2015. május 11., hétfő

ManUnited: Depay után újabb PSV játékos érkezhet

Pár nappal korábban hivatalossá vált, hogy Memphis Depay a PSV Eindhoven házi gólkirálya, a holland góllövőlista éllovasa a Manchester United mezét ölti magára jövőre. Nem ő azonban az egyetlen, aki érkezhet, Van Gaal a PSV holland válogatott támadó középpályására Georgino Wijnaldumra is lecsaphat. 

Két fordulóval az angol bajnokság vége előtt szinte biztosra vehető, hogy a Manchester United a negyedik helyen végez, ezzel pedig megváltja a Bajnokok Ligája indulás jogát a selejtezőkörbe. A Vörös Ördögök tehát egy esztendőnyi kihagyást követően visszatérhetnek a legrangosabb kupasorozatba, a vezetőedző Van Gaal pedig igen szabad kezet kap a csapat megerősítésére. Depay a támadósorban csillogtathatja meg tudását, míg a másik nyári szerzemény a szintén holland válogatott Wijnaldum lehet. 

A 24 esztendős támadó középpályás remek szezont fut, 43 tétmérkőzésen 17 gólt és 6 gólpasszt jegyez, teljesítményével pedig több sztárklub figyelmét is felkeltette. Szerződése 2018 nyaráig érvényes jelenlegi klubcsapatával, így a PSV diktálhat, a Vörös Ördögöknek pedig ismételten jól a zsebbe kell nyúlnia, amennyiben szeretnék Wijnaldumon a saját címerükkel ellátott mezt feszülni. Piaci értéke 12 millió euró, ám ez az összeg egyes hírek szerint könnyen megduplázódhat és majdnem elérheti Depay 27,5 millió eurós vételárát.

Őszi Ádám

MLS: A Red Bulls nyerte az első New York-i derbit - eredmények, tabella

Történelmi pillanatokat hozott az MLS hétvégi zárása, ugyanis a Toronto felavatta felújított stadionját, míg első ízben rendeztek New York-i derbit a Red Bulls és a City részvételével. Folytatás csütörtöktől... 

Toronto FC - Houston Dynamo  1-2 (0-1)
G: Altidore (77.) ill. Garcia (44.), Bruin (53.)

Hét idegenben lejátszott mérkőzés után hazatért a felújított BMO Fieldre a Toronto FC, mely a Houston Dynamot fogadta. Mindkét csapat felvállalta a támadójátékot, ez pedig sok kísérletben nyilvánult meg, Konopka és Deric a gólvonalon nem unatkozott, igaz a csapatok nem voltak túlságosan pontosak. Úgy tűnt, gól nélküli félidőt követően vonulnak a csapatok az öltözőbe, ám a 43. percben harsant a síp, a játékvezető pedig a büntetőre mutatott. A vendégek szélsője Garcia rontott, ám a kipattanóra lecsapott, s a kapuba lőtt, így hiábavaló volt Konapka védése. A fordulást követően aztán Bruin is betalált, így az 53. percben már 0-2 állt az eredményjelzőn. A szépítő találat a 77. percben jött, ekkor Altidore talált a kapuba, így izgalmassá téve a végjátékot. Az eredmény azonban nem változott, így három ponttal távozott a felújított BMO Fieldről a Dynamo, mely még így is csak utolsó előtti konferenciájában.

New York Red Bulls - New York City 2-1 (1-0)
G: Wright-Phillips (4., 52.) ill. Mullins (76.)
Kiállítás: Miazga (36.) ill. -

Az MLS történetében először rendeztek New York-i darbit, a Red Bulls és az újonc City részvételével. A tavalyi gólkirály Wright-Phillips már a 4. percben bemutatkozott a riválisnak, Saunders hamar a háta mögé nyúlhatott. A 18. percben aztán Miazga besárgult, ennek pedig jelentősége volt a későbbiekben. A 20. percben aztán nagy volt a vendégek öröme, ám hiába a játékvezető les címén annullálta a találatot. A 36. percben aztán Miazang szabálytalankodott, s kapta meg második sárgáját, a döntés elég erősnek tűnt, ám az van, amit a bíró ítél. Az emberhátrány ellenére a második félidő elején előbb nagy helyzetet rontott Altidore, majd az 52. percben megduplázta csapata előnyét egy kiváló kontra tökéletes befejezésével. Tíz minutummal később aztán Altidore ugrott ki a leshatáron, s egy az egyben eldönthette volna a meccset, ám Saunders meccsben tartotta csapatát. A szépítő találat is megérkezett aztán, a David Villa helyett csereként érkező Mullins talált a kapuiba, ám ez már késő volt, nem sikerült összehozni az egyenlítést, így a Red Bulls nyerte az első New York-i derbit.

A hét eddigi eredményei:
Houston Dynamo - San Jose Earthquakes 0-1
Real Salt Lake - L. A. Galaxy 0-0
Orlando City - New England 2-2 
Chicago Fire - Real Salt Lake 1-2
Montreal Impact - Portland Timbers 1-2
FC Dallas - L. A. Galaxy 2-1
Vancouver Whitecaps - Philadelphia 3-0 
D.C. United - Sporting Kansas 1-1 
Columbus Crew - Seattle Sounders 3-2

A folytatásban:
máj. 14. 02:00 D.C. United - Orlando City
máj. 16. 01:00  New York City - Chicago Fire (Eurosport 2)
máj. 16. 03:00  FC Dallas - New York Red Bulls
máj. 16. 22:00  Montreal Impact - Real Salt Lake (Eurosport 2)
máj. 17. 01:00 Vancouver Whitecaps - Seattle Sounders
máj. 17. 01:30 New England - Toronto FC
máj. 17. 02:30  Houston Dynamo - Portland Timbers
máj. 17. 02:30  Sporting Kansas - Colorado Rapids
máj. 17. 04:30  San Jose Earthquakes - Columbus Crew
máj. 17. 23:00  Orlando City - L. A. Galaxy (Eurosport)
máj. 18. 01:00  Philadelphia - D.C. United (Eurosport)

A góllövőlista élmezőnye:
1. Dempsey (Seattle Sounders), Kamara (Columbus Crew)  7 gól
3. Martins (Seattle Sounders), Rivero (Vancouver Whitecaps)  6 gól
5. Barnes (Houston Dynamo), Wondolowski (San Jose Earthquakes), Perez (FC Dallas), Altidore (Toronto FC), Wright-Phillips (New York Red Bulls) – 5 gól
10. Castillo (FC Dallas), Giovinco (Toronto FC), G. Torres (Colorado Rapids), C. Davies (New England Revolution) – 4 gól

Végezetül pedig a bajnoki tabella:


Őszi Ádám