2014. május 28., szerda

FootGolf: Magyar ezüstérem született Olaszországban

A mögöttünk álló hétvégén került megrendezésre az Európai FootGoolf Trophy Tour első állomása, melyet Olaszországban a Castellar Golf Club pályáján bonyolítottak le. A két napos verseny svájci aranyérmet hozott, ugyanis D'Espine julien a 9-6-3-1 szabály értelmében megelőzte a magyar Lengyel Bélát, akinek így az ezüstérem jutott. Európai verseny révén az argentin játékosok eredménye nem számított bele a versenybe, ám a Dél-amerikaiak csúnya erődemonstrációt tartottak és letarolták a mezőnyt. 



A beszámolók szerint a gyakorlónapon a pálya teljesen szét volt ázva, a víz megállt a pocsolyákba, így nehézkes volt a külföldiek számára a pályával való ismerkedés, mely a rutinos hazaiak dolgát segítette papíron. A számtalan olasz, tehát hazai indulón kívül 3 svájci, 3 spanyol és 6 magyar játékos tette tiszteletét, míg a tengerentúlról a legjobb argentinok is tiszteletüket tették, ám az eredményeik nem számítottak bele a hivatalos versenybe. A tíz Dél-amerikai footgolfos szinte kivétel nélkül mindkét nap erődemonstrációt tartott, a 18 szakaszos par 72-es pályát mindkét nap volt, aki 60 rúgásból teljesítette, ami elképesztő.

Az első játéknapon a beszámolók szerint az idő már ragyogó volt, ám a pálya talaja még mindig mély volt helyenként. A második napon aztán már melege volt a mezőnynek, a pálya tökéletes állapotban volt. A beszámolók szerint az out karók sokasága miatt nyomás volt a játékosokon, illetve a végjáték igen feszült volt, hiszen tavak körül kellett játszani, a labda pedig könnyen vizet találhatott.

A magyar különítményt Lengyel Béla, Bihary Péter, Gelencsér Gábor (Első Magyar Footgolf Sportegyesület), Hankó Péter, Oláh Attila (Milan Footgolf Egyesület) és Kuts Zoltán (FTC Footgolf) képviselte.

Őszi Ádám

Megrendezett BL-döntő, avagy színész vagy futballista! - Hatalmas CR7 botrány a láthatáron


Forrong a levegő Cristiano Ronaldo körül! Mint ismeretes a portugál zseni a Bajnokok Ligája döntőjében egy igen túlzottnak mondható gólörömöt mutatott be a 120. percben, miután értékesítette a csapata számára megítélt büntetőt. Spanyol honban már tudni vélik a miérteket, ám ha igaz a sztori, abból óriási botrány kerekedhet.

Színész vagy futballista? Futballista vagy színész? Nem mindegy és a kettő nem összekeverendő! Hogy miért mondjuk ez? Felgöngyölítünk egy sztorit, melyet sokan összeesküvéselméletként kezelnek, mások pedig elhiszik és fel vannak háborodva rajta.

Cristiano Ronaldo a Bajnokok Ligája döntőjében igencsak eltűnt a pályán, mondhatni magányos volt. A pletyka szerint mozdulatait, lövéseit és cseleit egy külön kamera rögzítette, mely csak vele foglalkozott. A hírek szerint készül a Ronaldo, the movie! A mozifilm, mely a Real Madrid hőn áhított tizedik BL-trófeájának megszerzésére lesz kiélezve, illetve a portugál zsenire, annak fantasztikus karrierjére.

Felmerül bennünk a kérdés, milyen filmforgatókönyv az, ami valós történet alapján íródott, ám az a történet még befejezetlen (volt akkor)…! Ebbe a feltételezésbe bele se menjünk, elnézést kérünk, hangosan gondolkodtunk…

Íme egy videó, mely igen érdekes perspektívából mutatja meg a Real Madrid, pontosabban Sergio Ramos egyenlítő találatát, mely a sírból hozta vissza a reményt. Az egész csapat a szögletzászlónál őrjöng a gólszerző nyakában, míg Ronaldo saját kapuja felé sétál egymagában. Fogadjunk, hogy ezt a döntő mámorában nem vették észre!? Karrierjének egyik legfontosabb pillanatát így ünnepelte Cristiano Ronaldo, aki később a 120. percben izmait felzengetve egy igen “túljátszott” gólörömöt mutatott be.

CR7 azért játszott rosszul, mert egyben színészi munkát és sportot is “űzött” egyszerre!? Ha igen, az a labdarúgás megszégyenítése, sokan legalábbis így vélik. Egyik nem használható fel a másik rovására…

Az ügyben nem foglalunk álláspontot, csupán konstatáltuk azt! Várjuk ezt a bizonyos filmet, melyből majd sok minden kiderül, ha egyáltalán igaz, ami igaz…

Őszi Ádám

Felkészülés: vereséggel hangolt a vb-re Dél-Korea

Igen meglepő vereséget szenvedett a június 12-én kezdődő világbajnokságra készülő Dél-koreai labdarúgó-válogatott, mely az Afrikában sem éppen futball nagyhatalomnak számító Tunézia ellen lépett pályára és szenvedett vereséget. 

Dél-Korea - Tunézia 0-1 (0-1)
G: - ill. Dhaouadi (45.)

Az ázsiai csapat vesztét az Európában, azon belül pedig a francia Évian csapatában megforduló Dhaouadi okozta, aki jelenleg a Club Afrika támadója. A két válogatott története során először mérettetett meg.

Dél-Korea számára csupán június 18-án kezdődik majd meg a világbajnokság a 'H' jelű kvartettben, előbb az oroszok, később pedig Algéria és Belgium lesz Hong Myung csapatának ellenfele. Ha a továbbjutásra törekednek, bizony ennél sokkalta többre lesz szükségük...

Őszi Ádám


Reform az olasz futballban

Olaszországban bevett szokás a kettős játékjog, ám immáron nem sokáig élhetnek ezzel a klubok, ugyanis döntést hozott az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC), melynek értelmében a következő átigazolási szezontól betiltja ezt a rendszert, a kluboknak rendeznie kell közös ügyleteiket. 

A döntést a szerdai nap folyamán a szövetség elnöke Giancarlo Abete jelentette be hivatalosan. Az első felvetődő kérdés az olasz futball kedvelőinek agyában a 19 esztendős Domenico Berardi, aki az újonc Sassuolo színeiben 16 gólig jutott a szezonban, ám játékjogának egy része a regnáló bajnok "Öreg Hölgy" bitrokolja. Ez nem egyedi eset, ugyanis például az AC Milan és a Genoa között rendszeresnek mondhatóak az ilyen kontraktusok.

Az új változtatás több száz labdarúgót és számtalan klubot érint Olaszország szerte.

Őszi Ádám

Láezárult Macheda manchesteri korszaka, megvan új klubja! - hivatalos

Véglegesen lezárult Federico Macheda manchesteri korszakja, a 22 esztendős olasz támadó a Premier League küzdelmeitől idén búcsúzó Cardiff City játékosa lett. 

A walesi klub hivatalos honlapján jelentette be a támadó érkezését, akit ingyen szereztek meg, ugyanis szerződése lejárt a "Vörös Ördögökke". Macheda folyamatosan kölcsönszerződéseket kapott, 2011 óta három angol klub mellett a Stuttgart és a Sampdoria csapatát is megjárta. Az utolsó rövid etapban a Birmingham City játékosa volt, mely nagyban neki köszönheti, hogy bennmaradt a Championshipben. Macheda 18 mérkőzésen öltötte magára a csapat mezét és ez idő alatt 10 gólt jegyzett, mellyel ennyi idő alatt is magasan a csapat házi gólkirálya lett.

Manchesterben immáron nem volt jövője, így remek döntést hozott azzal, hogy eligazolt. Új kontraktusának feltételeit még nem hozták nyilvánosságra egy azonban biztos, hogy a Cardiff vele célozza meg a visszajutást az élvonalba. 

Őszi Ádám

Megvan a Spurs új edzője, aki két játékost már ki is nézett

Szakított a "Szentekkel" és a Spurs kispadját foglalja el Mauricio Pochettino, aki hosszútávú, öt évre szóló megbízatást írt alá a londoni klub vezetőivel. Az elvárások magasak, a csapatot a Bajnokok Ligájában szeretnék látni a tulajdonosok, ehhez pedig átalakulásra lesz szükség, az első teendő tehát a keret megerősítése úgy, ahogyan azt az argentin szakember elképzeli és a Spurs pénzes batyuja megengedi.  

A Southampton háza táján nem örülnek, ugyanis a leköszönő tréner magával rántaná a csapat két legjobbját. Az első számú célpont az angol válogatottal a világbajnokságra utazó bal oldali szélső Adam Lallana, aki remek formában van és nem csupán a Spurs, hanem a Liverpool kívánságlistáján is szerepel, a "vörösök" állítólag 20 millió fontot sem sajnálnának a játékosért.

A másik kiszemelt a köztudatba bombaként robbanó, mindössze 18 esztendős Luke Shaw, aki iránt a Chelsea és a Manchester United is élénken érdeklődik, de a Real Madrid háza táján is felsejlett már a neve. A transfermarkt.de jelenleg 52 százalékos esélyt ad a "Vörös Ördögöknek", ám Mauricio Pochettino személye döntő lehet.

Őszi Ádám

VB 2014: Horror a hollandoknál, újabb kulcsjátékos dőlt ki és marad itthon

Egyre nehezebb helyzetben a holland labdarúgó válogatott, mely Kevin Strootman után újabb kulcsemberét vesztette el, ezúttal tréningezés közben. A vb-ről lemaradó játékos nem más, mint a 109-szeres válogatott középpályás Van der Vaart. 

A hírt megerősítette a Holland Labdarúgó-szövetség, mely szerint a nehéz szezonon átvergődő játékos formán alul érkezett az edzőtáborba, majd belázasodott és a társaktól külön edzett, mikor vádlisérülést szenvedett a jobb lábában. Ez pedig azt jelenti, hogy Van Gaal újabb kulcsemberéről kénytelen lemondani.

Mondani sem kell, hogy mekkora érvágás ez az Oranje számára, akinek irányítására immáron csak egy sztár áll rendelkezésre Wesley Sneijder személyében és a találgatások szerint Georgino Wijnaldum örülhet, hiszen így nagy valószínűséggel utazhat Brazíliába, nem lesz a keretszűkítés áldozata. 

Nincsenek könnyű helyzetben a hollandok, ugyanis a spanyolok mellett a chilei és az ausztrál nemzeti csapattal kell majd megmérkőzniük és ha tovább szeretnének jutni, akkor kettejüket minimum meg kell, hogy előzzék. 

Őszi Ádám

Madridból erősített az Espanyol - Hivatalos

Újabb mérföldkőhöz érkezett Anaitz Arbilla pályafutása, a 27 esztendős jobb oldali védő tovább folytatja a vándorlást, s a 2014/2015-ös szezont nyolcadik spanyol klubjánál kezdi meg. A Rayo Vallecano kulcsembere Katalóniába az Espanyol együtteséhez szerződött. 

Arbilla a mögöttünk álló szezonban stabil alapembere volt csapatának, 32 mérkőzésen lépett pályára, nevéhez pedig a védőmunka mellett egy gól és egy gólpassz is tapad. A kontraktus immáron hivatalos, a felek 208 nyaráig szerződtek, arról azonban nem nyilatkoztak, hogy a transzfer milyen pénzösszeget tartalmaz. Piaci árát tekintve 1 millió eurót ér Arbilla játékjoga.

Őszi Ádám

Csatárt igazolt az Atletico Madrid - Hivatalos

Az Atletico Madrid vezetői nem tétlenkednek, alig hogy véget ért a szezon, máris a csapat megerősítésén dolgoznak. A klub hivatalos honlapján jelentette be első hivatalos átigazolását, egy fiatal argentin támadó személyében, aki a San Lorenzo együttesétől érkezik Madridba és Diego Costa örökségére pályázik! 

A mindössze 19 esztendős Ángel Correa immáron az Atletico Madrid játékosa, a hírek szerint a "Matracosok" 7,3 millió eurót tettek le az asztalra az ifjú tehetségért, akinek egyébként piaci árát a transfermarkt.de 5 millió euróra taksálja. Correra fiatal kora ellenére hazájában, Ferenc Pápa kedvenc csapatában meghatározó szerepet töltött be, az idei szezonban eddig 46 mérkőzésen lépett pályára, ez idő alatt pedig 8 gólt és 14 asszisztot jegyzett.

Az Atletico Madrid az utóbbi időben remek érzékkel választ támadókat, olyan játékosokat, akik még nem futottak be, de hatalmas lehetőség rejlik bennük, mostanra pedig sztárként emlegetik őket. Gondoljunk az Agüero, Falcao, Costa trióra. Úgy fest, ehy újabb csiszolatlan gyémántot szerzett meg az Atletico, egy olyan tehetséget, akit egyébként fél Európa szemmel tartott...

Őszi Ádám

Felkészülés: Donaovan nélkül is nyert USA

Győzelemmel abszolválta első felkészülési mérkőzését a legnagyobb sztárját nélkülöző amerikai válogatott. Jürgen Klinsmann tanítványai Azerbajdzsán ellenében  léptek pályára, s a cseréknek köszönhetően a végjátékban döntötték el a mérkőzést a javukra.  

USA - Azerbajdzsán 2-0 (0-0)
G: Diskerud (75.), Johannsson (81.)

Sokáig úgy festett, hogy az Európából érkező és ott nem éppen a veretes csapatok közé tartozó azeriek nagy meglepetést szerezhetnek, ám a 75. percben a négy minutummal korábban a pályára érkező Mikkel Diskerud csapott le egy kipattanóra és pofozta azt közelről a kapura. A végeredményról a szintén csereként pályára érkező Hollandiában légióskodó gólzsák Aron Johannsson döntött. Az Alkmaar támadója teljesen üresen fejelhetett egy szögletet követően, melynek meg is lett az eredménye.

Donovan nélkül is megy tovább az élet, ezen a meccsen Wondolowski és Altidora volt a kezdő támadóduó, ám gólt egyikőjük sem szerzett.

Őszi Ádám