2014. június 18., szerda

VB 2014: CR7 a karrierjével játszik! - Itt a vége...

Hatalmas gondban van Cristiano Ronaldo és a portugál válogatott! A Real Madrid sztárja ezúttal sem tudta befejezni csapata edzését, melyet jéggel a térdén nézett végig. A csapatorvos szerint CR7 a karrierjével játszik, döntenie kell. 

Mint ismeretes Ronaldo térdsérüléssel bajlódik, a torna előtt kihagyta csapata két felkészülési mérkőzését és a németek elleni meccsre való felkészülés során is volt hogy jéggel a térdén hagyta el az edzést. A Nationalelf ellen pályán volt, de nem brillírozott és lehet, hogy nem is fog, ugyanis a mai edzést is kötéssel a térdén kényszerült végignézni. A gyakorlatokat elkezdte, ám befejezni nem tudta.

Jose Carlos Noronha portugál csapatorvos így nyilatkozott - "Ha Cristiano még egyszer pályára lép ezen a tornán, rámehet a karrierje!" - a szakember tekintetén pedig látszott, hogy nem viccel.

A továbbiakban sajtótájékoztató keretein belül jelentik majd be a döntést, erre még ma este, európai idő szerint éjjel sor kerülhet. 

Őszi Ádám

Londonba szerződött az Anderlecht kulcsembere

Fantasztikus öt szezonon van túl az Anderlecht csapatával a szenegáli válogatott Cheikhou Kouyaté, akinek karrierjében eljött a váltás ideje, a 2014/2015-ös évadot pedig a világ egyik, ha nem a legerősebb bajnokságában a Premier Leagueben kezdheti meg. 

A 24 esztendős védekező középpályás klubja egyik legmasszívabb pontja volt, teljesítményét számtalan klub figyelte, ám a befutó, mint azt most már tudjuk a West Ham United lett. A londoni székhelyű együttes hivatalos honlapján jelentette be a hírt nap közben, a transzfer összegét pedig nem hozták nyilvánosságra, ám egyes hírek szerint 7,5 millióba fáj az a "kalapácsosoknak". Azt azonban elárulták, hogy Kouyaté 2018 nyaráig írt alá.

A védekező középpályás poszt mellett középső védőként is bevethető játékos 205 mérkőzésen szerepelt az Anderlecht színeiben, 4 bajnoki cím és 3 Szuperkupa győzelem részese volt, emellett pedig megjárta a Bajnokok Ligája és az Európa Liga mezőnyén a csapattal.

Őszi Ádám

Megvan Diego Milito új klubja

Immáron biztos, hogy elhagyja az Internazionale csapatát Diego Milito és visszatér egykori gyökereihez szülőhazájába Argentínába, ahol nevelőegyüttesénél a Racing Club de Avellaneda színeiben folytatja, ezzel keretbe foglalva karrierjét. 

A 35 esztendős támadó szerződése lejár a milánói csapatnál, melyet a felek nem hosszabbítottak meg, így Milito öt szezon után távozik a kék-feketék közönség kedvence. Milito nagyon sikeres korszakot zárt a milánói klubnál, kétszer volt második a góllövőlistán, a 2009/2010-es Bajnokok Ligája győzelem során pedig 6 gólt jegyzett, ebből kettőt a Bayern München elleni döntőben, mellyel Európa trónjára ült a csapat Jose Mourinho vezetésével.

A mostani lehet az utolsó váltás a támadó életében, ezzel keretbe foglalhatja karrierjét, mely igen szépre és eseménydúsra sikeredett.

Íme Diego Milito karrierje számokban:
1999-2003 Racing 148 mérkőzés/ 37 gól
2003-2005 Genoa 62 mérkőzés/ 34 gól
2005-2008 Zaragoza 125 mérkőzés/ 61 gól
2008-2009 Genoa 32 mérkőzés/ 26 gól
2009-2014 Internazionale 171 mérkőzés/ 75 gól
2014-         Racing

Argentin válogatott: 25 mérkőzés/ 4 gól

Összességében: 563 mérkőzés/ 239 gól

Őszi Ádám

Megvan az Inter első nyári igazolása

Milánóban folytatja pályafutását a szlovén válogatott védekező középpályása Rene Krhin, akinek nem lesz ismeretlen az Inter háza tája, hiszen a klub akadémiáján nevelkedett egykoron. 

A Bologna négy esztendővel korábban 2,5 millió euró fejében megszerezte az akkor még 20 esztendős középpályás játékjogát, aki a mögöttünk álló szezonban 28 alkalommal ölthette magára a Rossoblu mezét, teljesítménye pedig igen meggyőzőre sikeredett.

Az Inter most 2 millió euró ellenében vásárolta vissza korábbi játékosát.

A klub háza táján egyébként eddig nagy volt a csend, mind a távozók, mind pedig az érkezők terén, a zsurnaliszták sajtóhírein kívül más nem történt. Eddig...

Őszi Ádám

VB 2014: Életéért küzd Spanyolország, gálára váró Hollandia - előzetes

Csak úgy pörögnek a napok és a mérkőzések egymás után, zajlanak az események Brazíliában, ahol a hetedik játéknap veszi kezdetét ma. A csapatok immáron a második fordulóval folytatják, a tét pedig hatalmas, hiszen vannak akiknek esélye már most elszállhat, míg mások bebiztosíthatják továbbjutásukat a nyolcaddöntőbe. Egy biztos, a spanyol válogatott az életben maradásért száll ringbe, míg a holland szurkolók gálára készülnek Ausztrália ellen. 



B csoport: 
Ausztrália-Hollandia 18:00 (m1)
Porto Alegre, Estádio Beira-Rio
Játékvezető: Dzsamel Hajmúdi (algériai)

A hetedik napot  az első fordulóban hengerelő hollandok kezdik meg, akiktől a szurkolók nagyon sokat várnak. Az európai ország igazi futball lázban ég, mindenki arról beszél, vajon hányat kapnak az ausztrálok. Erre mondjuk mi, hogy nyugtával dicsérjük a napot, Costa Rica első körös győzelmére sem gondoltak sokan. Ausztrália az esélytelenek nyugalmával érkezhet meg a gyepre, nyomás nem lesz rajtuk, így könnyedén megpróbálhatják legjobb tudásukat nyújtani. Igaz kikaptak az első mérkőzésen Chile legjobbjaitól 3-1-re, de aki látta a meccset, az tudja, nem volt ekkor differencia a csapatok közt, s a mérkőzés könnyen alakulhatott volna másként is. Ami a hollandokat illeti, ötöt hinteni a spanyolomnak nem semmi, ám nehogy túlcsorduljon a királyság és elbízzák magukat a játékosok.

Ami a két csapat egymás elleni múltját illeti, a századforduló óta három ízben mérték össze tudásukat és bizony a hollandok egyszer sem nyertek. két döntetlen mellett egy 2-1-es ausztrál sikert könyvelhettünk el, mondhatni mumus ellen száll tehát harcba Hollandia. Persze egy tétmeccs mindig más, mint egy barátságos...

B csoport: 
Spanyolország-Chile 21:00 (m1)
Rio de Janeiro, Maracanã Stadion
Játékvezető: Mark Geiger (amerikai)

Igen jó mérkőzésnek ígérkezik a Spanyolország-Chile párharc, mely hatalmas téttel bír! Amennyiben Del Bosque tanítványai kikapnak, Spanyolország csomagolhat, és mehet haza, míg Chile egy győzelemmel a nyolcaddöntőbe lőheti magát. Az esélyek természetesen a címvédő mellett szólnak, ám a Sanchez és Vidal vezette Dél-amerikai válogatott komoly akadálynak tűnik előzetesen. 

A két válogatott a századforduló óta négy ízben is összecsapott, 2008-ban 3-0-ra diadalmaskodtak a spanyolok, majd a 2010-es világbajnokságon a csoportban 2-1-re nyert a későbbi győztes. Azóta még kétszer találkoztak, előbb 3-2-es európai siker született, legutóbb pedig tavaly szeptemberben egy 2-2-es döntetlenre futotta a felek erejéből.

A csoport: 
Kamerun-Horvátország 00:00 (m1)
Manaus, Arena Amazonia
Játékvezető: Pedro Proença (portugál)

A játéknap zárásaként az 'A' jelű kvartett második fordulója is befejeződik, Kamerun és Horvátország az utolsó szalmaszálba kapaszkodhat bele. Kamerun helyzete már-már így is kilátástalan, hiszen Brazília ellen mindenképpen pontot kellene szerezniük, ha a továbbjutásban reménykednek, ma pedig csakis a győzelem az elfogadható számukra. A horvátok némileg könnyebb helyzetben vannak, hiszen az egy pont is jó lehet, ugyanis az utolsó csoportmeccsükön majd Mexikó ellen vívhatnak egy ki-ki meccset. A tét tehát itt is hatalmas lesz, esélyesebbnek pedig a horvát csapat tűnik. Mindkét oldalon lehet nagy hiányzó, kameruni részről Eto'o, míg a horvátoknál Modric játéka kérdéses.

A két csapat még soha nem találkozott egymással.

Őszi Ádám

Elkészült a hazai rendezésű u19-es EB hivatalos dala

Nem csupán a brazíliai labdarúgó-világbajnokság az, melyre figyelnünk kell, az év legrangosabb eseményét követően a magyar U19-es válogatott kerül majd fókuszba a hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Mint minden valamirevaló világeseménynek, ennek a tornának is lesz hivatalos dala, vagy ha úgy tetszik "Himnusza". A rendezők nem mást kérdek fel, mint a Honeybeastet, akik egy remek dalt írtak, majd énekeltek lemezre, melynek címe: Hazai Pálya! 

Az együttes, mely a Legnagyobb Hős című dalával hódít hazánkban egy klassz középtempós, tőlük megszokott szellemes szöveggel ellátott dalt hoztak össze, melyet a nyár folyamán több fellépésükön is elénekelnek majd. Az igazán nagy fellépés azonban július 19-én a Szusza Ferenc Stadionban lesz a torna nyitómérkőzését megelőzően.

A torna mezőnye immáron hivatalos, a házigazda Magyarország mellett Ausztria, Bulgária, Izrael, Németország, Portugália, Szerbia és Ukrajna kvalifikálta magát.

A mérkőzéseket négy helyszínen rendezik majd: (stadion, város, befogadóképesség)
Szusza Ferenc Stadion --> Budapest  --> 13 000
ETO Park  --> Győr   --> 15 600
Perutz Stadion  --> Pápa  --> 5 500
Pancho Aréna  --> Felcsút  --> 3 500

A csapatok két négyes csoportban mérkőznek meg, s nagyon fontos, hogy minden kvartett első három helyezettje kvalifikálja magát a 2015-ös U20-as világbajnokságra, melynek Új-Zéland ad majd otthont.

Végül pedig halgassuk meg a Hazai Pálya című számot, a torna hivatalos dalát a Honeybeast előadásában:

https://www.youtube.com/watch?v=sZGEo2VYQO8&feature=youtu.be

Őszi Ádám

Paolo Maldini véleményt formált Balotelliről

Eljött az idő, hogy Mario Balotelli bebizonyítsa rátermettségét, erről beszélt az AC Milan élő legendája Paolo Maldini, aki 647 alkalommal öltötte magára szeretett csapatának mezét. Itt most már nincsenek kifogások...  

"Sokat játszott már, és a tapasztalat hiánya nem szolgálhat többé mentségként Remélem, megtalálja azt a nyugalmat, ami kell neki ahhoz, hogy fontos játékossá váljon a pályán. Olyan korba érkezett, ahol érettnek kell lennie. A vb-nél nem mutatkozhat jobb lehetőség arra, hogy igazi férfi és futballista legyen." - mondta Maldini a Gazzetta dello Sport újságírójának.

Mint ismeretes az olaszok nyitómeccsén az AC Milan csatára döntött a három pont sorsáról fejesével és nagyon sokat várnak tőle a folytatásban is. Mind a szakemberek, mind pedig a szurkolók.

Őszi Ádám

VB 2014: Csupa jó hír az olaszoknál

Remekül indult a világbajnokság az olasz labdarúgó-válogatott számára, ugyanis Prandelli tanítványai 2-1-re legyőzték Anglia legjobbjait. Igen ám, de sérülés miatt két kulcsembert is nélkülöznie kellett az Azzurrinak, míg a mérkőzést követően ketten sérültet jelentettek. Úgy fest aggodalomra nincsen ok, tegnap már mindenki tréningezett és ha minden igaz bevethető lesz pénteken, természetesen ha azt a kapitány is úgy kívánja. 

A legnagyobb hiányzó egyértelműen a kapuból kieső Buffon volt, akinek bokájával és térdével akadtak kisebb gondok, míg az AC Milan kiválósága a 21 esztendős De Sciglio húzódás miatt hagyta ki a nyitányt. Az angolok elleni diadalt követően fájhatott a feje a kapitánynak, ugyanis Daniele De Rossi és Andrea Barzagli egyaránt sérülésre panaszkodott.

A tegnapi tréningen azonban mindenki részt vett és teljes értékű munkát végzett, így csupa jó hír fogadta az olasz szurkolókat. Az Azzurri legközelebb pénteken száll ringbe, akkor az első fordulóban meglepetést okozó Costa Rica lesz az ellenfél.

Őszi Ádám

Olasz válogatott játékossal erősítene az Everton

A Sky Sport Italia beszámolója szerint újabb kérője akad a Torino FC kiválóságának, a gólokért felelős Alessio Cercinek, aki igen csak felkeltette a "dúvadak" figyelmét. 

A 26 esztendős támadó fantasztikus szezonon van túl, 13 gólja mellett 12 gólpasszt is kiosztott a Serie A-ban, ezzel pedig második lett a házi góllövőlistán a Dortmundba szerződő 22 gólig jutó Immobile mögött, míg a pontversenyben (gól, gólpassz) 25-25-el ők ketten végeztek az élen.

Teljesítménye felkeltette az Everton menedzserének a figyelmét, Roberto Martínez a hírek szerint nagy kedvelője a támadónak, ám az érte ajánlott pénz kevésnek bizonyulhat. A 13 millió eurós összeg annak tükrében igen alacsony, hogy két évig még érvénye szerződése van Cercinek, piaci ára pedig 18 millió euró.

A levesbe pedig mások is beleköphetnek, honi szinten az AC Milan és az AS Roma is érdeklődést mutat az olasz válogatottal a világbajnokságon lévő támadó iránt.

Őszi Ádám

A Manchester United középpályása Madridban köthet ki

Úgy hírlik, hogy Carlo Ancelotti újabb játékost szemelt ki magának, ezúttal a Manchester United csapatából. Az olasz tréner nem mást nézett ki magának, mint a belga válogatott fiatal gyöngyszemét Adnan Januzajt. 

A mindössze 19 esztendős bal oldali szélső bombaként robbant a köztudatba, teljesítményét pedig mindenki ámulattal nézi, a szakemberek szerint még nagyon sokat fejlődhet és jelen korunk egyik legnagyobb kiválósága válhat belőle. 

A mögöttünk álló szezonban 38 alkalommal ölthette magára minden sorozatot figyelembe véve a Vörös Ördögök mezét és ez idő alatt 5 gólt és 8 gólpasszt jegyzett, illetve jegyeztek neve mellé a statisztikusok. 

Ami a piaci árát illeti, a transfermarkt.de legutóbb 6 millió euróra becsülte, ám ez egy igen halovány ár, ehhez párosul egy hosszútávú, 2018-ig szóló kontraktus, így valószínű, hogy az összeg kétszereséért sem engedi el őt a United, de a háromszorosában is igen bizonytalanok vagyunk.

Januzaj ott van a belga válogatottal a világbajnokságon, korábban a Juventus és a Bayern München érdeklődéséről is hallani lehetett.

Őszi Ádám

Angliába szerződött a Köbenhavn sztárja

Új kihívások elébe néz az FC Köbenhavn fiatal támadója a belga-angolai kettős állampolgár Igor Vetokele, aki még nem döntötte el, hogy melyik válogatottban kíván szerepelni. Az viszont már biztos, hogy klubszinten az angol másodosztályban szereplő Charlton Athletic lesz karrierjének legújabb állomása.  

A londoni székhelyű klub immáron hivatalos honlapján is bejelentette a transzfert, így Vetokele lesz a csapat egyik gólfelelőse a 2014/2015-ös szezonban. A 22 esztendős csatár a mögöttünk álló szezonban 35 mérkőzésen lépett pályára és 15 gól mellett 2 asszisztot jegyzett. A mögöttünk álló szezonban negyedik helyen végzett a Dán Superliga góllövőlistáján.

Őszi Ádám