2012. augusztus 22., szerda

Az olimpiáról keretszűkítéskor lemaradó fiatal brazil védőtehetséget szerződtetett az AS Roma

Marquinhos ez a név sokaknak teljesen ismeretlen lehet. Ő a brazil Corinthians 18 esztendős védője, akit nagy tehetségnek tartana a szakemberek. Az olimpiára készülő brazil csapat keretében benne volt, ám a keretszűkítéskor lemorzsolódott, így nem lehetett ott Londonban. Piaci értéke nem túl magas, ez egy brazil fiatal tehetség esetében mostanában csoda, ő még nem lett túlsztárolva, mindössze 750 ezer euróra becslik értékét. Az AS Roma és a brazil klub mindenben megegyezett egymással, Marquinhos egy évre kölcsönbe érkezik az olasz fővárosba, és a "farkasoknak" opciós joguk van végleg megvenni a játékost. Az opciós jog életbe lép már akkor, ha nyolc mérkőzésen legalább 45 percet játszott Marquinhos a Roma csapatában és ha igényt tartanak rá onnantól 3 millió euróért megvásárolhatják.  

Szerző: Őszi Ádám

A Real Madrid védője egy évre Angliába szerződik


Az angol bajnokságban szereplő QPR megegyezett a Real Madrid csapatával Richardo Carvalho kölcsönvételéről. A 34 esztendős portugál hátvéd ügyében a klubok mindenben megegyeztek, a személyes feltételekben a QPR illetékesei és Carvalho még tárgyal, a megállapodás nemsokára hivatalosan is megszülethet. A védő egy évre, az előttünk álló szezonra érkezik a londoni klubhoz, mely nem kezdte jól a bajnokságot, hazai pályán beleszaladt egy 5-0-ás zakóba a Swansea csapatától. A portugál védőklasszis korábban már játszott Angliában, karrierje legszebb éveit (2004-2010) a Chelsea csapatában töltötte. A válogatottságot tavaly mondta le, így az idei EB-n már nem szerepelt. Az első forduló alapján ráfér az erősítés a QPR védelmére, Carvalho képes lehet összerántani a hátsó alakzatot. 


Szerző: Őszi Ádám

Welbeck nem távozik, aláírta új szerződését Manchesterben

Van Persie érkezését követően felmerült a kérdés, hogy mi lesz Hernandez és Welbeck sorsa, nem beszélve Machedaról és Berbatovról. Nos,a bolgár támadó minden bizonnyal távozik, az olasz tehetségről pedig nem hallani mostanság, viszont Welbeck biztosan marad a United labdarúgója, hiszen újabb négy éves szerződést kötött a klubbal, így 2016 nyaráig a Manchester United játékosa. Hernandezről szintén nem nagyon lehet hallani, neki és Machedának a kölcsönszerződés tűnne a legjobb megoldásnak, hogy játszanak és fejlődhessenek.  

„Danny nyolc éves kora óta a klubnál van, és az utóbbi időben rengeteget fejlődött. Előbb kölcsönben, majd a mi kezdőcsapatunkban. A válogatottban is meghatározó játékossá vált, amit az Európa-bajnokságon is bizonyított. Fényes jövő áll előtte." -így nyilatkozott Ferguson hosszabbító csatárral kapcsolatban.

Úgy tűnik idén a mester a Van Persie, Rooney, Welbeck triót favorizálja majd, Macheda és Hernandez számára kellene valami jó megoldás, hogy a fejlődésük ne torpanjon meg.

Szerző: Őszi Ádám

A Bilbao elutasította a Juve harmadik ajánlatát is, meghiúsulhat az üzlet

Tegnap már beszámoltunk róla, hogy a Juve szeretné soraiban tudni Llorentét a Bilbao saját nevelésű EB és VB győztes csatárát. A játékos távozni szeretne klubjától, de úgy tűnik ez nem lesz olyan könnyű. A Torinói klub tegnapi 18 milliós ajánlatáról már beszámolunk és ezt el is utasította a baszk klub, az összeget pedig újabb 2 millió euróval emelte az "Öreg Hölgy", így 20 millión állt a vásár, de spanyol hírek szerint ez sem elég a Bilbaonak, többet akarnak. Több pénzt pedig nem tud a játékosra szánni a Juve, az ő pénztárcájuk sem a legvastagabb. A Bilbao figyelembe vehetné, hogy csatára szerződése a szezon végén lejár és amennyiben addig nem távozik akkor ingyen igazolhatóvá válik a támadó. Másrészről, ha vannak más érdeklődők is a csatár iránt akkor a Juve ajánlatai csak emelték a tétet és a másik kérőnek is mélyebben a zsebébe kell nyúlnia. Nem látunk a dolgok mögé, várjuk az ügy folytatását, a játékos menedzsere is úgy nyilatkozott, hogy  a Juve nem tud több ajánlatot tenni, nem engedheti meg magának és kérte a Bilbao vezetőit, hogy találjanak egy mindenki számára előnyös megállapodást. 

Szerző: Őszi Ádám