2012. október 11., csütörtök

Chelsea: Az elvert BL ellenfél védőjének játéka megtetszett, télen Londonba költözhet

A Chelsea labdarúgó csapata nemes egyszerűséggel lelépte a legutóbbi fordulóban a BL újonc Nordsjaelland együttesét idegenben 4-0-ra. A mérkőzésen a mellett, hogy a londoniak elvitték a három pontot felfigyeltek egy tehetséges dán labdarúgóra. A mindössze 20 esztendős elefántcsontparti és dán állampolgársággal is rendelkező védő Jores Okore játéka megtetszett Di Matteo vezetőedzőnek aki egyből a tehetség Londonba csábításán kezdett el gondolkozni.  

Okore 2011 óta játszik a felnőttek között és azóta a Nordsjaelland egyéniségévé nőtte ki magát. Szerepelt a dán u21-es válogatottban és immáron 4 alkalommal a felnőtt válogatott címeres mezét is magára ölthette. Van viszont konkurencia is, Sir Alex Ferguson is figyeli a védőt a hírek szerint. A védő jelenlegi piaci értéke 1,75 millió euró, ám a BL szereplés és a körülötte kezdődő felhajtás jócskán felviheti ezt az árat akár többszörösére is.

Az ügyben megszólalt maga a játékos is - Nem szeretném még elhagyni a csapatom, de egyszer eljön az az idő, amikor tovább kell lépnem. Ehhez azonban az kell, hogy késznek érezzem magam arra, hogy a nagyokkal játsszak külföldön.” - majd pedig hozzá tette, hogy nincs kizárva, hogy már télen klubbot váltson.

Szerző: Őszi Ádám

Futsal: Fantasztikus ETO bravúr és pontszerzés a Benfica ellen

A Rába ETO együttese óriási bravúrt végre hajtva pontot szerzett a portugál bajnok Benfica együttese ellen az UEFA Futsal Cup csoportkörének első fordulójában. A Benfica minden évben ott van a legjobbak között és remek csapatnak számít, ezt most is bizonyította, hiszen 0-0-ás félidőt követően három gólt is berámoltak a Rába ETO kapujába, ám a magyar bajnok nem adta fel és hihetetlen küzdeni akarása meghozta a gyümölcsöt, sikerült az egyenlítés, így egy pontot elcsentek neves ellenfelüktől. 

A csoport másik találkozója, az Iberia Star–Luparensét 16:15 órakor kezdődött. A magyar klub következő ellenfele a hazai Iberia Star lesz, az utolsó csoport meccsen pedig a Luparense együttesével mérkőzik meg. A csoport első két helyezettje tovább jut, a papírforma nem mellettünk szól, ám a statisztikák azért vannak, hogy megdöntsék őket.


D-csoport, 1. forduló:
Benfica - Rába ETO 3-3 (0-0)
Gólszerző: Marinho (23.), Joel Queirós (24.), Vitor Hugo (36.), ill. Juanra (37.), Aguiar (39.), Martins (40.)

Szerző: Őszi Ádám

Pályán a Brazil válogatott, Kaká nagy visszatérése

Ma este Svédországban mérkőzik meg egymással Brazília és Irak. A barátságos mérkőzés egyik legjobban várt momentuma Kaká játéka, hiszen a szövetségi kapitány behívta a Real Madrid játékosát a keretbe. A középpályás két éve nem lépett pályára a nemzeti csapatban, pontosan mióta Dél-Afrikában kiestek a világbajnokságon. Ez egy nagy lehetőség a számára, bizonyíthat a válogatottban, emellett klubjában is úgy tűnik kap még egy esélyt. Ha pedig eligazol, akkor biztosan olyan klubhoz megy, ahol folyamatos játéklehetőséget kap. Ne rejtsük véka alá a dolgokat, sokan arról beszélnek jó lenne, ha a régi Kaká vissza térne és ott lenne a hazai rendezésű VB-n. 

Ezt követően a brazilok majd kedden Lengyelországban csapnak össze a Japán csapattal. Házigazda révén nem kell selejtezniük, így ők most csak barátságos meccsekkel hangolódnak.

Brazília-Irak 20:30 DigiSport1

Szerző: Őszi Ádám

Arsenal: A téli átigazolás róluk szólhat, Wenger sztárjátékosokat hozhat, a rendelkezésére álló összegből

Az Ágyúsokra és Arsene Wenger vezetőedzőre nem az eszetlen költekezés volt a jellemző, hanem hogy fiatal tehetségeket szereznek potom pénzért és remek játékosokat nevelnek. Ez a szisztéma marad, viszont a hírek szerint a téli átigazolási időszakban több sztárjátékos is érkezhet az Arsenal együtteséhez, mely hosszú évek óta nem nyert semmit, de mindig ott van az élmezőnyben.  

Sokan azt hangoztatták, hogy Wenger játékos filozófiája remek és sokat nyernek rajta, kár, hogy nem tudják megtartani játékosaikat. Viszont a csapatnak szüksége lenne 1-2 világklasszis játékosra és tökéletessé válhatna az összkép. A The Londodn Evening Standard úgy tudja ez most megtörténik majd és az Ágyúsok rendesen megerősítik keretüket a téli átigazolási időszakban. Erre pedig a feltételek megvannak, hiszen állítják, a francia mester egy kész vagyonból gazdálkodhat januárban.

Itt most ne arra gondoljunk, hogy olajmilliárdok szakadtak a klubra és PSG, City nagyságú összegek forognak. A pénz a játékos eladásokból, a Nike és az Emirates főszponzorokkal meghosszabbított szerződésekből és a  tv közvetítési jogokból befolyó pénzek. Ehhez párosul a Premier League-s gazdálkodás. Ezen összegeket össze vonva az elemzők úgy számolnak, hogy az Arsenal bevétele több mint 200 millió font lehet. Ez óriási összeg, ebből lehet gazdálkodni, na de persze ezt a klubot ismerve nem fogják elszórni, ésszerűen fogják használni.

A lap arról is beszámolt, hogy ezáltal Wenger nem 20 millió fontból, hanem körülbelül 80 millióból gazdálkodhat majd és erősítheti meg a keretet úgy ahogyan szeretné. Konkrét nevek nem merültek fel, de a találgatások és pletykák minden bizonnyal nemsokára elkezdődnek.

Szerző: Őszi Ádám

Angol átigazolási háború indulhat az Ajax kiválóságáért

A nyáron a Manchester United érdeklődött iránta, azóta új kérői vannak az Ayax fiatal, mindössze 20 esztendős szuper tehetségének Christian Eriksennnek. Ezt a hírt, maga a játékos menedzsere is megerősített, ám nevekről nem volt hajlandó nyilatkozni, csupán annyit ismert el, hogy az érdeklődés nyár óta nem apadt. 

Azt nem tudni, hogy a Vörös Ördögök még mindig pályáznak-e a dán játékosra, viszont egy londoni sportlap tudni véli, hogy a Tottenham kivánságlistájának élén Eriksen áll. Viszont egy másik londoni klub, a Chelsea is érdeklődik iránta, így akár komoly licit háború is kialakulhat majd a téli átigazolási időszakban.

Ami azt illeti, ebből az Ajax jól jöhet ki, a fiatal dán értéke jelenleg 16 millió euró és ez az ár minden bizonnyal növekedni fog, melyre a csapatok jelentősen rátehetnek. A kérdés, hogy a Chelsea érdeklődése mennyire komoly, hiszen ha ők akarnak valamit a pénz nem akadály... 

Szerző: Őszi Ádám

Juhász Roland kiborult, elhagyja csapatát és elképzelhető, hogy hazatér...

Nem egyszerű Juhász Roland az Anderlecht és a magyar válogatott középső védőjének története. Roland oszlopos kirobbanthatatlan tagja a nemzeti tizenegynek és 2005 óta a belga Anderlecht játékosa, mellyel rengeteg sikert ért el és sokan szerették volna megszerezni őt. 

Nem telt el átigazolási időszak anélkül, hogy Juhászt szóba ne hozták volna egy-egy nagyobb csapattal, több alkalommal érdeklődtek iránta Angliából és a német bajnokságból is, többek közt, volt hogy a Bayern München együttesénél merült fel a neve. Az Anderlecht minden félszezonban marasztalta, vagy éppen nem engedte el a válogatott védőt, így meggátolva némileg karrierje fejlődését, vagy annak csúcsra jutását.

A 29 esztendős védő jelenleg a kispadot koptatja együttesében, és nem számolnak vele, mondhatni Roland érthetetlen módon hét esztendőt követően a sülyésztőbe került és edzője bizonyítási lehetőséget sem igen kíván adni neki. Ne csodálkozzunk, hogy kifakadt a védő és besokallt. Úgy döntött minden képen elhagyja a belga klubot, azt viszont nem tudni hol folytatja és a padozása végett milyen kérői lesznek. Mindenképpen elhagyja együttesét és azt sem zárta ki, hogy haza tér és a magyar bajnokság valamely csapatánál folytatja. Roland 29 évesen ereje tejében van, kíváncsian várjuk, hogy hova igazol, reméljük jó döntést hoz...

Szerző: Őszi Ádám