2015. augusztus 22., szombat

Serie A csapatok a rajt előtt: Juventus – körkép

Szombaton rajtol az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, ismertebb nevén a Serie A 2015/2016-os szezonja. Ennek apropóján górcső alá vesszük a liga pár meghatározó klubját, körülnézünk a házuk táján, feldolgozzuk a nyári változásokat, történéseket. Foglalkozunk az érkezőkkel és a távozókkal, illetve átnézzük a csapatok felkészülését. Jöjjön a bajnoki címvédő Juventus!  

Az érkezők névsora: Csatár poszton jól áll a Juve, darabszámra biztosan, ám azt majd csak az idő mutatja meg, hogy Carlos Tevez méltó utódja tud-e lenni valaki. A keretet hat csatár alkotja jelenleg, hatalmas harc lesz a kezdőbekerülésért. Llorente, Morata és az ifjú tehetség Coman mellé három gólvágó érkezett. A legnagyobb fegyvertényt Paulo Dybala megszerzése jelenti, a 21 esztendős argentin csatár tavaly a Palermo színeiben brillírozott, borsos 32 millió eurós összeget adott érte a fekete-fehér klub. Mario Mandzukic személyében egy agresszív, minden hájjal megkent csatár érkezett az Atletico Madridtól, 19 millió euró cserélt gazdát a játékjog mellett. A harmadik támadó pedig az olasz válogatott Zaza, érte 18 millió eurót fizettek a Sassuolonak. A nyár második legdrágább Juve igazolása Alex Sandro, a Porto játékosa volt, a brazil középső védőért 26 milliót fizettek. Arturo Vidal örökségét Roberto Pereyra veheti át, az argentin Udinéből jött 14 millió euró ellenében. Alberto Brignoli egy fiatal kapuvédő, 1,75 millió euróért megvették a zebrák, majd tovább is passzolták a Sampnak. Andrés Tello egy mindössze 18 esztendős kolumbiai tehetség, 1,2 millió euróért jött hazájából, s tapasztalatszerzés céljából Cagliari mezt ölthet. Szenegáli támadót is vettek a torinóiak, Mame Thiam 1,4 millió euróért érkezett, s Belgiumban kölcsönszerepelhet.  Neto személyében egy kiváló és értékes brazil kapust igazoltak, ráadásul ingyen, a 26 esztendős portásnak Firezében lejárt a szerződése. Sami Khedira a Real Madridtól érkezett, vagyis, lejárt a szerződése a spanyol fővárosban, így érte sem kellett fizetni, igaz egyből meg is sérült...!

A távozók névsora: Közel 40 labdarúgót adott kölcsön az Öreg Hölgy, nem nem gépeltük el, igen, 40 játékosról van szó, engedelmetekkel, ezt most nem soroljuk fel. Emellett is van miről írni, beszélni. Simeone Pepe szerződése lejárt, a támadó pedig búcsút intett, s a Hellas Veronát választotta. Van azonban még egy szabadon távozó labdarúgó, mely sokkalta nagyobb úrt hagy maga mögött, avagy távozott a csapat fogaskereke Andrea Pirlo, a 36 esztendős veterán zseni a tengerentúlra igazolt a New York City FC-hez. Edoardo Goldaniga nem kellett Allegri mesternek, a Palermo 2 milliót adott a 21 éves védőért. Szintén 2 millió euró ellenében adták el Frederik Sörensent, a dán védő Kölnben folytatja. Kimerjük jelenteni, hogy a legfájóbb pont Carlos Tevez hazatérése, az argentin a Boca Juniorban kötött ki, s aprópénzért 6,5 millió euróért engedte őt el a vezetőség. Arturo Vidal is hiányozni fog, de személyes vélemény, hogy a két játékos közül az argentin fontosabb eleme volt a bajnok csapatnak. A chilei Bayern München mezt húzott, s szép pénzt 37 milliót kapott érte immáron ex-csapata. Angelo Ogbonna személyében harmadik belső védőjétől szabadult meg a csapat, 11 milliót fizetett a West Ham, ez kihagyhatatlan üzlet volt. Végezetül pedig Domenico Berardi, a csatártehetség játékjogát a Juve és a Sassuolo ketten bitorolta, utóbbi 10 millió euróval megvette a torinóiak jogrésézt.

Játékosokra költöttek idáig: 114,1 millió euró
Játékosok eladásából befolyt összeg: 68,6 millió euró

A torinóiak szokatlanul sok pénzt költöttek ezen a nyáron, a csapat hatalmas átalakuláson ment keresztül, gyakorlatilag szétsztárolták a BL-finalista csapatot. A költekezés oka a kényszer, illetve az, hogy azért egy kis pénz is befolyt a kulcsjátékosok egy része után. Pogba megtartása, pedig hatalmas fegyvertény lehet, bár még van egy hét a piaczárásig, bármi megtörténhet. A kérdés pedig, hogy miként tud összeilleszkedni ez a gyakorlatilag új társaság, a távozó vezéregyéniségek nélkül...!?

Felkészülés:  Láthatjuk, hogy az Öreg Hölgy és úgy általában az olasz csapatok felkészülése merőben eltér például a németekétől. Az egymás elleni játék, a színfalak mögött elvégzett munka a jellemzőbb. A Juve mindössze három felkészülési mérkőzést játszott, két nívósabb ellenfelétől kikapott, de nem győzzük hangsúlyozni, ezek az eredmények nem mérvadóak és semmit nem jelentenek. Egy tétmérkőzésen is túl van a csapat, a Lazio elleni szuperkupa meccset sikeresen abszolválták, ráaádsul a két új támadó, Mandzukis és Dybala jegyezték a gólokat a roppantmód átalakuló bajnoki címvédőnél.  Mérleg: (felkészülés) 3 meccs, 1 győzelem, 0 döntetlen, 2 vereség, 2-5-ös gólarány, míg (tétmérkőzéseken) 1 meccs 0 győzelem, 0 döntetlen, 0 vereség, 2-0-ás gólarány!

A Juventus vasárnap este hazai pályán kezdi meg a 2015/16-os szezont, az ellenfél az Udinese lesz.

A Juventus felkészülési mérkőzései: 
Borussia Dortmund - Juventus 2-0
Lechia Gdansk - Juventus 1-2
Marseille - Juventus 2-0

Olasz szuperkupa:
Juventus - Lazio 2-0

Őszi Ádám

Második meccsén is veretlen maradt a Hertha BSC

Döntetlennel kezdődött a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 2. fordulója. A Dárdai Pál vezette Hertha BSC második mérkőzésén sem talált legyőzőre, avagy a Werder Bremen idegenben szerezte meg első pontját az új szezonban. A hétvégi további programjáért KATT! 

Hertha BSC - Werder Bremen 1-1 (1-1)
Helyszín: Berlin, Olimpiai Stadion 56376 néző; Vezette: Sascha Stegemann
Gólszerzők:  Stocker (6.) ill. Ujah (26.)
Sárga: - ill. Fritz (60.)
Kiállítás: - ill. -

Hertha BSC: Kraft - Pekarik, Langkamp, Lustenberg, Plattenhardt - Skjelbred, Haraguchi, Darida, Hegeler (Weiser 75.), Stocker (Brooks 89.) - Kalou (Baumjohann 82.).Vezetőedző: Dárdai Pál

Werder Bremen: Wiedwald - Garcia, Vestergaard, Lukimya-Mulongoti, Gabre Selassie - Junuzovic (Galvez 90.), Bargfrede, Fritz, Eggestein (Bartels 63.) - Ujah, Johhansson (Oztunali 80.). Vezetőedző:  Viktor Skripnik

Remekül kezdődött a találkozó a hazaiak szempontjából, Stocker gyakorlatilag az első adódó lehetőséget gólra váltotta, egy lepattanó labdát szedett össze, s vágta be közelről a léc alá, majd ment ünnepelni a népes publikum elé. Jól kezdett a Hertha, sőt mi több, a meccset is irányította, ám szép fokozatosan a Werder is megérkezett a mérkőzésbe, s teljesen kiegyenlítetté vált a játék. A 26. percben aztán újra rezgett a háló, ám ezúttal nem Wiedwald, hanem Kraft mögött, az eredményjelzőn pedig a vendégek neve mellett is villant az egyes. 

A fordulást követően a berliniek kezdtek jobban, Darida elpbb egy ordító helyzetet hagyott ki az 51. minutumban, majd Stocker próbálta meg átverni a vendégek kapusát, ám utóbbi olvasta a támadó gondolatát. Könnyen eldönthette volna a meccset a Hertha, ám ezek a helyzetek kimaradtak. A 66. percben felhördült a lelátó, Pekarik távoli lökete centikkel kerülte el a kaput, de a lényeg, hogy elkerülte, egyik oldalról negatív, a másik oldalról pedig pozitív lélegzetvétellel. A hajrában a Werder elvihette volna a három bajnoki pontot, ám Junuzovic szöglet utáni kísérlete a felsőlécet találta telibe. Ez volt a meccslabda, nem ment be, a felek pedig osztozkodtak a pontokon.

A Hertha így két forduló után veretlen és négy pontjával ideiglenesen átvette a vezetést a tabellán szombat délutánig, míg a Werder megszerezte első bajnoki gólja mellett bajnoki pontját is.

Őszi Ádám