2015. január 19., hétfő

MLS: Torontóba szerződött a Juve csatára! - hivatalos

Történelmi tett, történelmi igazolás, így jellemzik a sajtóban a Toronto FC legújabb igazolását. Az MLS-ben szereplő klub ugyanis megállapodott a Juventussal, így a 2015-ös szezont Sebastian Giovinco a BMO Fielden kezdi meg. 

A Toronto FC labdarúgócsapata hivatalos sajtótájékoztató keretein belül mutatta be a 21-szeres olasz válogatott támadót, akinek Európa szerte is számos kérője akadt. Giovinco az első labdarúgó az MLS történetében, aki ilyen fiatalon egy élvonalbeli európai ország válogatott játékosaként szerződik a ligába. A mindössze 27 esztendős játékost kritizálják is ez végett, ám ez fontos mérföldkő, egy jelzés az MLS nívóját és fejlődését illetően.

A megállapodás szerint Giovinco a Serie A 2014/2015-ös befejezését követően a nyár folyamán csatlakozik új csapatához, ahol csapattársa lesz az amerikai válogatott Michael Bradley, aki korábban az AS Roma szurkolók nagy kedvence volt, illetve Jozy Altidore, aki a Premier Leaguet hátrahagyva tér haza.

Őszi Ádám

Chelsea vs ManUnited, avagy harc a Real középpályásáért

Több szigetországi lap, közük a Sunday Express is feszegeti Luka Modric klubváltását, avagy a Manchester United és a Chelsea is jegyet váltana a korábbi Spurs játékosnak a Premier Leaguebe. 

A 29 esztendős horvát klasszis 2012 nyarán érkezett a Bernabeube, ahol kulcsjátékossá vált, ám jelenleg sérülés miatt nem számíthat rá Carlo Ancelotti. Anno Jose Mouinho kérésére szerezte meg a Real, most pedig a portugál tréner újfent elcsábítaná a visszatérésére márciusban készülő középpályást, akit remekül helyettesítenek a középpályán, a Kroos, Isco, James hármasra nem lehet különösebb panasz, bár kétségtelen, hogy Modricnak helye van a kezdőben, amennyiben egészséges.

Nem csupán a Special One, hanem a Vörös Ördögök trénere Van Gaal is szívesen dolgozna a horváttal, így a United megpróbál beleköpni riválisa levesébe, s tudjuk, hogy az Old Traffordon is nyitva van a pénztárca. A Real Madrid akár jól is kijöhet egy esetleges transzferből, amennyiben a két kérő egymásra licitálva emeli a tétet.

Hogy mennyi az annyi? Nos, a királyiak anno 30 millió eurót fizettek Modric játékjogáért, mely a transfermarkt.de becslése alapján jelen állás szerint 55 millióra rúg. Nem mellesleg az irányítás is a királyiak kezében van, ugyanis a felek között 2018 nyaráig érvényes kontraktus köttetett. 

Őszi Ádám

Egy játékosra hajt a Dortmund és az Atletico Madrid

A Het Laatste Nieuws információi szerint mind a Borussia Dortmund, mind pedig az Atletico Madrid jobb oldali szélsőt nézett ki magának. Ez eddig rendben van, ám a célpont egy ugyanaz a személy, az Everton belga válogatott labdarúgója Kevin Mirallas. 

A 27 esztendős belga roppant jó formában van, ez azonban nem mondható el csapata teljesítményéről az Evertonról. A liverpooli kékek a Premier Leagueben nem férnek oda a bödönhöz, amikor a Bajnokok Ligája indulásért járó helyeket osztják, jövőre pedig úgy fest az Európa Liga indulás sem lesz meg. Mind a Dortmund, mind pedig az Atletico Madrid minőségi váltás, sőt előrelépés lehet, igaz előbbi számára a Bajnokok Ligája jelen pillanatban még távolabbi, mint az Evertonnak, a BVB ugyanis kiesési gondokkal küzd félútnál. 

Ami a belga piaci értékét illeti, a német transfermarkt.de 12 millióra taksálja játékjogának árát, melyhez párosul egy 2016 nyarán lejáró szerződés, így ha valamikor, akkor még most nívós összegért lehet túladni rajta. 

A forrás anyagi részletekről nem számol be, ám úgy fest, hogy a két klub egymásra licitálhat. A Dortmund érdeklődése egyébként régebbre nyúlik vissza, a Matracosok jelentik az új és váratlan tényezőt az üzletben. 

Őszi Ádám

Megvan az Arsenal első téli igazolása - hivatalos

Ezidáig nem sok pozitív fejlemény történt az Arsenal háza táján, ami a téli átigazolási időszakot illeti. A klubvezetőség előbb túladott Lukas Podolskin, aki az Intert választotta, majd Sanogo kölcsönadása következett a városi riválisnak. Most azonban megvan az első téli érkező egy fiatal lengyel tehetség személyében. 

Krystian Bielik mindössze 17 esztendős, a Lech Poznan saját nevelésű játékosa. Az ifjú védekező középpályás a nyár folyamán profi szerződést kapott a lengyel élvonalban szereplő Legia Warszawa csapatátló, mely 150 ezer eurót fizetett érte, most pedig megsokszorozta ezt az összeget Bielik eladásával, aki öt lengyel bajnokin és egy Európa Liga mérkőzésen jutott ezidáig szóhoz. 

A footballdatabase.eu információi szerint 3 millió eurót fizettek az Ágyúsok a lengyel tehetségért, a transfermarkt.de pedig 3,11 millió euróról számol be.

Bielik tagja a lengyel u17-es válogatottnak, melyben ezidáig 3 alkalommal szerepelt és 3 gólt jegyez. 

Őszi Ádám

Ex-Real Madrid középpályás érkezhet Dortmundba

A Tuttomercatoweb.com információi szerint a Borussia Dortmund is beszáll a harcba, a tét a szabadúszó egykori madridi középpályás Lassana Diarra játékjoga. Kérőből nincs hiány, jó ajánlattal lehet csak nyerni... 

A 29 esztendős védekező középpályás a Real Madrid játékosaként könyvelhette el karrierje eddigi legszebb időszakát, igaz Londonban az Arsenal játékosaként is jó és megbecsült helye volt. Karrierjében a törést az Anzhi Mahacskala hozta csakúgy mint honfitársunknak Dzsudzsák Balázsnak. Egy esztendő után el is hagyta a dagesztáni klubot, a mentőövet a Lokomotív Moszkva csapata dobta. A 29-szeres francia válogatott játékos augusztus óta szabadúszó, a felek nem hosszabbítottak, így jelen állás szerint Diarra válogathat az ajánlatok közül. Kérdés, hogy milyen fizetési igényei vannak, illetve ki milyen aláírási összeget ajánl a számára.

A legújabb kérő a Borussia Dortmund, ám az utóbbi hónapokban számos klub révén felmerült a neve. Komoly kérő lehet a BVB ligaellenfele a Werder Bremen, illetve az olasz Internazionale. Utóbbi a hírek szerint közel áll az üzlethez, azonban a Dortmund újabb tényezőként robbant.

Őszi Ádám

Ázsia Kupa: Irán csoportelső, pont nélkül búcsúzott Katar

Véget értek a 'C' jelű kvartett küzdelmei is a 2015-ös AFC Ázsia-kupán. A csoportelsősségről döntő mérkőzésen Irán ismételten megcsillogtatta remek védekezését, míg Queiroz cseréje három pontot ért az utolsó pillanatban. A 2022-es világbajnokság házigazdája Katar pont nélkül búcsúzott, van még hova fejlődni... 

Irán - Egyesült Arab Emirátusok 1-0 (0-0)
Helyszín: Lang Park, Brisbane – 11156 néző
Gólszerzők: Ghoochannejhad (90+1.) ill. -
Sárga lap: Nekounam (36.), Azmoun (45+2.), Pooladi (66.) ill. Abbas (26.)
Kiállítás: - ill. -

Irán: Haghighi - Heydari (Dejagah 63.), Hosseini, Pouraliganji, Pooladi - Teymourian, Nekounam, Amiri, Jahanbakhsh (Ghafouri 58.), Rafiei - Azmoun (Ghoochannejhad 72.). Vezetőedző: Queiroz C.

Egyesült Arab Emirátusok: Naser - Abbas, Gharib Juma, Salem, Sanqour - Abdulrahman A., Esmaeel, Al Hajeri, Abdulrahman O.. Fardan - Khalil. Vezetőedző: Hassan M.

Meglepetésre a jóval esélytelenebbnek számító emírségek béli csapat ragadta magához a kezdeményezést, a labdabirtoklási fölény pedig olykor barcelonai méreteket öltött. Ám kaput találó lövés nélkül nehéz gólt szerezni, így hiába az első játékrészben eleresztett öt lövés, a gólszerzéshez a kontrákra beálló Irán volt közelebb, ám a első felvonásban nem láthatott gólt a közönség.

A játék képe a második félidőben sem változott, elmaradtak a hatalmas rohamok. A végjátékot Irán megnyomta, ennek pedig meg is lett az eredménye, a 72. percben csereként érkező Ghoochannejhad a ráadás első percében talált a kapuba, ezzel győzelmet és csoportesősséget Irán nemzeti csapatának. Érdekesség, hogy Irán nem kapott gólt eddig, míg az Egyesült Arab Emirátusok kaput találó lövés nélkül fejezte be a meccset. Hassan szövetségi kapitány pedig egyetlen cserét sem hajtott véghez.

Katar - Bahrein 1-2 (0-1)
Helyszín: ANZ Stadion, Sydney – 8623 néző
Gólszerzők: Al Haydos (68.) ill. Dhiya (35.), Jaafar (82.)
Sárga lap: Hatim (34.) ill. Ali Baba (53.), Abdo (90+4.)
Kiállítás: - ill. -

Katar: Burhan - Tresor, Mukhtar, Abdulmajid, Muftah - Boudiaf, Hatim (Al Sayed 46.), Assadalla (Hassan 69.), Khoukhi (Abdullah 85.), Al Haydos - Muntari. Vezetőedző: Belmadi D.

Bahrein: Al Doseri - Al Hooti, Ali Baba, Omar (Al Husaini 46.), Al Hazaa - Al Malood (Abdo 75.), Ali, Jaafar, Dhiya - Okwunwanne (Yusuf 87.), Aaish. Vezetőedző: Eid M.

Katar ragadta magához a mérkőzés irányítását, ám ennek ellenére bahreini helyzetekkel, lehetőségekkel kezdődött az összecsapás. Mindkét oldalon kísérleteztek, több ízben is kósza lövéseket láthattunk, mely kapura nem feltétlenül volt veszélyes. A 35. percben aztán Dhiya rezgette meg Burhan hálóját, ezzel pedig bahreini vezetést könyvelhettünk el, a felek így vonultak az öltözőbe.

A fordulást követően aztán Katar növelte az iramot, ennek pedig meg is lett az eredménye Al Haydos a 68. percben egalizálni tudott, így ismételten nyílt lett a mérkőzés. Arról, hogy végül ne pontosztozkodás legyen a vége Jaafar tett, a bahreini középpályás lövésével nem tudott mit kezdeni Burhan. Győzelmével Bahrein harmadikként zárt, míg Katar pont nélkül esett ki.

A C-csoport végeredménye:
1. Irán – 9 pont (4:0)
2. Egyesült Arab Emirátusok – 6 pont (6:3)
3. Bahrein – 3 pont (3:5)
4. Katar – 0 pont (2:7)

Az AFC Ázsia-kupa góllövőlistája:
4 gólos: Al-Dardour (Jordánia)
3 gólos: Al Sahlawi (Szaúd-Arábia), Sun Ke (Kína), Al Hajeri (Egyesült Arab Emirátusok)
2 gólos: Rashidov (Üzbegisztán), Honda (Japán), Khalil (Egyesült Arab Emirátusok)
1 gólos: Cahill, Jedinak, Luongo, Troisi, McKay, Kruse, Milligan, Juric (Ausztrália), Cho Young-Cheol, Nam Tae, Lee Jung-Hyup (Dél-Korea), Fadhel (Kuvait), Hajsafi, Shojaei, Azmoun (Irán), Ibrahimi, Al Haydos (Katar), Sergeev, Ahmedov, Shodiev (Üzbegisztán), Yu Hai, Wu Xi (Kína), Endo, Okazaki, Yoshida (Japán), Kasim (Irak), Ryang Y. (Észak-Korea), Hazazi, Al Abed (Szaúd-Arábia), Okwunwanne, Dhiya, Jaafar (Bahrein), Rawashdeh (Jordánia), Hbaisha (Palesztina), Al Muqbali (Omán)
Öngól: Gao Lin (Kína)

Őszi Ádám

Johan Cruyff kifakadt Aranylabda ügyben

Az FC Barcelona legendás hollandja Johan Cruyff a De Telegraafnak adott interjújában fejezte ki nemtetszését Cristiano Ronaldo újabb sikerével kapcsolatban. Mint ismeretes a Real Madrid portugál klasszisa pályafutása során harmadszor kapta meg a FIFA-Aranylabdát. 

Évről évre nagy port kavar az Aranylabda, egyre több a negatív hang, mely szerint nem a szakmaiság a szempont és közel sem az az elbírálási mérce, aminek elvileg lennie kellene. A holland klasszis kinyilatkoztatta véleményét. Madridinak kellett volna nyernie, de nem CR7-nek...

"Ezt a sorozatot lehetetlen komolyan venni...! Egészen abszurd, hogy CR-t díjazták megint. Elvileg ezt az elismerést annak kellene kapnia, aki a legjobban futballozott az adott évben, és a legtöbb trófeát nyerte. 2013-ban a Bayern München mindent megnyert, amit csak lehet, a végén mégis Cristiano Ronaldo mosolygott a pódiumon, Toni Kroost pedig elfelejtették. 2014-ben Kroos kulcsszerepet töltött be a vb-t nyerő német válogatottban, de még a végső jelöltek között sem volt ott. Vicc ez az egész!" - olvashatóak Cruyff gondolatai a De Telegraaf rovatában.

Őszi Ádám