2014. január 19., vasárnap

Eto'o mesterhármast lőtt, égtek a Vörös Ördögök

Fernando Torres nem kapott helyet Mourinho vasárnapi kezdőjében, a spanyol helyett a Barca egykori csillaga Eto'o kapott bizalmat. A United a szezon megmentéséért utazott Londonba, ám a kameruni támadó megálljt parancsolt három góljával. Jó az öreg a hátnál...v

Chelsea - Manchester United 3-0 (2-0)
G: Eto'o (17., 45., 49.) ill. -
Kiállítva: - ill. Vidic (90+1.)

Elképesztő vehemenciával kezdte a mérkőzést a manchesteri csapat, mely a második percben vezetést szerezhetett volna, ám Ashley Young lövésénél Cech hárítani tudott. Az első tíz percet nagyon megnyomták a vendégek, aztán szépen fokozatosan megérkezett a meccsbe a hazai csapat is. A 17. percben olyannyira, hogy Eto'o révén Mourinho tanítványai megszerezték a vezetést. A kameruni gólzsák szlalom gyakorlatot mutatott be a védők közt, majd távolról elemi erővel lőtt a bal felsőbe, úgy, hogy De Geának esélye sem volt. A 28. percben Evra szánta el magát lövésre, a labda azonban nem talált kaput, a bal kapufa mellett nemsokkal hagyta el a játékteret. Tíz perccel később aztán Welbeck előtt adódott lehetőség, az angol válogatott támadó azonban rossz döntést hozott és laposan a hazai hálóőrbe lőtte a labdát. A félidő finisére fordulva aztán Eto'o duplázhatott volna, lövésébe azonban sikerült beleblokkolni, mellyel a a védő szinte biztos góltól mentette meg a csapatát. Rosszul jártak azok, akik hamar indultak a büfébe, ugyanis a kameruni ugyanis az utolsó pillanatban betalált, ezzel lélektanilag nagyon fontos pillanatban adott döfést az ellenfélnek. 

A második félidő vendég szempontból nem is kezdődhetett volna rosszabbul, Eto'o, szerezte meg harmadik gólját a 49. percben, ezzel eldöntve a három pont sorsát. A gól után Moyes arcán is látszott a reménytelenség, hite szegettség. A 69. percben Welbeck fejjel szépíthetett volna, ám öt méterről nem talált kaput. Nem maradt el a szépítő találat, ugyanis Phile Jones tálalt remekül Hernandez elé, aki köszönte a labdát és Cech mögé juttatta azt. A vereség mellett megsérült Evra, míg Vidic a hosszabbításban pirosat érő módon szabálytalankodott. 

Győzelmével a Chelsea továbbra is tapad az "Ágyúsokra" és harmadik, míg a United csupán hetedik és hátránya 14 pont az éllovashoz képest. A Bajnokok Ligája indulás is nagyon messze van...

Őszi Ádám

Adebayor duplája győzelmet ért a Spursnek

Újabb vereséget szenvedett a Premier Leagueben a Swansea, mely a Tottenham ellen lépett pályára vasárnap délután. A londoniak elvitték a három pontot Walesből, mely Adebayor két góljának köszönhető. A nemrég még tartalékcsapatos támadó egyre jobb formát mutat. 

Swansea City - Tottenham 1-3 (0-1)
G: Bony (78.) ill. Adebayor (35., 71.), Chico 54. - öngól)

A hazaiak kezdték sokkal dinamikusabban a meccset, ám a mezőnyfölényt nem tudták gólra váltani, nemúgy a túloldalon Adebayor, aki a 35. percben az első valamirevaló vendég támadást fejezte be góllal. A fordulást követően Chico még nehezebb helyzetbe hozta csapatát, mikor is öngólt vétett, a hab a tortán pedig Adebayor 71. percben szerzett találata volt, melynek köszönhetően 0-3 állt az eredményjelzőn. A hazaiak nem adták fel, főként Bony tudott port kavarni a Spurs kapuja előtt. A 78. percben szépíteni tudott a nyáron érkező támadó, aki korábban egy ízben már a kapufát is forgácsolta.  A gól csak kozmetikázni volt jó az eredményt, a Tottenham zsinórban hatodik meccsén maradt veretlen és bizony beérte a Liverpool csapatát. A Swansea három pontra van a kiesőzónától.

Őszi Ádám