2014. július 11., péntek

Costa Rica kapuvédője Európa egyik legjobb klubjában folytatja - sajtóhír

Napok óta pedzegetik a sajtóban, hogy komoly vetélytársat, konkurenciát kaphat Manuel Neuer a Bayern München kapuvédője. Erre pedig egyre nagyobb az esély, ugyanis a Levante alelnöke Tomas Pérez elszólta magát.  

A Bild információi szerint még sem Keylon Navas sem pedig a klubok nem egyeztek meg, ám sokan már kész tényként kezelik a klubváltást. A transfermarkt.de például 42 százalékot ad az átigazolásra, mely egy nem hivatalos transzfer esetében igen magas, főleg úgy, hogy öt másik klubbal is szóba hozták a 27 esztendős kapuvédőt.

A Levante alelnöke egy costa ricai televíziónak így nyilatkozott - "Európa egyik legjobb klubjába fog igazolni, és biztos vagyok abban, hogy élvezni fogja a játékot ott, s hogy versenyhelyzetet teremt új csapattársának, Neuernek." 

Keylon Navas piaci árát 4 millió euróra datálják, szerződése jövő nyárik köti spanyol klubjához, ám ahogyan azt az előbb is olvashattuk, nem fognak akadályt gördíteni a távozása elé.

Arrow

Alexis Sánchez után most Real játékost igazolhat az Arsenal

A csütörtöki nap folyamán pont került Alexis Sánchez átigazolási ügyére, Arsene Wengerék pedig nem lazítanak, már robognak is tovább és a következő játékos megszerzésén dolgoznak, aki ezúttal a másik spanyol gigász a Real Madrid labdarúgója lehet. 

Sami Khedira és a Real Madrid vezetőt nem tudott dűlőre jutni szerződéshosszabbítási ügyben, ezáltal pedig könnyen lehet, hogy távozik a német válogatott középpályás. Amennyiben pénzt kívánnak látni a királyiak Khedira után, minden ajánlatot meg kell hallgatniuk, ugyanis a 27 esztendős játékos kontraktusa lejár jövő nyáron.

A transfermarkt.de 22 millió euróra taksálja a középpályás piaci értékét, ám a szerződés körüli dolgok végett elképzelhető, hogy ennél alacsonyabb összegért is elhagyhatja Madridot. Arról nincsenek információink, hogy az Ágyúsok milyen ajánlattal állhatnak elő, de a tervezetet már biztosan készítgetik.

Khedira számára vonzó lehet az Emirates, ugyanis Özil, egyik legjobb barátja éppen tavaly költözött Londonba szintén a királyiaktól és ha megköttetne az üzlet, a Nationalelf két ásza együtt játszhatatlan ismételten.

A Real Madrid négy esztendeje 14 millió eurót fizetett a "Sváboknak" Khedira játékjogáért, azóta  144 alkalommal öltötte magára a Real Madrid mezét.

Arrow

Átigazolások: Kosarat kapott a Newcastle United

Szigetországi hírek szerint komoly ajánlatot tett a Newcastle United Daryl Janmaat játékjogáért, ám a holland válogatott védőt nem engedte el klubja, valószínűleg abban bíznak, hogy a világbajnoki részvétel után más kérők is akadnak majd komolyabb pénztárcával. 

A 24 esztendős jobb oldali védő remek szezonon van túl, ezüstérmet és bajnokok Ligája indulási jogot nyert a Feyenord csapatával. Piaci értékét a transfermarkt.de 5 millió euróra taksálta legutóbb, melyhez kapcsolódik egy jövő nyáron lejáró szerződés, így ennek tükrében nem volt rossznak mondható a "Szarkák" 6 millió eurós ajánlata, melyre nemet mondtak a rotterdami klub vezetői.

Janmaat iránt korábban érdeklődést mutatott számos kiváló klub, a legélénkebben a Napoli érdeklődött és ha lehet hinni a híreknek az olasz klubnál még mindig képben van a védő.

Arrow

Balotelli ismételten alkotott

Ismételten alkotott az olasz labdarúgás aktuális fenegyereke az Azzurrival a világbajnokságtól igen hamar búcsúzó Mario Balotelli. Az AC Milan támadója ezúttal azoknak üzent, akik nem szimpatizálnak vele. 

A 23 esztendős gólvágó ütötte már meg edzőjét, belekeveredett maffiaügyekbe, és pár szerelmes szívet is összetört, a sort pedig órákig mesélhetnénk, így furcsa is lett volna, ha ezúttal nem hívja fel valamivel magára a figyelmet. Instagram-oldalára töltött fel egy képet Balo, melyen fegyvert szegez a kamerára, szövegként pedig ezt posztolta mellé: "Nagy csók minden utálómnak!"

Az üzenőfalról a kép gyorsan eltűnt, talán valaki szólt neki, hogy ez nem etikus, vagy magától tért jobb belátásra, azonban a sajtó munkatársai soha nem pihennek, illetve így jár az, akinek 900 ezer rajongója van! A fényképet elmentették, így a sajtó már az eseten csámcsog.

Arrow

Bombahír! - Di Maria rábólintott egy angol sztárklub ajánlatára

A Metro értesülése szerint Ángel Di Maria a Real Madrid középpályása rábólintott a Manchester United ajánlatára, így már csak a kluboknak kell megegyeznie a vételárat illetően. 

A hír szerint a Vörös Ördögök heti 150 ezer fontos (56 milllió forintos) fizetést ajánlottak az argentin klasszisnak, aki így éves szinten 7,2 millió fontot (2,7 millió forintot) kereshetne. 

A 26 esztendős jobb oldali szélső iránt, aki vasárnap akár világbajnokká is válhat számtalan klub érdeklődött, korábban pedig Franciaországba mutattak a pletykák, miként vagy a Paris Saint-Germain, vagy az AS Monaco játékosa lehet és akár egy ráfizetéses csereüzletnek is a részesévé válhat.

A királyiak 2010-ban 33 millió eurót fizettek Di Maria játékjogáért, mely akkor piaci értékének több mint a triplája volt. A transfermark.de jelenlegi becslései szerint 30 millió eurót ér, mely párosul egy 2018 nyaráig szóló szerződéssel. A Real biztosan nem válik meg egyik legjobbjától áron alul, ám azt is tudjuk, hogy a United nagy bevásárlást tart, eddig sem sajnálták a pénzt.

Arrow

Nasri: "Nagyon boldog vagyok, hogy..."

Újabb szintre emelte "szerelmét" a Manchester City labdarúgócsapata és Samir Nasri, a felek új, hosszútávú szerződést kötöttek, jelentette be a manchesteri klub hivatalos honlapján. 

A 27 esztendős francia válogatott játékos jól megtoldotta szerződését, mely 2019 nyaráig érvényes mostantól, tehát úgy fest, hogy Nasri és a Polgárok közösen terveznek igen csak hosszú távra. - „Nagyon boldog vagyok, hogy megegyeztünk, pontosan idáig szerettem volna eljutni, amikor annak idején ehhez a klubhoz szerződtem. Remélem, hogy újabb trófeákat nyerünk. Most 27 éves vagyok, és ha néhány tapasztalt edzőt meghallgatnak, azt hangoztatják, hogy 27 és 30 éves koruk között a legjobbak, remélem velem is így történik."

Nasri még 2011-ben az Ágyúsokat elhagyva szerződött Manchesterbe 27,5 millió euró ellenében. Az azóta eltelt idő alatt 129 mérkőzésen lépett pályára, s ez idő alatt 22 gólt és 30 gólpasszt jegyzett. Kiemelkedőre sikeredett a 2013/2014-es szezonban 12 gólt és 11 asszisztot számlált.

Arrow

Footgolf: Avagy TrollFoci vs FociClub.hu! - előzetes

Szombaton délelőtt tíz órakor a humor egyik nagyágyújával a mezőnyben (Rekop György) kezdetét veszi a II. Trollfoci Footgolf Kupa. A helyszín mint azt már megszokhattuk ezúttal is a Magyar Golf Club pályája Kisorosziban. A hangulat garantált és nem csak rúgásokban, poénokban és bizony sörben is mérhető lesz a verseny. A FociClub.hu kihívását elfogadta a Trollfoci, így nem hivatalos csapatversenyre is sor kerül majd.


A verseny előtt megszólaltattuk a Trollfoci főadminját aki készségesen és teljes komolysággal állt kameráink elé. Vajon melyik csapat Devecseringezik a végén!? 

- Tavaly először került megrendezésre a Troll kupa, ismételten találkozunk kisorosziban! Csúcsokat dönteni jöttök, vagy mi a cél?
-        -   Nézd, asszem , mindenféleképpen szeretnénk túlszárnyalni a tavalyi eredményeket. Legutóbb túl magas volt a fű, nehéz volt a levegő, fel volt locsolva a pálya, rendőrökkel kellett játszanunk, a fiúk nem tudtak a footgolfra koncentrálni ilyen körülmények között.

- Tavaly szemtanúja lehettem első rúgásodnak, mely számodra a verseny végét is jelentette bokaficam végett! Most minden rendben van?
-         -  Ez már egy régebbi történet. A Zalaegerszeg igazolt játékosa voltam, sikeres pályafutás előtt álltam, több topcsapat érdeklődött irántam, de jött az a bizonyos sportsérülés. Ha jobban megnézitek a felvételeket, anno nem Szamosi adta be a labdát Koplárovicsnak, hanem én. Hogy minden rendben lenne, azt nem mondanám, de láthattunk már csodákat: Neymar-t is összedrótozzák a döntőre…

- Milyen elvárásokat támasztasz önmagad és a csapat elé? Miben, hogyan méritek a sikert?
-  Az elvárások igen magasak! Azt várom magamtól, hogy legalább az admincsapatban győzelmet arassak. Ha véletlenül valaki megelőz, az ki lesz rúgva a szerkesztőségből, remélem, ezt észben tartják a srácok. Miben mérjük a sikert? Tavaly sikerült a pálya széléről lerúgnunk pár díszbaglyot, ezt a számot mindenféleképpen növelni szeretnénk.

- Rengeteg rajongótok van országszerte, szerinted lesznek olyanok, akik eljönnek és kipróbálják a sportágat?
-          - Nézd, asszem, mindenféleképpen.

- Mit szólnál, ha a FociClub.hu FootGolf Team ezennel kihívna titeket egy csapatversenyre!?
- Elfogadjuk a kihívást természetesen! Reméljük, hoztok sípcsontvédőt, hisz mi alkalmazzuk a Footgolfban a becsúszást is, a világon, egyedülálló módon. Reméljük, nem lesztek kislányok és nem fogtok picsogni, ha előfordul egy-két nekifutásból, páros lábbal mellbe akció. Az az igazság, hogy mi annyira véresen komolyan veszünk mindent, hogy nekünk nincsenek ellenfeleink, csak ellenségeink.

Természetesen a TrollFoci egyik, ha nem a legjobb és legrutinosabb Footgolfosát az ismert humoristát Rekop Györgyöt is "mikrofonvégre" kaptuk és azt is megtudhattuk, ahogy a Forma 1-ben itt sem létezik olyan, hogy csapatutasítás.

- Milyen viszonyban vagy a labdával, a labdarúgással?
- Amióta az eszemet tudom Kispest szurkoló vagyok, így a labdarúgás szerves része az életemnek, a mindennapjaimnak. A labdával olyan viszonyban vagyok, hogy még FIFA-zni sem tudok.

- Footgolf! Játszottál már, hallottál róla, vagy fogalmad sincsen, hogy mibe rángattak bele a Trollok?
- A tavalyi kupáról fellépés miatt sajnos lemaradtam, de a kollégák meséltek róla. Láttam felvételeket, hogy a hollandok itt is nagymenők, de még nem hallottam olyan eredményről, hogy hazánk footgolf válogatottját nyócegyezték volna.

- Tizennyolc lyuka fogsz játszani, erre szokták mondani, hogy a bőség zavara, persze az egy más sportág…! Milyen elvárásokat támasztasz önmagaddal szemben?
 Főszerkesztői parancsra csak második lehetek, igaz roppant nehéz lesz betartanom. Ha úgy vesszük, akkor én a footgolfot már az egyetemi bulikban is űztem, hisz több lyukra játszottam egyszerre több-kevesebb sikerrel.

Arrow

Footgolf: Az EB-re készülő U19-es válogatott is kipróbálta!

Hét közben, pontosabban a szerdai napon ismételten a footgolf vette át a főszerepet a Kisorosziban lévő Magyar Golf Club gyepén, ahol a hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő u19-es válogatott tagjai tartottak egy háziversenyt és ismerkedtek a sportággal. 

A megszokott tizennyolc lyuk helyett ezúttal csupán kilencre ment a verseny, a srácok pedig láthatóan élvezték a játékot. A versenyszellem mindenkiben egyből feltámadt, egymás zrikálása sem maradt el. Erre kiváló példa egy a pályán elkapott szóváltás két játékos között: "Ez nagyon jó, mit kell tenni ahhoz, hogy profi footgolfos legyek?". A válasz nem váratott magára: "Tanulj meg rúgni!".

Ami a versenyt illeti, hatalmas volt a harc, ám végül holtverseny alakult ki az élen az MTK kapusa Leindler Domonkos és a Győr csatára Farkas Zoltán között. Ekkor kerül telő a srácok számára ismeretlen szabály a 9-6-3-1, mely végül a kapuvédő javára döntötte a versenyt. A bronzéremért is hatalmas volt a csata, ám a Haladás támadó középpályása Németh Márió felülmúlta edzőjét Mészöly Gézát, közöttük is az előbb említett szabály döntött.

A Bobál testvérek ezúttal lemaradtak a dobogóról, ám elmondták, hogy nagyon élvezték a játékot, míg Kalmár Zsolt arról beszélt, hogy a közösség összeállt, remek a hangulat és számára, illetve a többiek számára is remek kikapcsolódás, felüdülés volt ez a nap. 

Az U19-es válogatott július 19-én kezdi meg szereplését a hazai kontinenstornán.

Végeredmény:
1. Leindler Domonkos 39 (22) 
2. Farkas Zoltán 39 (24) 
3. Németh Márió 40 

Arrow