2013. november 10., vasárnap

Egykori játékosa lett az Arsenal veszte - eredmények, tabella

Vasárnap estére maradt a hétvége legjobban várt angol bajnokija, a Manchester United és az Arsenal összecsapása. Mint később kiderült, sokkal nagyobb izgalmakat tartogatott az este másik meccse, a Swansea és a Stoke küzdelme, ahol fordulatból nem volt hiány. 

Manchester United - Arsenal 1-0 (1-0)
G: Van Persie (27.) ill. -

Igen lagymatag tempóban kezdtek a csapatok, egyik fél sem kockáztatott,  a hazaiak pedig kiválóan zárták a területeket, így a vendégek nem tudtak lövésig eljutni. A 25. percben egy próbálkozás állt a United neve mellett, míg az Arsenal próbálkozásig sem jutott. A 27. percben aztán egy szögletet követően a hazaiak kerültek előnybe, Robin van Persie érkezett és fejelt ex-csapata hálójába. A mérkőzés a gól után sem változott, az emberben valahogy egy hiányérzet lappangott. A továbbiakban a sérüléseké volt a főszerep, egy beadást követően Jones a labda helyett teljes erőből Szczesny fejébe bólintott, a vendégek hálóőre pedig a földre terült és eszméletét vesztette.Szándékosságot nem lehetett felfedezni. A félidő végén aztán De Gea és Vidic nem kommunikált jól, a két játékos pedig összecsattant, Vidic eszméletét vesztve rogyott a gyepre, hosszú percekig ápolták, míg kitisztult a feje, ám a második félidőre nem jött ki. Sem jó, sem pedig szép focit nem hozott az első félidő, de United vezetést igen.

A második játékrészben aztán próbálkoztak a vendégek, de igazi zicert nem tudtak kialakítani, sőt, még a kaput sem találták el, csak körbelőtték. A United őrizte első félidőben megszerzett előnyét, melyet Rooney majdnem megduplázott a 60. percben. A mérkőzés ezt leszámítva igen eseménytelen köpönyeget öltött, a hazaiaknak megfelelt a vezetés, így az Ágyúsok "rohamoztak", a United kontrákra rendeződött be többnyire. A 81. percben aztán Smalling dönthette volna el a meccset, azonban rosszul érkezett, így fejese kaput sem talált. Négy perccel később egy kis grundfoci után Giroud lövése csapódott a kapufa mellé. A 92. percben aztán Bendtner menthetett volna pontot csapatának, a labda azonban gyorsabbnak bizonyult, így lemaradt róla. A hármas sípszó végén a United játékosai és szurkolói örülhettek.

Swansea City - Stoke City 3-3 (0-0)
G: Wilfried (56., 86.), Dyer (74.) ill. Walters (8.), Ireland (25.), Adam (90+5.-büntető)

Igen csak fordulatos mérkőzést játszott egymással a Swansea és a Stoke. A vendégek Walters góljával korán vezetésre tettek szert, majd Ireland növelte kettőre az előnyt a 25. percben. A robot gólöröméről ismert Crouch mindkét ízben előkészítőként tetszelgett. A találkozó aztán ellentétes félidőket hozott, azzal a különbséggel, hogy a hazai csapat többet lőtt a második félidőben. A walesi gólgyártást Wilfried kezdte meg az 56. percben, ezzel pedig megvolt a szépítés. A 74. percben Dyer hozta vissza a meccsbe a Swansea csapatát a meccsbe. A vezetést is sikerült megszerezniük a hazaiaknak, azonban nem ez volt a végszó, a játékvezető büntetőt ítélt a hosszabbításban, melyet Adam a 90+5. percben értékesített, ezzel pontot mentve csapatának.

A forduló további eredményei:
Aston Villa – Cardiff 2-0
Chelsea – West Bromwich 2-2
Crystal Palace – Everton 0-0
Liverpool – Fulham 4-0
Southampton – Hull City 4-1
Norwich – West Ham United 3-1
Tottenham – Newcastle United 0-1
Sunderland  - Manchester City 1-0

A bajnokság állása 11 fordulót követően:
1. Arsenal 35 pont, 2. Liverpool 23 p., 3. Southampton 22 p., 4. Chelsea 21 p., 5. Manchester United 20 p. (18-13), 6. Everton 20 p. (14-10), 7. Tottenham 20 p. (9-6), 8. Manchester City 19 p. (28-12),... 18. Fulham 10. p., 19. Sunderland 7 p., 20. Crystal Palace 4 p.

A góllövőlista élmezőnye:
1. Agüero (Manchester City) 8 gól
1. Sturridge (Liverpool) 8 gól
1. Suarez (Liverpool) 8 góé
4. Van Persie (Manchester United) 7 gól
4. 5. Remy (Newcastle) 7 gól
5. Ramsey (Arsenal) 6 gól

Őszi Ádám

Beégett a Milan a sereghajtó otthonában is

Tovább tart az AC Milan rossz sorozata, mely gyakorlatilag az egész idei szezonra rávetíthető, ám azt senki sem gondolta, hogy a csapat még a sereghajtó otthonában sem tud majd nyerni, pedig így lett. A másik meccsen a Lazio is folytatta remeknek nem mondható szériáját. 

Chievo - AC Milan 0-0 (0-0)
Kiállítva: Pellissier (90-3.) ill. Montolivo (83.)

Hiába játszott óriási mezőnyfölényben a milánói klub, ez jelenleg senkit nem érdekel. A puszta tényekkel kell foglalkozni, a csapat a sereghajtó otthonában sem tudott nyerni, ez pedig már több a soknál, egyes fórumokon a szurkolók legalábbis így vélik és Allegri veeztőedző távozását követelik. A találkozón több piros esett, mint gól, az a párharc legalább 1-1-re végődött, mégsem 0-0-ra. Konganak a vészharangok Milánó piros-fekete felében. A csapat jelenleg már az alsóház tagja...

Parma - Lazio 1-1 (0-0)
G: Lucarelli (64.) ill. B. Keita (50.)
Kiállítva: Rosi (86.) ill. -

Hiába szerzett vezetést a második félidőben a fővárosi gárda, a hazaiak válaszolni tudtak és otthon tartottak egy bajnoki pontot. A Lazio szurkolói és vezetői sokkal jobb szereplést és helyezést várnak, most azonban csak nyolcadik a csapat és igen távolodik az élmezőny, hiszen hétről hétre hullanak a pontok.

Őszi Ádám

Sunderlandi hősök! - behódolt a Manchester City


Óriási meglepetést okozott a kiesőjelölt Sunderland, mely kapott gól nélkül hozta le a Manchester City elleni bajnokit, ráadásul a három bajnoki pont is otthon maradt. 

Sunderland - Manchester City 1-0 (1-0)
G: Bardsley (21.) ill. -

Nagy meglepetést okozott a Sunderland remek formában lévő ellenfelének, mivel nem adták át a területet és a középpályát, hanem meccsben maradtak hazai publikumuk előtt. A játék csapongó volt, hol az egyik, hol pedig a másik kapu előtt bukkantak fel a felek, veszélyes helyzeteket azonban egyik fél sem tudott kialakítani. A hazaiak aztán a 21. percben óriási meglepetésre megszerezték a vezetést Bardsley találatával, ezt az előnyt pedig megtartották a félidő végéig. A City a meccs első felében csupán egy ízben talált kaput, ez pedig sok mindent elmond a teljesítményükről.

A második félidőben aztán teljes mértékben átvette az irányítást a vendég együttes, mely azonban nem igazán tudott kaput találni, ziccert kialakítani. Az 58. percben aztán átkeveredtek a hazaiak Pantilimon kapuja elé és a koreai Ki lövéssel fejezte be az akciót. Ezt a helyzetet leszámítva azonban nem tudott kijönni a sündisznóállásból a Sunderland és úgy tűnt nem is akar, a kapu elé tömörülve védekeztek élő falként. A City félelmetes támadóalakzata nem tudott rést ütni, ennek pedig következménye az lett, hogy a a hazai publikum hősökként éltette a Sunderlandi játékosokat.

A Sunderland ezzel még mindig utolsó előtti, de már ott vannak a mezőny nyakában, míg az élmezőny és a City között tovább nő a különbség...

Őszi Ádám

Extázisban védő Krul, avagy otthon kapott ki a Spurs

Az angol labdarúgó bajnokság (Premier League) vasárnapi játéknapjának nyitányán a White Hart Lane közönsége előtt lépett pályára a Newcastle United. A mérkőzés egy perces néma megemlékezéssel kezdődött a háborúban elhunyt brit katonák emlékének adózva. 

Tottenham - Newcastle United 0-1 (0-1)
G: - ill. Rémy (13.)

Remekül kezdte a találkozót a hazai együttes, kapujához szegezte a "Szarkákat", gólt azonban nem sikerült szerezni, csupán egy Soldado fejest jegyezhettünk fel. A 11. percben aztán jött Rémy hagyott ki nagy helyzetet a túloldalon, majd Cabaye tornáztatta meg Friedel hálóőrt. Két perccel később aztán már nem volt védés, Rémí kapott remek labdát, melyet eltolt Friedel mellett és a hálóba passzolt, ezzel megszerezve a vezetést a vendégeknek. A Spurs megzavarodott, átvette a középpályán a Newcastle az irányítás és bizony kellett jó negyed óra, hogy felálljon a padlóról a hazai csapat. Ekkor Vertonghen szabadrúgása zúgott centikkel a bal kapufa mellé. Két perccel később aztán Krul védett földöntúlit Soldado csúsztatásánál. A holland kapus munkáját, még a nap is nehezítette az első félidőben, ugyanis mindvégig a szemébe sütött. A 38. percben aztán újra rezgett a Spurs hálója, Ameobi talált be,a bíró azonban érvénytelenítette a találatot les címét teljes joggal. Az első játékrész utolsó nagy jelenete Paulinho és Krul kettőséhez fűződött, a brazil tüzelt, míg a holland ismételten nagy bravúrt mutatott be. 

A második játékrészre aztán egy olyan Tottenham jött ki, mint akikkel vért itattak az öltözőben. A kapujához szegezték a vendég együttest, majd pedig Krul percei következtek. A "Szarkák" hálóőre nemes egyszerűséggel szénné alázta a hazaiak támadószekcióját. A holland hálóőr az 50. percben Eriksen közeli lövését hárította lábbal visszanyúlva valami eszméletlen módon, majd három perccel késő egy sorfalon megpattanó labdát hárított Krul. Az 57. percben aztán Sissoko volt erőszakos a túloldalon alakított ki helyzetet, ám kisodródott, Friedl pedig könnyedén védett. Ezt követte a Towsend-Krul párharc, a hazaiak középpályása a 64. percben tüzelt, a holland azonban bravúrosan védett, a kipattanó azonban Soldado elé került aki öt méterről bólinthatott, majd pedig átkozhatta Krul nevét, illetve önmagát, mert a fejes nem volt a legerősebb. Hét perccel  később aztán Towsend kerül óriási helyzetbe, de ő is megtanulhatta, hogy Krul hálóját bevenni nem túl egyszerű. A holland önkívületi állapotban védett, extázis övezte játékát, melyre nehéz volt szavakat találni.  A Spurs kapujához szegezte ellenfelét, nem engedtek ki, még a félpályát is nagyon ritkán lépték át a vendégek. A 77. percben aztán egy kontra végén a csereként érkező Cisse lőtt kapásból fölé, az elképzelés jó volt, a kivitelezésbe azonban hiba csúszott. Nyolc perccel a vége előtt aztán a csereként pályára lépő Defoe is megismerte Krul képességeit, a holland ismételten hatalmasat védett, mitöbb Paulinho ismétlését is megfogta. Eszméletlen! Kereste az ember a szavakat. A Newcastle megcsinálta, a White Hart Lane gyepén gyűrte le a hazaiakat, mely óriási bravúrnak mondható.

A meccs kulcsembere Tim Krul volt, a vendégek hálóőre, aki mattolta a hazaiak teljes támadószekcióját és világklasszis teljesítménnyel rukkolt elő. A védelem is nagyot dolgozott, de jó pár alkalommal ziccerbe kerültek a vendégek. 

Őszi Ádám

Megállították a Veronát, lendületben a Genoa

Az olasz labdarúgó bajnokság (Serie A) 12. fordulójának vasárnapi játéknapjának nyitómeccsén Tőzsér Dániel együttese a Genoa fogadta a szezon meglepetéscsapatát, az újonc Veronát. 

Genoa - Hellas Verona 2-0 (2-0)
G: Portanova (29.), Kucka (35.) ill. -

Hiába kezdte jobban a meccset a Verona, a kapu elé érve a hazaiak sokkal veszélyesebbek voltak és ami fontosabb, pontosabbak is. Az első találat a 29. percben született, ekkor Matuzalem átadását követően Portanova talált a vendégek kapujába, míg hat perccel később Kucka duplázta meg csapata góljainak számát. Az előkészítő szerepkörében ezúttal is Matuzalem tetszelgett. A Verona hiába próbálkozott, ezen a napon hiányzott az a kis plusz a csapatból, ami az eddigi meccseken megvolt. A Genoa remekül védekezett, belevetődtek a védők a lövésekbe, ezzel nagyban hozzájárulva ahhoz, hogy a Toni vezette vendégek nagyon kaput se találjanak. Az utolsó húsz percet aztán nagyon megnyomták a vendégek, kapujához préselődött a hazai gárda, a lövések pedig csak úgy záporoztak, Perin kapuvédőre nehéz percek vártak. A 80. percben Toni fejelt kapufát, majd a kipattanót egy méterről blohholta a gólvonalon álló védő. Tipikusan az volt az érzése az embernek, hogy ma semmi nem jöhet össze a Verona számára. Az eredmény a továbbiakban nem változott, így a Geno a megállította  Veronát, mely 5. a tabellán, míg a hazaiak feljöttek a hetedik helyre és idén aligha lesznek kiesési gondjaik.

Őszi Ádám

Marcello Lippi történelmet írt!

Eddig is a labdarúgás történetének legsikeresebb edzői között emlegették az olasz szakember nevét, tegnap pedig egyenesen történelmet írt kínai csapatával a szakember. A Guangzhou Evergrande szombaton ugyanis történelme során először hódította el az AFC bajnokok Ligáját, melynek köszönhetően Lippi lett az első edző, aki két különböző kontinensen is megnyerte a legrangosabb kupasorozatot. 

Nem lehet véletlen, valamit nagyon tud ez az ember, hiszen ahova beteszi a lábát, ott a siker virága megjelenik, felburjánzik. Ismerjük meg a szakember edzői pályafutásait és eddigi sikereit, melyből bizony akad bőven.

A 65 esztendős szakember ifjú edzőként jó pár klubnál megfordult, 1982-ben a Sampdoria ifjúsági csapatánál kezdte meg karrierjét, tanulta a szakmát, elsajátította annak minden fortéját és ami a legfontosabb kialakította önmagát, az edzőt Marcello Lippit! 

Sikerkorszaka 1994-ben kezdődött meg, mikor is kinevezték őt a Juventus kispadjára. A csapatot egészen 1999-ig irányította és ez idő alatt három bajnoki címet, egy olasz kupát és két szuperkupát nyert Olaszországban. A remek szereplés a nemzetközi porondra is kiterjedt. Igaz 1996-ban hazai környezetben nem nyert a csapat semmit sem, de ebben az esztendőben Bajnokok Ligája győzelmet ünnepelhetett a torinói csapat és edzője. Ez pedig magával vonzotta a Klubvilágbajnokságot és az Európai szuperkupát, melyet a csapat besöpört a vitrinbe.

Egy sikertelen szezon az Internazionale kispadján, majd pedig következhetett a Juventus kispadján eltöltött második periódus, mely úgyszintén sikerkorszak a klub és edző életében egyaránt. Az Öreg Hölgy 2001-2004-ig újabb két bajnoki címet és két kupagyőzelmet könyvelhetett el. A szezont követően Lippi az olasz válogatott szövetségi kapitánya  lett, a csapat pedig mint az köztudott irányítása alatt nyerte meg a 2006-os világbajnokságot.

A nemzeti csapat éléről 2010-ben leköszönt, majd két esztendőn át nem vállalt munkát, míg nem elfogadta jelenlegi csapata a Guangzhou Evergrande vezetésének felkérését és egy új világba egy új kalandba vetette magát. A csapat Kína egyeduralkodója Lippi pedig eddig mindent megnyert a csapattal, amit lehetett. Két szezon, két bajnoki cím és egy FA-Kupa győzelem, a 2013-as döntő pedig vissza van.

Ami azonban a legfontosabb tegnap az FC Seoul ellenében ők ültek fel Ázsia csúcsára és ezzel Lippi lett az első edző, aki két kontinensen is megnyerte a legrangosabb sorozatot. Egy igazi edzőlegenda!

Őszi Ádám

Lovrencsics gólok és zárkózó Poznan

Nem kezdte jól a szezont sem a Lech Poznan sem pedig a lengyel csapat magyar támadója Lovrencsics Gergő, a kettő pedig összefüggésbe hozható, ugyanis a magyar támadó góljai nagyon hiányoztak a csapatnak. Valami változott, Gergő elkezdte gyártani a gólokat, a Poznan pedig megindult felfelé a tabellán. 

Tizenegy bajnoki mérkőzés, töretlen bizalom, és nulla szerzett gól! Ez volt nemrégiben Lovrencsics mérlege, ami egy támadó esetében nem jelent sok jót. Küzdelem a mezőnyben, hajtás és akarat, de az áttörés nem jött, csupán három gólpassz állt a magyar válogatott támadó neve mellett az Ekstraklasa Liga statisztikáiban.

A 12. fordulóban aztán megtört a gólcsend, Lovrencsics betalált és gólpasszt adott, a Lechia Gdansk pedig 4-1-es vereséggel búcsúzott. Egy héttel később a listavezető Legia Warszawa otthonába látogattak és a magyar támadó góljának köszönhetően szereztek egy bajnoki pontot. Ezt követően jött egy vereség, az egész csapat lemattolt, nem sikerült gólt szerezni. Hét közben aztán a Gornik ellen újra nyert a csapat és Gergő betalált, csakúgy szombat este, mikor is sikerült fordítani, ebben pedig oroszlánrészt vállt Lovrencsics a góljával.

A magyar támadó tehát éledezik téli álmából, míg csapata a Lech Poznan feljött a bajnoki tabella negyedik helyére. 

Őszi Ádám