2014. augusztus 27., szerda

Angol Ligakupa: Potyogtak a Premier League csapatok - eredmények

Újabb élvonalbeli együttesek búcsúztak az Angol Ligakupa második fordulójában. A Manchester United tegnapi blamája után ugyanis a QPR és az Aston Villa is búcsúzott a sorozattól, hatalmas meglepetésre. Ezzel teljes a 3. forduló mezőnye, a 25 továbbjutó csapat, most csatlakozik a Premier League azon együtteseihez, melyek még nem debütáltak az idei sorozatban. 

Könnyen vette az akadályt a Sunderlend, mely a Birmingham vendége volt, illetve a Stoke számára sem jelentett különösebb gondot a szebb időket is megélő 2010-ben még Premier League szereplő, mostanra a negyedik vonalban sínylődő Porsmouth legyőzése. A második vonalban szereplő klubok csatáját a Bradford nyerte, miután a Leeds 59 percet emberhátrányban volt kénytelen játszani.

Az igazi meglepetéseket a Burton és a Leyton Orient okozta, de csak haladjunk szépen sorjában. A Premier Leagueben serénykedő Aston Villa hazai pályán fogadhatta harmadik ligás ellenfelét, a mérkőzés végén pedig hatalmas meglepetésre a londoni kiscsapat örülhetett. Ennél is nagyobb meglepetésnek számít az élvonalba idén visszajutó QPR blamája, végzetük a negyedik osztályban játszó Burton lett.

Stoke City - Porsmouth (IV.) 3-0
Burton (IV.) - QPR 1-0
Bradford (II.) - Leeds (II.) 2-1
Birmingham (II.) - Sunderland 0-3
Aston Villa - Leyton Orient (III.) 0-1

Arrow

Íme 14 sztárjátékos aki még klubbot válthat a napokban

Immáron csak napok vannak vissza az átigazolási piac zárásáig, pontosan vasárnap éjfélig van ideje a kluboknak, hivatalosan is lezárni folyamatban lévő transzferügyeiket. A finisre még jó pár klub tartogatott puskaport, így akár 14 a szakmában jól csengő név is klubot válthat. Természetesen ezek csak lehetőségek, spekulációk, de érdemes odafigyelni rájuk... 

A legaktívabb klub egyértelműen az AS Monaco és a Manchester United lehet, mindkét együttes több tüzet tart a vasba és ha százalékos arányban szeretnénk kifejezni a transzferek lehetőségét, a mérce náluk ineg magas. Emellett az Arsenal és a Juventus is aktív lehet az utolsó napokban, míg több sztárklubbank is vissza lehet még egy nagy utolsó dobás, így például még a Real Madrid transzferszereplését se tekintsük lezártnak.

Védők:
Daley Blind (Ajax) -->  Manchester United, Tottenham --> 12-17 millió euró

Középpályások:
Arturo Vidal (Juventus) --> Manchester United, Bayern München --> 40-53 millió euró
Alex Song (FC Barcelona) --> Tottenham, Marseille, AC Milan --> 12-16 millió euró
Sami Khedira (Real Madrid) --> Arsenal, Bayern München, AC Milan --> 15-19 millió euró
Luiz Gustavo (Wolfsburg) --> AS Monaco, Arsenal --> 22-25 millió euró
Asier Illarramendi (Real Madrid) --> Wolfsburg, Porto, Athletic Bilbao --> 10-12 millió euró
Juan Cuadrado (Fiorentina) --> Barcelona, Manchester United --> 32-38 millió euró
Xherdan Shaqiri (Bayern München) --> AS Monaco, Valencia, Atletico Madrid 20-26 millió euró

Csatárok:
Fernando Torres (Chelsea) --> AC Milan, Valencia, Atletico Madrid, AS Monaco --> 12-18 millió euró
Ezequiel Lavezzi (PSG) --> Inter, Galatasaray, Juventus --> 20-26 millió euró
Hulk (Zenit) --> AS Monaco --> 40-65 millió ruró
Jackson Martinez (FC Porto) --> AC Milan, Arsenal --> 30-40 millió euró
Radamel Falcao (AS Monaco) --> Real Madrid, Arsenal, Juventus --> 55-70 millió euró
Lukas Podolski (Arsenal) --> Juventus, Wolfsburg --> 17-20 millió euró

Arrow

Bemutatta utolsó nyári igazolását az FC Barcelona - hivatalos

Úgy fest az FC Barcelona számára lezárult az átigazolási piac, a klub a hírek szerint a továbbiakban nem kíván szerepet vállalni a nyári átigazolási piacon, mely vasárnap éjfélkor zárul. A katalánok hivatalosan is bejelentették a brazil Douglas szerződtetését, akivel szemben sokan már most kétkednek, mondván nem Barca szintű játékos. 

A 24 esztendős jobb oldali védő a Goias együttesében nevelkedett, s 12 alkalommal magára ölthette hazája u20-as válogatottjának mezét. A 2012-es téli átigazolási szezonban a Sao Paulo kaparintotta meg játékjogát, melynek dresszét 75 tétmérkőzésen öltötte magára Douglas, teljesítménye pedig meggyőzte a katalán klub képviselőit.

A 2 millió euróra taksált védő 4 millió euróért érkezik a Nou Campba, a felek pedig egy hosszútávú öt évre szóló kontraktust firkantottak alá. Posztját tekintve honfitársa Dani Alves vetélytársa lesz, kíváncsian várjuk, hogy milyen szerepet szán neki Enrique mester.

Arrow

Di Maria búcsúlevele, avagy kemény kritika a Real vezetőinek

Nehéz szívvel, de elhagyta szeretett együttesét a Real Madridot az argentin klasszis Ángel Di Maria, aki búcsúlevelet fogalmazott meg a szurkolók és a közvélemény számára egyaránt. A Manchester United új szerzeménye leszögezte, hogy nem ő akart távozni és itt nem a pénzről van szó. 

Kedves Madridisták

Az én korszakom a Real Madridnál véget ért. Lehetetlen néhány sorban kifejezni az átélteket, de azért írom ezt a levelet, hogy megpróbáljam közzé tenni mindazt, amit érzek így a búcsú pillanatában. Ez alatt a négy év alatt, amíg megadatott nekem az a megtiszteltetés, hogy ezt a mezt viselhessem, nem érzek mást, csakis egyedül büszkeséget mind amiatt, ami itt történt és amit a társaimmal együtt elértünk.

Sajnos ma távozom, de szeretném egyértelművé tenni hogy sosem ez volt a kívánságom. Mint minden dolgozó ember, én is ugyanúgy szerettem volna haladni. Miután megnyertük a Décimát, elmentem a Világbajnokságra olyan reményekkel, hogy az igazgatóság majd támogatni fog bármiféle gesztussal, azonban ez sosem történt meg. Sok mindent mondtak, rengeteg hazugságot. Szerették volna rám kenni, hogy én kezdeményeztem a távozásomat, pedig ez nem így volt. Sajnos egy bizonyos személy nem szereti a játékstílusomat. Az egyetlen dolog, amit én kértem, az igazságos lett volna. Sok dolgot értékelek nagyra, ezek közül soknak semmi köze a fizetésemhez. Remélem rálelek ezekre a dolgokra a Machester Unitedben, amely a világ egyik legnagyobb klubja, és amellyel remélem történelmet írhatok.

Volt szerencsém fantasztikus játékosokkal megosztani az öltözőt, akik egyben remek csapattársak is voltak. Ez egyértelműen kulcsszerepet játszott a Décima megnyerésében. Szeretnék bocsánatot kérni a pályán belüli- és azon kívüli hibáimért. Sosem akartam megbántani senkit. Minden mérkőzésen teleizzadtam ezt a mezt, mintha az lett volna az utolsó összecsapásom. Előfordult, hogy jól ment, és persze az is megesett, hogy nem, de biztosan állíthatom, hogy mindig minden tőlem telhetőt megtettem.
Hálával tartozom Spanyolországnak mindenért, amit adott nekem, és mindenekelőtt, amiért lehetővé tette számomra, hogy lányom ezen a földön lássa meg a napvilágot. Hálás köszönet a montepríncipei kórház dolgozóinak, akiket mindig is szívemen fogok viselni. A feleségem, a lányom és én örökké hálásak leszünk. Úgy szintén társaimnak, akik mindig, jóban-rosszban mellettem álltak. A különböző edzőknek, akikkel együtt dolgozhattam és minden egyes embernek, aki nap mint nap a klubnál dolgozik és akikkel kiváló kapcsolatot ápolok.

Kívánom hogy a Real Madrid nagyszerű szezont fusson, és érje el a céljait, amik ennél a klubnál mindig ki vannak tűzve. Mindörökké a memóriámba égett az a pillanat, amikor a Bernabéu népe a Szuperkupadöntőn felugrott és kimutatta csodálatos szeretetét felém. Nagyon köszönöm. Még mindig kiráz a hideg.  Ez volt az utolsó meccsem, és ennél szebb búcsút el sem tudnék képzelni.

Hala Madrid! Mindörökké! 
Angel Di María

Sokan értetlenül állnak a királyiak döntése előtt, ugyanis ezzel a klub egyik, ha nem a legjobb labdarúgóját vesztette el, a váltás pedig csakúgy mint Özil, vagy éppen Raul esetében nem éppen sallangmentesre sikeredett. A Casillas-ügyről pedig ne is beszéljünk.

Egy biztos, többen már most arról beszélnek, hogy a Real Madridból, az argentin távozásával kiszakadt valami, a játékból hiányzik a kreativitás, és mint tudjuk, a motor sem működik a fogaskereke nélkül.

Arrow

Hatalmasat (!!!) égett a Ligakupából kieső Manchester United

Továbbra is várat magára Luis van Gaal első győzelme a Manchester United kispadján, ami a tétmérkőzések sorát illeti. A holland szakember álltal trenírozott együttes ugyanis a rossz Premier League rajt után az Angol Ligakupa küzdelmeitől is búcsúzott, ráadásul hatalmas kiütést elszenvedve a harmadik ligás Milton Keynes ellenében. Ez nagyon gáz volt... 

Milton Keynes (III.) - Manchester United 4-0 (1-0)
G: Grigg (25., 63.), Afobe (70., 84.) ill. -

Bár igen tartalékosan állt fel a Manchester United, ám gyengének akkor sem volt nevezhető a kezdőcsapat, főként egy harmadik ligás ellenféllel szemben. A Milton Keynes szurkolói alig akartak hinni a szemüknek, amikor Grigg a 25. percben bevette a Vörös Ördögök Kapuját. Ez azonban csak a kezdet volt, ami ezután következett, arra senki sem számított. A vendégeknek egyszerűen semmi nem jött össze, a Milton játékosai pedig gálába kezdtek. A 63. percben már-már megalázó módon mellel szerzett gyönyörű találatot Griggs, aki ezzel duplázott és minden bizonnyal élete egyik, ha nem a legemlékezetesebb mérkőzésén van túl. Ezt követően az Arsenal ifjú tehetsége, a 21 esztendős Benik Afobe szállította a gólokat, előbb a 70., majd a 84. percben is eredményes tudott lenni, beállítva ezzel a megalázó 4-0-ás végeredményt. Természetesen minden sorozat közül a Ligakupa nívója a legkisebb, ám a blama akkor is hatalmas és igen csak elfogadhatatlan...

Arrow

BL: Szlovén mámor, avagy főtáblás a Maribor és a Porto

Alakul a Bajnokok Ligája főtáblájának mezőnye, kedden újabb öt együttes csatlakozott a már biztos csoportrésztvevők közé. Hatalmas az ünnep Szlovéniában, ugyanis a Maribor a zöld asztalnál továbbjutó Celtic bravúros idegenbéli legyőzésével kvalifikálta magát, míg a Porto kapott gól nélkül intézte el francia ellenfelét. 

Porto - Lille 2-0 (0-0)
G: Brahimi (49.), Jackson Martinez (69.) ll - 
TJ: a Porto 3:0-ás összesítéssel, kettős győzelemmel

Mondhatni könnyed ujjgyakorlattal masírozott a csoportkörbe az FC Porto, mely hazai pályán simán verte a Lille legjobbjait. A portugálok gall földön már előnyt kovácsoltak maguknak, ezt pedig hazai környezetben előbb megduplázták Brahimi révén, majd Jackson Martinez is feliratkozott a gólszerzők közé. A Porto mezőnyben végig fölényben játszott és több lehetőséget dolgozott ki, a Lille egyetlen előtte adódó esélyét sem tudta kihasználni, így pedig nem lehet mérkőzést, párharcot nyerni.

Celtic - Maribor 0-1 (0-0)
G: - ill Tavares (75.)
TJ: a Maribor 2:1-es összesítéssel

A szlovéniai 1-1-es odavágót követően a párharc egyértelmű favoritjává lépett elő a Legia Warszawa ellen zöld asztalnál továbbjutó skót bajnok. A Maribor azonban nem illetődőt meg és idegenben is felvette a kesztyűt. A felek mezőnyben egy roppant hajtós és kiegyenlített mérkőzést játszottak, a hazaiak számára a 0-0-ás döntetlen is elegendő lett volna a továbbjutáshoz, ez pedig érződött is a játékukon, mely inkább a biztonságra alapult. Az első játékrészben a Maribor dupla annyi kísérletet jegyzett, mint vendéglátója, mely még kaput találó kísérletet sem tudott felmutatni negyvenöt percnyi játékot követően. A játék képe nem igazán változott a második félidőben, ám a 75. perc történelmi pillanatot hozott. Egy bal oldali beadást követően nem tudott felszabadítani a hazai védelem, a labdára pedig a brazil Tavares csapott le és lőtt Gordon kapujába. Ezt követően a Celtic egy lapra feltéve megpróbált egyenlíteni és döntetlenre menteni a meccset, ám ez nem sikerült. Főtáblás a Maribor!

Arrow