2013. december 26., csütörtök

Hazard hozta a pontokat a Chelsea számára

Teljes bajnoki fordulót rendeztek csütörtökön az angol labdarúgó-bajnokságban! A cikk ennek egy részét, pontosan három meccsét hivatott bemutatni, nézzük, miként lépett ideiglenesen a dobogó második fokára a Chelsea, illetve hogyan támadt fel a Southamton és jött el a kiesőzónából a Palace. 

Chelsea - Swansea 1-0 (1-0)
G: Hazard (29.) ill. -

A hétfői Arsenal elleni döntetlent követően kötelező jellegű volt a győzelem a Chelsea számára a Swansea ellenében. Jól kezdett Mourinho csapata a hazai publikum előtt, ám komoly helyzetet sokáig nem sikerült kialakítani, a 20. percben egy Terrey fejest jegyezhettünk fel, mely előszele volt a meccs egyetlen találatának. A három pontot érő gól a 28. percben esett, ekkor Eden Hazard eresztett meg egy remek lövést Cole átadása után, mely meg sem állt a Tremmel mögött elterülő hálóig. A gólt követően Vazquez egyenlíthetett volna, a labdát azonban Cech kitornázta a léc alól. A félidő hajrájában aztán Eto'o növelhette volna kettőre a londoniak góljainak számát, de Tremmel bravúrosan hárítani tudott. Hiába birtokolta a mérkőzés egészét figyelembe véve többet a labdát a walesi csapat, gólra törőbben és veszélyesebben a Chelsea játszott. A második játékrészben Eto'o, Lampard, Ivanovic előtt is adódott gólszerzési lehetőség, ám ez nem jött össze, így mondhatni szerényen is de begyűjtötte a három pontot a Chelsea, mely ideiglenesen feljött a dobogó második fokára. A Swansea 11. pozícióban tanyázik.

Cardiff City - Southampton 0-3 (0-3)
G: - ill. Rodriguez (14., 20.), Lambert (28.)

Nem teketóriázott a Southamton együttese a sok gonddal küzdő Cardiff otthonában és szűk fél óra elteltével, vagy mondjuk úgy tizennégy perc leforgása alatt eldöntet a három bajnoki pont sorsát. A 14. percben Rodrigez talált a hálóba, mely hat perccel később ismételni tudott. A hazaiak megpróbáltatása itt nem ért véget, a 27. percben ismét Rodriguez volt főszerepben, egyszerűen nem bírták megfogni. Az angol Lambert lábát találta meg, aki mattolta Marshallt. A hazaiak hálóőre három kaput találó lövést kapott az első félidőben és egyszer sem tudott játékba avatkozni. A folytatásban újabb gól nem született, mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a hazaiak nem találtak kaput és a kiesőcsapatok győzelmeinek köszönhetően közeledik az a bizonyos piros zóna. A "Szentek" feltámadtak, hosszú idő után nyertek újra, ám lemaradásuk már nagy az élmezőnnyel szemben.

Aston Villa - Crystal Palace 0-1 (0-0)
G: - ill. Gayle (90+2.)

Tovább tart az Aston Villa mélyrepülése, a Palace elleni vereséget követően kijelenthetjük, hogy a legrosszabb szériát felmutató csapatról beszélünk az elmúlt négy meccsen, mely pontot sem hozott. Hiába a mezőnyfölény, ezt a játékot gólra játsszák, azt pedig a Crystal Palace szerzett, méghozzá az utolsó pillanatban. A hős a csereként beálló Gayle lett. Győzelmével a Palace jelenleg jobb gólarányának köszönhetően nem kieső, míg a Villa szépen csúszik vissza. Az alvégen egyébként meglepően sok siker született, a Palace mellett a Sunderland és a Fulham is begyűjtötte a három pontot.

Őszi Ádám

Premier League: Karácsonyi forduló csúcsderbivel - előzetes

A többi nagy ligával ellentétben az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) ilyenkor sincs áll meg! A december mindig egy őrült, flúgos futam, így van ez idén is. Csütörtökön a csapatok komplett fordulót játszanak, így melegítve a hétvégi meccsekre. Nézzük mit kínál a 18. forduló menetrendje. 

Az ünnepi fordulót a Hull City és a Manchester United összecsapása nyitja. A felfelé igyekvő, ám igen csak lemaradott Moyes csapat nem számíthat könnyű meccsre, pár hete a jelenleg listavezető Liverpool kapott egy hármast a KC stadionban.

A folytatásban 16 órakor igazi meccsözön köszönt be, nyolc párharcot játszanak egy időben. A legutóbbi három meccsén vereséget szenvedő Aston Villa fogadja a kiesőzónában tanyázó és onnan elvágyódó Crystal Palace gárdáját. Az újonc Cardiff City a leszálló agban lévő Southamtont fogadja, mely immáron a felsőház alsó részéhez tartozik csupán. Az élen nagy a harc, így nem igazán fér bele egy-egy botlás. Jose Mourinho csapata a Chelsea otthon fogadja a Swansea csapatát, mely elvesztette spanyol vezéregyéniségét Michu személyében. 

Tovább folytatná remek sorozatát az Everton, mely immáron tíz meccse nem talált legyőzőre és ott toporog a nagyok között, harcban a dobogóért, bajnoki címért. Ezen a napon a liga utolsó Sunderland tornyosul majd a liverpooli csapat elé. Két jó formát mutató középcsapat összecsapását hozza a Newcastle United és a Stoke összecsapása, a vendégek a felsőházban maradásért lépnek gyepre, míg a "Szarkák" az Evertont vennék üldözőbe és tartanák maguk mögött a Spurs, United duót.

Alsóházi rangadót vív egymással a Norwich és a kiesőzónában toporgó Fulham. Az edzőváltáson áteső Spurs ezúttal Gera Zoltán csapatát a West Bromot fogadja, míg a bajnoki tabella éléről letaszított Arsenal a West Ham otthonában szerezné vissza az éllovas pozíciót, ehhez persze kell egy a számukra megfelelő eredmény a forduló rangadóján!

A rangadó! A két leggólerősebb csapat a ligában, két igazi gyilkos, a Manchester City és a Liverpool, avagy Suarez és Agüero külön összecsapása. Nincs mit fényezni, az egész világ ezt a párharcot várja csütörtökön. A City hazai környezetben frenetikus mérleggel bír, nyolc meccs nyolc győzelem és 35-5-ös gólarány! A pool vendégségben eddig igen csak bukdácsolt, legutóbbi öt meccséből csak egyet nyert meg, de azt 5-0-ra a Spurs ellen.

Íme a 18. forduló menetrendje!
13:45 Hull City - Manchester United (DigiSport 1)
16:00 Aston Villa - Crystal Palace
16:00 Cardiff City - Southampton
16:00 Chelsea - Swansea
16:00 Everton - Sunderland 
16:00 Newcastle United - Stoke City
16:00 Norwich City - Fulham
16:00 Tottenham - West Bromwich
16:00 West Ham United - Arsenal (DigiSport 1)
18:30 Manchester City - Liverpool (DigiSport 1)

Őszi Ádám