2012. július 2., hétfő

Búcsúlevél: Del Piero elbúcsúzott a Juventus szurkolóitól



Alessandro Del Piero szerződése pár napja lejárt a Juventus csapatánál, és ez alkalomból nyílt levélben búcsúzott el a torinói klub szurkolóitól, szimpatizánsaitól. Nézzük, hogyan tette ezt.

"Eljött hát a nap: ma lejár a szerződésem a Juventusszal.

Persze mindez nem újdonság, mégis: az, hogy mindez hivatalos, hogy eljött a nap, megérinti az embert. De számomra ez mégsem egy szomorú pillanat, már nincs bennem nosztalgia és már nem bánok semmit. Az elmúlt napokban felidéztem mindazt, ami az utolsó fekete-fehérben töltött szezonomban történt, és újra átélhettem életem legszebb, legnagyobb álmát.

A rengeteg emlék, a győzelmek, és hogy őszinte legyek, néhány keserű emlék a közelmúltból... mindezek leperegtek a szemem előtt, hogy aztán elhalványuljanak az utolsó meccsem utáni ölelésekben. Ez a pillanat mindent összefoglal, és örökre velem lesz. Annak a május 13-nak a képeit mindig a szívemben őrzöm. Kitörölhetetlenül.


Még a nyári pihenő kezdete előtt kiürítettem az öltözőszekrényem Vinovoban, és az edzőközpontból kifelé tartva egy pillanatra megálltam azon a helyen, ahol annyiszor vártatok rám egy-egy autogramért, egy közös fotóért vagy csak azért, hogy kezet fogjunk. Nem számított, hogy perzselő hőség, zápor vagy hóvihar volt, ti ott voltatok. most rajtam a sor, hogy elköszönjek, és köszönetet mondjak mindazért, amit értem tettetek.

Játékosok jönnek és mennek, de a Juventus örök. A csapattársaim itt maradnak, és én leszek a legnagyobb szurkolójuk. Csak a legjobbakat kívánhatom nekik. Ti, a szurkolóim is itt maradtok, és Ti vagytok a Juventus. És itt marad a mezem is, amelyet  mindig feltétel nélkül imádtam, és ez örökre így is marad. Boldog vagyok, hogy utánam más is viselheti a tízes mezt, már csak azért is, mert amióta állandó számozást használnak, mindig az én nevem volt írva erre a mezre. Örülök, hogy jövőre más is felveheti ezt a mezt, és hogy ebben a pillatanban is valahol Olaszországban vagy a világ más részén valaki arról álmodik, hogy egyszer a Juventus tízese legyen. Büszke vagyok, hogy vannak olyanok, akik a nyomomba szeretnének lépni, ahogy én is követtem a legendák, a példaképeim, az egykori nagy bajnokok által kijelölt utat.


Holnaptól többé nem leszek a Juventus játékosa, de mindig egy leszek közületek.

Ideje, hogy belevágjak egy új kalandba. Olyan izgatott és lelkes vagyok, mint 19 évvel ezelőtt.

Viszlát, barátaim, köszönök mindent!"

Alessandro

forrás: Népsport Juventus Blog

A Barca csillagát európai sztárklubok keresik, ám úgy hírli Kínába szerződhet

Napok óta téma, hogy Keita elhagyja a Barcelona csapatát, mivel több játéklehetőségre vágyik. A játékos menedzsere elmondta, előbb természetesen beszélnek az új vezetőedzővel, hogy mik a szándékai a mali válogatott középpályással. A napokban hallani lehetett a Manchester United az AC Milan a Róma és a Málaga érdeklődéséről, ám még is mást tart befutónak a spanyol sajtó. Állítólag a Kínai első osztályban szereplő Dalian Aerbin csapata szeretné a soraiban tudni Keitát és évi 6 millió eurós fizetést is megadna neki. A középpályás jelenlegi piaci értékét 8 millió euróra taksálják a szakemberek, kérdés, hogy a Barcelona mennyit kér, hiszen élő szerződés köti  a Katalánokhoz. Nagyon úgy fest, hogy távozik a mali válogatott, ám azt hogy hova, pontosan még nem lehet tudni...

A Dalian Aerbinről azt érdemes tudni, hogy egy fiatal feltörekvő csapat, két éve még a harmadosztályban szerepelt a csapat, akkor feljutott és mindjárt az első szezonban sikerült megnyerni a másodosztályt, így az idei szezonban már a legjobbak között küzdhet. A csapat két legnagyobb sztárja a volt Nigériai válogatott Peter Utaka, aki az idei szezontól tagja a csapatnak, illetve Gustavo Canales aki számtalan neves Dél-Amerikai klubban megfordult már. Arénája a Jinzhou Stadium nevet viseli és 31 ezren férnek be.


Működik egy facebookos oldalunk is, kedveljétek, likoljátok az oldalt és üzenőfezlatokon megjelennek a legfrissebb hírek. Jó kommentelgetést, olvasgatást http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám

Hivatalos: Vass Ádám nem Bulgáriában, hanem a román bajnoknál folytatja

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Vass Ádám elhagyja a Brescia csapatát és már átesett az orvosi vizsgálatokon Bulgáriában a CSZKA Szófia csapatánál és nemsokára aláírja szerződését. Ezt a bolgár média  egybehangzóan állította. A megállapodás azonban meghiúsult, a hírek szerint a magyar középpályás nem tudtak megállapodni az anyagiakat illetően. Ezt követően pár napig nem lehetett hallani a  játékos ügyével kapcsolatban, míg nem jött a hír, miszerint Vass Ádám aláírt a román bajnok kolozsvári CFR Cluj csapatához. Ezt a hírt később a klub hivatalos honlapján is megerősítették. A 23 esztendős korábbi válogatott labdarúgó elmondta, hogy remek lehetőséget lát a román bajnokcsapatban, könnyen a BL főtáblára juthatnak, mely remek ugródeszkát jelenthet és az sem mellékes, hogy közelebb lesz a szeretteihez, mintha a világ másik rézén focizna. 

Nézzük mit érdemes tudni Ádám új csapatáról. A CFR Cluj egy feltörekvő csapat, mely az utóbbi években kezdte el bontogatni a szárnyait. A klub első bajnoki címét a 2007-2008-as szezonban szerezte és a tavalyi pontvadászatban is az élen végeztek, így kétszeres román bajnokcsapatról beszélhetünk. Emellett büszkélkedhet 3 kupagyőzelemmel, illetve egy szuperkupa sikerrel. A csapat egyre híresebb Romániában és már Magyarországon is sokan szimpatizálnak vele. Játékoskerete nagyon vegyes, román, portugál, brazil, argentin, görög, olasz, belga, francia és immáron magyar játékos is alkotja. Stadionját 2008-ban újították fel, melynek befogadóképessége 23500 fő. 

A csapat nemzetközi mérlege:
VersenySPWDLGFGAGD
UEFA Bajnokok Ligája / BEK2122281121- 10
UEFA Európa Liga / UEFA Kupa210226815- 7
UEFA Intertotó-kupa11053220137 +
Teljes53297163949- 10
Működik egy facebookos oldalunk is, kedveljétek, likoljátok az oldalt és üzenőfezlatokon megjelennek a legfrissebb hírek. Jó kommentelgetést, olvasgatást http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám

Spanyol rekordok:Számtalan egyéni és csapat rekordot döntöttek meg a az EB-n


Az Európa bajnokságot megnyerő spanyol válogatott számtalan egyéni és csapat rekordot is megdöntött ezen az Európa Bajnokságon. Szinte hihetetlen számokról és dolgokról beszélhetünk. Nézzük mikről is van szó.

Csapat statisztikás, rekordok:
-A spanyol válogatott az első, amely zsinórban három nagy tornán diadalmaskodott (2008-as Európa-bajnokság, 2010-es világbajnokság, 2012-es Európa-bajnokság).
-A spanyol válogatott az első csapat, mely megvédte Európa-bajnoki címét.
-A spanyol csapat címvédésével beérte a háromszoros győztes Németországot, mint legeredményesebb nemzet az Eb-n, 2012 és 2008 mellett 1964-ben is győzött.
-Spanyolország mind a 12 gólját a 16-oson belülről szerezte a 2012-es Európa-bajnokságon.
-Az eddigi legnagyobb különbség EB döntőben 3-0 volt, ezt a rekord mostantól Spanyolország tartja 4-0-ás diadalával
-Spanyolország zsinórban 12 Európa-bajnoki  mérkőzésen maradt veretlen.
-Spanyolország a selejtezőket beleértve 29 mérkőzés óta nem talált legyőzőre.
-A spanyol keret 13 játékosa a futballtörténelemben először játszott két Eb-döntőben, és nyerte meg a trófeát.
-Spanyolország tartja az Eb-k és vb-k kieséses szakaszának leghosszabb kapott gól nélküli sorozatát, a 2008-as negyeddöntő óta érintetlen hálója.
-Spanyolország 92 éves átkot tört meg Olaszország ellen, utoljára 1920-ban győzte le a taljánokat.

Egyéni statisztikás, rekordok:
-Iker Casillas minden idők első futballistája lett, aki 100 aratta a spanyol válogatottban.
-Iker Casillas 509 percig nem kapott gólt az Európa-bajnokságon, ezzel átadta Dino Zoff időtlen idők óta álló 494 perces rekordját.
-Casillas a 9. kapott gól nélküli mérkőzését játszotta Eb-ken, ezzel beérte Edwin van der Sart.
-Juan Mata szerzett csereként leggyorsabban gólt a 2012-es Eb-n, mindössze 74 másodpercre volt szüksége.
-Fernando Torres lett a futballtörténelem első játékosa, aki két Eb-döntőben is gólt szerzett.
-Xavi lett az első, aki két Eb-döntőben egyaránt gólpasszt adott.
-Xavi mindössze három gólpasszt adott az Eb-ken. Viszont mindegyiket döntőben...
-David Silva öt találatnak volt részese (két gól, három assziszt), ami a legtöbb az idei tornán.
-Vicente Del Bosque lett az egyetlen edző, aki megnyerte a Bajnokok Ligáját (kétszer), a világbajnoki és Európa-bajnoki trófeát.

Működik egy facebookos oldalunk is, kedveljétek, likoljátok az oldalt és üzenőfezlatokon megjelennek a legfrissebb hírek. Jó kommentelgetést, olvasgatást http://www.facebook.com/SportToll

Forrás: sporthirado.hu/nso.hu
Szerző: Őszi Ádám

Spanyolország az első címvédő, az olasz csapat bánatos, de nagyon büszke

Tegnap este lejátszották az Európa Bajnokság fináléját, melyen kiütéses spanyol győzelem született. A mérkőzésen végig jobban játszottak Xaviék és megérdemelt győzelmet arattak. Ők az Európa Bajnokságok történetének első csapata, aki meg tudta védeni a címét.

A találkozó kezdete kiegyenlített volt, a labdabirtoklás közel hasonló volt, ám az olaszok a mezőnyjátékon kívül nem nagyon tudtak kialakítani veszélyes helyzeteket. Pár kósza  átlövésen kívül nem sok sanszuk volt az olaszoknak, Cassilas magabiztosan állt a kapuban, a beadásokra is remekül érkezett. A spanyolok kicsivel dinamikusabbak voltak és a 14. percben meg is szerezték az előnyt, Fabregas remekül ment el a szélen, betört a tizenhatoson belülre és Silva fejére ívelte a labdát, aki remek mozdulattal fejelt a hálóba, Buffon ekkor már vert helyzetben volt. Chiellini megsérült és lekellet cserélni, ezzel vezéregyéniséget vesztettek az olaszok a 21. percben. A félidő végén pedig jött egy gól, mely döntőnek bizonyult, Xavi remek passzát követően Jordi Alba gurított a hálóba a  41. percben. A felek 2-0-ás spanyol vezetéssel vonultak az öltözőbe.


A második játékrész elején Cassano helyére jött Di Natale, az olaszoknak nem volt veszíteni valójuk, támadni kellett és megpróbálni kiegyenlíteni. Ezt követően nem sokkal történt egy kezezés az olaszok büntetőterületén belül, ám a sporttárs ettől eltekintett és jelezte mehet tovább a játék, pedig nem kis kezezés volt. Ezt követően akár szépíthettek is volna Balotelliék, de Cassilas remek napot fogott ki. Az 57. percben Prandelli behozta Montolivo helyére Mottat, aki sérüléssel bajlódott és öt percet követően rá is sérült, nem tudta folytatni. Az olasz kapitány elhasználta mind a három cserelehetőségét, nagy hiba volt ez hiszen így az utolsó bő 25 percet emberhátrányban voltak kénytelenek lejátszani az olaszok. A mérkőzés irama ezt követően lényegesen alább esett, de a végén még felpörögtek a spanyolok. A 84. percben a csereként beállt Torres kapott remek labdát Xavitol és gurított a hálóba, ez a találat az aranycipőt jelentette számára. Ekkor még nem volt vége, hiszen a másik csere Mata egy remek Torres passz után szerezte meg a negyedik spanyol gólt és ezzel beállította a végeredményt.

A spanyolok őrült ünneplésbe kezdtek, ők a történelem első csapata, akik három világversenyt nyertek egymás után és ők az elsők akik megtudták védeni az Európa Bajnoki címüket. A spanyolok számtalan csapat és egyéni rekordot döntöttek meg, erről a későbbiekben szólunk majd.

Európa Bajnokság Dönt:
Kijev, Olimpiai Stadion, 70 500 néző. V: Pedro Proenca (portugál)
Spanyolország - Olaszország 4-0 (2-0)
Gól: David Silva (14.), Jordi Alba (42.), F. Torres (84.), Mata (88.)

Szerző: Őszi Ádám

Íme az ünneplés képei: ( ha rákattintasz galériába hoz és felnagyít)