2013. szeptember 30., hétfő

Bajnokok Ligája: Kassai fújja a sípot a Juventus-Galatasaray derbin

Kassai Viktort és csapatát érte az a megtiszteltetés, hogy a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek második fordulójában Torinóban tevékenykedjenek a Juventus-Galatasaray derbin, mely nagy fontossággal bír majd a csoport végkimenetelét figyelembe véve. 

A törökök háza táján nem nagyon foglalkoznak a sporttárs kilétével, csupán megemlítik, hogy Kassai Viktor két asszisztense Ring György és Tóth Vencel lesz, míg az alapvonalaknál Bognár Tamás és Fábián Mihály segíti a főbíró munkáját. A tartalék játékvezető Kispál Róbert lesz. A Galata szekere nem megy jól, szenvednek a bajnokságban és emlékezhetünk, mekkora zakóba futottak bele a Real ellen, ez pedig edzőváltást szült, hétfőn nevezték ki az új trénert Roberto Mancini személyében.

A torinóiak hivatalos honlapja említést tesz róla, hogy még soha nem volt dolga egymással a két félnek, vagyis a magyar játékvezető még nem fújt meccset az "Öreg Hölgynek". Emellett kiemelik, hogy egy klasszis játékvezetőről van szó, aki 2011-ben 36 esztendősen a legfiatalabb játékvezető lett aki valaha Bajnokok Ligája döntőt vezetett.

Reméljük minden rendben zajlik kedd este és a magyar csapat a továbbiakban is főszerephez jut Európa legrangosabb kupasorozatában.

Őszi Ádám 

PL: Lukaku a hős, öt gólos meccsen verte az Everton a "Szarkákat"

Hétfő este az angol bajnokság (Premier League) 6. fordulójának zárómeccsén a "Szakrák" Liverpool városába utaztak azzal a nem titkolt szándékkel, hogy pontot, pontokat csenjenek el  az Everton otthonából. 

A Newcastle játékosok, majd a szurkolóik is hamar lefagytak, ugyanis a Chelsea kölcsöncsatára Lukaku már az ötödik percben megrezgette Krul kapuját. A holland játékos először, de nem utolsóra nyúlt maga mögé a kapuba, a 25. percben Barkley növelte kettőre a hazaiak előnyét, a gólpasszt pedig Lukaku jegyezte. Ha lúd akkor már legyen kövér, gondolta Lukaku, aki nagy formát fogott ki és a 37. percben megszerezte csapata újabb, összességében harmadik találatát. Nagyon magabiztos előnnyel mentek tehát a hazaiak a szünetre, nem is sejtették, milyen szoros lesz a vége.

A második félidő elejét megnyomták a vendégek, melynek eredménye is lett, Gouffran labdáját Cabaye váltotta gólra, ezzel pedig Howard, a hazaiak kapusa is megérzékelhette azt, amit kollégája a túloldalon az első félidőben három ízben megtett. Egy perccel a vége előtt Debuchy adott remek labdát csapattársának, Remy köszönte és a hálóba juttatta azt. Az utolsó percek és a hosszabbítás így izgalmas lett, az állás azonban nem változott, ünnepelhetett a népes Everton publikum, mely Lukaku nevét skandálta...

Győzelmével az Everton a negyedik helyre zárkózott egyedüli tizenkét pontos csapatként, míg a Newcastle a kiesőzóna előterében a nem túl előkelő tizenhatodik pozícióban vert sátrat.

Everton - Newcastle United 3-2 (3-0)
G: Lukaku (5., 37.), Barkley (27.) ill. Cabaye (51.), Remy (89.)

A forduló korábbi eredményei:
Tottenham - Chelsea 1-1
Aston Villa - Manchester City 3-2
Fulham - Cardiff 1-2
Hull City - West Ham United 1-0
Manchester United - West Brom 1-2
Southampton - Crystal Palace 2-0
Swansea - Arsenal 1-2
Stoke City - Norwich City 0-1
Sunderland - Liverpool 1-3

A Premier League állása 6 forduló után:
1. Arsenal 15 pont, 2. Liverpool 13 pont (8-4), 3. Tottenham 13 pont (6-2), 4, Everton 12 pont, 5. Chelsea 11 pont (7-3) 6. Southampton 11 pont (5-2) 7. Manchester City 10 ponr,... 12. Manchester United 7 pont,...18. Fulham 4 pont, 19. Crystal Palace 3 pont, 20. Sunderland 1 pont

A góllövőlista élmezőnye:
1. Sturridge (Liverpool) 5 gól
2. Benteke (Aston Villa) 4 gól -- sérült
3. Giroud (Arsenal 4 gól
4. Ramsey (Arsenal) 4 gól
5. Yaya Toure (Manchester City) 4 gól

Őszi Ádám

Serie A: otthon hullajtott pontokat a Fiorentina a forduló zárómeccsén - eredmények, tabella

Hétfő este a Parma firenzei vendégjátékával zárult az olasz bajnokság hatodik fordulója, melyet követően teljes képet kaptunk a bajnokság aktuális állásáról. 

 A vendégek mondhatni jó formában érkeztek, hiszen elmúlt két meccsükön négy pontot szereztek és valami elindult a csapatnál, így joggal hihettek abban, hogy Firenzében is lesz keresnivalójuk. Küzdelmes első játékrészt láthattunk, mindkét csapat előtt adódott lehetőség, gólt azonban csak a vendégek tudtak szerezni Gargani révén. A gól a lehető legkellemetlenebb pillanatban jött hazai részről, a felek ugyanis már az öltöző felé kacsingathattak, mikor Cassano adott remek labdát és lélektanilag rendkívül jó pillanatban szerzett vezetést a Parma.

A 64. percben aztán megtört a violák gólcsendje,  Rodriguez talált Mirante kapujába, ezzel egalizálva az állást. Szűk negyed órával később Vargas nevét zúgta a lila publikum, a hazaiak játékosa ugyanis megszerezte a vezetést. Ahogyan az első félidő végén, úgy a másodikban sem figyelt eléggé a Fiorentina, ez pedig megbosszulta önmagát. Az utolsó pillanatban a hosszabbítás harmadik percében Gobbi verte a labdát a hazaiak kapujába, mely pontszerzést ért a vendégeknek.

Ezzel a botlással nagy zárkózási lehetőséget szalajtott el a szezont jól kezdő Fiorentina, a csapat Gomez sérülése óta szenved, míg a Parma ellenkező utat jár be, három meccse veretlenek és ezen meccseken öt pontot szereztek.

Fiorentina - Parma 2-2 (0-1)
G: Rodriguez (64.), Vargas (78.) ill. Gargani (45.), Gobbi (90+.)

A forduló korábbi eredményei:
Genoa - Napoli 0-2
AC Milan - Sampdoria 1-0
Torino - Juventus 0-1
Atalanta - Udinese 2-0
Cagliari - Inter 1-1
Catania - Chievo 2-0
Sassuolo - Lazio 2-2
Verona - Livorno 2-1
AS Roma - Bologna 5-0

A Serie A állása 6 fordulót követően:
1. AS Roma 18 pont, 2. Napoli 13 pont (14-4), 3. Juventus 13 pont (11-4), 4. Inter 14 pont, 5, Fiorentina 11 pont,... 9. AC Milan 8 pont,... 12. Udinese 7 pont,... 18. Bologna 3 pont, 19. Sampdoria 2 pont (4-11), 20. Sassuolo 2 pont (4-18)

A góllövőlista élmezőnye:
1. Cerci (Torino) 5 gól
2. Rossi (Fiorentina) 5 gól
3. Hamsik (Napoli) 4 gól

Őszi Ádám

Íme a Premier League álomcsapata hat forduló után

A FociClub.hu szerkesztősége a Whoscored.com statisztikáinak segítségével és a meccseken tapasztaltak, látottak alapján hat fordulót követően összeállította a Premier League eddigi álomcsapatát. Felhívjuk a figyelmet, hogy ez a mi összeállításunk, ahogyan mi láttuk az eddigieket. A csapat hagyományos 4-4-2-es felállásból tevődik össze. 

Simon Mignolet: A 25 esztendős belga válogatott hálóőr került a kapuba. Igaz a Southampton, Tottenham, Chelsea trió hálóőre kevesebb gólt kaptak, azonban nem csak ezt vettük figyelembe. Mignolet nagyon együtt él a játékkal és remekül irányítja a védelmet, emellett pedig rendkívül magabiztosan robbant be a kapuba Reina utódjaként. Hat meccsen négy gólt kapott.

Nathaniel Clyne: A 22 esztendős angol védő már tavaly is jól szerepelt a Southampton színeiben, az idei szezont pedig valami fantasztikusan kezdte. Többek közt az ő jó teljesítményének is köszönhető, hogy csapata ötödik és csupán két gólt kapott mind idáig. Ha így folytatja, közel kerülhet az angol címeres mezhez.

Dejan Lovren: A Lyon együttesétől érkező 24 esztendős hotvát védő nagyon gyorsan beilleszkedett a csapatba és a védelem vezéregyéniségévé vált, nem csoda, hogy több nagy klub felfigyelt rá pár forduló alatt.

José Fonte: Az álomcsapat harmadik embere is Southampton játékos, bár vaciláltunk rajta, hogy ki legyen a másik középső védő, azért döntöttünk Fonte mellett, mert így sokkal összeszokottabb és masszívabb védelmet kapunk. Teljesítménye nem lóg ki, félreértés ne essék.

Leighton Baines: A védelem bal oldalán az Everton játékosa található, két gólja mellett a védőmunkája is kiemelkedő és közel 90 százalékos passzpontossággal bír.

Adros Towsend: A Spurs korábban kilenc klubnak kölcsönadott 22 esztendős titánja foglalja el a jobb szélső pozícióját. Sem gólt, sem gólpasszt nem jegyzett még, de rendkívül dinamikus és támadójátéka mellett védekezni is visszaér. Meccsenkénti lövésátlaga 4,4, ezzel a liga jelenleg legtöbbet próbálkozó játékosa.

Aaron Ramsey: Az Arsenal 22 esztendős walesi játékosa fantasztikus szezonrajtot produkált. Csatárokat megszégyenítő módon gyártja a gólokat, már négynél jár, mellette pedig két asszisztot is jegyez. Teljesítményére az egész világ felfigyelt, nálunk ő a Premier League eddigi legjobbja!

Yaya Toure: Az elefántcsontparti játékos idén is fantasztikus formában kezdte a szezont, a City motorja. Igen gólérzékeny felét csillogtatja eddig, ugyanis négy gólos, a passzpontossága pedig elképesztő 92 százalékot mutat.

Mesut Özil: A Real Madridtól érkező német gyorsan beilleszkedett új klubjába és csillogtatja istentől kapott tehetségét. A többi álomcsapatba bekerülő játékossal ellentétben ő csupán három meccsen szerepelt, ezen alkalmak során pedig három gólpasszal örvendeztette meg csapattársait. Úgy tűnik Wenger a nyár igazolását csinálta vele.

Daniel Sturridge: A "vörösök" támadója öt góljának köszönhetően vezeti a Premier League góllövőlistáját, emellett pedig két gólpasszt is sikerült már kiosztania. Sokan egy személyes támadósorként szokták aposztrofálni, mondván Suárez mellett nem tud úgy játszani, azonban erre is rácáfolt, nagyon kellemes meglepetést okozva sok szakembernek.

Olivier Giroud: Az ágyúsok francia csatára négy gólos és két gólpasszt jegyez. A statisztikusok Henry londoni karrierkezdetével hasonlították össze nemrégiben és az eltérés nem túl nagy. A passzpontosság az ami kilóg a sorból, csupán 61 százalékos, bár ilyenkor lehet mondani, hogy a csatár dolga nem az hogy passzoljon, hanem hogy befejezzen.

Íme a Premier League álomcsapata 6 forduló után:
Simon Mignolet - Nathaniel Clyne, Dejan Lovren, José Fonte, Leighton Baines - Adros Towsend, Aaron Ramsey, Yaya Toure, Mesut Özil - Daniel Sturridge, Olivier Giroud

Őszi Ádám

Manchester United: Moyes iránt töretlen a bizalom!?

Moyes manchesteri karrierje nem kezdődik túl fényesen, új szakvezetőjével a kispadján ugyanis szenved a Manchester United. Sokakban felmerül a kérdés, hogy meddig lesz bizalommal a klubvezetés a skót iránt. Egyesek már találgatnak, mely szerint a bizalom inog, mások állítják, ez a kapcsolat még szikla szilárd talapzaton nyugszik, a tulajdonosok hisznek a lassú víz partot mos mondásban. 

A trénert a Sky Sports a Bajnokok Ligája megnyeréséről kérdezte, ami lássuk be, jelenleg igen csak távolinak tűnik a United számára.

"Ahhoz, hogy megnyerd a Bajnokok Ligáját, öt-hat világklasszisra van szükséged. Nézd meg a Bayern Münchent, náluk ez megvan, de elmondható ez a korábbi nyertes Barcelonáról és most már talán a Real Madridról is. Ez az a szint, amit el kell érnünk, hogy megnyerjük. Mi még nem jutottunk el idáig, tapasztalatunk viszont van." - mondta a "Vörös Ördögök" trénere a Sky Sports-nak.

Persze ilyenkor valamit mondani kell, azonban ha nem szedi össze magát a manchesteri társaság, akkor jövőre a Bajnokok Ligája igen csak távoli lesz a számukra. A Premier League mezőnye nagyon erős és csupán négy kiadó hely van a Bajnokok Ligájára, ami kevés. Liverpool, Arsenal, Chelsea, Tottenham, Manchester United és Manchester City, ez kapásból hat klub, mely mindegyike a legrangosabb nemzetközi kupasorozatba vágyik, mellettük pedig mindig vannak meglepetés csapatok, melyek egy idő után vagy kipukkadnak, vagy nem.

Tény, ami tény, hogy hat forduló után mindössze hét pontot tudott összekaparni Moyes legénysége és csupán a bajnokság tizenkettedik pozícióját foglalják el. A listavezető Arsenal már most nyolc pontos előnyre tett szert velük szemben, míg a negyedik Bajnokok Ligáját érő hely is négy pontra van. Persze még a szezon elején járunk, azonban nagyon figyelni kell.

Moyes manchesteri mérlege a felkészüléssel együtt igen gyatra, összesen 16 meccset játszott a csapat az irányítása alatt, a mérleg pedig a következő: 7 győzelem 3 döntetlen és 6 vereség. Ami a gólarányt illeti az pozitív 31-23 ám ebbe benne van két öt gólos diadal a felkészülés során két igen gyenge együttessel szemben.

Őszi Ádám

Rodgers istenítő szavai: "Nem vagyok biztos benne, hogy van két jobb csatár a ligában..."

A United ellen visszatért, a Sunderland ellen pedig már a hálót rezgette Luis Suárez a Liverpool harapós fenegyereke. Azonban nem csak ő, hanem csatárpárja Sturridge is kiválóan játszott, ezzel pedig cáfolatot adott sok szakember szúrós véleményére. A 3-1-es idegen béli győzelmet követően Rodgers a Mersey-parti alakulat trénere a csapat támadó duóját istenítette. 

"Nem vagyok biztos benne, hogy van két jobb csatár a ligában. Persze vannak kiemelkedő párosok, ott van például Robin van Persie és Wayne Rooney. Kicsit változtattunk a felállásunkon, hogy a passzolási arányunk jobb legyen. Még mindig borzasztóan sokat kell dolgoznunk, de olyan játékosok alkotják a keretet, akiknek ez a rendszer fekszik. Daniel és Luis a legjobbak között vannak az országban, ezt ma este is bebizonyították." - nyilatkozta a riportereknek a "vörösök" északír mentora Rodgers

Ha esetleg valaki nem tudná, sok szakember úgy véli, hogy az angol válogatott támadó Sturridge nem tud két csatáros rendszerben játszani, akkor érzi csak jól magát, ha egyedül foglal helyet a támadószekcióban. A Sunderland ellen azonban nagyon is érezte egymást az uruguayi-angol duó, ugyanis ők ketten voltak a meccs hősei. Sturridge egy ízben rezgette meg a hálót és két gólpasszt jegyzett Suárez számára, aki duplázni tudott.

Hosszú még az út a duó előtt, mely most játszott nyolcadik alkalommal együtt, azonban a látottak igen csak nagy bizakodásra adnak okot. Győzelmével a Liverpool második az Arsenal mögött.

Őszi Ádám