2013. november 13., szerda

Top 10: az Aranycipő góllövőlistájának aktuális állása

Ádáz harc zajlik az Aranycipőért, melyet tavaly Lionel Messi hódított el 50 góllal, azaz a La Liga kettes gólszorzója által kereken 100 ponttal. A lista az elmúlt héten is jelentős változásokon ment keresztül, nézzük, hogyan cseréltek gazdát a helyek, ki került fel, illetve le a tízes listára. 

Egy héttel korábban Diego Costa és Cristiano Ronaldo holtversenyben vezették a táblázatoz, azonban a portugál klasszis azóta egy mesterhármast jegyzett, míg az Atletico spanyolja gólképtelen maradt. Ronaldo így immáron egyedül vezeti a versenyt, előnye pedig hat pontra nőtt. A dobogó harmadik fokáról egészen a hatodik pozícióig csúszott vissza Devics, akinek helyét a duplázó Guiseppe Rossi vette át. A szintén duplázó görög Mitroglou a negyedik, míg a Heerenveen csatára Finnbogason egy mesterhármassal lépett az ötödik pozícióba. Lejjebb csúszott Cavani és Lewandowski, míg a listáról eltűnt a múlt héten még tizedik pozícióban tanyázó Harbaoui a Lokeren játékosa. A listán egyetlen új szereplő van, a Szpartak Moszkva játékosa Yura Movsisyan.

A listán nincsen egyetlen BArcelona játékos sem, míg Messi újabb sérülésének köszönhetően teljes mértékben kiszállt a harcból. Ami zsintén érdekesség, hogy Premier League játékos ezen a héten sem küzdötte magát be az első tízbe.

JátékosPiaci értékCsapatLigaMeccs / gólGól / értékEredmény
1. Cristiano Ronaldo100 millió euróReal Madridspanyol13 / 16232
2. Diego Costa25 millió euróAtlético Madridspanyol13 / 13226
3. Guiseppe Rossi14,5 millió euróFiorentinaolasz12 / 11222
4. Konstantin Mitroglou4,5 millió euróOlympiakoszgörög10 / 141.521
5. Alfred Finnbogason6,5 millió euróHeerenveenholland11 / 141.521
6. Marko Devics7 millió euróMetaliszt Harkovukrán16 / 13 1.519.5
7. Edinson Cavani60 millió euróPSGfrancia12 / 9218
8. Robert Lewandowski39 millió euróDortmund német12 / 9218
9. Jonathan Soriano3,5 millió euróSalzburgosztrák13 / 121.518
10. Yura Movsisyan7,5 millió euróSzpartak Moszkvaorosz15 / 121.518

Őszi Ádám

Oda a Jordán álom, Uruguay ötöt gurított a pótselejtezőn

Uruguay ott lesz a jövő évi brazíliai világbajnokságon, ez már a Jordánia elleni idegen béli interkontinentális selejtező első mérkőzésén szinte teljesen biztossá vált, ugyanis a Cavani vezette Dél-amerikaiak öt gólos győzelmet aratottak idegenben. 

Interkontinentális vb-pótselejtező 1. mérkőzés
Jordánia - Uruguay 0-5 (0-2)
G: - ill. Maxi Pereira (22.), Stuani (42.), Lodeiro (69.), C. Rodríguez (78.), Cavani (92.)

Az első pillanattól fogva látszott, hogy a két csapat nem egy szintet képvisel. Mezőnyben igaz nem játszották la a hazai együttest, azonban a Jordánok a támadózóna elejébe érve megtorpantak, nem tudtak mit kezdeni, míg azok a bizonyos utolsó passzok az uruguayi oldalon bejöttek. Az első játékrészben Perreira, majd Stuani is betalált, ez azonban még csak a kezdet volt. A vendégek sokkal pontosabban céloztak, ennek pedig eredménye is lett. A 69. percben Lodeiro növelte háromra az előnyt, hogy aztán a végjátékban teljes kiütés legyen a vége. A 78. percben Rodriguez is eredményes tudott lenni, míg az i-re a pontot Cavani tette fel a hosszabbításban.

Az öt gólos idegen béli győzelem pedig szinte biztos részvételt jelent Uruguay számára. Nem tudunk elképzelni olyan csodát, ami által Jordánia ezt a párharcot megfordíthatná. A visszavágót jövő héten rendezik.

Őszi Ádám

Korábbi Liverpool kedvenc szerződhet Malagába

Sokan elítélik, szimplán nem szeretik származása miatt Yossi Benayount, ám úgy gondolom az embert nem a származása, hanem a tettei alapján kell megítélni. Egy dolog azonban vitathatatlan, az izraeli játékos remek képességekkel bír, igaz, már nem éppen fénykorát éli.  

A jelenleg szabadúszóként tengődő Benayoun a Málaga figyelmét keltette fel, az ügyben pedig meg is szólalt Vicente Casado az andalúz klub általános igázhatója -  "Kapcsolatban állunk pár figyelemreméltó játékossal. Egyikük Benayoun, de még nincs leigazolva."

A korábbi Liverpool kedvenc azonban akadályba ütközhet, ugyanis Európai Unión kívüli játékosnak számít, erről is szólt Vicente - Ő EU-n kívüli játékosnak számít, és ha jön, akkor egy EU-n kívüli futballistának, Weligtonnak, Chennek vagy Morales-nek  távoznia kell." 

Benayoun számára nem lenne ismeretlen a La Liga, ugyanis a Maccabi Haifa együttesétől 2002-ban a Real Sociedad gárdájához szerződött, ahol 101 meccsen lépett pályára, mielőtt a West Ham, majd pedig a Liverpool kötelékébe került. Lassan öt hónapja szabadon igazolható.

Őszi Ádám