2015. február 16., hétfő

Aranycipő: Messi gyakorlatilag beérte CR-t, Agüero kitette az indexet - Top10

Ha pontszámban nem is érte be Lionel Messi a listavezető Cristiano Ronaldot, de kijelenthető, hogy az Aranycipőért folyó verseny újfent nyitott, hol van már a 24 pontos különbség, mely jó másfél hónapja a két klasszis között volt. A tízes élbolyban ezúttal is voltak változások, nézzük hogyan teljesítettek a gólvadászok a mögöttünk álló héten. 

Noha bő egy hónapja úgy tekinthettünk a táblázatra, hogy CR7 utcahosszal vezet, mostanra a helyzet gyökeresen változott, Lionel Messi 20 pontot, tehát 10 gólt hozott a portugálon az utóbbi hetekben, ennek következtében pedig újra nyitott kettejük párharca, az Aranycipő sorsa. Ronaldo a Depor ellen sem tudott eredményes lenni, ellenben Messi mesterhármast jegyzett a Levante elleni bajnokin, ami roppant szorossá tette a harcot.

Hétvégén nem, de hét közben rendeztek Premier League fordulót, igaz ez Diego Costát nem érintete, a spanyol válogatott támadó még mindig eltiltását töltötte. Ennek ellenére megvan a hamadik hely, igaz immáron osztozkodni kell rajta a brazil Neymarral, a katalánok kiválósága egy góllal vette ki részét a Levante kiütéséből. 

Megszerezte első Premier League találatát a Leicester télen szerződtetett támadója Kramaric, a horvát így elszakadt Lacazette mellől és az ötödik helyre kúszott fel. esetében ugye a 21 Rijeka dresszében szerzett horvát bajnoki gólt másfeles szorzóval számoljuk, míg a Premier League gólok már két egységet érnek.

Sem Jackson Martinez, sem pedig Lacazette nem tudta növelni góljainak számát, kettejük között a különbség a hétvégén csupán annyi volt, hogy a kolumbiai játszott, míg a francia sérülés miatt továbbra is a lelátóra kényszerült. Ellenben kitette az indexet, s hétközi duplájának köszönhetően elmozdult a tízes lista aljáról Kun Agüero, a City üdvöskéje az imént említett két labdarúgó közé ékelődött.

Továbbra is listán Soriano, ugyanis folytatódott az osztrák Bundesliga, a spanyol pedig mindjárt egy duplával vette ki részét csapata sikeréből. táblázatot, a legjobb tízet ezúttal Zahavi zárja, a Maccabi gólfelelőse hétfőn, tehát ma játssza soros bajnokiját csapatával, így ő még gyűjtögethet pontokat.

Ami az üldözőket illeti, a 28 pontos Tevez, Meier duó immáron trióra dagadt, Robben ismételten duplázott a Bayern színeiben, így immáron 14 gólos.


Őszi Ádám

Vajon ki lesz a spanyol bajnok? - Íme a Real, Barca, Atleti trió hátralévő meccsei

Bár még igen távol a bajnokság vége, a szurkolók már most számolgatnak, azon morfondíroznak, hogy vajon ki lesz a bajnok, kinek nehezebb a sorsolása. Utánanéztünk a dolgoknak, s megnéztük a három bajnokaspiráns a listavezető Real Madrid, a második Barcelona és a címvédő Atletico Madrid helyzetét. 

Eltelt 23 forduló, s vissza van még 15, tehát rengeteg minden történhet és fog is történni. Ennek ellenére fontos és ki kell hangsúlyozni, hogy ezen klubok kevésszer vesztenek, vagy vesztettek ezidáig pontot, így egy-egy botlásnak hatalmas fajsúlya van a többiekkel szemben. A Real Madrid négy alkalommal vesztett pontot, ez négy vereséget jelent, Ancelotti tanítványai még nem játszottak döntetlent és ami fontos, hogy a négy vereség közül kettő az Atletico Madrid elleni. Ez a végelszámolásban fontos szerepet kaphat, hiszen azonos pontszám esetén nem a gólkülönbség, hanem az egymás elleni eredmény rangsorol. Két párharcnak még csak az egyik mérkőzését játszották le, egyelőre a Barca a Matracosokkal szemben jobban áll, míg a Real Madrid a katalánok fölé kerekedik Berabeu béli diadalával.

Egymás elleni mérleg:
Atletico Madrid - Real Madrid 4-0
Real Madrid - Atletico Madrid 1-2

Barcelona - Atletico Madrid 3-1
Atletico Madrid - Barcelona ?-?

Real Madrid - Barcelona 3-1
Barcelona - Real Madrid ?-?

A Real Madrid 7 mérkőzést játszik idegenben még, míg 8 hazai pályán. A Barcelona  szintén 7 mérkőzést játszik idegenben, míg 8 otthon. Az Atletico Madrid esetében fordul a kocka, 8 idegenben lejátszott meccs mellé párosul 7 hazai, ez pedig máris hátrányt jelent Simeone és csapata számára, nem elég a ponthátrány. Apropó ponthátrány, a Matracosok vasárnap este kikaptak a Celta Vigo otthonában, ez pedig a végelszámolásban sokat jelenthet, hátrányuk így 7 pontosra nőtt az éllovas királyiakkal szemben. Esetükben döntő lesz az elkövetkezendő három hét, ugyanis amennyiben a Sevilla, illetve a Valencia elleni rangadó közül valamelyiket is elbukják nagy valószínűséggel elúszik a címvédés lehetősége. Persze sok van még hátra, bármi megtörténhet és bármelyik csapat kerülhet hullámvölgybe, sérüléshullámba, formahanyatlásba. Egy biztos, a Real Madrid pont egy ilyet él meg, míg a Barcelona szárnyal, kérdés, egyik illetve másik forma meddig tart ki. Ami a sorsolás nehézségét illeti, jelen pillanatban a katalánok számára a legnehezebb, ugyanis ők mind a Real Madrid, mind pedig pedig az Atletico Madrid ellen gyepre lépnek még. Különösebb jóslatokba nem bocsátkoznánk, lesz ahogyan lesz, három hét múlva ismét jelentkezünk ezen cikkel, miután az Atletico Madrid túl lesz az imént említett derbiken.


Őszi Ádám

"Tudatos Bayern stratégia a Dortmund sikeressége ellen..."

Roberto Lewandowski és Mario Götze szerződtetése egy tudatos stratégia része volt, emellett pedig a Bayern München több dortmundi játékost is megkörnyékezett, állítja Hans-Joachim Watzke, a Borussia Dortmund labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság ügyvezetője, aki a Kickernek adott interjújában beszélt erről. 

"Götze és Lewandowski elcsábításával a Bayern München a BVB magját szedte szét. Tudomásom van arról is, hogy nem kizárólag őket akarták elvinni, más játékosokat is megkörnyékeztek. Erős fenyegetést jelentettünk a Bayernre, már csak azért is, mert a felmérések alapján mi számítunk a legszimpatikusabb Bundesliga-csapatnak. A felmérések azt mutatták ki, hogy nem osztjuk meg olyan erősen az embereket, mint a rekordbajnok. Ezt a Bayern szakértői is kielemezték" - mondta Watzke, aki hozzátette, hogy egy teljesen tudatos stratégiáról beszélünk, melynek romboló jellege volt.

Mint ismeretes, Jürgen Klopp irányításával a sárga-feketék bajnokságot nyertek és Bajnokok Ligája finálét játszhattak, ám a nívó és az anyagi különbségek kulcsjátékosok eladásra kényszerítették a klubot. Az eredmény ismeretes, a BVB jelen pillanatban a kiesés ellen küzd...

Őszi Ádám

Előzött a Barca, a Real a visszapillantóban - statisztika

A futballszerető, precíz szurkolók szeretnek elmerülni a statisztikákban, a számok bűvöletében. Elolvadt a Real Madrid előnye, avagy előzött a Barca, igaz nem a tabellán, hanem egy statisztikai rovatban, mely a szezonban lőtt gólok számát rablikában ékeskedik. 

Noha a két ősi rivális a Real Madrid és a Bacelona között nem is olyan régen még hatalmas volt a különbség a lőtt gólok tekintetében, az elmúlt másfél hónapban nagyot fordult a világ. A katalánok nagyon elkapták a fonalat, a Messi, Neymar, Suarez trió dübörög, ellenben a Real Madrid kisebb hullámvölgybe került, a Ronaldo, Benzema, Bale trió már nem olyan eredményes. Sokan azt mondják, a portugál klasszis azóta ilyen, mióta párja Irina elhagyta, a számokat összevetve pedig ebben akár lehet is valami. De maradjunk a száraz tényeknél. 

A katalánok 12 tétmérkőzésen vannak túl 2015-ben, vereséggel kezdtek a Real Sociedad ellenében, azóta azonban ellenállhatatlanok. Összességében ezeken a mérkőzéseken 42 gólt szereztek, mely elképesztő meccsenkénti 3,5-ös átlagot ad. 

A Real Madrid ezen periódusban 10 mérkőzést vívott (azért kevesebbet, mert búcsúzott a spanyol kupától), ebből pedig három vereséggel egy pedig döntetlennel zárult. Ami a lőtt gólok számát illeti az átlag 1,9, tehát 19 alkalommal rezgett az ellenfelek kapuja, mely nem rossz, de jócskán elmarad a katalánok szárnyalásától. igaz a legfontosabb mutatóban, még mindig a királyiak vannak elől, ez pedig a bajnokságban szerzett pontok száma.

Ami pedig az egész szezont, minden sorozatot illet, előztek a katalánok 36 tétmeccsen immáron 110 rúgott gólnál járnak (3,05-ös átlag), míg a királyiak 38 meccsen 108-nál tartanak, ez 2,84-es mérkőzésenkénti mutató. Ami a két trió az MSN és a BBC összehasonlítását illeti, nemsokára részletes elemzést olvashatnak róla oldalunkon a FociClub.hu-n.

Őszi Ádám

Messi újabb mesterhármasa! - elképesztő forma

Bizonyára sokan emlékeznek még a szezon eleji sok kritikára, illetve a házon belüli problémákra, melyet a sajtó igen hosszasan boncolgatott, boncolgat még mindig. Nos, Messi, illetve a Barca játékán ez nem éppen látszik, hol van már a szezon eleji forma...! A szerepek megcserélődtek, jelen pillanatban a Real Madrid él meg kisebb hullámvölgyet míg a katalánok szárnyalnak. A csapat legutóbbi 11 mérkőzését megnyerte (La Liga, Copa del Rey), míg Lionel Messi utóbbi hat bajnokiján rendre eredményes tudott lenni. 

Éleződik a harc a spanyol bajnoki címért, a gólkirályi elismerésért és az Aranycipőért egyaránt. A katalánok immáron egy pontra vannak csak a Real Madridtól, míg Messi eltüntette a különbséget és immáron csak két egységre van a királyiak portugál klasszisától. Minden nyitott tehát, remek végjátékra van kilátás.

Messi vasárnap esti triplájával, mely negyedik volt a bajnokságban immáron 26 gólnál jár, legutóbbi 6 mérkőzésén pedig 11 gólt jegyez, s 7 alkalommal gólpasszal segítette csapatát. A szezon egészét figyelembe véve 33 mérkőzésen 37 gólt és 21 gólpassz fűződik a nevéhez, ami elképesztő.

Végezetül pedig egy megjegyzés: Ne dőljetek be a sajtónak! Ha Ronaldo, vagy Messi fut gyengébb heteket, egyből mindenki arról beszél, hogy nekik leáldozott, csapaton belül összevesztek, bánatosak, távozni akarnak. Egy-egy gyengébb periódus csak jó ürügy a sajtó számára, sokszor üres mondatokkal. Ők is emberek, nem gépek, nekik is vannak érzéseik, erősebb és gyengébb napjaik, periódusaik. Magánéleti problémáik és gondjaik. Ezen két zseni (Cristiano Ronaldo és Lionel Messi) olyan magasra tette a lécet az utóbbi években, hogy ezen szint tartása szinte lehetetlen. Ne várja el senki tőlük, hogy minden szezonban 50 gólt rúgnak majd, azt pedig főleg ne, hogy ezen rekordokat döntögetni fogják. 

Őszi Ádám

Liverpool: Római trió érkezhet 76 millió euróért - sajtóhír

Brendan Rodgers a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője olaszországi kirándulást tartott a hétvégén. A sajtó azt is tudni véli, hogy mit, pontosabban kiket keresett a tréner az olasz fővárosban. Célkeresztben két Roma és egy Lazio játékos. 

Bár még sok van az idei szezonból, az átigazolási piac soha sem pihen, maximum zárt kapukkal ácsorog. A háttérben az év 365 napjában, sőt szökőévenként plusz egy napban is zajlanak a tárgyalások, játékosmegfigyelők, klubvezetések, a szakma krémje tanácskozik és várja a nyitányt, amikor is elképzeléseiket papírra lehet vetni, s aláírással megpecsételni.

A vörösök trénere a hírek szerint két AS Roma játékost is szeretne csapatában tudni, egyikük a bosnyák válogatott középpályás Miralem Pjanic, míg másikuk a belga fenegyerek Radja Nainggolan. A duóért 51 millió eurót fizethetnek a liverpooliak 25-26-os megoszlásban játékosonként.

Ami a harmadik kiszemeltet illeti  Keita Baldé Diao is az Anfieldre költözhet a nyáron. A 19 esztendős Barca nevelésnek nagy jövőt jósolnak, piaci áta már most 9 millió euróra rúg. A vörösök 25 milliót tehetnek le érte az asztalra, erre pedig aligha akar, vagy tud nemet mondani a Lazio...

Őszi Ádám