2012. július 25., szerda

Hivatalos: A Chelsea leigazolta a brazil tinisztárt

A Chelsea labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a brazil Internacional 20 esztendős szuper tehetségét Oscart. A  középpályás teljes neve Oscar dos Santos Emboaba Junior. A londoniak hosszas tárgyalásokat folytattak, mire sikerült megállapodni a játékos vételáráról. A brazil klub 25 millió fontot kapott játékosáért, ha a hírek igazak. Oscar már több alkalommal szerepelt a brazil felnőtt válogatottban, és jelenleg Londonban tartózkodik a brazil olimpiai csapattal. A fiatal középpályás a Sao Paulo együttesében nevelkedett, a felnőttek közt is ott mutatkozott be, ám az Internacional 2010-ben leigazolta, most pedig nagyot kaszírozott eladásából. Az orvosi vizsgálatokon már állítólag átesett a brazil, és az olimpiát követően csatlakozik a Chelsea keretéhez.

Kedveld facebookos oldalunkat és légy tagja közösségünknek, ha megteszed üzenőfaladon megjelennek a friss híreink. Íme az oldal: http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám

Filkor továbbra is az AC Milán első keretével készül

Filkor Attila nevéről mostanság keveset hallhattak a magyar futballszurkolók. Anno jó pár évvel ezelőtt, mikor az Internazionale csapatához került óriási szuper tehetségnek kiáltották ki, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és több alkalommal is kölcsön adták alsóbb osztályú csapatoknak, szezonokra, félszezonokra, és ezekben a csapatokban sem szerepelt stabilan. Az AC Milán 2010-ben igazolta le és szintén kölcsön adta , az előző szezont a Livorno csapatánál töltötte. Filkor Attilla már korántsem mondható tehetségnek, hiszen ezt egy 24 éves futballistára már nem szokás használni, szépen elhaladt az idő. Viszont a felkészülést az AC Milán első csapatánál kezdte meg és a Schalke elleni tegnapi esti edzőmeccsre nevezték. Játéklehetőséget is kapott, a 72. percben állt be az 1-0-ra megnyert találkozón. A milánói klub honlapja ma rövid hírben tudatta, hogy a magyar középpályás továbbra is az első csapattal készül. Nagy kérdés tehát, hogy Massimiliano Allegri vezetőedzőnek milyen tervei vannak a korábbi agyar válogatottal. 

Kedveld facebookos oldalunkat és légy tagja közösségünknek, ha megteszed üzenőfaladon megjelennek a friss híreink. Íme az oldal: http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám

Juventus: A manchesteri csapat elutasította csatáráért tett 20 millió eurós ajánlatot

A Juventus minden áron szeretne egy top csatárt igazolni a nyár folyamán, és miután sem Jovetic, sem pedig Van Persie Torinóba csábítása nem sikerül, új ajtón kopogtat az Öreg Hölgy. Az ajtó ezúttal Manchester városában található azon belül is a City illetékeseit kereste fel a Juventus. A kiszemelt csatár nem más mint, bosnyák válogatott Edin Dzeko, aki nem számít első számú csatárnak a klubnál. Állítólag a Juve nem csak beköszönt, hanem 20 millió eurós hivatalos ajánlatot is tett, melyet a Manchester City elutasított. A 26 éves támadó becsült piaci értéke 29 millió euró, de a hírek szerint a City 35 milliót kér Dzeko játékjogáért.  A játékos neve sok csapatnál felmerült már,  elég kelendő a játékospiacon.

Kedveld facebookos oldalunkat és légy tagja közösségünknek, ha megteszed üzenőfaladon megjelennek a friss híreink. Íme az oldal: http://www.facebook.com/SportToll



Szerző: Őszi Ádám

Bombahír: A PSG elhappolhatja Modricot a Real Madrid elől

Nem mindennapi hírek láttak napvilágot a brit sajtóba, mely szerint a PSG kész kifizetni Luka Modric 40 millió fontos vételárát, melyet a Tottenham kér a horvát válogatott játékmesterért. Ez a hír borzolja a kódéjeket, hiszen a Real Madrid háza tálán már kész tényként kezelték Modric érkezését, ám eddig a felek nem tudtak megegyezni egymással, hiszen a Real nem hajlandó 40 millió fontot fizetni. Egyes források szerint csak 32, más források szerint pedig 35 millió fontál nem ajánlanak többet. Ami tény, hogy Modric a Real Madrid csapatában akar játszani, és a Királyi Gárda is szeretné őt, ám ebbe beleszólhatnak a katari olajmilliárdok. A Tottenham és Modric kapcsolata jelentősen megromlott, hiszen a horvát sztrájkolt és nem edzett a csapattal, amiért nem engedik el Madridba. A klub válasza nem kis pénzbüntetés volt. A Spurs innentől valószínűleg annak adná el a játékost aki többet ajánl, és a PSG olajmillióival nehéz versenybe szállni. A kérdés, ha a PSG és a Tottenham megegyezik egymással, akkor Modric rábólint-e az üzletre, a párizsi klub tud-e számára olyat ajánlani, amit nem bír visszautasítani. 

Sokak számára egyre dühítőbb a PSG játékospolitikája, hiszen szinte nem lehet velük a versenyt felvenni. Ez ellen a napokban felszólalt Sir Alex Ferguson a Manchester United vezetőedzője is, aki szerint meg kéne találni a helyes ár-érték arányt. Azt, hogy ebből az üzletből lesz-e valami napokon belül kiderülhet.

Kedveld facebookos oldalunkat és légy tagja közösségünknek, ha megteszed üzenőfaladon megjelennek a friss híreink. Íme az oldal: http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám

Bolton: Bogdán Ádám új riválisa elismerően nyilatkozott a magyar kapusról

A Bolton csapatánál nem forog veszélyben Bogán Ádám első számú kapus posztja, viszont a klub vetélytársat szerződtetett a számára Andy Lonergan személyében, hogy a magyar válogatott kapus érezze a versenyhelyzetet. Andy a Leeds United csapatától érkezett, túl van az első napokon, edzéseken. Az hálóőr elmondta, hogy a Bolton csapatánál rendkívül jó szakemberek dolgoznak, ennek köszönhető, hogy a magyar válogatott hálóőr ilyen látványos fejlődésen ment keresztül. Az elmúlt pár napban volt ideje megismerni Ádámot és elismerően nyilatkozott róla.  

"Tudtam, hogy Ádám jó kapus, az elmúlt fél évben sokat láttam a tévében, törekedtem is arra, hogy figyeljem a teljesítményét. Közelről megismerve nemcsak megerősödtek az első benyomásaim, de úgy látom, jobb kapus is, mint gondoltam!" - Nyilatkozta Lonergan a Bolton Newsnak.

Kedveld facebookos oldalunkat és légy tagja közösségünknek, ha megteszed üzenőfaladon megjelennek a friss híreink. Íme az oldal: http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám

Barcelona: Mascherano hosszabbít

Úgy tűnik a katalán klub vezetése nagyon meg van elégedve a 81-szeret argentin válogatott Javier Mascherano teljesítményével, és noha szerződése 2014-ig szól, ezt a kontaktust már most meghosszabbítják, jelezvén, hogy hossz távon számolnak a 28 esztendős játékossal. Az argentin nagyon jól érzi magát Barcelonában, ahova 2010-be került 20 millió euró fejében a Liverpool csapatától. Az előző szezonban alapembernek számított, 31 mérkőzésen lépett pályára és remek teljesítményt nyújtott, piaci értéke is emelkedett, a szakemberek 30 millió euróra becslik.

„A megújított szerződésem már majdnem készen van. Talán már a jövőhéten alá is írhatom. Nyugodt vagyok a jövőmmel kapcsolatban” - így nyilatkozott az argentin a tegnapi Hamburg elleni mérkőzés után.

Sokan kérkedtek, mikor Mascherano Barcelonába igazolt, sokan csak favágónak emlegették a Liverpool csapatában, és mondták, hogyan fog bele illeni a katalánok passzjátékába. Nos, Javier úgy gondolom méltó választ adott a kritikusainak, hiszen remekül beilleszkedett a csapat játékába.

Kedveld facebookos oldalunkat és légy tagja közösségünknek, ha megteszed üzenőfaladon megjelennek a friss híreink. Íme az oldal: http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám 

Dzsudzsák Balázs nagy vetélytársat kaphat! De vajon miért igazolna a Dinamo a posztjára?

Bajban lehet Dzsudzsák Balázs ami a kezdő pozícióját illet a Dinamo Mozkva csapatában, hiszen a klub az ő posztjára tervez játékost igazolni 12 millió euróért. Az orosz csapat kiszemeltje a 22 éves szlovák válogatott Miroslav Stoch, aki jelenleg a Fenerbachce labdarúgója. Persze nem elképzelhetetlen, hogy egyszerre a pályán legyenek, hiszen Balázs ha kell jobb oldalon is megállja a helyét. Minden esetre figyelmeztető jel lehet számára, hogy a klubvezetés nem elégedett a munkájával, a pályán nyújtott teljesítményével. Ez lehet az oka annak, hogy a posztjára keresnek játékost, vetélytársat. Napokon belül kiderülhet, hogy Stoch tényleg a moszkvai csapathoz szerződik-e. 

Kedveld facebookos oldalunkat és légy tagja közösségünknek, ha megteszed üzenőfaladon megjelennek a friss híreink. Íme az oldal: http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám