2013. szeptember 2., hétfő

Rudolf máris elkelt, egy órán keresztül volt szabadon igazolható


Korábban beszámoltunk róla, hogy Rudolf Gergely szerződését felbontotta a Diósgyőr, a magyar válogatott támadó pedig szabadon igazolhatóvá vált. Nem sokáig, laza egy óra alatt klubot talált magának.

Az igen rossz formát mutató csatár a bajnoki címvédő Győri ETO együtteséhez szerződött, ahol hivatalosan is bejelentették érkezését. Ez lesz a harmadik magyar klubja, hiszen korábban a DVSC együttesében is szerepelt. Ami a formát illeti kíváncsiak leszünk mit mutat majd Gergely, ugyanis elég furcsa az a formahanyatlás, ami a 28 esztendős csatár karrierjében beköszöntött. Mondhatni hogy szinte semmit nem ért a játéka az utóbbi időben és ez nem csak a lőtt gólok számában de a mezőnymunkában is megmutatkozott, illetve pont az hogy nem mutatkozott meg...

Győrben azonban nagy elvárásokat támasztanak felé és sok-sok gólt várnak tőle mind a klubvezetők, mind pedig a szurkolók. Vajon menni fog, vagy Rudolf továbbra is szenved majd és nem találja honát a hazában?

„Nagyon örülök, hogy sikerült megegyezni, hiszen Magyarország egyik legjobb csapatához igazoltam. Tudom, hogy jó társaságba kerülök, szeretnék hasznos tagja lenni az együttesnek, és segíteni az ETO-t abban, hogy elérje a céljait”  - mondta Rudolf az eto.hu-nak

A felek három éves szerződést kötöttek.

Őszi Ádám

Khedira, Demba Ba, Torres, Adebayor és Özil - piaczárási körkép

Noha mindegyik játékos mehetett volna máshova úgy tűnik mindegyikőjük ugyan abban a klubban kezdi meg a holnapi napot, melyben az elmúlt szezonban szerepelt. A véghajrában igazi ajánlateső szakadt a Chelsea illetve a Real Madrid csapatára, azonban a válasz minden esetben nem, nem, nem és nem volt. 

Kaposka voltak a Chelsea csatárai az utolsó napon, azonban úgy tűnik mindenki marad a megszokott helyén. Az Arsenal ajánlatát visszadobták a londoni kékek, így nem alakul ki a Demba Ba-Giroud francia csatárduó. Az pedig már végképp nem meglepetés, hogy egy Arsenal transzfer kútba esett. Apropó Arsenal, még mindig nem hivatalos Özil szerződtetése, már elképzelni sem tudjuk, hogy mire kell várni.

A Spurs egy igen nevetséges ajánlattal próbálkozott be Torres megszerzésének érdekében, a londoni klub 15 millió eurót és Adebayor játékjogát ajánlotta fel Mourinhonak, ám a portugál tréner köszönte szépen és nem kért a togói támadóból. 

A Manchester United egyes sajtóhírek szerint ha már spanyol honban járt és nem sikerült Herrera szerződtetése bepróbálkozott a Real Madrid együttesénél és tett egy 40 millió eurós ajánlatot Khedira játékjogáért, melyet Pérez azonnal elutasított. Hogy ebből mi igaz, vagy mi nem, valószínűleg sosem tudjuk meg.

Apropó! A Mata ügyet nem tekintjük lezártnak, hiszen tudjuk, hogy a PSG bármilyen őrültségre képes...

Őszi Ádám

Spanyol u21-es Európa-bajnok támadóval erősített a Swansea

Újabb spanyollal erősítette meg keretét a Swansea City, mely Pozuelo, Amat és Canas után most Alvaro Vázquez kezét kérte meg a Getafe együttesétől, így tovább bővítve a spanyol légiót a csapatnál. 

A spanyol klub kölcsönbe adta az u21-es Európa-bajnok csatárt, akinek szerződésébe opciós jogot foglaltak, mellyel a szezon végén élhet majd a Swansea. A 22 esztendős barcelonai születésű játékosnak a walesi klub lesz a harmadik csapata. Korábban az Espanyol B-ben, majd az első csapatban is szerepelt, utóbbiban 60 meccset játszott, míg nem tavaly a Getafe csapatánál kötött kit, ahol 29 meccsen szerepelt.

A transfermarkt.de legfrissebb adatai szerint játékjoga 3 millió eurót ér.

Őszi Ádám

Hoppá: brazil utánpótlás válogatott védőt szerződtetett a Videoton

Noha nem a Videoton jelentette be a transzfert, azért több mint valószínű, hogy nem bohóckodásról van szó, ugyanis Thiago Ryan saját Twitter oldalán osztotta meg a hírt, mely szerint a magyar csapatban folytatja pályafutását. 

A 22 esztendős jobb oldali védő így megelőzte a Videotont, a fehérvári klubvezetés készülhet arra, ami már nyílt titok, hogy bemutassák a csapat új ászát, aki a korábban a Fluminense játékosa volt, legutóbb pedig a Madureirában  szerepelt. Emellett két alkalommal tagja volt a brazil U20-as válogatottnak.

Azt, hogy nem Twitter betyárkodásról van szó az is cáfolja, hogy a helymegjelölés Székesfehérvárt mutatta mint tartózkodási hely, majd a játékos egy képet is feltöltött, melyen éppen aláfirkant egy papírt, valószínúleg új szerződését.. A hírek szerint nem csak ő, hanem Leo Lelis is a Videotonban folytatja. Várjuk a bejelentést, bejelentéseket...

Őszi Ádám

Real játékos kerülhet a Fradihoz az utolsó pillanatban

Egy valenciai rádióműsorban állítólag arról beszéltek, hogy David Mateos a Ferencváros játékosa lesz, közli az nso.hu, mely leszögezi, hogy ebben semmi hivatalos nincsen, de mindenképpen érdemes lesz odafigyelnünk az elkövetkezendő pár órában a piaczárásig.  

A 26 esztendős 191 centi magas középső védő a második libában a Real Madrid B együttesében szerepel, a klub saját nevelésű játékosa. Mateos volt már az első csapat kerettagja, azonban pályára nem léphetett még és valószínűleg nem is fog, hiszen az évek elperegtek, ő pedig megmaradt egy középszerű játékosnak. Korábban két ízben kölcsönadta a Real, egyszer az AEK Athen, majd pedig a Zaragoza együttesében próbálhatott szerencsét, azonban egyik klubban sem sikerült maradandót alkotnia.

Vajon az NB I-ben megállná a helyét, esetleg kimagasodna, vagy eltűnne, beleszürkülne a mezőnybe? Ezt nem tudjuk megmondani, de ha megköttetik az üzlet hamar választ kaphatunk a felmerülő kérdésekre.

Mateos piaci ára a transfermarkt.de adatai szerint 1,2 millió euró.

Őszi Ádám

CSZKA Moszkva: 10 millió euróért érkezett a Botafogo sztárpalántája

Az átigazolási szezon utolsó napján még szólt egy nagyot az orosz listavezető, mely 10 millió eurót sem sajnált a Botafogo remek formában futballozó sztárpalántájáért. 

A mindössze 19 esztendős Vitinho, azaz rendes nevén Victor Vinicius Coelho dos Santo öt esztendőre kötelezte el magát az orosz listavezetőnél. Posztját tekintve bal oldali támadóról beszélünk. Az ifjú titán igazán remek formában van, ugyanis 16 meccsen 4 gól és 4 gólpasszt jegyez, ezt pedig úgy érte el, hogy 11 alkalommal csupán csereként szállt be. A brazil utánpótlás válogatottat még elkerülte, vagy mondhatni nem találtak még rá, de ami késik nem múlik, kvalitásait tekintve egy olyan játékosról beszélünk, aki előtt remek karrier állhat.

A transfermarkt.de 3 millió euróra taksálja piaci értékét, ehhez képest a moszkvai klub jól a lovak közé csapott és megfizette érte több mint a háromszorosát. Vitinho egyébként az Audax Rio csapatánál kezdte meg ifjúsági karrierjét, a Botafogo 2011-ben igazolta le.

Őszi Ádám

Real Madrid: a színfalak mögött kitették Adán szűrét...

Miközben mindenki a Bale transzferen csámcsog, a klub kitette a szűrét saját nevelésű hálóőrének Antonio Adánnak, akivel szemben igen csúnyán jártak el. 

Emlékezhetünk rá, hogy tavaly még ő volt az aki kiszorította Casillast a kapuból, Mourinho bizalmat szavazott neki, vagy mondjuk csak úgy, éppen így tudott borsot törni Iker orra alá, majd mikor a spanyol válogatott hálóőr megsérült és tényleg nagy lehetőség előtt állt Adán leigazoltál Diego Lópezt és a saját nevelésű kapus kegyvesztett lett.

Amikor ez megtörtént, a 26 esztendős Adán nem hogy védeni nem akart, az életkedve is elment. Ez persze nem csoda, hiszen 10 éves kora óta szolgálta a klubot, itt nevelkedett, itt lett az aki és mikor élete lehetősége tátongott előtte akkor egy pillanat alatt bezárták a kaput és a süllyesztőbe dobták.

A felek a mai napon közös megegyezéssel szerződést bontottak, Adán madridi karrierje tehát 2013. 09. 02. dátummal befejeződött. Új együttese az első osztályba feljutó Elche lesz. Sok sikert és kitartást kívánunk neki a továbbiakban.

Őszi Ádám

Libor Kozák Londonban tárgyal - sajtóhír

A Sky Sports információi szerint Libor Kozák Londonban tartózkodik és előrehaladott tárgyalásokat folytat az Aston Villa együttesével átigazolásáról.  

Az SS Lazio kész eladni támadóját, ugyanis nagy dobásra készül a romai együttes, két név is felmerült, de erről majd egy másik cikkben. A 24 esztendős cseh válogatott támadó 2008.ban került az olasz fővárosban, ám jóval nagyobb karriert jósoltak neki előzetesen, vagy mondhatjuk úgy is hogy többet vártak tőle. A transfermarkt.de becslései alapján jelenlegi piaci értéke 3.8 millió euró. 

A váltás jól jöhet a számára, hiszen több labdarúgó esetében láthattuk már, hogy egy adott bajnokság stílusa nem feltétlenül fekszik számára, egy másik ligában pedig később potyogtatta a gólokat.

Őszi Ádám

Őrület a Vörös Ördögöknél: 36 millióért érkezhet egy spanyol

Igazán nagy üzem van a Manchester United csapatának háza táján is, hiszen Kagawa lehetséges távozásáról és Fellaini érkezéséről szóló pletykák mellett immáron egy igen csak kiadós spanyol transzfer is célkeresztben van. Felmerül a kérdés, vajon lesz-e az utolsó pillanatban valami Rooney üzlet... 

Maradjunk azonban ennél a bizonyos spanyol fonalnál. Nos, a manchesteri klubvezetés eltökélt szándéka, hogy éjfél előtt a klub játékosának tudják az Atletic Bilbao támadó középpályását Ander Herrerát. A 24 esztendős korábbi spanyol utánpótlás válogatott játékosért elképesztő összeget adhat a United, ugyanis nem sikerült egyezségre jutni a spanyol klubbal, így elképzelhető, hogy leteszik az asztalra Herrera kivásárlási árát, mely 36 millió euró, azaz 11 milliárd forint. A hírt a Sky Sports közölte...

Ez az összeg igen irreális, ugyanis a transfermarkt.de szakemberei csupán 8 millió euróra taksálják a spanyol. Az esti órák egyik legérdekesebb transzfere lehet ez, ha összejön. Az Atletic Bilbao pedig hatalmasat szakíthat vele...

Őszi Ádám

Manchester City játékost vett kölcsön a széteső Anzhi

Kimondhatjuk nyíltan, hogy szarban van az Anzhi együttese, mely kénytelen volt kiárusítani legjobbjait. A csapat szenved az orosz bajnokságban, elég ha azt mondjuk, hogy nyeretlen és jelenleg potenciális kiesőjelölt. 

Nem lesz egyszerű visszakapaszkodni abból a gödörből, mely a dagesztáni klub körül keletkezett, azonban nem adják fel és új filozófiával új csapatot szeretnének építeni. Az együttes új motorja egy mindössze 20 esztendős irányító lehet Abdul Razak személyében, akit klubja a Manchester City negyedszer ad kölcsön tapasztalatszerzés céljából. Eddig a Portsmouth, a Brighton és a Charlton együttesénél szerepelt, most azonban igen messzire küldte őt a City vezérkara. Kölcsönszerződése egy esztendőre szól, nem tudni tartalmaz-e esetleges opciós jogot.

Tegnapi hír, hogy Mehdi Carcela-Gonzalez is elhagyta az együttest, a 24 esztendős belga válogatott játékos visszatért hazájába a Standard Liege együtteséhez. 

Az Anzhi együttesét elhagyták:
- Mehdi Carcela-Gonzalez (Standard Liege)
- Arseni Logashov (Szpartak Moszkva)
- Samuel Eto'o (Chelsea)
- Christopher Samba (Dinamo Moszkva)
- Vladimir Gabulov (Dinamo Moszkva)
- Aleksey Ionov (Dinamo Moszkva)
- Willian (Chelsea)
- Joao Carlos (Szpartak Moszkva)
- Lassana Diarra (Szpartak Moszkva)
-Yuri Zhirkov (Dinamo Moszkva)
- Igor Denisov (Dinamo Moszkva)
- Aleksandr Kokorin (Dinamo Moszkva)
- Oleg Shatov (Zenit)

Őszi Ádám

Argentin válogatott védővel erősített a Manchester City

Bombaüzlet Atletico módra, ezt a címet is kaphatta volna a cikk, avagy egy argentin védő aki egy nyáron két ízben váltott klubot. Akiről szó van, az nem más, mint Martín Demichelis a Bayern München korábbi ikonja. 

Demichelis két Malagai szezont követően nyáron szabadon igazolhatóvá vált, így lecsapott rá az Atletico Madrid, mely így egy fityinget sem fizetett érte. Tegnap pedig érkezett a hír, mely szerint a Manchester City és a spanyol klub megegyezett, a 32 esztendős argentin védő 5 millió euró ellenében költözik a polgárokhoz. Új szerződése két esztendőre 2015. nyaráig szól.

Elég meglepő igazolás volt ez a City részéről és valószínűleg be sem következett volna, ha Kompany nem szenved súlyos sérülést. A belga csapatkapitány azonban hosszabb időre kidőlt, így pótlására egy rutinos védőt szeretett volna Pellegrini mester, aki tavaly még együtt dolgozott az argentinnal a Málaga együttesénél.

Megérkezett tehát a Kompany pótlék...

Őszi Ádám 

Fiatal francia válogatott szűrő érkezett Madridba

Tovább erősítette keretét az igen jó szezonrajtot vevő Atletico Madrid, mely ezúttal a középpályára igazolta új szerzeményét Joshua Guilavogui személyében.  

A mindössze 22 esztendős francia válogatott védő 10 millió euró ellenében érkezett a Saint-Étienne gárdájától, új kontraktusa pedig öt esztendőre szól a matracosokhoz.

Guilavogui a Saint-Étienne saját nevelésű játékosa, a felnőttek közt 2009-ben mutatkozott be mindössze 18 esztendősen. Szezonról szezonra egyre érettebb játékot mutatott be és egyre fontosabb láncszeme lett a francia csapatnak, míg nem idén behívót kapott a nemzeti együttesbe, melyben eddig három ízben léphetett pályára. Ezt megelőzően 31 alkalommal szerepelt különböző korosztályokban utánpótlás válogatottként. Posztját tekintve védekező középpályásról beszélünk, aki remek szűrő képességekkel rendelkezik.

A transfermarkt.de 6.5 millió euróra taksálja az árát.

Őszi Ádám

Tiltakozás Bale bemutatása közben! - "Ne adjátok el Özilt..."

Miközben Bale bemutatkozott a nagyközönség előtt, megtette első lépteit a Bernabeu gyepén madridi mezben, mutatott pár trükköt a közönségnek, majd pedig pár labdát kirúgott a lelátóra addig  szurkolók egy csoportja Özil maradása mellett kampányolt, vagy fogalmazhatunk úgy,  az eladása ellen. 

A legfrissebb hírek szerint az Arsenal és a Real Madrid már megegyezett és a délelőtt még visszakozó Özil is beadta a derekát, így már csak az aláírás és a hivatalossá tétel van vissza állítja a Marca és a Bild egyaránt. A német válogatott középpályás közben már az orvosira is megérkezett írja a BBC, igaz nem Londonba, hanem Németországba, de ez a dolgokon mit sem változtat.

Úgy tűnik tehát, hogy a Real Madrid nagy nyári nagy bevásárlásának az áldozata Özil lesz, ennek azonban Wenger nagyon örül. Az utolsó pillanatokban még is meglehet az Arsenal nagy igazolása, melyet hónapok óta hallgattunk.

Őszi Ádám

Oroszországba szerződött a Stuttgart csapatkapitánya - hivatalos

Korábban már beszámoltunk róla, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy Serdar Tasci az igen rosszul kezdő Stuttgart csapatkapitánya klubot vált. 

Nos, a találgatások ideje lejárt a transzfer pedig hivatalossá vált, ugyanis a 26 esztendős középső védő az orosz bajnokságban folytatja, azon belül pedig a Szpartak Moszkva együttesét erősíti. A török felmenőkkel rendelkező játékos új szerződése négy esztendőre 2017 nyaráig szól, a moszkvaiak pedig igen jutányos áron 4,2 millió euró fejében szerezték meg a játékjogát. A transfermarkt.de 9 millió euróra taksálja Tasci árát, aki világéletében a Stuttgart játékosa volt.

A 12-szeres német válogatott vb-bronzérmes védő 1999-ben került a Stuttgart csapatába. A felnőttek közt 2006-ban debütált és azóta a csapat vezéregyénisége lett. Tasci már a tegnapi Hoffenheim ellen 6-2-es győzelem alkalmával sem volt a pályán, sőt a keretben sem, ez pedig egyértelműen a távozása felé mutatott.

Őszi Ádám

Licitháború? - a Dortmund és a PSG is ajánlatot készül tenni a MU középpályásáért- sajtóhír

Szabadítsátok ki Kagawát címmel jelentek meg cikkek az elmúlt napokban, nos itt a piaczárás, eljött az idő, hogy a tettek mezejére lépjen az, aki meg szeretné szerezni a japánt. 

A legfrissebb hírek szerint korábbi együttese a Borussia Dortmund még mindig nem tett le a játékos hazacsábításáról, ám a dúsgazdag PSG személyében pénzeszsákokból épített kemény falba ütközhetnek a németek. 

A Kagawa körülötti mizéria azért alakult ki, mert a United új mestere Moyes nem számol a 24 esztendős japánnal, csupán a kispadon jegeli őt és epizódszerepeket tartogat neki. A Vörös Ördögökkel kapcsolatos hír, hogy Fellaini érkezhet, ez pedig még rosszabb helyzetbe sodorhatja a Dortmund korábbi ászát, ugyanis a belga minden bizonnyal Moyes üdvöskéje lesz.

Egy biztos, hogy a Dortmund anyagilag nem tudja felvenni a versenyt a PSG-vel. Így egy esetleges licitháborúnak értelme nem nagyon lenne.

Őszi Ádám

Nagyüzem Liverpoolban! - Chelsea játékos érkezett...

A Liverpool igen belerántott az utolsó napba, hiszen a klub hivatalos honlapján immáron a harmadik mai szerzeményt mutatta be. Mamadou Sakho és Tiago Ilori szerződtetését követően most egy kölcsönjátékos érkezik a Chelsea csapatától Victor Moses személyében. 

A 22 esztendős támadót egy esztendőre vette kölcsön a Liverpool, arról azonban nem számolnak be, hogy a szerződésbe foglaltak-e opciós jogot. Az angol-nigériai kettős állampolgársággal bíró Moses nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket Londonban, a Mourinho vezérelte csapatba meg szinte esélye sem lett volna bekerülni, hiszen Torres és Eto'o a jelenlegi két favorit.

A 12-szeres nigériai válogatott labdarúgónak ez lesz a negyedik klubja, előzőleg a Crystal Palace és a Wigan együttesében fordult meg.

Ami a Liverpool együttesét illeti kíváncsian várjuk, hogy bedobnak-e a mai nap folyamán még valami új hírt.

Őszi Ádám

Real játékossal erősített a Sevilla - hivatalos

Egy esztendőre kölcsönvette a Sevilla együttese Gyenyisz Cserisevet a Real Madrid fiatal orosz középpályásat. 

A andalúzok igen gyengén kezdték a szezont, mondhatni pocsékul, így a csapatra ráfér az erősítés, Cserisev pedig jó megoldásnak tűnhet. Képességei kiválóak, és a királyiak igen nagy jövőt látnak benne, ehhez azonban tapasztalatokat kell szereznie a fiatal orosznak, aki kétszeres felnőtt válogatottnak vallhatja magát. A fővárosiak komoly szándékát az is mutatja, hogy nemrégiben 2017-ig meghosszabbították Gyenyisz szerződését.

A szezon végeztével visszatérhet majd a Real Madridhoz, ugyanis a kölcsönszerződésbe nem foglaltak bele opciós jogot, ha beválik, akkor majd tárgyalhatnak az esetleges újabb kölcsönszerződésről a felek.

A 22 esztendős új szerzeményt a Sevilla 13 órakor mutatja be a nagyközönségnek.

Őszi Ádám

Bombahír: Fellaini mégis elhagyja az Evertont

Talán már mindenki elkönyvelte magában, hogy Marouane Fellaini marad az Everton játékosa, most azonban nagy fordulat állt be a belga ügyében, hiszen brit források szerint a Manchester United utolsó ajánlatát elfogadták a kékek. 

Nem új keletű a United érdeklődése, hiszen a nyáron kinevezett vezetőedző Moyes, aki az Everton kispadjáról állt fel az első pillanattól fogva szerette volna a Vörös Ördögök mezében látni Fellainit. A hírek 26 millió eurós vételárról szólnak, ez azonban kevesebb, mint a középpályás becsült piaci értéke. A transfermarkt.de 28 millió euróra taksálja a 25 esztendős belga árát, akinek szerződése még 2016-ig szól az Everton együtteséhez.

Fellaini és az Everton kapcsolata 5 éve és egy napja kezdődött meg, és a mai napon ezzel véget is érhet. A hórihorgas marokkói felmenőkkel rendelkező "pumukli" igazi vezére lett klubjának, játéka pedig igen éretté vált az évek során. A mögöttünk álló idényben a Premier League egyik legjobbja volt.

A hivatalos bejelentés még várat magára, most Fellaini és a United egyeztethetnek a részletekről.

Őszi Ádám

Háború Rómában! - olasz válogatott támadóért licitálhat a Lazio és a Roma

A Corriere dello Sport arról számol be, hogy a két városi rivális a Lazio és az AS Roma egyugyanazon támadóra feni a fogát az átigazolási piac utolsó napján. A tét nem más, mint a Juventus olasz válogatott csatára Fabio Quagliarella, aki leszorult a palettáról Tevez és Llorrente érkezésével. 

A két klub mellett a West Ham United és a Norwich City is érdeklődött a támadó iránt a nyár folyamán, a verseny azonban a két ősi rivális közt dőlhet el. Az olasz lap 8 millió eurós vételárról beszél, míg a becsült piaci érték 10 millióra rúg. 

Egy biztos, a Juve ezzel csak jól járhat, hogy két kérője is akad Quagliarellának, hiszen így a tét emelkedik, és akár egy licitháborúba is belemehetnek a felek. 

Őszi Ádám

Liverpool: a PSG válogatott védője is aláírt - hivatalos

Tiago Ilori szerződtetését követően sem csillapodik a Liverpool étvágya, a klub újabb védő szerződtetését jelentette be hivatalos honlapján. 

Mamadou Sakho négy esztendőre kötelezte el magát új együtteséhez és vágott bele élete új kalandjába. A mindössze 23 esztendős francia válogatott középső védő vételárát nem hozták nyilvánosságra, becsült piaci értéke 15 millió euróra rúg.

Sakho neve több sztárcsapat vezetőedzőjének noteszében felbukkant, azonban a mai napig senkivel nem tudott megállapodni a francia klub. A saját nevelésű játékos 2002-ben kezdte meg karrierjét a PSG együttesénél. A felnőtt csapatban 2007-ben debütált és azóta több mint 150 meccset lépett pályára, míg nem az idei szezonban kiszorult a kezdőcsapatból és csupán negyedik számú védőként számított rá a vezetőedző Thiago Silva, Alex és Marquinhos mögött.

Ezzel a Liverpool hetedik nyári igazolását könyvelhette el.

Eddigi érkezők: Luis Alberto, Iago Aspas, Aly Cissokho, Tiago Ilori, Simon Mignolet és Kolo Toure.

Úgy tűnik eddig remekül erősített a pool, ugyanis három fordulót követően vezetik az angol pontvadászatot, ráadásul még gólt sem kaptak. Igaz a rúgott gólok száma sem túl kecsegtető, mindössze három.

Őszi Ádám

Wenger újra pofára eshet, hiába a 45 millió euró és az egyezség a Real elnökével

Florentino Pérez rábólintott az Arsenal 45 millió eurós ajánlatára, melyet Mesut Özil játékjogáért tettek az angolok, azonban az üzlet a Marca szerint mégis dugába dől és Wenger újra pofára esik. 

Mint köztudott a német válogatott középpályás kiszorult a királyiak kezdőcsapatából, Ancelotti inkább a Di Maria, Isco duónak szavaz bizalmat. A páros pedig mondhatni világklasszis formát mutat, így elég nehéz elképzelni, hogy Özil tartósan visszakerül majd a kezdőcsapatba. A történetben a pláne Bale érkezése, akinek mindenképpen helyet kell szorítania  csapatba, mely így is elég nehézkesnek tűnik.

Visszatérve Özilre, a német állítólag visszakozik és úgy döntött, még sem szeretné elhagyni a királyiakat, így az üzlet dugába dőlhet az utolsó pillanatban. Feltevődik bennünk a kérdés, mi marasztalja a németet, ha már az elnök is megegyezett egy másik klubbal. Ez sok jót nem sugall Özil jövőjét illetően. A piac éjfélkor zár, az ügyben mindenképpen várunk még új fejleményeket.

Őszi Ádám

Liverpool: tehetséges portugál válogatott írt alá - hivatalos

A Liverpool labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be Tiago Ilori a Sporting 20 éves középhátvédjének szerződtetését. 

A Londonban született, ám élete nagy részét Portugáliában töltő kettős állampolgár aláírta szerződését, ám annak részleteit egyenlőre egyik klub sem hozta nyilvánosságra. A transfermarkt.de becslései szerint Tiago piaci értékek 1,5 millió euró.

Ilori hét esztendeje volt tagja a Sporting együttesének, melyben összesen 12 alkalommal léphetett pályára a felnőttek közt. A mögöttünk álló szezonban a B együttesben szerepelt 20 alkalommal. Oszlopos tagja a portugál utánpótlás válogatottaknak, az U19-es együttesben 15-ször, míg az U20-as csapatban 10-szer lépett pályára. Tagja volt a nyáron U20-as világbajnokságon járó portugál csapatnak, mely a csoportkört követően búcsúzni kényszerült. Tiago mindhárom meccset a pályán töltötte és egy gólpasszt is jegyzett.

Őszi Ádám