2013. november 5., kedd

Joe Hart a profi!

Nem védett túl jó formában az időben, vagy inkább mondjuk ki, igen pocsék teljesítményt nyújtott a Manchester City angol válogatott hálóőre Joe Hart, aki kikerült a 'Polgárok' kapujából, helyét pedig román kollégája vette át. Ez esetről és a hálóőr profizmusáról Pellegrini tréner is nyilatkozott.  

Múlt héten, az Angol Ligakupában Costel Pantilimon védte a Manchester City hálóőrét, a csapat chilei trénere pedig úgy döntött, hogy a hétvégi Norwich elleni bajnokin is a 26 esztendős román hálóőrnek szavaz bizalmat, aki sem a Newcastle United, sem pedig a "Kanárik" ellen nem kapott gólt.

Pellegrini, a csapat trénere a riportereknek a következő képen nyilatkozott - "Joe nagyon jól reagált! Számára ez egy jó dolog az után, hogy milyen sok mérkőzést játszott az elmúlt két-három évben. Probléma nélkül dolgozik, támogatja Costelt. Senki sem akar kikerülni, de ő úgy gondolja, hogy hasznos lesz számára a pihenés."

Úgy fest tehát, hogy Hart nem kerül Casillas sorsára, csupán egy kis pihenőt kap, mivel edzője úgy látja nem elég koncentrált, kissé megcsömörlött. Kíváncsian várjuk, hogy  Pantilimon meddig kap bizalmat.

Őszi Ádám

Még az Ural is! - az orosz másodosztály küszöbén az Anzhi

Pár éve pénzfelhőként robbant a köztudatba, illetve az európai labdarúgásba az Anzhi Mahachkala, mely nem titkolt szándékkal (orosz bajnoki cím és Bajnokok Ligája győzelem) összevásárolt neves játékosokat és szakembereket. A várt siker azonban elmaradt, nyáron pedig szétesett a dagesztáni futballhatalom, mely napjainkban azért küzd, hogy bennmaradhasson az orosz bajnokságban. 

Euró százmilliók cseréltek gazdát, a csapatot irányította Guus Hiddink és olyan neves játékosok érkeztek, mint például Eto'o, aki a világ legjobban fizetett játékosává vált az orosz csapatnál évi 20 millió eurós keresetével. Ha elmélyedünk a nevekben, akkor a következőt láthatjuk: Willian, Roberto Carlos, Boussoufa, Samba, Lassana Diarra, Zhirkov, na és persze Dzsudzsák Balázs.

Hiába volt jó a keret és adottak az anyagi lehetőségek, az átütő eredmény minden esztendőben elmaradt az orosz bajnokságban, a csapat pedig még a Bajnokok Ligája csoportkörébe sem jutott el, csupán az Európa Liga habjait szelte, ahogyan teszi ezt az idei szezonban is.

Nyáron aztán valami megváltozott és gyökeres változás vette kezdetér. A csapat kiárusította szinte minden értékét, kerete pedig megmaradt egy középszerű csapatnak. Ekkor sokan azt mondták, idézem egy újságíró kollégámat - "Ahogyan arra számítani lehetett, Dagesztánban megszűnt a maffiapénz átmosása, ez pedig a labdarúgás végét jelentette. Figyeld meg barátom, az Anzhi éveken belül eltűnik az európai labdarúgásból".

Ekkor bólintottam egyet és azt mondtam - "Ne viccelj, egy jó középcsapatnak csak megmaradnak!"

Nos, nekem sem lett igazam, sőt a kolléga számítása is sokkal hamarabb bekövetkezett, mint arra ő maga gondolt. Hagyatkozzunk a száraz tényekre, mely szerint félszezonnál, akkor, mikor mindenki játszott már mindenkivel, az Anzhi hátulról nézi a mezőnyt úgy, hogy még győzelmet sem tudott aratni!

A gárda lejátszott 15 mérkőzést, ebből pedig egyet sem tudott megnyerni, mérlege 6 döntetlen és 9 vereség, míg gólarányuk 12-27-es és holtversenyben az Ural együttesével a legtöbb gólt kapták.  Apropó Ural, a két együttes a hétvégén mérte össze tudását, a találkozó pedig kiesési rangadónak számított, hiszen az utolsó és az utolsó előtti mérte össze tudását. Az Anzhi hazai pályán ezen a meccsen is ki tudott kapni 1-0-ra...

Nincsen tehát könnyű helyzetben Gadzhi Gadzhiyev együttese, az Anzhi játékosokat már kísérti a másodosztály szele. Egy szerencséjük lehet, hogy vannak hasonlóan rosszul szereplő csapatok, így a hátsó szekcióból pár győzelemmel ki lehet törni.

Végül pedig nézzük az Anzhi idei szereplését, a csapat hattyúdalát:
Anzsi - Ural 0-1
Kuban - Anzsi 2-0
Anzsi - Szpartak Moszkva 0-1
Kazan - Anzsi 5-1
Anzsi - Amkar 2-2
CSZKA Moszkva - Anzsi 0-0
V. Novgorod - Anzsi 2-1
Tom Tomszk - Anzsi  2-2
Terek - Anzsi 1-1
Anzsi - Krasznodar 1-2
Zenit Szentpétervár - Anzsi 3-0
Anzsi - FK Rosztov 0-1
Samara - Anzsi 1-1
Dinamo Moszkva - Anzsi 2-1
Anzsi - Lokomotiv Moszkva 2-2

A csapat múlt héten az Orosz Kupából is kiesett, a másodosztályú Alania, azaz Priskin Tamás csapata jutott tovább. Kíváncsian várjuk a folytatást és azt, mikor, illetve ki ellen lesz meg az első győzelem.

Őszi Ádám

Top 10: az Aranycipő góllövőlistájának aktuális állása

Ádáz harc zajlik az Aranycipőért, melyet tavaly Lionel Messi hódított el 50 góllal, azaz a La Liga kettes gól szorzója által kereken 100 ponttal. A lista élén jelenleg két madridi játékos áll holtversenyben, azonban az utóbbi héten nagy változások által be, többek közt a hétközi fordulók miatt. 

A lista kissé csalóka lehet, ugyanis ligától függően hol kevesebb, hol pedig több meccsen vannak túl a játékosok és a csapatok. A lista élére előre ugrott Cristiano Ronaldo, aki hét közben, illetve hétvégén 5 góllal növelte találatai számát, így bátran kijelenthetjük, ez a portugál klasszis hete volt. Szintén nagyot ugrott Lewandowski a Dortmund támadója, aki pénteken egy mesterhármassal keserítette a Stuttgart szurkolóit és ezzel átvette a vezetést a Bundesliga góllövőlistáján. A PSG új sztárja Edison Cavani is zsebre tett négy pontot, ő két gólt jegyzett hétvégi bajnokiján. A dobogó harmadik fokán tartja helyét Marko Devic a Metalist Kharkiv csatára.

Emellett elveszítette tagságát a tízes listán a címvédő Lionel Messi, illetve az AS Monaco kolumbiai csillaga Falcao. Ami pedig meglepő, hogy nincsen Premier League csapat, illetve annak játékosa a listán, Angliában jelenleg egy támadó sem üti ily mértékben az istrángot, bár Agüero, Sturridge és Suarez ott topog a mezőnyben.  Sokan hiányolhatják a listáról a PSG sztárját Ibrát, aki a bajnokságban eddig nem igazán jeleskedik a gólgyártás terén, de nagyon fontos eleme a csapatnak. Ami késik, az nem múlik… 

Íme a 2013/2014-es szezon Aranycipőjének állása:

JátékosPiaci értékCsapatLigaMeccs / gólGól / értékEredmény
1. Cristiano Ronaldo100 millió euróReal Madridportugál12 / 13226
2. Diego Costa25 millió euróAtlético Madridspanyol12 / 13226
3. Marko Devics7 millió euróMetaliszt Harkovukrán15 / 13 1.519.5
4. Edinson Cavani60 millió euróPSGfrancia12 / 91.518
5. Robert Lewandowski39 millió euróDortmund német11 / 9218
6. Guiseppe Rossi14,5 millió euróFiorentinaolasz11 / 9218
7. Konstantin Mitroglou4,5 millió euróOlympiakoszgörög8 / 121.518
8. Jonathan Soriano3,5 millió euróSalzburgspanyol13 / 121.518
9. Alfred Finnbogason6,5 millió euróHeerenveenizlandi10 / 111.516.5
10. Hamdi Harbaoui2,5 millió euróLokerenbelga13 / 111.516.5

Őszi Ádám

Bajnokok Ligája: folytatódik a küzdelem - keddi előzetes

Kedd este ismételten jelentkezik a Bajnokok Ligája, a világ legrangosabb kupasorozata, mely a csoportkör második feléhez érkezett. Túl a "félidőn", immáron kirajzolódtak az erőviszonyok, minden pont döntő fontossággal bír, lesz aki elbukik, lesz aki pedig felemelkedik. A játéknap csúcsmérkőzése Torinóban kerül megrendezése, ahol is a Juventus vágna vissza a Real Madridnak. Nézzük az A', 'B', 'C' és 'D' jelű kvartett programját, lássuk miből él kedden a futball szerelmese. 

A csoport:
20:45 Real Sociedad - Manchester United (DigiSport 1)
20:45 Shakhtar Donetsk - Bayer Leverkusan

Idegenben folytatná feltámadását a Manchester United, mely a Bajnokok Ligáját követően immáron a Premier Leagueben is gyűjtögeti a pontokat és zárkózik az élmezőny felé. A csapat egyre jobb játékot mutat, Moyes elképzelése kezd összeérni. A Real Sociedad igen csak rossz szezonrajt után a bajnokságban immáron kezd magára találni, hétvégén az Osasuna ellen gurítottak egy ötöst, ám a United más kaliber. A pont nélkül álló spanyol együttes angol ellenfelével szemben tartaná életben Európa Ligás álmait, egy vereség szinte biztos búcsút jelentene az európai porondtól. A túloldalon Rooney és társai egy esetleges győzelemmel pedig a továbbjutás küszöbére léphetnek. A kvartett másik találkozóján a Leverkusen vendégeskedik Donetsk városában, ahol a hideg és a zord körülmények szinte garantáltak, így az éghajlati tényezők nem segítik majd a német csapatot. Két héttel korábban súlyos 4-0-ás vereségbe futott bele az ukrán bajnok, mely a hétvégén hazája bajnokságában is meglepő vereségbe szenvedett. Meglátjuk, hogy Kießling és társaik mennyire fáznak meg az ukrán városban, ha egyáltalán megfáznak. Egy vereség végzetes lehet a Shakhtar számára, ami a Bajnokok Ligája továbbjutást illeti.

B csoport:
20:45 Juventus - Real Madird (Sport 1)
20:45 Köbenhavn - Galatasaray 

A 'B' csoportban az eddig hibátlanul menetelő Real Madrid legnehezebb csoportmeccsére számíthat Torinóban, ahol a Juventus az életéért fog küzdeni és már sebzett vadként érkezik a pályára. A hazaiknak csak a győzelem az elfogadható, amennyiben nem sikerül nyerniük, nagy bajba kerülnek a továbbjutást illetően, ugyanis jelenlg két pontjuk van. A királyaik számára ha lehet így mondani kevésbé fontos a meccs, egy azonban biztos, nem fognak feltett kézzel érkezni a meccsre. Ha nyer a Real, akkor már most továbbjut. A csoport másik meccsén a Galatasaray utazik Dániába , ahol három kötelező pont vár Drogbáékra, azonban tudjuk, a Juve is megfázott már az északi országban.

C csoport:
20:45 PSG - Anderlecht
20:45 Olympiakos - Benfica

Óriási, öt gólos vereséget mért az Anderlecht együttesére a PSG két hete, ez pedig idegenben történt. Felmerül a kérdés, mire számíthatunk Párizsban? Nos, nagyon úgy fest, hogy Ibrahimovic mellett Cavani sem lehet majd ott a pályán, ez azonban nem hinnénk, hogy befolyásolja a meccs végkimenetelét, a három pont sorsát, ugyanis az újgazdag klubot rengeteg jó játékos alkotja, nem pedig egy két személyes hadseregről van szó. A belga bajnok számára a gólszerzés is bravúr lenne, eddigi mérlege három meccsen nulla lőtt és tíz kapott gól. Görögországban ellentétes előjelekkel készülnek, mint francia földön, ugyanis az Olympiakos és a Benfica ádáz küzdelmet vív egymással a második, továbbjutást érő helyért. Lisszabonban szerencsével egyenlítettek a hazaiak, meglátjuk, most kinek kedveznek az istenek. 


D csoport:
20:45 Manchester City - CSZKA Moszkva
20:45 Plzen -  Bayern München (DigiSport 2)

Utolsó szalmaszálába kapaszkodhat az orosz bajnok CSZKA, melynek feladata elkerülni a vereséget manchesteri földön. Ez nem lesz egyszerű, ugyanis a 'Polgárok" a hétvégén nagyon elkapták a fonalat és hetet gurítottak a Norwich együttesének. Az égszínkékek szurkolói nagyon remélik, a csapat nem lőtte el hétvégén összes puskaporát, tisztába vannak vele, hogy egy esetleges győzelem továbbjutást érhet. Eljöhet a várva várt pillanat, a City könnyen a kieséses szakaszban találhatja magát. A címvédő Bayern München cseh honba látogat, ahol a PLzen vendégszeretetét élvezi majd, és nagy valószínűséggel rossz vendégnek bizonyul. A felek közötti első felvonás 5-0-ás eredménnyel zárult, a kiütés pedig most is ott lebeg a levegőben. 

Őszi Ádám