesen hasonlított az imént említett dán-ciprusi párharcra, a visszavágó is ígéretes.

A magyar bajnok Videoton meccséről részletesen is olvashattok! (Részletekét KATT)

Az előző fordulóban is szenvedett, hazája bajnokságában is szenved és most sem áll jól a Dinamo Zagreb szénája. A horvát bajnok számára a norvég Molde bizonyult nagy falatnak ezen az estén, igaz a hazaiak örülhetnek jobban a döntetlennek, ugyanis a 65. perctől emberhátrányban játszottak, ám ezt a Molde nem tudta kihasználni.

Milsami - Skenderbeu 0-2
Midtjylland - APOEL Nicosia 1-2
Maccabi Tel Aviv - Viktoria Plzen 1-2
Videoton - BATE Borisov 1-1
Dinamo Zagreb - Molde 1-1 

Őszi Ádám

BL: Bajban a CSZKA Moszkva és a Fenerbahce - eredmények

Kedden folytatódott a Bajnokok Ligája idei kiírása, a továbbjutó csapatokkal, illetve azokkal, akik most csatlakoztak a mezőnyhöz. immáron a rájátszás előtti utolsó lépcsőfokhoz ért a sorozat, a 3. selejtezőkör odavágóit tapossuk. Az egész játéknapot tekintve kilenc mérkőzést rendeztek, ötöt a bajnoki ágon, négyet pedig a nem bajnokin. Ezen cikk az utóbbi meccsekkel hivatott foglalkozni. 

CSZKA Moszkva  - Sparta Praha 2-2 
G: Dzagojev (14.), Tosics (53.) ill. Fatai (15.), Krejcí (57.)

Noha a párharc toronymagas esélyesének az orosz klubot kiáltották ki, a cseh ezüstérmes hathatós meglepetést okozott, s döntetlenre hozta idegenbéli mérkőzését. Hiába vezetett kétszer is a CSZKA, Fatai és Krejci révén szinte rögtön sikerült egalizálni, válaszolni a hazai találatokra. A két idegenben lőtt gól nagyon sokat nyomhat a végelszámolásban, Slutski csapata roppant nehéz visszavágóra számíthat. Natcho ráadásul büntetőt rontott a meccs folyamán, a CSZKA öltözőjében ezért meg biztosan nem dicsérik, ez a hiba akár a szezonról is dönthet.

Fenerbahce - Sahtar Doneck  0-0

A nem bajnoki ág legdurvább párosítása a török és az ukrán ezüstérmes párharca, mindkét csapat könnyedén helyet kaphatna a főtáblán, ám egyiküknek ez a szezon nem lesz az igazi. Az odavágót követően gólhátrányban egyik csapat sincsen, ám a visszavágón a Shakhtar játszik "otthon". Ami a törökök mellett szólhat, az pedig nem más, mint hogy nem kaptak hazai pályán gólt, így gólokkal fűszerezett döntetlen esetén ők lesznek a nyerők. A mérkőzésen bemutatkozott hazai részről Van Persie, ám ő sem tudta feltörtni az ukrán reteszt. 

Panathinaikos - Club Brugge 2-1 
G: Berg (37.), Karelisz (65.-büntető) ill. Bolingoli Mbombo (10.)

Komolyan a szurkolóira ijesztett a görög ezüstérmes, avagy jól kezdte a párharcot a belga ellenfél, mely hamar vezetést szerzett idegenben. Hazai részről ráadásul Berg büntetőt rontott bő fél óra elteltével, igaz pár minutummal később javította hibáját és betalált, igaz 2-1 is lehetett volna ekkor már. A szünet előtt közvetlen aztán megfogyatkozott a Pana, ám az emberhátrány ellenére mégis meg tudták nyerni a meccset, egy értékesített Karelis büntetővel. Noha a második félidőben hatalmas volt a Brugge fölénye, ezt nem sikerült gólra váltani.

Young Boys - Monaco 1-3 
G: Nuzzolo (74.), ill. Kurzawa (64.), Carrillo (72.), Pasalic (75.)

A hathatós átalakuláson áteső AS Monaco svájci túrára "vállalkozott", Jardim mester pedig elégedetten kanyarodhat vissza kaszinóföld irányába. A Young Bosy esélyei az odavágót követően elenyészőket, formalitásnak ígérkezik a jövő heti visszavágó.

Őszi Ádám

2015. július 27., hétfő

Ibrahimovic megint hozta a formáját

Számos európai sztárcsapat mellett a Paris Saint-Germain, így Zlatan Ibrahimovic is az Egyesült Államokban edzőtáborozik. A hórihorgas svéd klasszist a Sports Illustrated látta vendégül egy kis televíziós szereplés apropójából. A sokak szemében arrogáns, nagyképű, ám mégis zseniális gólfelelőst arra kérték, hogy röviden, lehetőleg egy szóval jellemezze a szóba kerülő embereket. Az eredményben azt hiszem nem kellett csalódnunk...! 

Messi: "Nagyszerű!"
Mourinho: "Erő!"
Cristiano Ronaldo: "Jó."
Guardiola: "Jó edző, rossz ember."
David Beckham: "Fantasztikus ember"
Ibrahimovic: "WOW"

Ami pedig a PSG felkészülését illeti, a csapat legközelebb a Manchester United ellen lép pályára magyar idő szerint csütörtökön 03:00-kor. Ezidáig négy felkészülési mérkőzésen van túl a francia klub, mej a minap szerződtette a Vörös Ördögök argentin klasszisát Di Matiát. 

Ibrahimovic a minap betalált a Chelsea kapujába, eredményes volt a Fiorentina ellen, míg a Benfica és a Wiener kapuját megkímélte.

Őszi Ádám

Újabb Nikolics gól, a parádésan kezdő Legiában

Repülőrajtot vett a tavalyi ezüstérmes Legia Warszawa, ahogyan a csapat magyar támadója Nemanja Nikolics is. A varsói csapat ezúttal öt gólt helyezett el ellenfele hálójában, a Vidi korábbi támadója pedig ezúttal is eredményes tudott lenni, s két forduló után holtversenyben vezeti az Ekstraklasa góllövőlistáját. 

A Slask Wroclaw elleni debütálást, duplázást követően ezúttal a Podbeskidzie kapuját vette be a magyar válogatott támadó, aki ezzel immáron három gólnál jár két fordulót követően. Ráadásul hét közben az Europa Ligában is eredményes tudott lenni. Nikolics összességében minden sorozatot figyelembe véve 5 mérkőzésen 4 gólnál és 2 gólpassznál jár, mely remek bemutatkozásnak mondható. A folytatásra pedig nem kell sokat várnunk. Az Europa Ligában remek sorsolást kapott a lengyel csapat, az albán Kukesi lesz a következő ellenfelük, a párharcot pedig idegenben kezdik csütörtökön Nikolicsék. Ami pedig a bajnoki folytatást illeti, vasárnap a Leczna otthonában jön a fellépés.

A lengyel sajtóban a héten pedig arról cikkeztek, hogy nem értik, hogy a 27 esztendős támadó miért várt eddig a klubváltással, mondhatni elpazarolta az idejét hazánkban...!

Lengyel bajnokság, 2. forduló:
Ruch Chorzów - Piast Gliwice 2:0 
Cracovia Krakow - Wisla Kraków 1:1
Zaglebie Lubin - Korona Kielce 0:2 
Lech Poznan - Lechia Gdansk 2:1 
Pogon Szczecin - Slask Wroclaw 1:1 
Jagiellonia - Nieciecza 2:0 
Legia Warszawa - Podbeskidzie 5:0 
Górnik Leczna - Górnik Zabrze - a hétfői nap folyamán

A góllövőlista élmezőnye:
1. Nikolics (Legia Warszawa), Przybyla (Korona Kielce) - 3 gól
3. Zwolinski (Pogon Szczecin) - 2 gól

Őszi Ádám

MLS: Fantasztikus meccsek, gólzuhatag és izgalom - eredmények

Igazán góldúsra, izgalmasra és fordulatosra sikeredett az MLS legutóbbi játéknapja, a mögöttünk álló hét záróakkordja. Három meccsen 17 gólt láthattunk, hatalmas fordítást, mit sem érő mesterhármast és David Villa duplát egyaránt. Eredmények, tabella, frissített góllövőlista, na meg a folytatás...! 

New York City - Orlando City 5-3 (1-0)
G: David Villa (45., 67.), Calle (53.), McNamara (71.), Diskerud (90+3.) ill. Larin (50., 61., 85.)

Gólok terén a New York City igazán kiszolgálja közönségét, legutóbb hazai pályán a Toronto volt az ellenfél és akkor egy flúgos futamot követően 4-4-es döntetlent játszottak a felek. A nyolc gól ezúttal is meglett, igaz más eloszlásban, ezúttal a végén nagyobb volt a hazai öröm. A védelem azonban ezúttal sem állt a helyzet magaslatán...! A találkozó egy kellemetlen hazai sérüléssel indult, a gólra törő gálafutballnak pedig nyoma sem volt, mondhatni kapura veszélytelenül játszottak a csapatok. A gólcsendet David Villa törte meg a 45. percben, lélektanilag egy nagyon fontos pillanatban. A második félidő aztán flúgos futamba csapott át, potyogtak a gólok, Larin pedig tartotta a lelket az Orlando együttesében. A kanadai támadó mesterhármasig jutott, ám ez is kevés volt. David Villa duplázni tudott, McNamara és Colle is betalált. A végjátékban az Orlando kis híján egalizált, az utolsó pillanatokig nyitott volt a három bajnoki pont sorsa. A ráadásban Diskerud alakította ki a végeredményt. A két újonc egyaránt 21 mérkőzésen van túl, s egyaránt 24 pontot gyűjtött.

Ki kell emelni, hogy Pirlo is debütált, az 57. perctől volt a pályán. Emellett Poku neve is megemlítendő, a ghánai középpáylás három gólpasszal járult hozzá a sikerhez.

D.C. United - Philadelphia 3-2 (1-2)
G: Saborio (37.), DeLeon (66.), Espindola (79.) ill. Sapong (1.), Le Toux (4.)

Horrorisztikusan kezdődött a mérkőzés hazai szempontból, mintha a csapat az öltözőben maradt volna, a 4. percben ugyanis már 0-2 állt az eredményjelzőn. Méla döbbenet uralkodott a lelátókon, a hangulat pedig még paprikásabb lett, amikor Espindola a 33. percben kihagyott egy büntetőt, így elmaradt a szépítés. Az első játékrész hajrájára kanyarodva aztán Saborio szépített, a második játékrész pedig a washingtoni csapat fordításáról szólt, noha a Philodelphia előtt is megvoltak a lehetőségek előnyük növelésére. DeLeon egalizált, tíz perccel a vége előtt pedig a büntetőt rontó Espindola  lőtte be a győztes találatot, ezzel megfordítva a mérkőzést a DC United. Ezen a hétvégén nem ez volt az első nagy feltámadás, a Toronto 3-0-ról hozta döntetlenre bajnoki meccsét.

Vancouver Whitecaps - San Jose Earthquakes 3-1 (2-0)
G:  Rosales (5.), Waston (32.), Rivero (56.-büntető) ill. Amarikwa (90.)

Meglehetősen könnyen lépte le ellenfelét a Whitecaps, avagy a San Jose igen mély gödörben van. A Kinnear által irányított csapat zsinórban negyedik vereségét könyvelhette el. Rosales gólja révén hamar vezetést szerzett a kanadai csapat, a szünetben pedig már kettő volt a különbség a felek közt. A hazai gólok sorát az uruguayi Rivero zárta a második félidő elején, szépíteni pedig már csak az utolsó pillanatokban tudott az Earthquakes. A Whitecaps három nyeretlen meccs után tért vissza e helyes útra, s jelen állás szerint második konferenciájában, tehát ha most végződne az alapszakasz, akkor erőnyerő lenne.

Ez történt a héten:
Real Salt Lake - Sporting Kansas 2-1
Montreal Impact - Seattle Sounders 1-0
Chicago Fire - New England 2-2 
Houston Dynamo - L. A. Galaxy 3-0
FC Dallas - Portland Timbers 4-1
Columbus Crew - Toronto FC 3-3 

A folytatásban:
aug. 1. 20:00 New York City - Montreal Impact
aug. 2. 01:00 Philadelphia - New York Red Bulls
aug. 2. 01:00 D.C. United - Real Salt Lake
aug. 2. 01:30 Orlando City - Columbus Crew
aug. 2. 01:30 New England - Toronto FC
aug. 2. 02:30 Sporting Kansas - Houston Dynamo
aug. 2. 03:00 Colorado Rapids - L. A. Galaxy
aug. 2. 04:00 Seattle Sounders - Vancouver Whitecaps
aug. 2. 23:00 San Jose Earthquakes - Portland Timbers (Eurosport)
aug. 3. 01:00 Chicago Fire - FC Dallas (Eurosport)

A góllövőlista élmezőnye:
1. Kamara (Columbus Crew) – 15 gól
2. Giovinco (Toronto FC) – 13 gól
3. David Villa (New York City) – 12 gól
4. Wondolowski (San Jose Earthquakes), Kaká (Orlando City), Adi (Portland Timbers), Bruin (Houston Dynamo), Keane (Los Angeles Galaxy), Larin (Orlando City) – 9 gól
10. Wright-Phillips (New York Red Bulls), Castillo (FC Dallas), Rivero (Vancouver Whitecaps)  – 8 gól

Végezetül pedig a bajnoki tabella:


Őszi Ádám

MLS: Három gólos hátrányból állt fel a Toronto

Nem sok babér termett magyar idő szerint vasárnapra virradóra a vendégként szereplő MLS csapatoknak. A Seallte Sounders és a Los Angeles Galaxy is beleszaladt a késbe, míg a Toronto három gólos hátrányból mutatta meg, hogyan kell felállni a padlóról. A pontvadászat ma este/éjjel folytatódik, három mérkőzést is megtekinthettek az Eurosporton. 

Montreal Impact - Seattle Sounders 1-0 (0-0)
G: Ciman (88.) ill. -
Dempsey és Martins nélkül a Sounders roppant gyenge támadójátékban, hiányukat borzasztóan érzi a csapat, mely Kanadában zsinórban harmadik vereségét szenvedte el, s igen szépen visszacsúszott konferenciájában a tabellán. Az Impact gyakorlatilag lejátszotta őket, Schmidt csapata kaput eltaláló lövés nélkül hozta le a meccset.

Chicago Fire - New England 2-2 (1-1)
G: Maloney (44.-büntető), Cocis (75.) ill. Nguyen (28.), Rowe (77.)
Egy döntetlen, mely a semleges szurkolókon kívül egyik csapatnak sem jött túl jól, a Fire csakis győzelmekkel tud előre lépni, míg a Revolution immáron hátrafelé kell, hogy figyeljen, ugyanis Montreal és az Orlando is jön mögöttük négy pontnyira, ám előbbi öttel, míg utóbbi három meccsel játszott kevesebbet, s így könnyen rájátszást érő helyen kívül találhatja magát a tavalyi döntős, amennyiben így folytatja.

Houston Dynamo - L. A. Galaxy 3-0 (2-0)
G: Bruin (9.), Davis (27.), Miranda (88.) ill. -

Hathatós verést mértek a címvédőre, a Houston meglepően könnyedén lépte le a Gerrardal a soraiban felálló Arena csapatot. 

FC Dallas - Portland Timbers 4-1 (2-0)
G: Barrios (12., 22.), Acosta (69.), Diaz (87.-büntető) ill. Adi (90+3.-büntető)

Tovább hasít a Dallas, mely zsinórban negyedik győzelmét aratta, s konferenciája élén tanyázik. A Timbers szép leckét kapott, Porter csapata, utóbbi három meccsén csupán egy pontot tudott begyűjteni.

Columbus Crew - Toronto FC 3-3 (2-0)
G: Kamara (17.), Tchani (36.), Finlay (47.) ill. Giovinco (50.), Warner (55.), Altidore (89.-büntető)
A góllövőlistát vezető Kamara tovább növelte találatai számát, míg a Crew szurkolói aligha gondolták volna a 47. percben 3-0-ás állásnál, hogy kedvenceik ezen a játéknapon bizony csak egy pontot szereznek. A Toronto Giovinco találatával éledt fel, s egy perccel a lefújás előtt Altidore egalizált büntetőből, Francis lett a hazaiak negatív hőse, ő hozta össze a tizenegyeset. Pontvesztése ellenére a Columbus őrzi második pozícióját keleten.

Ez történt a héten:
Real Salt Lake - Sporting Kansas 2-1

A folytatásban:
júl. 26. 20:30 New York City - Orlando City (Eurosport)
júl. 26. 23:00 D.C. United - Philadelphia (Eurosport)
júl. 27. 01:00 Vancouver Whitecaps - San Jose Earthquakes (Eurosport)

A góllövőlista élmezőnye:
1. Kamara (Columbus Crew) – 15 gól
2. Giovinco (Toronto FC) – 13 gól
3. David Villa (New York City) – 10 gól
4. Wondolowski (San Jose Earthquakes), Kaká (Orlando City), Adi (Portland Timbers), Bruin (Houston Dynamo), Keane (Los Angeles Galaxy) – 9 gól
9. Wright-Phillips (New York Red Bulls), Castillo (FC Dallas)  – 8 gól

Végezetül pedig a bajnoki tabella:


Őszi Ádám

2015. július 25., szombat

NB I: Második meccsén is kikapott a bajnok

Immáron kijelenthetjük, nagy hullámvölgyben van a regnáló magyar bajnok Videoton, mely második bajnoki mérkőzésén sem tudott pontot, sőt gólt sem szerezni. Ellenben a Paks szárnyal, otthoni debütálásukat az újonc Békéscsaba bánta.  

Videoton - Haladás 0-1 (0-0)
Helyszín: Székesfehérvár, Sóstói Stadion
Gólszerzők: ill. Juhász Roland (49.-öngól)
Sárga:  ill. Bosnjak (42.)
Kiállítás: - ill. -

Videoton: Danilovic - Heffler, Vinicius, Juhász, Mereval - Oliveira (Gyurcsó 55.), Pátkai, Kovács, Simon (Fejes 46.), Koltai - Ivanovski (Soumah 55.). Vezetőedző: Bernard Casoni

Haladás: Király, Bosnjak, Jagodics, S. Wils, Schimmer - Medgyes (Németh 66.), Nagy, Batarelo (T. Wils 57.), Iszlai, Ugrai (Gosztonyi 77.) - Martizez. Vezetőedző: Mészöly Géza

Pánikhangulat Székesfehérváron!? Ezután a meccs után minden bizonnyal megszólalnak a vészharangok, ugyanis ez így jó útra nem vezet. A Honvéd után a Haladás is három pontot szerzett a regnáló magyar bajnok ellen, mely indiszponáltan, pocsék támadójátékkal drukkolt elő ezúttal is. Két bajnoki meccs, nulla pont és nulla lőtt gól, ez áll a Vidi neve mellett. Illetve székesfehérvári gólszerző már van az idei szezonban, csakhogy Juhász Roland ma a saját kapuját vette be a második félidő elején. Bernard Casoni a csapat vezetőedzője már az 55. percben elhasználta mindhárom cserelehetőségét, ám ez sem vezetett eredményre, Fejes, Souma és Gyurcsó sem tudta elhozni a megváltást. Nikolics távozásával elől üres lyuk tátong, s láthatólag a többi elvesztett játékosnak is mélyen érzi sebét a Videoton, mely a BATE elleni Bajnokok Ligája meccsre készülhet, majd hétvégén Diósgyőrbe látogatnak Koltaiék.

Paks - Békéscsaba 4-0 (1-0)
G: Gévay (9., 73.), Balázs Z. (80.), Szakály D. (90+1.) ill. -

Az Újpesten elért gól nélküli döntetlent követően hazai közönsége előtt is bemutatkozott a Paks, mely hathatós verést mért az újoncra. Lila-fehér után újfent lila-fehér ellenfél jött, ám a két ellenfél közt minőségi különbség volt. A Paks idei első NB I-es gólját Gévay Zoltán jegyezte a találkozó 9. percében, majd a második is az ő nevéhez fűződik, igaz az már a hajrára fordulva. A végjátékban a cserék voltak főszerepben, beállását követően két percre gólt lőtt Balázs Zoltán, majd a végeredményt a hosszabbításban az egykoron Kaposváron játszó Szakály Dénes szerezte. Győzelmével a Paks ideiglenesen feljött a tabella második helyére, míg a Békéscsaba toronymagasan utolsóm ezidáig úgy festm hogy magas lépcső az élvonal, s a legnagyobb gondok a csapat védelmével lesznek. 

A folytatásban:
Szombat 20:30 Vasas - Újpest
Vasárnap 18:00 Debrecen - Puskás Akadémia
Vasárnap 18:00 Ferencváros - Diósgyőr

Őszi Ádám

Emirates Cup: Darabokra szedte ellenfelét az Arsenal

Az Emirates Cup második mérkőzésén bemutatkozott a házigazda Arsenal, mely tíz perc alatt négyelte fel a francia Lyont. Az Ágyúsok azonban nem elégedtek meg ennyivel, s a második félidőben növelték győzelmük arányát, mely végül hatalmas kiütéssé érett. 

Arsenal - Lyon 6-0 (4-0)
G: Giroud (29.), Oxlade (34.), Iwobi (35.), Ramsey (38.), Özil (62.), Cazorla (85.) ill.

Szűk fél órán át egyenrangúak voltak a felek, ekkor azonban Wenger tanítványai egy fokozattal feljebb kapcsoltak, s a Lyon védelme átjáróházzá vált. Tíi perc sem kellett a londoni csapatnak, s felnégyelte a francia klubfutball egyik kirakatcsapatát. A gólok sorát Giroud nyitotta egy zseniális fejessel, majd Oxlade-Chamberlain duplázta meg az Ágyúsok előnyét. A következő gólra gólörömmel együtt nem kellett egy percet várni, a fiatal nigériai támadó Iwobi góllal hálálta meg Wenger bizalmát. Három perc alatt aztán majdnem duplázni is tudott Iwobi, be is talált, ám les címén érvénytelenítették a találatot. Ramsey góljánál azonban nem történt szabályszegés, a walesi zárta a negyedelést.

A félidőben aztán elmaradt a hatalmas átalakulás, nem cseréltek a trénerek, Wenger is csak a 63. percben kezdte meg a csapata frissítését, igaz, akkor már 5-0 állt az eredményjelzőn, Özil is feliratkozott a gólszerzők közé. A szépítés, a becsületgól sem jött össze a Lyon számára, mely az Emirates Cup történetének legsúlyosabb vereségét szenvedte el. A végeredményt Cazorla állította be, a spanyol a sorval alatt tekerte a hatodikat a kapuba. Felkészülési meccs ide, vagy oda, ez remek lendületet adhat az Ágyúsoknak.

Az Emirates Cupa állása és menetrendje:
Vasárnap 15:00 Villareal - Lyon
Vasárnap 17:20 Arsenal - Wolfsburg

1. Arsenal 9 pont (6-0)
2. Villareal 5 pont (2-1)
3. Wolfsburg 1 pont (1-2)
4. Lyon 0 pont (0-4)

Őszi Ádám

NB I: Elhúzták az MTK nótáját

Két a bajnokságot múlt héten egyaránt győzelemmel nyitó fővárosi csapat ütközetével indult az OTP Bank Liga 2. fordulója. A Bozsik Stadionban a Budapest Honvéd vendége az MTK volt. Marco Rossi tanítványai rossz vendéglátónak bizonyultak, a riválisnak pontot nem engedtek csenni. 

Budapest Honvéd - MTK Budapest 2-1 (1-1)
Helyszín: Budapest, Bozsik Stadion; Vezette: Kassai Viktor
Gólszerzők: Kamber (44.), Vernes (87.) ill. Strestik (38.)
Sárga: Bobál D. (87.) ill. Thian Khaly (45+2.), Torghelle (74.)
Kiállítás: - ill. -

Budapest Honvéd: Kemenes - Botka, Bobal, Ignjatovic, Baráth - Nagy (Gazdag 56.), Kamber, Hidi, Vécsei (Prosser 85.), Holender (Vernes 64.) - Youla. Vezetőedző: Marco Rossi

MTK Budapest: Hegedűs - Vadnai, Grgic, Vukmir, Bese - Varga (Gera D. 72.), Szatmári, Kanta, Thian Khaly (Ramos 90.), Strestik (Hrepka 79.) - Torghelle. Vezetőedző: László Csaba

Az első játékrész a hazai csapat dominanciáját hozta, ám min tudjuk, ezt a sportágat gólra mérik. A vendégek kevés helyzetet tudtak kialakítani, alig jutottak el a kapuig, ám Strestik révén a 39. percben mégis ők szereztek vezetést. Mondhatni, hogy derült égből fasírt, a semmiből jött az MTK vezető találata. Sokáig azonban nem örülhettek a kék-fehérek, Kamber ugyanis megszerezte első gólját a Budapest Honvéd színeiben. A Győrből érkező szerb középpályás egy perccel a félidő vége előtt egalizált.

A szünetben egyik vezetőedző sem változtatott, Szatmári azonban lövőkedvet hozott magával az öltözőből, löketét Kemenesnek kellett hárítania. Aztán újfent Szatmári okozott galibát hazai szempontból, előbb lőtt, majd összeszedte a blokkolt labdát és átforgatta a túloldalra, ahol érkezett Varga Szabolcs, majd csattant a kapufa. Roppant közel volt hozzá az MTK, hogy újra megszerezze a vezetést. Pár lüktető Honvéd támadás után jött egy újabb vendég helyzet, Strestik pergetett kapura, ám egy blokkoló láb a labda útjába állt. A hajrára 1-1-es döntetlennel fordultak a felek, a 82. percben Gera Dávid lábában volt a három pont sorsa, á ma csereként pályára lépő MTK játékos csúnyán eltörte a labdát jó helyzetben. A kihagyott helyzet megbosszulta magát, Vernes a túloldalon ugyanis nem hibázott, s három perccel a vége előtt megfordította a meccset. Prosser is kemény lökettel kínálta meg Hegedűst, aki azonban hárítani tudott, így nem lett nagyobb a különbség a csapatok között.

A Budapest Honvéd két meccs után hibátlan, míg az MTK a győztes nyitány után most elhasalt.

A folytatásban:
Szombat 18:00 Paks - Békéscsaba
Szombat 18:00 Videoton - Haladás
Szombat 20:30 Vasas - Újpest
Vasárnap 18:00 Debrecen - Puskás Akadémia
Vasárnap 18:00 Ferencváros - Diósgyőr

Őszi Ádám

Emirates Cup: Megtorpedózták a Wolfsburgot!

Nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre az Emirates Cup, melynek házigazdája az Arsenal. A nívós londoni felkészülési tornán négy csapat vesz részt, a végelszámolásban pedig a szerzett pontok mellett minden egyes lőtt gól egy pontot ér. A nyitányon a Wolfsburg és a Villareal mérte össze tudását, a nézők pedig nem unatkozhattak (a meccs elején...)! 

Wolfsburg - Villareal 1-2 (1-1)
G: Perisic (10.) ill. Margio (8.), Leiva (18.)

A mérkőzés egy gyors gólváltással kezdődött, a németek védelme kapitulált először a 8. percben, ekkor Mario hálózta ki a felső sarkot egy gyönyörű góllal. Sokáig azonban nem volt hátrányban a Wolfsburg, mely Perisic révén szinte azonnal válaszolni tudott. A nyári felkészülések során sok fiatal labdarúgó is közel kerülhet a tűzhöz, egyikük Leiva. A Villareal 18 esztendős szélsője ezúttal góllal hálálta meg a bizalmat, amikor a 17. minutumban eredményes tudott lenni. Aztán villogtak a sárgák, az embernek olyan érzése volt, mintha nem is felkészülési mérkőzésen lennénk, jól jött a feleknek a szünet ugyanis fejben kicsit elment a mérkőzés egy másik irányba.

Ahogyan arra számítani lehetett, a második játékrészben sorra jöttek a cserék, a friss emberek. Ez pedig hozta magával a sok játékmegszakítást. Folyamosság nem tudott kialakulni, de ordas helyzeteket sem nagyon jegyezhettünk fel. A mérkőzésen üde színfoltot jelentett Bendtner beállítása, az Emirates közönsége nagy üdvrivalgással fogadta az egykoron az Ágyúsok mezét viselő dán támadót. A végjáték unalmasra, eseménytelenre sikeredett, a "Sárga Tengeralattjáró" megtorpedózta a német ezüstérmest, s öt szerzett pontjával jól kezdte a tornát. (a győzelem mellett minden rúgott gólért jár egy pont) 

Az Emirates Cupa állása és menetrendje:
Szombat 17:20 Arsenal - Lyon
Vasárnap 15:00 Villareal - Lyon
Vasárnap 17:20 Arsenal - Wolfsburg

1. Villareal 5 pont (2-1)
2. Wolfsburg 1 pont (1-2)
3. Arsenal 0 pont (0-0)
4. Lyon 0 pont (0-0)

Őszi Ádám

Bombagóllal nyert a Milan az Inter ellen

Derby della Madonnina, avagy Ázsiában, pontosabban Kínában mérte össze tudását a két Milánói óriás. A mérkőzésen egyetlen egy gólt láthatott a népes publikum, ám az zseniális volt, szinte beleégett a retinába. Mindkét csapat nagy tiszteletnek örvend, ezt a lelátó, az atmoszféra és a hangulat nyilvánvalóvá tette. 

AC Milan - Inter 1-0 (0-0)
G: Mexes (59.) ill. -

Álmoskásan kezdődött a milánói derbi, nem mondhatjuk, hogy a srácok a közönségnek játszottak, de azt sem, hogy az akarat a plafont verte. A 12. percben azonban ordító ziccert rontott a Milan, Niang kapott fantasztikus labdát, s találta magát kapussal szemben, ám Carrizo bravúros védést bemutatva óvta meg csapatát a bekapott góltól. AZ Inter még ennyit sem tudott felmutatni, mondhatni komoyl gólszerzési lehetőség nélkül zárták az első játékrészt, melyben akár előnyre is szert tehetett volna a nagy rivális, ám Matri góllövő csukáját az öltözőben hagyta. 

A fordulást követően csere cserét követett, nehéz volt feldolgozni, hogy most akkor ki helyére ki is érkezett, kellett pár perc, míg fejben összeállta az új kép. Az 59. percben aztán állva tapsolhatott a publikum, Mexes parádés gólt szerzett kapásból egy szögletet követően. Egy szó elég a jellemzésre: szenilis! Az újabb gól nem érkezett Kínában, m a meccs vége egyre durvábbnak bizonyult, az embernek helyenként olyan érzése lehetett, mintha egy vérre menő tétmeccset néznénk a San Siro gyepén és nem pedig egy ázsiai felkészülési meccsen. A végjátékban beszorult az AC Milan, ám az Inter nem tudott betalálni, így végül Mexes gólja döntőnek bizonyult. Őszintén szólva nem úgy fest, hogy idén tér vissza Milánóba a csúcsfutball...!  

Őszi Ádám

2015. július 24., péntek

Interjú a Wolfsburg magyar tehetségével

A minap hivatalosan is bejelentették a felek, hogy a Budapest Honvéd támadója Bobál Gergely egy esztendőre Wolfsburgba kerül kölcsönbe. A tehetséges, mindössze 19 esztendős utánpótlás válogatott támadó készségesen állt a FociClub.hu rendelkezésére, s válaszolt kérdéseinkre. 

- Hatalmas tehetségkén robbantál be a magyar köztudatba, ezidáig azonban elmaradt az áttörés! Voltál a Manchester City célkeresztjében, akkor abból miért nem lett semmi?
-  Eddig nem jött meg az áttörés, de rémlem minél hamarabb eljön, hiszen még csak augusztusban töltöm majd be huszadik életévemet. Igazság szerint én sem tudom miért nem jött össze a Manchester Cityvel a történet, de nem is izgat! Most már én itt Wolfsburgban szeretnék bizonyítani.

- Úgy gondolom minden magyar futballszurkoló örömmel olvasta a hírt, miszerint Bobál Gergely a Wolfsburg labdarúgója lett. Így utólag beszélhetünk az eddigi lehetőségekről? 
- Igen, én is rengeteg támogató SMS-t, üzenetet kaptam, ami jól is esett és ezúton is köszönöm mindenkinek. Komoly érdeklődés nem nagyon volt más országból, az esetleges érdeklődők nem jutottak el ajánlatig, mert én ide szerettem volna jönni. Ez az egyik legjobb hely számomra, hogy fejlődjek és bejárjam azt az utat amit szeretnék. 

- Nem először jársz Wolfsburgban. Amikor először láttak, miért nem vettek meg, szereztek meg kölcsönben?
- Három éve voltam próbajátékon, pontosan nem tudok semmilyen részlettel szolgálni, mert nem mondtak semmit. Én szeretek az ilyenekből kimaradni és inkább a pályán bizonyítani!

- A magyar élvonalban a Budapest Honvéd színeiben nem sikerült betalálnod. Mi lehet ennek az oka?
- Ha tudnám elmondanám. Lényeg a lényeg, nyilván az én hibám is, hogy nem sikerült betalálni, de időm mint a tenger. Nem vagyok lekésve semmiről.

- Egy évre érkezel kölcsönbe a Wolfsburghoz, s ha jól tudom a második csapathoz csatlakozol. Milyen elvárásokat támasztasz magad elé? 
-  Mindenképp minél több meccset játszani először a második csapatban. Gólt, gólokat szerezni. Minél többet edzeni az első csapattal. Meghosszabbítani az itteni szerződésemet.

- Sikerült már felmérni az erőviszonyokat? Kik lesznek a riválisaid a kezdőbe kerülésért?
- Eddig két edzésen vettem részt, nagyjából lehet látni, hogy kik lehetnek azok. Szombaton lesz mérkőzés, azon sajnos nem játszom, mert nem lett még kész valamilyen papír, de ott majd nagyobb kepét kapok arról, hogy kik lehetnek a riválisok.

Őszi Ádám

Támadó középpályást szerződtetett a Chelsea - hivatalos

A Chelsea labdarúgócsapatánál nagyok az elvárások, kimondani nem mondják ki, de a bajnoki címvédés mellett a Bajnokok Ligája győzelem jelentené a jó szezont, az elfogadható kategóriát. Azonban nem csak a jelenre, a jövőre is gondol a klubvezetés. A kékek fiatal szerb szélsővel erősítettek, s fejlődése érdekében rögtön kölcsön is adták. 

Immáron nem a szerb bajnok Patrizan Beograd labdarúgócsapatát erősíti Danilo Pantic a fővárosi klub saját nevelésű játékosa. Az u19-es szerb válogatott csapatkapitányát ingyen szerezte meg Jose Mourinho csapata, ugyanis a felek között lejárt a kontraktus. Pantic 2019 nyaráig kötelezte el magát a Stamford Bridgen, ám egyelőre nem Londonban, nem is Angliában, hanem Hollandiában kell bizonyítania a Vitesse Arnhem színeiben.

A posztját tekintve 18 esztendős támadó középpályás a bal szélen is otthonosan mozog - "Nagyon boldog vagyok, hogy aláírhattam a Chelsea-hez, a Premier League bajnokához. Remélem, meg tudom mutatni a következő szezonban a Vitesse-nél, hogy mit tudok. Megtisztelő mindkét klub bizalma."

Őszi Ádám

2015. július 23., csütörtök

US Open Cup: Eddig tartott az újonc lendülete

Csütörtökre virradóra az utolsó negyeddöntőt is lejátszották a US Open Kupa 2015-ös kiírásából, így kialakult az elődöntő mezőnye. A Kaká vezette újonc Orlando City eddig bírta, a Chicago Fire nagy falatnak bizonyult ezen a napon.  

Chicago Fire - Orlando City 3-1 (1-0)
G: Nyarko (3.), Igboananike (87., 90.) ill. Larin (56.)

Kiválóan kezdődött a találkozó hazai szempontból, a jobb oldali szélső Nyarko már a 3. percben vezetést szerzett, ezzel hathatós alaphangot adva a mérkőzésnek. Noha egyenlítenie Larin révén sikerült a vendégeknek a második félidőben, egy cserejátékos a hajrában túljárt az eszükön. A Fire nigériai támadója Igboananike  előbb a 87., majd a 90. percben is megrezgette Hall hálóját. Az Orlando City újoncként a negyeddöntőig jutott, itt azonban megálljt parancsoltak nekik. A Chicago, mely egyébként a legrosszabb MLS mutatóval rendelkezik készülhet az elődöntőre. 

Korábban játszották:
Real Salt Lake - Los Angeles Galaxy 1-0 
New York Red Bulls – Philodelphia 1-1 (0-0) – büntetőkkel 3-4 
Sporting Kansas City - Houston Dynamo 3-1 

A negyeddöntőket követően pedig meg is van az elődöntő párosítása! A Németh Krisztián vezette Kansas hazai pályán játszhat, mely hatalmas előnynek számít. A mérkőzéseket augusztus 11-12-én rendezik.

Az elődöntő párosítása:
Philodelphia - Chicago Fire
Sporting Kansas City - Real Salt Lake

Őszi Ádám

BL: Magyaros lengyel siker, ellenállhatatlan Celtic

Szerda késő este kialakult a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének mezőnye azt követően, hogy lezajlottak a második forduló visszavágói. Szomszédaink közül a szlovák és a szlovén bajnok is búcsúzott, míg a magyar bajnok továbbjutott, ám ennek jogossága megkérdőjelezhető. Ellenfélre is lelt a Videoton, egy régi jó ismerős érkezik újfent hazánkba.  

Nyugati szonszédunk Szlovénia bajnoka elvérzett keleten, a kazah Asztana nem kegyelmezett, s ledolgozta egy gólos idegenben összeszedett hátrányát. Noha Rajcevic gólja idegenben sokat érhetett volna, három hazai találat ellenében kevés volt. Ráadásul meg kell említeni, hogy a hazaiak a 67. perctől emberhátrányban játszottak, ám a szlovéneknek nem sikerült begyötörni a második találatot, így számukra véget ért az idei kupaszezon.

Hazai pályán ráijesztett szurkolóira a Dinamo Zagrab, s azt sem mondhatjuk, hogy idegenben lefocizta luxemburgi ellenfelét, ám tény, hogy a kapu előterében ők voltak pontosabbak, s nem sok esélyt adtak ellenfelüknek. A mérkőzés nem volt annyira sima, mint azt az eredmény mutatja.

A magyar futballszurkolók sem a szlovák, sem pedig a román bajnokot nem szívlelik, ha kívánhatnák, azt tették volna, hogy mindkettő essen ki. A Steaua 2-0-ás előnnyel várhatta a hazai meccset, ám kis híján megégtek, ugyanis a Trencin gyorsan ledolgozta hátrányát, ám a második félidőben elég volt egy három perces rövidzárlat ahhoz, hogy a remény szerte ágazzon. A végjátékot ráadásul emberhátrányban kellett lejátszani. Ennek ellenére sikerült begyűrni a harmadik gólt és roppant izgalmasra sikeredett a végjáték, ám a Steaua kihúzta és készülhet következő ellenfelére.

FC Astana - Maribor 3-1
Tj: az FC Astana 3-2-es összesítéssel

Fola - Dinamo Zagreb 0-3
Tj: a Dinamo zagreb 4-1-es összesítéssel

Steaua Bukarest - Trencin 2-3
Tj: a Steaua Bukarest 4-3-as összesítéssel

A magyar bajnok mérkőzéséről sok jót nem tudunk mondani, Hajdú B. István tegnap esti mondata sokat elárul a meccsről - „...ennyit ér a magyar bajnok..."! Bár a továbbjutás megvan, a pozitívumok sora itt le is zárul.

A magyar bajnok Videoton ellenfele a magyar csapatok, főként a Debrecen álltal már jól ismert BATE Boriszov lesz. A fehérorosz klub a Vidihez hasonlóan nem nyújtott meggyőző produktumot, ám megőrizte hazai pályán szerzett előnyét idegenben.

Kádár Tamással a védelem tengelyében harcolta ki a továbbjutást a Lech Poznan, mely az odavágót követően a visszavágón is megverte bosnyák riválisát. Jó hír, hogy Lovrencsics Gergő is visszatért, a sérülés után felépülő válogatott játékos a 78. percben csereként lépett pályára.

Videoton - TNS 1-1 - hosszabbítás után (Részletekért KATT)
Tj: a Videoton hosszabbítást követően 2-1-es összesítéssel

Dundalk - BATE Boriszov 0-0
Tj: a BATE Boriszov 1-0-ás összesítéssel

Lech Poznan - Sarajevo 1-0
Tj: a Lech Poznan 3-0-ás összesítéssel

Az idegenbéli gól nélküli döntetlent követően a montenegrói szurkolók joggal lehettek bizakodóak, ám a Rudar támadógépezete hazai pályán is kudarcot vallott. Ellenben a védelem egyszer kapitulált, ez pedig azeri örömünnephez vezetett.

A skót Celtic számára nem jelentett gondot az izlandi bajnok, melyet oda-vissza vert igen nagy fölénnyel, úgy, hogy játékosai túlságosan meg sem izzadtak.

Rudar - Qarabag 0-1
Tj: a Qarabag 1-0-ás összesítéssel

Stjarnan - Celtic 1-4
Tj: a Celtic 6-1-es összesítéssel

Ezzel tehát kialakult a harmadik selejtezőkör mezőnye, jövő héten kedden és szerdán folytatódik a sorozat, melyben ott lesz a maygar bajnok Videoton is.

Keddi eredmények:
Dila Gori - Partizan Beograd 0-2 
Tj: 
a Partizan 3-0-ás összesítéssel, kettős győzelemmel
Pyunik - Molde 1-0
Tj: a Molde 5-1-es összesítéssel
Milsami - Ludogorets 2-1
Tj: a Milsami 3-1-es összesítéssel, kettős győzelemmel
Helsinki JK - Ventspils 1-0
Tj: A Helsinki JK 4-1-es összesítéssel, kettős győzelemmel
Maccabi Tel Aviv - Hibernians 5-1
Tj: a Maccabi Tel Aviv 6-3-as összesítéssel
Lincoln - Midtjylland 0-2
Tj: a Midtjylland 3-0-ás összesítéssel, kettős győzelemmel
Vardar - APOEL 1-1
Tj: az APOEL 1-1-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal
Zalgiris - Malmö 0-1
Tj: a Malmö 1-0-ás összesítéssel 
Crusaders - Skenderbeu 3-2
Tj: a Skenderbeu 6-4-es összesítéssel

Őszi Ádám

2015. július 22., szerda

José Mourinho az MLS-ről: "Egy nap én is..."

Úgy fest, hogy mindenki egyre jobb véleménnyel van az MLS-ről az Észak-amerikai első osztályú labdarúgó-bajnokságról, mely hatalmas mérföldköveket lépett át, döntött meg az utóbbi időben. Ha már Jose Mournho is dicsérő szavakkal illet valamit, akkor ott nagyon rendben van a dolog...! 

Hosszú éveken át úgy skatulyázták be az MLS-t, mint a kiöregedő, levezetni vágyó veterán sztárok ligája, egy olyan országban, ahol a labdarúgás abszolút nem kap túl nagy figyelmet. Nos, előbbi és utóbbi téren is hatalmas változások álltak be. 

Noha a kosárlabda, az amerikai foci, vagy éppen a jégkorong még mindig előrébb tart és valószínűleg ez így is marad, a labdarúgásnak is komoly kultusza kezd kialakulni az Egyesült államokban. Egyre nagyobb a nézettsége, a média egyre többet foglalkozik vele, s bizony kijelentgetjük, hogy a világ legdinamikusabban fejlődő pontvadászatáról beszélünk. 

David Backhem, vagy éppen Thierry Henry tengerentúli szerepvállalása komoly mérföldkő volt, mára már Frank Lampard, David Villa, Steven Gerrard, Kaká és Andrea Pirlo is a ligában rúgja a bőrt, hogy tényleg csak a legnagyobb neveket említsük. Igen, ők már nem fiatalok, ám ami még fontosabb, immáron számukra is vonzó a tengerentúli kaland! Gondoljunk csak Giovinco, vagy éppen Dos Santos szerződésére. A nevek mögött olyan labdarúgók rejlenek, akik most érkeznek fénykorukban, s Európában is fényes jelenük, jövőjük lehetne.

Európai sztáredző még nem igen érkezett a ligába, ám ami késik az nem múlik. Jose Mourinho nemrégiben így nyilatkozott a pontvadászatot illetően: "Az MLS tekintélye növekedett az utóbbi időben, sokan látják, mivé válhat ez a bajnokság a jövőben. Egyre több fiatal futballista jön rá, hogy ez a hely nem csak a karrierjük végén jó választás, hanem a karrierjük elindításakor is. A liga remek irányba halad. A labdarúgás soha nem lesz elsőszámú sportág Észak-Amerikában, de 10 évvel ezelőtthöz képes óriási a változás a foci népszerűségét illetően. Egy nap én is szívesen edzősködnék a tengerentúlon."

Őszi Ádám

Suarez góllal és győzelemmel kezdett a Barca

A spanyol bajnok, kupagyőztes és Bajnokok Ligája címvédő FC Barcelona is megkezdte a felkészülési mérkőzések sorát. Luis Enrique tanítványai a tengerentúlon a Bajnokok Nemzetközi Kupája küzdelmein belül mutatkoztak be, ellenfelük pedig a Los Angeles Galaxy volt. A katalánok hatalmas tiszteletnek örvendnek az USA-ban, tömött lelátók fogadták a csapatokat. 

Barcelona – Los Angeles Galaxy 2-1 (1-0)
G: Suarez (45.), Roberto (56.) ill. Meyer (90+1.)

Ahogyan az a képen is látható, fantasztikus hangulat, 93 ezer néző fogadta a csapatokat a kaliforniai Rose Bowl Stadionban. A katalánok még Messi és Neymar nélkül érkeztek, a két zseni még szabadságát tölti, ám a színvonalra így sem lehetett panasz. Az elvártaknak megfelelően a katalánok gyakorlatilag levegőt sem adtak a Gerrard vezette "hazai" csapatnak, ezt az eredmény nem igazán mutatja, ám sokat elárul a 76-24-es labdabirtoklási arány az első játékrészben és az, hogy a Galaxy nem, hogy kaput találó lövést, de még lövési kísérletet sem tudott felmutatni. Nem maradtunk azonban gól nélkül az első játékrészben, egy szögletet követően nem sikerült messzire tisztázni, Suarez pedig kegyetlenül kihasználta az előtte adódó lehetőséget! Íme a gól:

Felkészülési mérkőzés révén a félidőben mindkét vezetőedző csapatot cserélt, Suarez  és Halilovic kivételével gyakorlatilag mindenki lejött a pályáról, az utolsó húsz ercre pedig helyettük is érkezett friss erő. A második játékrész elején Sergi Roberto növelte a katalánok előnyét, ebben a felvonásban pedig már a Galaxy is eljutott a Barca kapujáig, sőt a végén a becsületgól is megvolt, Mayer az unokáinak majd elmesélheti, hogy betalált a Barca ellen a mérkőzés hosszabbításában.

Korábban játszották:
Los Angeles Galaxy – Club America 2-1
San Jose Earthquakes – Club America 1-2 
Club America – Manchester United 0-1
Real Madrid – AS Roma 0-0 - büntetőkkel 6-7
Benfica – Paris Saint-Germain 2-3
Manchester City  AS Roma 2-2 - büntetőkkel 4-5
Paris Saint-Germain  Fiorentina 4-2
Manchester United – San Jose Earthquakes 3-1

A Bajnokok Nemzetközi Kupájának további menetrendje:
Július 23. – 02:00 New York Red Bulls – Chelsea
Július 24. – 12:00 Manchester City – Real Madrid
Július 25. – 02:00 Benfica – Fiorentina
Július 25. – 12:00 AC Milan – Inter
Július 25. – 22:00 Barcelona – Manchester United
Július 26. – 00:00 PSG – Chelsea
Július 27. – 01:30 New York Red Bulls – Benfica
Július 27. – 12:00 Inter – Real Madrid
Július 29. – 02:00 Chelsea – Barcelona
Július 29. – 04:00 Club America – Benfica
Július 29. – 12:00 Real Madrid – AC Milan
Július 30. – 03:00 Manchester United – PSG
Augusztus 2. – 21:00 Fiorentina – Barcelona
Augusztus 5. – 21:00 Chelsea – Fiorentina

Az előző esztendőkben rendre nyolc csapat alkotta a Bajnokok Nemzetközi Kupájának mezőnyét, körbejátszást követően pedig a csoportelsők döntőt játszottak. Idén azonban sokkal több, szám szerint 16 csapat száll harcba a tengerentúlon. Az első és a második csoport gárdái körmérkőzést játszanak, míg a nagy harmadik csoportban igen vegyesen mérkőznek a csapatok, van akinek több, van akinek pedig kevesebb meccse lesz. Ezen tabella csak az átláthatóság kedvéért született, hogy lássuk, ki milyen teljesítményt nyújtott összességében. Serleg és végső győztes is lesz, a rájátszásról, döntőről részletesebben később olvashattok.


Őszi Ádám

Magyar Kupa: Íme az 1. forduló párosítása

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) a hétvégén már megkezdődött, most pedig elkészült a 2015/16-os Magyar Kupa első fordulójának sorsolása is, melyet az érintett klubok képviselőinek jelenlétében zajlott. A párharcok egyetlen egy mérkőzésen dőlnek el, a játéknapot A augusztus 12-én, szerdán tartják. 

A tervezett 116 fős mezőny helyett 111 együttessel rajtol el a sorozat, ugyanis öt klub nem adta le a nevezését, így a mezőnyben vannak erőnyerők. Öt együttes (Inter CGF, Somos SE, Andráshida, Géderlaki KSE, Balatonfüred), mely csupán a második körben csatlakozik a mezőnyhöz. 

Fontos, hogy az első fordulóban élvonalbéli csapatok nem találkozhat egymással, ahogyan ez a másodosztályra is vonatkozik.Így a profi klubok alacsonyabb osztályú ellenfeleket kaptak. A sorozatot csupán nyolcan élvonalbeli csapat kezdik most meg, a nemzetközi kupaporondon érdekelt négy együttes (Ferencváros, Debrecen, MTK, Videoton) csak a harmadik fordulónál csatlakozik majd be. 

A nyolc NB I-es csapat párharca:
Csepel FC - Békéscsaba 1912 Előre 
Csornai SE - DVTK 
ETO Futsal Kft. - Budapest Honvéd 
Maglód TC - Paksi FC 
Sárrétudvari KSE - Puskás Akadémia FC 
LOLAND-Nyúl SC - Szombathelyi Swietelsky Haladás 
Vértessomlói KSK - Újpest FC 
Hidasnémeti VSC - Vasas FC 

További párosítások, alacsonyabb osztályú csapatok párharcai:
Bölcskei SE - Balmazújváros Kamilla Gyógyfürdő 
Kozármisleny - BFC Siófok 
Füzesgyarmati SK - Budaörs 
Gyöngyösi AK-Ytong - Dunaújváros 
Jászberényi FC - FC Ajka 
Ceredvölgye SE - Aqvital FC Csákvár
VSK Tököl Egyesülete - Gyirmót FC Győr 
Veresegyház VSK - Mezőkövesd Zsóry FC 
Tatabánya FC - Soproni VSE 
Sárisápi Bányász SE - Soroksár SC 
Monori SE - Szeged 2011-Grosics Akadémia 
Hévíz SK - Szolnoki MÁV FC 
Komlói Bányász - SzTK-Erima 
FC Dabas - Vác FC 
Nagykáta SE - Kisvárda Master Good
Schieber Pincészet BLSE - ZTE FC 
Viadukt SE Biatorbágy - III. ker. TVE 
BKV Előre - KBSC FC 
Nagyatádi FC - Ceglédi VSE 
Cigánd SE - Szentlőrinc SE 
Érd VSE - Tállya KSE 
Bonyhád VLC - FC Hatvan 
FC Tiszaújváros - ESMTK 
Felsőtárkány SC - Dorogi FC 
Hódmezővásárhelyi FC - Várfürdő-Gyulai Termál FC 
Nyíregyháza Spartacus FC - Putnok FC 
Lenti TE Sport 36 - Pénzügyőr SE 
RSE Nagyecsed - REAC 
Siklós FC - Sárvár FC 
DAC Foci24.com - Szekszárdi UFC 
Hajdúböszörményi TE - SZEOL SC 
Dudar SE - Budafoki MTE - Újbuda FC 
Ásotthalmi TE - Szerencs Város SE 
Babócsa SE - Mátészalkai MTK 
Bácsalmási PVSE - MTE 1904 
Balatonalmádi SE - Velence SE 
Celldömölki VSE - KSE Iváncsa 
Hajdúszoboszlói SE - Rákosmente KSK 
Mezőhegyesi SE - Szajol KLK 
Somogyvár KÖSE - Dunaharaszti MTK 
Tiszakanyár SE - Nyírbátori FC 
Vép VSE - Szőlőskert Nagyréde SC 
SBTC - DTC-Select 

Őszi Ádám

Ibra vezérletével a PSG nem kegyelmezett a Fiorentinának

Igazi futballünnepnek számított a tegnapi nap New Jersey-ben, igaz a Red Bulls kupabúcsúja elfeketítette a PSG és a Fiorentina összecsapását. Az US Open Kupa találkozót követően ugyanis a Red Bulls Aréna a Bajnokok Nemzetközi Kupája mérkőzésének adott otthont.  

PSG – Fiorentina 4-2 (2-0)
G: Matuidi (35.), Augustin (41., 75.), Ibrahimovic (75.) ill. Joaquin (60.), G. Rossi (79.-büntető)

A közönség nem unatkozhatott, igaz a Red Bulls érzeletűek nem voltak boldogak, ám a mérkőzés jó összehasonlítási alap lehetett. A Paris Saint-Germain dominált a mérkőzésen, ám a Paulo Sousa trenírozta Fioretnina nem illetődött meg, s kontrái rendre ültek, igaz a befejezéseken még van mit csiszolni. Az első játékrész hajrája aztán meghozta a gólokat is, igaz egyoldalúan, ugyanis előbb Matuidi, majd Augustin talált a hálóba. 

A fordulást követően aztán a firenzeiek komoly csereinváziót hajtottak végre, hat játékos érkezett, míg a franciák mestere Blanc kivárt és csak a 65. percet követően kezdte meg a játékossor frissítését. Ekkor azonban már szépített Joaquin révén a firenzei csapat. A 69. minutumban aztán Ibrahimovic is bemutatkozott a tengerentúli publikumnak, gólját követően pedig járt a csere a svéd klasszisnak is. A hajrára is maradt még két gól, előbb Augustin duplázott, majd büntetőből Rossi szépített, kialakítva a 4-2-es végeredményt.

Említésre méltó, a 18 esztendős Jean-Kévin Augustin teljesítménye, az ifjú támadó ég a bizonyítási vágytól, s ezdáig remek produktumot nyújt. A Fiorentina ellen duplázni tudott, A Benfica ellen ő nyitotta a gólos sorát, míg az osztrák Wiener ellen szintén duplázott. Három felkészülési mérkőzés, 5 gól, ez igen jó ajánlólevél a nagy csapat felé. Augustin tavaly az Ifjúság Bajnokok Ligájában 12 mérkőzésen 7 gólig jutott. Hallani fogunk még róla...

Korábban játszották:
Los Angeles Galaxy – Club America 2-1
San Jose Earthquakes – Club America 1-2 
Club America – Manchester United 0-1
Real Madrid – AS Roma 0-0 - büntetőkkel 6-7
Benfica – PSG 2-3
Manchester City - AS Roma 2-2 - büntetőkkel 4-5
Barcelona – Los Angeles Galaxy 2-1
Manchester United – San Jose Earthquakes 3-1

A Bajnokok Nemzetközi Kupájának további menetrendje:
Július 23. – 02:00 New York Red Bulls – Chelsea
Július 24. – 12:00 Manchester City – Real Madrid
Július 25. – 02:00 Benfica – Fiorentina
Július 25. – 12:00 AC Milan – Inter
Július 25. – 22:00 Barcelona – Manchester United
Július 26. – 00:00 PSG – Chelsea
Július 27. – 01:30 New York Red Bulls – Benfica
Július 27. – 12:00 Inter – Real Madrid
Július 29. – 02:00 Chelsea – Barcelona
Július 29. – 04:00 Club America – Benfica
Július 29. – 12:00 Real Madrid – AC Milan
Július 30. – 03:00 Manchester United – PSG
Augusztus 2. – 21:00 Fiorentina – Barcelona
Augusztus 5. – 21:00 Chelsea – Fiorentina

Az előző esztendőkben rendre nyolc csapat alkotta a Bajnokok Nemzetközi Kupájának mezőnyét, körbejátszást követően pedig a csoportelsők döntőt játszottak. Idén azonban sokkal több, szám szerint 16 csapat száll harcba a tengerentúlon. Az első és a második csoport gárdái körmérkőzést játszanak, míg a nagy harmadik csoportban igen vegyesen mérkőznek a csapatok, van akinek több, van akinek pedig kevesebb meccse lesz. Ezen tabella csak az átláthatóság kedvéért született, hogy lássuk, ki milyen teljesítményt nyújtott összességében. Serleg és végső győztes is lesz, a rájátszásról, döntőről részletesebben később olvashattok.

Őszi Ádám