2012. október 31., szerda

Visszatérés: Theo Walcott tegnap bebizonyította, ott a helye az Arsenal kezdőjében és nincs lehetetlen...

Bizonyára mindenki ismeri Theo Walcott nevét, aki egy picit is jártas a futball berkein belül. A 23 esztendő labdarúgó ifiként a Newbury csapatában kezdte karrierjét, aztán a Swindon Town együtteséhez került, ezen klubok aprócska állomások voltak életében. Mindössze 11 esztendős volt, mikor a Southampton felfigyelt rá és leigazolta. A labdarúgás alapjait itt tanították meg neki, és 15 esztendősen és 175 naposan már bemutatkozhatott a felnőtt csapatban. Anglia szerte óriási szuper tehetségnek tartották, végigjárta az utánpótlás válogatottak rangsorát. Az Arsenal menedzsere Wenger felfigyelt az ifjú Theo hihetetlen képességeire és az ágyúsok 2006-ban leigazolták őt. Szépen indult a karrierje, ám a kimagasló eredmények elmaradtak, és a kitörés váratott magára. Többször bizonyított, ám stabilan az Ágyúsok kezdőjébe nem tudta beverekedni magát, így volt ez az idei szezonban is, többnyire csereemberként számoltak vele. 

Megemlíthetjük az EB-t, ahol tagja volt az angol válogatottnak, és a vak is látta, mikor beállt, hátán vitte a csapatot és lendületet vitt az együttesbe, meccset nyert és döntött el, mindenki várta, hogy a következő meccsen kezdő lesz, de nem így történt. Ez a  helyzet a klubjában az Arsenalban is, a mester szerint általában van jobb a posztján.

Mi ezt nem így látjuk, Walcott az Ágyúsok és az Angol válogatott húzóembere lehetne ha hagynák kibontakozni őt. Erre bizonyíték a tegnap esti Reading-Arsenal mérkőzés, melyen oroszlánrészt vállalva 4-0-ról fordítottak és nyerték meg a meccset 5-7-re. Theo három gólt szerzett és két gólpasszt adott, ezzel jelezve a mesternek, hogy számíthat rá a továbbiakban.

Tény, hogy ő sem volt mindig kirobbanó formában és természetesen edzője látja milyen fizikai és mentális állapotban van a játékosa, de ha ezután sem kerül be a kezdőbe, akkor valami nem kóser. Úgy gondoljuk, most átszakadt egy hát és a 23 esztendős játékos bebizonyíthatja rátermettségét. Amennyiben ez nem sikerül akkor el kell gondolkoznia mind a klubnak, mind pedig Walcottnak a váltáson, melyet már nyáron rebesgettek, pont a fent említett okok miatt. Az támadó úgy érzi nem kap elég bizonyítási lehetőséget, a Chelsea már korábban megkörnyékezte...

Kíváncsian várjuk, mi lesz Walcott karrierjének további folytatása, figyelemmel fogjuk kísérni.

Szerző: Őszi Ádám

Mesébe illő Reading-Arsenal a Liga Kupában: 12 gól és fordítás 4-0-ról, újjáéledő Theo Walcott...

Tegnap az Angol Ligakupát felvonultató beharangozóban nem igen esett szó a Reading-Arsenal párharcról, mindenki inkább a Chelsea-Manchester United visszavágóra koncentrál a hétvégi botrányt követően. Azonban aki megnézte az Ágyúsok meccsét biztosan nem csalatkozott, ilyen meccset nem lát az ember csak nagyon ritkán. Előzetesbe legyen annyi, hogy 12 gól született és eszméletlen fordítás történt. 

Ahogy arra számítani lehetett a találkozót megelőzően Arsene Wenger több fiatal tehetségének is bizalmat szavazott. A kezdőben kapott helyet többek közt Martinez, Jenkinson, Miquel, Coquelin, Frimpong, Gnabry, ők egytől egyik 20 esztendő körüli fiatal tehetségek és csak az igazi Arsenal fanatikusok számára lehetnek ismerősek. Az utoljára említett fiatalember mindössze 17 esztendős csupán. Mellettük helyet kaptak a csapatban olyan játékosok, akik nem igazán számítanak alapembernek, Chamakh, Walcott, Arshavin, Koscielny és Djourou. Mondhatni, soha nem látott felállásban az Arsenal, mely rémségesen kezdte a meccset.

A hazai együttes már a 12. percben magához ragadta a vezetést Roberts találatával, ám akkor még a hazaiak sem sejtették, hogy mennyire beindul a gépezet. A 19. minutumban előbb Koscielny vette be a saját kapuját, majd pedig egy percre rá Leigertwood köszönt be és húsz perc elteltével már 3-0 volt a Reading előnye. Különböző portálokon és fórumokon már ekkor csúnyán leszólták az Arsenalt, hát még mikor a 37. percben Hunt góljával már 4-0-ra vezettek a hazaiak. Úgy tűnt Wenger fiatal csapata óriási zakóba fut bele, a hazai szurkolók igazi örömünnepet jártak a lelátón, és sokan maguk sem hittek a szemüknek. Halkan jegyzem meg, ha valaki ekkor megteszi az Arsenalt... ! Viszont a félidő hosszabbításának első percében egy lélektanilag nagyon fontos pillanatban jött a szépítő találat Arshavin ugratta ki a villámgyors Walcottot, aki egészen a kapuig robogott és a kijövő kapus fölött elpörgette a labdát (4-1). Így vonultak a felek az öltözőbe.  

Azt nem tudhatjuk, hogy Arsene Wenger mit mondott fiainak az öltözőben és miként tette azt, de mintha egy másik csapat jött volna ki a második félidőre. Viszont az eredmény nem akart formálódni, a mester kettős cserére szánta el magát, bejött a pályára Eisfeld és Giroud. Ez volt ám a nyerő csere! Walcott labdáját két perccel később a csereként beállt Giroud juttatta a hálóba, ezzel már 4-2 volt az állás. Ezt követően teltek múltak a percek és úgy tűnt marad az eredmény és a Reading jut a legjobb nyolc közé. Egy perccel a rendes játékidő vége előtt azonban jött az öngólt szerző Koscielny és a hálóba juttatta a labdát, ezúttal az ellenfelébe ezzel 4-3-ra módosult az állás, ki más adta volna a labdát mint Walcott. A játékvezető felmutatta a hosszítást, mely a szokott háromnál kicsit több volt, hét gól és a gólörömöknek köszönhetően. Tapintható volt a feszültség a stadionban, mindenki a sajátjaiért szurkolt, az egyik fél a hármas sípszót várta, a vendég drukkerek pedig a csodában hittek, mely meg is érkezett! Úgy hívták, hogy Walcott, aki a 95. percben a hosszabbítás utolsó pillanataiban 4-4-re módosította az állást. Egy pillanat alatt elhalkult a hazai publikum és az Ágyúsok fanatikusai hatalmas üdvrivalgásba kezdtek. Hihetetlen, 4-0-ról sikerült hosszabbításra menteni  a meccset Wenger fiainak.

A hosszabbítás első felében már a vendégeknél volt a vezetés, Chamakh 103. percben szerzett gólja volt zsinórban az ötödik Arsenal találat. A hazai szurkolók mélán ültek a lelátón, nem hittek a szemüknek, mikor visszajött a remény, Pogrebnyak a 116. percben bevette Martinez kapuját, és úgy tűnt 5-5 után következhetnek a büntetők ezen az őrült mérkőzésen. Ám aki látta ezt a mérkőzést, az tudta, hogy csattanó nélkül nem érhet véget, a 120. percben walcott szerezte meg az Arsenal hatodik gólját és ha még ez sem lett volna elég a 120 plusz második percben Chamakh is betalált még a kint álló kapus fölött gyönyörűen átemelve a labdát, ekkorra a Readin már mindegy alapon kitámadott. A végeredmény tehát Reading-Arsenal   5-7, hihetetlen történelmi fordítást vittek véghez az Ágyúsok játékosai, a meccs nyerőembere és legjobbja Walcott volt, aki három gólja mellett két gólpasszal is kivette a részét a sikerből.

Reading - Arsenal 4-4 (4-1)
Gólok: Roberts (12.), Koscielny (19., öngól), Leigertwood (20.), Hunt (37.),, Pogrebnyak (115.) ill. Walcott (45.+2., 90.+6., 120. +1.), Giroud (64.), Koscielny (89.), Chamakh (103., 120.+3.)

Az elmúlt 10 év legőrültebb angol kupameccsét láthattuk tegnap, hamvaiból támadt fel az Arsenal szó szerint...

Szerző: Őszi Ádám

2012. október 30., kedd

AS: Nyilvánosságra hozták az Aranylabda tulajának nevét: Radamel Falcao!!!

Mielőtt mindenki a fejéhez kapna és arra gondolna, hogy kiszivárgott az információ és tényleg a kolumbiai kapja az elismerést szeretnénk leszögezni hogy nem erről van szó, csupán a neves AS sportnapilap szavaztatta meg olvasóit. Az eredmény elképesztő, hiszen az olvasók Rademar Falcaót tartják a legesélyesebbnek a címre. Több tízezren szavaztak és meglepő, de Cristiano Ronaldo fele annyi szavazatot sem gyűjtött be, mint kolumbiai vetélytársa. Nézzük a végeredményt. 

1. Rademar Falcao 11970 szavazat
2. Lionel Messi 10394 szavazat
3. Cristiano Ronaldo 4311 szavazat

A spanyol armada, mely Európa Bajnokságot nyert, így az AS olvasóinál nem ad senkit a dobogóra, sem Xavi sem pedig Iniesta nincsen ott. A legjobb spanyol a 4. helyezett madridi hálóőr Iker Casillas lett 2249 vokssal. Egyre izgatottabban várjuk, hogy ki kapja az elismerő díjat idén, ám előbb majd három fősre szűkül a mezőny.

Szerző: Őszi Ádám

AC Milan: Nagy üzlet, vagy óriási baklövés? Pato, Robinho és Boateng távozhat, Balotelli érkezhet

Ahogy azt a címben is megfogalmaztuk nem tudni, hogy nagy üzletet készül-e kötni a milánói együttes, vagy egy óriási baklövést követnek el. A hírek arról szólnak, hogy az együttes megválna három játékosától, a trió tagjai, Pato, Robinho és Boateng, mindhármójuk távozásáról lehetett hallani az utóbbi időben. Ezzel újabb kulcsjátékosait vesztené el az AC Milan, melyre igen csak rájár a rúd mostanában. Mint közismert a klub tulajdonosát a volt olasz miniszterelnököt Silvio Berlusconit első fokon 4 éves letöltendő börtönbüntetésre ítélték adócsalás miatt. Viszont ettől nem áll meg az élet a klubnál, persze tulajdonos váltás sem elképzelhetetlen, ez a jövő zenéje, csak úgy mint hogy Allegri marad-e a vezetőedző. Kanyarodjunk vissza a tényekhez. 

A klubnál úgy számolnak, hogy a három fent említett játékosért körülbelül 55-60 millió eurót kasszírozhat be a klub. Viszont így ismét jelentősen gyengül az amúgy sem acélos együttes. Viszont ezt az összeget egyetlen játékosra költenék, Mario Balotellit a Manchester City olasz válogatott labdarúgóját csábítanák haza. Tény, hogy Mario nem játszik sokat a City együttesében és a vezetőedzővel Mancinivel sem felhőtlen a viszonya, így elképzelhető, hogy könnyedén rá lehetne bírni a klubváltásra, és egy ilyen összegre nem mondana nemet a manchesteri egylet sem minden bizonnyal. Viszont van az a mondás, hogy egy fecske nem csinál nyarat! Hiába veszi meg a Milan Balotellit, ha nem lesz mögötte erős középpálya és védelem. Úgy gondoljuk, hogy ezzel a húzással óriási baklövést követne el a csapat, ha el is adja játékosait, az értük kapott összeget nem egy csatárra kellene elherdálni.

Végezetül pedig nézzük meg a játékosok valós piaci értékét

Pato: 28,5 millió euró
Robinho: 18,5 millió euró
Boateng: 23 millió euró
Mario Balotelli: 32 millió euró

Ebből pedig kiderül, hogy ha a Milan nem akar minden áron túladni ezeken a játékosokon akkor akár 70 milliót vagy annál többet is kaszírozhat, hiszen vegyük figyelembe, hogy élő szerződés köti őket klubjukhoz, a Balotelliért kínált összeg meg elképesztően magasnak tűnik, úgy gondolom egyértelműen kijelenthető, hogy óriási baklövést követne el az AC Milan, ha a téli átigazolási szezonban a dolgok így történnének.

Szerző: Őszi Ádám

Angol Liga kupa nyolcaddöntők: A zöld gyepen vághat vissza a Chelsea a MU-nak a hétvégi vereségért - beharangozó

Az angol labdarúgás szerelmesei ez elkövetkezendő két napban sem maradnak futball nélkül, hiszen a szigetországban Liga kupa nyolcaddöntőket rendeznek. A keddi játéknapon 5, míg szerdán három találkozót rendeznek. A még 16 talpon álló csapat közül 12 Premier Leagues csapat és 4 együttes képviseli valamely alacsonyabb osztályt. A nagy csapatok közöl hiányzik a Manchester City illetve többen hiányolják az Everton illetve a Newcastle United együttesét, ám ezen csapatok már korábban kiestek, viszont a többi nagy klub hívei szoríthatnak majd kedvenceiknek. 

Alacsonyabb osztályú ellenfélnek örvendhet a Sunderland, Wiga, Aston Villa trió mellett a Southampton együttese is. Míg a másik négy párharcon kemény Premier League ütközetekre lehet számítani. A nagyobb klubok ilyenkor többnyire nélkülözik egyes kulcsembereiket és teret kapnak a fiatal játékosok, de  kisebb együtteseknek ez remek lehetőség a nemzetközi porond felé, így ők általában teljes erőbedobással odateszik magukat. Így könnyen elképzelhető, hogy egy-egy párharcban bizony meglepetés születik majd.

A forduló egyértelműen legnagyobb és legjobban várt mérkőzése a Chelsea-Manchester United meccs, mely a hétvégén történteket követően külön presztízzsel bír majd. A londoni kékek megmutathatják a zöld gyepen, hogy igen is le tudják győzni a Unitedet, a Vörös Ördögök pedig bebizonyíthatják, hogy ez számukra bírói segédlet nélkül is meg. Nagyon pikáns találkozóra van tehát kilátás, a mérkőzés játékvezetője, az egyik legelismertebb bíró Howard Webb lesz. Végül pedig nézzük a párosítást és hogy melyik napon mikor játszanak a csapatok.

Kedd:
Sunderland AFC - Middlesbrough 20:45
Swindon - Aston Villa 20:45
Wigan - Bradford 20:45
Leeds - Southampton 20:45
Reading - Arsenal 20:45

Szerda:
Norwich - Tottenham 20:45
Chelsea - Manchester United 20:45
Liverpool - Swansea 21:00

Szerző: Őszi Ádám

2012. október 29., hétfő

Messi átvette az Aranycipőt 2011-2012-es teljesítményéért

Az Aranycipő tulajdonosának kiléte nem volt kérdés, hiszen tudtuk, hogy az elismerő díjat Lionel Messi veheti át tavalyi teljesítményéért. Az elismerést minden esztendőben a legeredményesebb Európában játszó labdarúgó kapja meg, az argentin klasszis 50 bajnoki találatával hódította el a 2011/2012-es Aranycipőt. 

A második helyen Cristiano Ronaldo végzett 46 találattal, míg a harmadik a Manchester United nyári igazolása Robin Van Persie lett, aki még az Arsenal játékosaként szerzett 30 bajnoki találatot.

Így tehát a háromszoros Aranylabdás Messi 2010 után második alkalommal kapta meg ezt az elismerést. Andreas Iniesta lett az UEFA év játékosa, Messi az Aranycipős, a kérdés csupán már csak az, hogy ki kapja a legrangosabb elismerést az Aranylabdát. Mindketten ott vannak az esélyesek közt...

A Barcelona klasszisa az átadást követően röviden nyilatkozott - "Ez a díj a gólszerzésért jár, de a csapattársaim nélkül nem sikerült volna"

Aranycipő:
1. Lionel Messi 50 gól
2. Cristiano Ronaldo 46 gól
3. Robin van Persie 30 gól

Szerző: Őszi Ádám

2012. október 28., vasárnap

Chelsea-MU: Erről még sokáig fognak beszélni, 5 gól, két piros és lesgól a derbin

Mint ahogyan azt már a beharangozóban leírtuk, ez a mérkőzés óriási fontossággal bírt, hiszen ha nyer a Chelsea akkor 7 pont lett volna a két csapat közti differencia, míg egy esetleges United siker 1 pontra hozta volna fel a Vörös Ördögöket, így érezhető, milyen fontos mérkőzés volt. Már a mérkőzés előtt tapintani lehetett a feszültséget a Stamford Bridgen, nézzük mi történt a meccsen... 

A mérkőzés hazai szempontból borzasztóan kezdődött. A 4. percben már volt is egy gólszerzőjük, a bibi csak az, hogy David Luiz a saját hálóját vette be, így nagyon korán vezetéshez jutott a Manchester United. A hazaiak nem igazán tértek magukhoz, sokkolta őket a korai gól és ezt Van Persie a 12. percben kihasználta, Valencia passzát követően növelte kettőre a vendégek előnyét. Ezt követően rendezte sorait a Chelsea és lehetett érezni, hogy itt vannak a meccsben, visszajöttek, megérkeztek, már csak az eredményen kellett volna kozmetikázni. A szépítő gól a lehető legjobbkor jött lélektani szempontból, hiszen Mata a 44. percben betalált De Gea hálójába, majd pedig egy percre rá Torres kapott sárgát, mint később kiderült ennek még nagy fontossága lett. A felek 2-1-es vendég előnnyel vonultak az öltözőbe.

A második játékrészben nem kellett sokáig várni az újabb gólra, az 53. percben egy remek Oscar passz után  Ramires egalizálta az állást (2-2). Ekkor úgy tűnt a lélektani előny a hazaiaknál és könnyen előfordulhat  hogy behúzzák a meccset. Ezt az előnyt viszont Ivanovic, a kékek védője gyorsan szertefoszlatta, durva belépőjét követően a bíró jogosan küldte zuhanyozni a szerbet. Ezt követően érkezett meg a meccsbe a játékvezető, aki szeretett volna oroszlánrészt vállalni az eredmény alakulásába, sikerült is neki. Előbb Torrest buktatták, ám a sporttárs úgy ítélte meg műesés volt és ezért kiosztotta a spanyolnak második sárgáját, így mehetett zuhanyozni csapattársa Ivanovic után. Ekkor már nagyon paprikás volt a hangulat, az ismétlésből jól kivehető, hogy a bíró tévedett és Torresnek bizony odapakoltak, itt fellebbezésnek helye lesz, de ez a tényeken nem változtat, ami ezt a meccset illeti. Hat perccel később újra alkotott a bírói alakulat, Rafael ugratta ki Hernandest, aki köszönte és beverte a labdát Cech kapujába, a gólt megadta a bíró, a baki csak annyi, hogy óriási lesgól született, melyről az asszisztens megfeledkezett jelezni (2-3). 

Ezt követően az eredmény már nem változott, ezzel a meglehetősen furcsa győzelemmel a MU egy pontra feljött a listavezető Chelsea csapatára. Erről a mérkőzésről még sokáig fognak beszélni mind a felek, mind pedig a szurkolók, hosszú napokig téma lesz még a sajtóban ez a mérkőzés és az ítéletek. Ami azt illeti szerdán folytatás, hiszen a Vörös Ördögöknek haza sem kell utazniuk, a Stamford Bridgen szerdán ismét jelenésük van, a Ligakupában találkozik egymással ismét a két csapat...

Chelsea-Manchester United 2-3 (1-2)
Gólok: Mata, Ramires, ill. Luiz(öngól), Van Persie, Hernandez
Kiállítva: Ivanovic, Torres

Szerző: Őszi Ádám 

2012. október 27., szombat

Chelsea-Manchester United csúcsderbi négy napon belül kétszer! - beharangozó

Igazi futballdömping vár a Chelsea és a Manchester United fanatikusaira, hiszen kedvenceik négy napon belül kétszer is megmérkőznek egymással. Az első felvonásra vasárnap kerül sor 17:00-kor a Premier League zárómérkőzéseként, míg 72 órával később, mely nem egész négy nap ismét összecsapnak a felek az Angol Ligakupában. Mind a két mérkőzést Londonban a Stamford Bridgen játsszák majd, így Sír Aex Ferhuson fiai körülnézhetnek a fővárosban, ugyanis hazautazni nem lenne értelme. 

A vasárnapi bajnoki mérkőzésen így a tabella első két helyezettje csap majd össze, a listavezető londoni kékek előnye jelenleg 4 pont, ez egy esetleges győzelemmel hétre nőhet, ám akár egyre is olvadhat. Ebből is láthatjuk mekkora fontossággal bír ez a meccs. A Chelsea egy BL vereséget könyvelhetett el a Shaktar otthonában, míg a United 0-2-ről fordított hazai pályán a Braga ellen, ám véráldozatot követelve, hiszen a nyári szerzemény Kagawa négy hétre kidőlt, így ki kell hagynia mind a két derbit.

Ami a szerdai Ligakupa mérkőzést illeti, minden bizonnyal hatással lesz rá a vasárnapi mérkőzés, a két meccs közül ez jóval kisebb figyelmet kap, hiszen ennek a sorozatnak a fontossága nem olyan nagy. A Manchester egy tíz napos dömpingbe kezd, ami azt jelenti, hogy a Chelsea elleni két meccsen kívül tíz napon belül játszanak az Arsenal együttesével és utaznak majd portugáliába is a Braga együtteséhez.  Így könnyen előfordulhat, hogy a kupameccsen majd mindkét tréner pihenteti jó pár kulcsjátékosát és bizonyítási lehetőséget kapnak a fiatalok.

Ami az egymás elleni múltat illeti, nem kell messze menni, hiszen a felek igén februárban már játszottak egy gól dús 3-3-as mérkőzést, azt megelőzően pedig 2011-ben öt alkalommal is találkoztak, három bajnoki mellett egy BL párharcot is vívtak. A mérleg ezen az öt találkozón négy manchesteri siker és egy Chelsea győzelem. Ami biztosan fájó, hogy a BL-ben oda vissza kikaptak és kiestek a nagy riválissal szemben. Tehát ha az utóbbi időszakot vesszük figyelembe jobb a mérlege a MU-nak és nem elképzelhetetlen, hogy elcsenjenek három pontot a Stamford Bridgeről.

Vasárnap: Chelsea-Manchester United 17:00
Szerda: Chelsea-Manchester United 20:45

Szerző: Őszi Ádám

2012. október 26., péntek

Silvio Berlusconit az AC Milan tulajdonosát négy év börtönbüntetésre ítélték!

Így is van elég gondja az AC Milan labdarúgócsapatának, és a gondok nem hogy csillapodnának, hanem egyre csak halmozódnak és tetéződnek. A klub komoly anyagi gondokkal küzd, a bajnokságban elképesztően rosszul kezdtek és a mai napon első fokon hivatalossá vált, hogy a 76 esztendős tulajdonos Silvio Berlusconi négy év letöltendő börtönbüntetést kapott adócsalás miatt.   

Berlusconi nem először ült a vádlottak padján, ám eddig minden alkalommal felmentették vagy elévülés miatt megszüntették az ellene indított eljárásokat. Most viszont nem így történt és a Milánói bíróság 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a politikust, aki tegnap jelentette be visszavonulását. Emellett három esztendőre eltiltották minden féle közügytől, így ha nem vonul vissza, akkor sem tevékenykedhetne tovább.

A volt olasz miniszterelnök azonban remek ügyvédekkel rendelkezik, akik minden bizonnyal fellebbeznek az első fokú ítélet ellen, így még nem biztos, hogy ténylegesen 4 év lesz az ítélet, enyhítés még várható az ügyeben.

Arról még nem szólnak a hírek, hogy ez milyen formában érinti az AC Milan labdarúgócsapatát, viszont így ismét előtérbe kerülhet, amit már korábban megszellőztetett a sajtó, miszerint a veterán politikus kiszáll a klubból és eladja azt. Innentől kezdődhetnek a találgatások...

Szerző: Őszi Ádám

Rossz hír a Vörös Ördögöknek, Kagawa négy hétre kidőlt, így lemarad a tíz napos dömpingről...

Súlyos véráldozatot követelt a Manchester United hősies fordítása a Braga együttese ellen. Mint köztudott, a portugálok már 0-2-re vezettek az "álmok színházában", de a meccs végére felkellet ébredniük, hiszen a hazai gárda fordítani tudott, viszont nem volt felhőtlen az öröm. A United nyári igazolása Shinji Kagawa térdsérülést szenvedett és előre láthatólag minimum négy hét pihenő vár rá. 

Ez azt jelenti, hogy a skót tréner elkezdhet gondolkozni, hogy kivel számol Kagawa helyén, hiszen tíz napon belül négy nagyon fontos mérkőzés vár a Vörös Ördögökre. Igazi meccsdömping vár a MU fanatikusokra az elkövetkezendő másfél hétben, hiszen az együttes a bajnokságban előbb a Chelsea, majd pedig az Arsenal együttesével mérkőzik meg. Ehhez párosul a Braga elleni Bajnokok Ligája visszavágó, és említsük meg, hogy Londonban duplázni fognak, hiszen a vasárnapi bajnokit követően ismét a Chelsea csapatával játszanak szerdán a Ligakupában. Nem is érdemes haza utazniuk...

A lecke tehát fel van adva a mesternek, ám ez nem okoz majd neki minden bizonnyal nagy gondot, hiszen remek labdarúgók ülnek a csapat kispadján, éppen ilyen lehetőségre várva.

Szerző: Őszi Ádám

Anzhi: Wayne Rooney leigazolása a téma...

Azt mindenki tudja, hogy az Anzhi Mahacskala egy újgazdag feltörekvő klub, mely nem sajnálja a pénzt. Ezt bizonyítja az is, hogy az ő játékosuk Samuel Eto'o a világ legjobban kereső játékosa és fél millió euró híján pont annyit keres mint Ronaldo és Messi együttvéve. Ilyen anyagi feltételek mellett, nem csoda, hogy fel-fel merül újabb sztárjátékosok neve a klubnál, a legújabb ötlet Wayne Rooney Dagesztánba csábítása, az ötletszerző pedig nem más, mint Roberto Carlos. 

Viszont maradjunk a realitások talaján, ezt az együttes vezetőedzője Guus Hidding is tudja, hiszen nem minden a pénz, valakinek a karrier sokkal fontosabb. - "Korábban beszéltünk Rooney-ról Robertoval, de alapvetően minden realitás nélkül. Az ugyan igaz, hogy szeretnénk egy sztárjátékost leigazolni, de annak nem sok esélye van, hogy az a Manchester United támadója lesz. Persze Rooney egy kiváló játékos, így biztosan hozzátenne csapatunkhoz" - mondta a tréner

Rooney a Manchester karizmatikus játékosa már most, és hasonló magasságokba nőhet, mint például Ryan Gigs, amennyiben klubhűsége töretlen marad. Viszont ha váltana is, nem valószínű, hogy pont az orosz pontvadászatot választaná, hiszen szinte bármely sztárklub szívesen látná őt színeiben.

Szerző: Őszi Ádám

2012. október 23., kedd

BL G-csoport: Alba 94. percben szerzett góljával szerezte meg a Barca a 100. BL győzelmét, öngólos győzelem Moszkvában

Mint arról már korábban beszámoltunk a Szpartak Moszkva a Benfica csapatát fogadta, míg a Barcelona a Celtic együttesét. Egyik mérkőzés sem hozott eszeveszett iramot és kimagaslóan szép játékot, izgalmakat annál inkább...  

A Szpartak Moszkva együttese remekül kezdte a találkozót és Carioca korai góljával már a 3. percben a hazaiaknál volt a vezetés. Többet próbálkoztak a hazaiak, a labdabirtoklás is az ő javukra billent, ám a Benfica kontrái nagyon veszélyesek voltak. A vendégeknek megvolt a válasza Lima szerzett remek fejes találatot a 33. percben úgy, hogy megelőzte védőjét és a kapust is. A Szpartak nyomása góllá érett, igaz nem ők szerezték a találatot, a vendégek védője Jardel juttatta saját kapujába a labdát, így hazai vezetéssel vonultak a felek az öltözőbe. A nagynak mondható Szpartak fölény a második félidő fokozatosan elmúlt és átcsapott az ellenkezőjére. Az utolsó 20 percet végig támadták a portugálok, a Szpartak kósza kontrákat tudott csak vezetni. Sorra dolgozta ki a helyzeteket a Benfica, ám a gól nem jött, pedig nagyon megérdemelték volna. Így a moszkvai együttes megszerezte első győzelmét és feljött a csoport harmadik helyére.

Szpartak Moszkva - Benfica 2-1 (2-1)
Gól: Rafael Carioca (3.), Jardel (43., öngól) ill. Lima (37.)

A csoport másik mérkőzésen, ahogyan azt sejteni lehetett, a Barcelona dominált, a labda csupán másodpercekre volt a skót csapatnál, mely kontrákra rendezkedett be. A labdabirtoklás többször elérte a hihetetlen 80-20 százalékos arányt, de ez semmit nem ért, hiszen a vezetést a vendégek szerezték meg. Az első szabadrúgásukat gólra váltották, a beadást követően Szamarasz csúsztatta a labdát Mascheranora, akiről bement a labda, így öngóllal vezettek a vendégek. Nyomott a Barca de eredménytelenül, míg nem a 45. percben egy remek Messi-Iniesta összjátékot követően utóbbi vette be a remekül védő Forster kapuját. A második játékrészben sem változott a játék képe, mely nem volt túl pörgős, aki fáradt volt, az lehet jót aludt rajta. Volt jó pár nagy helyzete a katalánoknak, illetve a kapufa is a keltákkal volt, de külön ki kell emelni Forster remek védéseit. Amikor már mindenki elkönyvelte a döntetlent a 94. percben jött Jordi Alba és eldöntötte a három pont sorsát. Ez azt jelenti, hogy a Barca 9 ponttal vezeti csoportját és ez volt a katalán klub 100. Bajnokok Ligája győzelme.

FC Barcelona (spanyol)-Celtic Glasgow (skót) 2-1 (1-1)
Gól: Iniesta (45.), Jordi Alba (94.) ill. Szamarasz (18.)

Szerző: Őszi ádám

BL G-csoport: Katalánok a Kelták ellen, illetve mire mennek a lisszaboni Sasok a moszkvai hidegben

A mai napon folytatódik a Bajnokok Ligája küzdelemsorozata a harmadik fordulóval. Ezzel a csoportmérkőzések feléhez érünk ma. A G csoportban A Barcelona együttese az eddig meglepően jól szereplő Celtic együttesét fogadja a Nou Camp stadionban. A másik mérkőzés viszont az időzónák miatt 18:00-kor kezdődik, ezen találkozón a lisszaboni Sasok és a Hús becenévre is hallgató Szpartak Moszkva csap össze. Nézzük mire számíthatunk a párharcokkal kapcsolatban. 

Kezdjük akkor a korai találkozóval, ahol nagy kérdés, hogy a Benfica játékosai vajon hogyan reagálnak a moszkvai hideg időjárásra, hiszen náluk otthon süt a nap, még napozni is lehet a tengerparton. Akár hogy is vesszük ez egy csoport rangadó, hiszen két nagyon rosszul kezdő csapat mérkőzik meg, a tét az esély életben tartása. Az a csapat, amelyik kikap minden bizonnyal lemondhat a továbbjutásról és már csak az Európa Ligát érő harmadik hely lehet a reális cél. A Benfica 1, míg a Szpartak Moszkva 0 ponttal áll a csoportban. A Benfica még nem lőtt gólt, a Szpartak négyet is, ám mindkétszer roppant peches volt és 3-2 arányban kikapott. A felek még soha nem mérkőztek meg egymással, ebből a szempontból egy új párharcnak lesznek szemtanúi a nézők. A moszkvaiak zsinórban 3 vereségen vannak túl, a bajnokságban sem szerepelnek túl fényesen, míg a Benfica hazájában azért egész jól menetel. A kérdés, hogy a liszaboni Sasok letudnak-e csapni a "Húsra" Moszkvában.

Szpartak Moszkva - Benfica 18:00 Digiport1

A csoport másik párharca egyértelműnek ígérkezik, a Barcelona együttese hazai pályán fogadja a Celtic csapatát. A Barcelona eddigi mindkét mérkőzésén hozta a kötelezőt, a Szpartak ellen nehezen, de lényeg a 6 pont, mellyel vezetik a csoportot. A Celtic eddigi szereplése némileg meglepő, két meccsen 4 pont és egy bravúros moszkvai győzelem. A Celtic valamilyen féle csodára készül ma este, de ehhez lesz pár szava a katalánoknak is. A Barca mind a bajnokságban, mind pedig a BL-ben remekel eddig, a Celtic is magabiztosan vezeti a skót ligát, bár voltak az elején botlások. A felek eddig 6 alkalommal mérkőztek meg, ezeken a mérleg 3 Barca győzelem, 2 döntetlen és 1 Celtic siker. Az utóbbi két meccsüket 2008-ban a katalánok nyerték. A találkozó egyértelműnek ígérkezik, de mindig vannak meglepetések.

Barcelona - Celtic 20:45

Forma
1.Barcelona22005:26
2.Celtic21103:24
3.Benfica20110:21
4.Szpartak Moszkva20024:60

Szerző: Őszi Ádám

2012. október 22., hétfő

Aranylabda: Messi vagy Ronaldo? Szerintünk egyik sem!

Egyre közeledik az aranylabda idei nyertesének megnevezése, és ezzel egyidejűleg nőnek a találgatások, illetve edzők, játékosok "kampányolnak"  nyilatkozataikkal kedvencük, csapattársuk mellett. Mint az utóbbi években, most is az a fő téma, hogy Lionel Messi a Barcelona klasszisa, vagy Cristiano Ronaldo a Real Madrid ásza kapja meg az elismerést. Nos nézzük végig, kik jöhetnek szóba, és miért. Egy biztos, nálunk nem a két gigász a befutó. 

Nemrégiben Mourinho amellett tette le a voksát, hogy idén nem Messinek kell kapnia az elismerést, ki mellett is szólalt volna fel, mint honfitársa és játékosa Cristiano Ronaldo. A Special One azzal indokolta ezt, hogy ez a díj olyan valakinek jár meg, aki nyert is valamit az adott szezonban...

Nézzük akkor Lionel Messi idei mérlegét. Tény, hogy nem nyert semmit, csupán egy spanyol kupát, de a statisztikák mellette szólnak. Az argentin klasszis több rekordot döntött meg, melyek már évek, hosszú évtizedek óta álltak. Az egyik ilyen rekord, Gerd Müller 1972/1973-as európai gólrekordja, mely 67 találat volt egy szezonban, Messi ezt lényegesen túlszárnyalta és ő az új rekorder. Ő lett a Bajnokok Ligája történetének egy szezon alatt elért gólok számát tekintve a gólrekordere, Ruud van Nistelroy rekordja lett múlté, az új rekord 14 gól. Ehhez hozzá jön az, hogy elképesztő, szintén rekordot jelentő 50 bajnoki góllal lett gólkirály a spanyol bajnokságban. Lehet, hogy egy spanyol kupán kívül semmit nem nyert, de ezek a dolgok mellette szólnak.

Cristiano Ronaldo, akit Mourinho favorizál, szintén remek szezont tudhat maga mögött, ám ő is csupán egy valamit nyert, spanyol bajnok lett a Real Madrid csapatával, ő is elképesztő 46 gólt lőtt, de Messi minden egyéni statisztikában előtte végzett. A portugál egy viszonylagosan jó EB-t tudhat maga mögött, de nem nyertek és sok szakértő úgy véli, Ronaldo amennyire a hátán vitte a csapatot, sokszor védekezésben annyira magára hagyta a többieket. Ha Mourinho szavait tekintjük, az ő klasszisa sem nyert sok mindent, vannak akik BL-t, EL-t és EB-t nyertek...

Felsejlik sokszor egy másik madridi Iker Casillas neve is, és ha azt nézzük, ő nyert spanyol bajnokságot, Európa Bajnoki címet a spanyol armadával. Nagyon ritka, hogy egy hálóőr megkapja az aranylabdát, mi úgy gondoljuk, hogy ő inkább megérdemli akkor mint CR7.

A BL-t nyerő Chelsea együtteséből nem igazán emelhetünk ki senkit, azt viszont említsük meg, hogy Fernando Torres fontos pillanatokban talált be, BL cím mellé bezsebelt egy EB aranyat és egy holtversenyes gólkirályi címet is 3 találattal. Egyébként egy borzasztó szezont tudhat magáénak, ez az-az eset, mikor nyert valaki, voltak fontos momentumai, de a mögötte álló szezon góllövés szempontjából katasztrofális lett, gondoljunk csak a Premier League meccsekre. Furcsa lenne, ha ő kapná, esélytelennek tűnik...

Nézzük meg az Európa Bajnok spanyol csapatot, melyből két Barcelona játékos Xavi és Iniesta is pályázik a címre, mindketten spanyol kupa és Európa Bajnoknak vallhatják magukat. Xavit sokan leírják, hogy öregszik és ez már látszik, viszont a számok mellette szólnak, egyik legeredményesebb szezonján van túl. Ő az a játékos, akinek már korábban meg kellett volna kapnia az aranylabdát. A sors fintora, ha egy ilyen játékos, mint ő úgy vonul vissza, hogy nem kapta meg ezt az elismerést. A labdarúgás történetének az egyik ha nem a legjobb irányítója, a modern kori foci legjobbja, ez biztosan kijelenthető a saját posztján. Nem sértés képen, de ha egy Cannavaro kapott aranylabdát akkor...

Iniesta már megkapta az év játékosa elismerést, és nagy eséllyel pályázik az aranylabdára is, a sérülései ellenére remek szezont tudhat maga mögött, a szakemberek és a statisztikák is erről árulkodnak, a cím egyik jogos várományosa.

A végére pedig azt az embert hagytuk, aki háttérbe szorul a két gigász Cristiano Ronaldo és Lionel Messi mögött. Ő nem más mint Rademar Falcao, aki a Porto után az Atletico Madrid együttesével is Európa Liga győzelmet ünnepelhetett. Hátán vitte az együttest és fontos, nehéz pillanatokban mindig ott tudott lenni fejben, megoldotta a feladatot. Az Európa Liga gólkirálya lett 12 találattal és a spanyol bajnokságban is 24 gólt szerzett. Ez jóval kevesebb mint a két gigászé, de nem megsértve a csapat szurkolóit, mindenki elismerheti, hogy Falcao fele akkora támogatást nem kap hátulról. a középpályáról, mint Messi és CR7, ezt figyelembe véve remek eredmény, amit elért. 

Messi ha megkapja az zsinórban a negyedik, én úgy gondolom ezzel vitatkozni nem lehetne, de tényleg már unalmassá válhat a dolog, viszont ha ő volt a legjobb megkaphatja, ez a döntés nem a miénk. Cristiano Ronaldo véleményünk szerint nem érdemli meg, ha azt nézzük mit mondott Mourinho, aki pont kedvencét próbálta ezzel istápolni, akkor inkább Casillas, mivel ő nyert is valamit a mester szavaival élve. Torres lássuk be, vicc lenne, nem úgy Xavi vagy Iniesta, akik szintén jogosan pályáznak az elismerésre. Nálunk Falcao teljesítménye nyerő és mi oda is ítélnénk neki ezt a bizonyos címet.

A végére pedig megjegyeznénk, hogy Mario Gomez a Bayern München és a Nationalelf játékosa is remek szezont tudhat magáénak, ő igazából akkor pályázhatott volna, ha nyernek az EB-n és ő lett volna ez egéni gólkirály.

Sokan megfelejtkeznek róla, de ha leírom és bele gondoltok lehet azt mondjátok igen, lehet tényleg megérdemelné. Andrea Pirlo, aki másodvirágzását éli a Juventus csapatában, hátán viszi a csapatot, remekül játszik. Ne feledjük, veretlenül nyert bajnoki címet az Öreg Hölggyel és második helyezett lett az EB-n az olasz válogatottal, úgy hogy ennyi idősen vezéregyénisége volt a csapatnak... Egy igazi csattanó lenne, de ha bele gondolunk nem jogtalan...

Nektek mi a véleményetek?

Szerző: Őszi Ádám

2012. október 20., szombat

Óriási botrány Angliában, a pályára rontó szurkoló leütötte Chris Kirklandet, a hazaiak kapusát


Tegnap este a Championsipben óriási botrány kerekedett a Sheffield Wednesday–Leeds United mérkőzésen. A felek 1-1-re végeztek, de nem ez a fontos, hanem ami a játékon kívül történt a pályán kívül és sajnos azon is. 

A mérkőzésre megtelt a Hillsborough stadion, csaknem 40 ezer ember volt kíváncsi a két fél összecsapására. A vendég Leeds United csapatát elképesztő mennyiségű 5300 szurkoló kísérte el a mérkőzésre. Szégyenteljes dolgok zajlottak a szurkolótáborok között, a vendégek törtek, zúztak, székeket és palackokat dobáltak a pályára. A két tábor durván inzultálta egymást verbálisan. Olyan dolgokról énekeltek egymásnak, mely érinti és mélyen sérti az ellenfél táborát.

A hazai szurkolók a 2000-es istambuli esetet hozták fel, mely két Leeds szurkoló meggyilkolását hozta anno. Cserébe a vendégek arról énekeltek, hogy a hazai csapat trénere Dave Jones 1999-ben a bíróság előtt felelt azon vádakkal szemben, hogy fiatalkorúakat bántott és molesztált, sértett testileg. (Ezen vádak később hamisnak bizonyultak és felmentették a trénert)

Már ez amit fentebb leírtunk önmagában szégyenteljes, mind a két csapat ultrái a saját csapatuk nevét és szurkolóit mocskolták be ezzel, de ami a Leeds egyenlítő gólja után történt…

Egy vendég szurkoló nemes egyszerűséggel a pályára rontott és leütötte a hazaiak hálóőrét Chris Kirklandet. A kapus percekig ápolásra szorult és kisebb agyrázkódást szenvedett, míg a tettes eltűnt a szurkolók között.

A rendőrség több ügyben is nyomozást indított a szurkolókkal szemben, illetve nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy azonosítsák és elfogják a tettest. A mérkőzést követően többen is megszólaltak a sajtóban.

A Leeds United a találkozót követően hivatalos közleményt adott ki, melyben elnézést kérnek a Wednesday csapatától és Kirklandtől a sértett kapustól egyaránt – “A Leeds United nyilvánosan bocsánatot kér, és elítéli a Chris Kirklandet megütő drukkert. A klub segíti a rendőrségi vizsgálatot és együttműködik a hatóságokkal, hogy beazonosítsa a támadót. Az ilyen viselkedésnek nincs helye, és a Leeds-szurkolók többsége szégyenletesnek tartja az ügyet.”

A hazaiak trénere Dave Jones az őt ért szidalmazások, és a pályán történt esetet követően dühösen nyilatkozott a BBC-nek. A mondandóját pedig úgy zárta, hogy oda szúrt a vendégek edzőjének, aki megtapsoltatta a játékosaival az őket elkísérő szurkolókat. – “Hitvány állatok ezek. Ha így viselkednek, ki kellene őket tiltani az összes idegenbeli mérkőzésről. Minden Leeds-szurkolót bemocskol az incidens, és ez nem helyes – de elkerülhetetlen. A gyűlölködő rigmusok is elképesztőek voltak – ha felemeljük a szavunkat a rasszizmus ellen, ilyenkor miért nem? Tulajdonképpen ez is rasszizmus. Azt hittem, tizenöt-húsz éve túl vagyunk ezen a korszakon… Büntetést követelek. A hatóságoknak kellene elintézniük a dolgot. Egy ilyen támadásról kell beszélnem, amikor a futballról kéne, hogy szó essen. Nagyon mérges vagyok, hogy Warnock odaküldte a játékosait megtapsolni a szurkolókat. Ugyan miért? Mert szétverték a stadiont, és lecsapták a kapusomat?”

Egy biztos, ez még csak a kezdet, ennek az esetnek komoly következményei lesznek és már most óriási port kavart a szigetországban. A Leeds szurkolók kitiltását is kérhetik akár a vendég stadionokból, de a hazaiak is számíthatnak zárt kapus meccsekre. Több rendbontóra, illetve a Kirklandet leütő “állatra” pedig börtönbüntetés és komoly pénzbírság vár.

Szerző: Őszi Ádám

2012. október 19., péntek

Hatalmas Veszprémi bravúr, kinőtte "új" arénáját a magyar bajnok

Már a szezon elején sejteni lehetett, hogy egy remek MKB Veszprémet láthat majd a világ és a hazai publikum, hiszen a haza térő Nagy László minden képen óriási erősítésnek számított, és az új edző Antonio Carlos Ortega, a szakma elismert alakja érkezett Mocsai Lajos helyére. A tréner új elképzeléseket és játékstílust álmodott meg a magyar bajnoknak, és nem kisebb játékosok érkeztek vele, mint Nagy László Barcelonai csapattársa Cristian Ugalde, aki spanyol válogatott és hét esztendőt töltött a katalán klubnál. Ugyan csak Barcelonából érkezett a Chilei kiválóság Marco Oneto. Ez a trió rendkívül összeszokottnak mondható. Nem csupán ők képviselik a spanyol vonulatot, hanem Chema Rodriguez is aki az Atletico Madrid együttesétől érkezett és szintén spanyol válogatott. 

Ami azt illeti a csapat magja megmaradt, külön öröm, hogy a nagy öreg veszprémi klubrekorder Carlos Perez még mindig vállalja a játékot. Fontos megjegyezni Marko Vujin távozását, a szerb válogatott kiválóság a BL győztes THW Kel együttese kedvéért hagyta el a magyar bajnokot.

A kérdés csupán az volt, Ortega mester elképzelése mikor áll össze, félő volt, hogy ez lassú folyamat lesz és a szezon rajt nem lesz túl fényes ami a Bajnokok Ligája szereplét illeti. Azt azért valljuk be, hogy a magyar bajnokság nem jelent akkora gondot, pont jó arra, hogy a csapat kialakuljon. Ezzel nem a honi liga színvonalát szeretném fikázni, de tudjuk, hogy az MKB és valamelyest a Pick Szeged más játékerőt képvisel, de kettejük közül is kiemelkedik  Veszprém.

A bajnokságban ahogyan az várható volt remekül kezdett a  csapat, hét mérkőzéséből mind a hetet megnyerte és jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti a tabellát a Pick előtt. Kettejük összecsapására sem kell majd sokat várni, melyre előbb Szegeden kerül majd sor.

Ami fontosabb az a Bajnokok Ligája. A sorsolást követően mindenkinek tátva maradt a szája, hiszen egyértelműen a halálcsoportba került a klub. A Constatna a Savehof és a Celje együttese nem világverő, viszont a csoport másik két tagja az Atletico Madrid és a THW Kiel játszották a tavalyi kiírás döntőjét, melyet a német csapat nyert meg. Így a címvédő és az ezüstérmes mellé került a Veszprém. 

A küzdelemsorozat az esélyeknek megfelelően kezdődött, mivel a nyitányon tíz góllal 32-22-re verték a szlovén Celje csapatát, majd pedig a Constanta otthonában nyertek szintén tíz gólos különbséggel 37-27-re. Ez mindeddig papírforma volt, ám múlt vasárnap elérkezett az első rangadó ideje, vendégségbe utazott az együttes az Atletico Madrid csapatához és abszolút nem az MKB volt a meccs esélyese. Eddig 5 alkalommal lépett pályára a spanyol csapat otthonában a magyar bajnok és mind az öt mérkőzésen vereséget szenvedtünk, ezekből négy alkalommal nagyobb különbséggel. Hazai pályán más a mérleg, de tudjuk, hogy a hazai közeg sokat számít, öt meccsből hármat, az utóbbi hármat sikerült megnyerni. Legutóbb a tavalyi szezonban, akkor egy góllal nyert a Veszprém.

A találkozó remekül alakult, a csapatok fej-fej mellett haladtak, ám a szünetben nálunk volt az előny méghozzá két góllal. A második félidő hatalmas küzdelmet hozott, de sikerült megőrizni az előnyt és egy góllal 27-26-ra nyert az Ortega csapat, mely ezzel történelmi győzelmet aratott.

Tegnap este a címvédő Kiel együttese érkezett Veszprémbe azzal a nem titkolt szándékkal, hogy elvigyék a 
két pontot. A meccs esélyese a német csapat volt még idegenben is, mely eddigi meccsein még a Veszprémnél i nagyobb arányú magabiztos győzelmeket aratott. Ami az egymás elleni múltat illeti kétszer találkoztak a felek még 2007-ben és hazai pályán három góllal nyertünk, idegenben viszont hét találattal kikaptunk. A tegnapi mérkőzésen csak úgy mint hétvégén fej-fej mellett haladtak a csapatok és a félidőben egy góllal a vendégek vezettek. A második játékrészben megrázta magát a csapat és sikerült az óriási bravúr, a fordítás. A végeredmény 31-30 és ez azt jelenti, hogy a csoportban már csak a magyar klub hibátlan. Erre sokan nem tettek volna nagy összeget...

Gondoljunk bele, mekkora fegyvertény, hogy négy nap leforgása alatt a tavalyi kiírás két legjobb együttesét is legyőzte a Veszprém. Hozzá téve, hogy ez a Kiel azóta talán még erősebb lett.

A cikk második felében azzal kívánunk foglalkozni, hogy véleményünk szerint a csapat kinőtte "új" arénáját, melyet 2008-ben adtak át. A csapat hihetetlen népszerűségnek örved és nem csak Veszprémből, az ország minden pontjáról járnak mérkőzésre az emberek, főleg a Bajnokok Ligája kiélezett küzdelmei mozgatják meg a szurkolókat. A létesítmény befogadóképessége 5096 fő, mely az utóbbi időben kevésnek bizonyul. A magyar bajnoki mérkőzéseken többnyire nem telik meg az aréna, viszont a Bajnokok Ligája találkozókra a nézők egy bizonyos százaléka nem jut be. A Kiel ellen már nem sikerül jegyet vennünk, pedig jóval a mérkőzést megelőzően szerettünk volna, kérdés hány ember nem jut be egy-egy ilyen találkozóra. Kíváncsiak lennénk, de ezt sajnos nem tudjuk kideríteni, viszont így a klub is jelentős összegektől eshet el.
Elég csak megemlíteni, hogy a több mint egy hónap múlva november 24-én esedékes Sävehof elleni mérkőzésre már most elfogytak a jegek...

Vajon érdemes lenne bővíteni a csarnokot? Előfordulhat, de erre nem tudjuk van e valamilyen módon lehetőség.

Szerző: Őszi Ádám

2012. október 17., szerda

Nem sikerült jól CR7 századossá válása, otthon buktak a portugálok

Mint arról már korábban beszámoltunk Cristiano Ronaldo a portugál válogatott mindössze 27 esztendős klasszisa 100. alkalommal  ölthette magára a mai nap folyamán a címeres mezt. Az ellenfél Észak-Írország együttese volt, mely könnyed győzelmet ígért előzetesen.  

A találkozó nem úgy kezdődött a hazaiak számára ahogyan azt elképzelték. Hiába volt náluk a labda, csak úgy mint pár nappal korábban orosz földön most otthon sem sikerült befejezni a remekül kidolgozott támadásokat. A labdarúgás örök törvénye pedig érvényesült, mely szerint a kihagyott helyzetek megbosszulják önmagukat. A 30. percben McGinn találatával megszerezték a vezetést a vendégek. 

A második játékrészben a játék képe nem változott, de az eredmény sem, míg nem a 79. percben Nani passzát követően Postiga egyenlített. A győzelmet nem sikerült megszerezni, így Ronaldo századossá avatása nem lett megkoronázva. A portugálok így csak csoportjukban harmadikok  Izrael a Luxemburg elleni két győzelemmel megelőzte őket. Két meccs egy pont, míg az oroszok hatot gyűjtöttek és így már 5 ponttal vezetik csoportjukat az Ibériai csapat előtt.

Portugália - Észak-Írország 1-1 (0-1)
Gólok: Postiga(79.) ill. McGinn(30.)

Szerző: Őszi Ádám

2012. október 16., kedd

Hihetetlen! Négy góllal vezettek a németek és jött a meccsbe a svéd csavar! - futballtörténelmi meccs

A német labdarúgó válogatott a mai este folyamán a svéd válogatottat fogadta hazai pályán, a fővárosban Berlinben. A csapatokat telt ház várta és ekkor még nem sejtették a helyszínen ülők, hogy óriási, hihetetlen találkozót láthatnak, mely a labdarúgás történetébe beleírja majd magát. 

A mérkőzés az elvárásoknak megfelelően kezdődött, a Nationalelf uralta a játékot, olyannyira, hogy a vendég északi együttesnek momentuma nem nagyon akadt. A vezetés korán már a 8. percben megvolt Klose révén, aki a 15. percben duplázni tudott így már 2-0-ra vezettek a hazaiak, Klose pedig közelebb lopózott Gerd Müller legendás csúcsához. Úgy festett német örömjáték és svéd égés lesz ebből a meccsből, erre adott okot Mertesacher 39. percben szerzett találata, amivel a vártnál sokkal könnyedebben 3-0-ra vezetett Löw csapata.

A fordulást követően nem hogy közelebb lopóztak volna Zlatanék, hanem az 56. percben már négy gólos hátrányban voltak, Özil a Real kiválósága vette be Isaksson kapuját. A hangulat remek volt a nézőtéren, így kell kiszolgálni egy hazai közönséget. Sokakban az sejlett fel, sok van még, vajon kiütik a svédeket 6-0-ra csak úgy mint az Íreket? Nos, nem így történt.

Érdemes új fejezetet kezdeni, hiszen a mérkőzésen is így történt, mintha nem is ugyan azon a találkozón lettünk volna hirtelen. A 62. percben jött a magát élő legendának tituláló svéd csatárklasszis és háromra csökkentette a különbséget. Tiszta játékidőből alig pergett le pár másodperc és már csak kettő volt a német előny, Lustig találatával zárkóztak a svédek. Ekkor sem volt még pánik hangulat, a közönség elhalkult de várta az újabb ötödik mindent letisztázó hazai találatot, mely váratott magára, olyannyira, hogy a 76. percben jó pár hazai csapat kezéből kieshetett a sörös korsó, Elmander találatával 14 perc alatt visszajöttek a meccsbe a svédek. Halk moraj és néma döbbenet ült az olimpiai stadionban, nem hittek a szemüknek a szurkolók. A svédek vérszemet kaptak és nem érték be ennyivel a németeken pedig látszott, hogy mint egy földre küldött bokszoló akit földre küldtek és azt sem tudja hol van úgy érzik magukat. Elkezdődött az idő húzás, mely nagyon látványos volt, három német labdarúgó is besárgult, közben a 85. percben meghűlt a vér a német szurkolók testében, Sana a svédek cserejátékosa hibázott üres kapura. Amikor már mindenki azt hitte meg van a meccs jött a hideg északi csattanó és a hosszabbítás második percében Elm talált a hazaiak kapujába, mellyel 4-4-re módosította a találkozót és beállította a végeredményt. Felmerül a kérdés, mi van ha Sana is belövi, de ez már csak a múlt...

Át kéne nézi a statisztikák mély bugyrát, hogy volt-e már példa ekkora fordulatra egy mérkőzésen belül, nem mindennapi, hogy egy együttes 4-0-ról döntetlenre ment egy meccset, ráadásul idegenben. 

Berlin, Olimpiai Stadion 76000 néző
Németország-Svédország 4-4 (3-0)
Gólok: Klose (8., 15.), Mertesacker (39.), Özil (56.), ill. Ibrahimovic (62.), Lustig (64.), Elmander (76.), R. Elm (93.)

Szerző: Őszi Ádám

Nyögvenyelős orosz győzelem Azerbajdzsán ellen egy kamu büntetővel...

Az eddig hibátlan és gólt sem kapó orosz válogatott a "B" jelű csoportban hazai pályán fogadta az eddig még nyeretlen Azerbajdzsán együttesét. Az előjelek mindenképpen hazai sikerre mutattak. 

A találkozó az elvárásoknak megfelelően hazai fölénnyel kezdődött, és nem is engedtek a szorításból, viszont az első játékrészben nem sikerült bevenni az azeriek kapuját. A vendég együttes kifejezetten agresszíven védekezett, ezt bizonyítja a negyvenöt perc alatt begyűjtött négy sárga lap.

A fordulást követően sem változott a játék képe, viszont a gól az hiányzott és a 70. perc táján már érezhető volt az oroszok játékán a feszültség. Hazai pályán két elhullajtott pont ebben a csoportban sorsdöntő lehet. Már a 80. percet is átléptük, a feszültség tapintható volt a stadionban, mikor hat perccel a rendes játékidő vége előtt megszületett a várva várt hazai gól, mely mint később kiderült három pontot ért. A találatot Shirokov szerezte büntetőből. Így négy fordulót követően az oroszok vezetik a csoportot 12 ponttal és 8-0-ás gólkülönbséggel. Megjegyzendő, hogy a felvételek alapján a szabálytalanság a büntető területen kívül történt, az orosz játékos beesett.

Oroszország-Azerbajdzsán 1-0 (0-0)
Gól: Shirokov (büntető-84.)

Szerző: Őszi Ádám 

A brazilok csúnyán elverték a franciákat legyőző Japánokat, Neymar dupla és újabb Kaká gól


A brazil labdarúgó válogatott azt követően, hogy 6-0-ra megverte pár napja Irak együttesét a mai napon Lengyelországban csapott össze a franciákat 1-0-ra legyőző Japán válogatottal. A mérkőzés kifejezetten egyoldalúra sikeredett, a dél-amerikaiak uralták a játékot és négy alkalommal be is vették ellenfelük kapuját. Az első gólra a 11. percig kellett várni, akkor Paulinho egy Oscar passz után talált a hálóba. A 25. percben Neymar büntetőből növelte kettőre az előnyt, így vonultak a félidőre a felek. 


A második játékrészben az öltözőben maradtak az ázsiaiak és ezt Neymar meg is bosszulta  az előkészítő ismét Oscar volt. A végeredményt pedig az ismét kezdőként helyet kapó Kaká állította be a 75. percben Luiz passzát követően. A rendkívül megfiatalított brazil csapat összeérni látszik, Kaká pedig remek teljesítményt nyújtott mind a két meccsén. Brazília így zsinórban hatodik győzelmét aratta, ezen meccseken a gólarány 24-2. Ez meccsenkénti elképesztő kereken 4-es rúgott gólátlag.

Japán-Brazília 0-4 (0-2)
Gólszerző: Paulinho (11.), Neymar (24., 47. – az elsőt 11-esből), Kaká (75.)

Szerző: Őszi Ádám

2012. október 13., szombat

VB-selejtezők Dél Amerika: Messi és Falcao dupla, menetelő argentin és kolumbiai csapat

Nem csak Európában rendeztek VB selejtező mérkőzéseket, hanem Dél-Amerikában és az Óceániai csoportban is. Előbbiben négy, utóbbiban pedig egy találkozót vívtak a csapatok, nézzük ki milyen sikerrel tette ezt meg. 

Bolívia együttese fogadta Peru legjobbjait, eddig egyik fél sem remekelt a selejtezők során, a hetedik és nyolcadik pozíciót foglalták el a tabellán. A mérkőzésen a 22. percben a vendégek szereztek vezetést Marino találatával, viszont a hazaiak ezt nem hagyták annyiban és az 51. percben Chumacero egyenlített. Az állás nem változott a továbbiakban, így pontosztozkodás született a hat sárga lappal tarkított mérkőzésen. Ez az eredmény egyik fél számára sem jó.

Bolívia- Peru 1-1

A mostanság remekelő Kolumbiai együttes a csoport utolsó Paraguay együttesét fogadta és az előjeleknek megfelelően le is győzte vendégét. A mérkőzés hőse ki más lett volna mint a csapatot a hátán cipelő Falcao, aki két góllal vette ki részét a sikerből és ezen találatokkal az eredményt is beállította. Kolumbia így második és tapad az első helyen álló Argentínára. 

Kolumbia-Paraguay 2-0

Ecuador és Chile csapata egyaránt a továbbjutást érő helyekért verseng, és ezúttal a hazai együttes tett egy lépést a VB részvétel felé a szabálytalanságokkal tarkított mérkőzésen. Chile Parades öngóljával szerzett vezetést, ám a hazaiak Caicedo révén még az első játékrészben egalizálták az állást. Az 53. percben Contreras megkapta második sárgáját és mehetett zuhanyozni, az előny három perc alatt góllá érett, a találatot ismét Caicedo jegyezte. A 86. percben Vidal is a kiállítás sorsára jutott vendég részről, melyet Castillo büntetett a hosszabbítás második percében. Ecuador harmadik, Chile pedig az ötödik pótselejtezőt érő helyen áll.

Ecuador-Chile 3-1

Magyar idő szerint éjjel kettő órakor játszották az Argentína-Uruguay rangadót, melyet a házigazda játszó könnyedséggel nyert meg a legutóbbi Copa America győztes ellen. Az első játékrész nem hozott hólt, majd a másodikban beindult a hazai henger, előbb Messi aztán Aguero és ismét Messi volt eredményes 14 perc leforgása alatt, ezzel eldöntve a három pont sorsát.

Argentína-Uruguay 3-0

Óceániában ugye már csak négy csapat van talpon és körérkőzések döntetnek arról, ki játszhat majd pótselejtezőt Dél-Amerika ötödik helyezettjével. A hibátlan Új-Zéland az esélyeknek megfelelően legyőzte az eddig még gólt sem jegyző Tahiti válogatottját. Ezzel vezeti a csoportot hibátlan mérlegével.

Tahiti - Új-Zéland 0-2

Szerző: Őszi Ádám