2013. január 23., szerda

Afrika kupa:Megvannak az "A" csoport első góljai, a házigazda örülhetett, Angola búslakodhat

Az első fordulóban egyik fél, sem a házigazda Dél-Afrika, sem pedig Angola csapata nem tudta megszerezni a három pontot, mindkét csoportmeccsen egy 0-0-ás döntetlenre futotta a csapatok erejéből. A házigazda igen csak hosszúra nyúló gólcsendjét kívánta megtörni, ugyanis utóbbi három meccsükön nem tudták bevenni az ellenfelek kapuját. A találkozó kérdése az volt, mely csapat  szerzi meg a három pontot és tesz óriási lépést  a negyeddöntő felé.  

Igen jó hangulat fogadta a csapatokat a stadionban, ez köszönhető persze annak, hogy a házigazda lépett pályára. A találkozó első kísérletére a 3. percig kellett várni, Mateus az angolaiak középpályása próbálkozott, lövése azonban célt tévesztett. A 10. percben könnyen megszerezhette volna a vezetést a hazai csapat, ám Khumalo egy szabadrúgást követően elkésett az érkező labdáról. A mérkőzésen az irányítást Dél-Afrika ragadta magához, Angola inkább kontrákra rendezkedett be. A 18. percben Lama az angolai kapus halászott el a hazai támadó elől egy labdát.  A félidő feléhez érkezve a hazai nyomás nőtt, ám a várva várt találat nem jött, Angola szinte végig védekezésre kényszerült. 

A 30. percben megszerezték a vezetést a hazaiak, egy elvégzett szabadrúgás után az egyik angolai védő gyertyát fejelt, a labdára pedig Sangweni érkezett és kapásból mintegy hét méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (1-0). A nyomás tehát góllá érett, megvan a csoport első gólja! A gólt követően Parkerék még magasabb fokozatra kapcsoltak, mondhatni megjött az étvágy, Angola pedig nem igazán tudta felvenni ezt az iramot.
Ez mind labdabirtoklásban (63-37), mind pedig lövésekben megmutatkozott (9/1; 2/0) állt a statisztikákban a 38. minutumban. A 40. percben egalizálhatta volna az eredményt a vendég csapat, egy előre vágott labdára startolt Manucho, ám Khune a hazaiak kapusa jól mozdult ki és fejelte el a labdát a tizenhatoson kívül.

A félidő végére felpörögtek az események, előbb Manucho lőtt el egy labdát csúnyán kapásból, ám nagy lehetőség volt, majd pedig a túloldalon Parker próbálkozott. A vezetést megduplázhatta volna Dél-Afrika, egy beadást követően Lama csak beleütni tudott a labdába, ami a kapu előterében settenkedő hazai játékos fejére pattant, de nem tudta irányítani a fejest, így az a háló tetején kötött ki. 

A félidőben mindkét mester egy helyen változtatott csapatában. Az 52. percben Angola eddigi legnagyobb helyzetét hagyta ki egy visszagurított labdát 12 méterről lőhetett meg Manucho, a labda azonban pont oda ment ahol Khune állt. A másik oldalon az 55. percben Lama volt a főszereplő, a bal alsó sarokból tornázta ki Furman gyengéd, de annál pontosabb lövését, óriási mentés a kapustól!  

Óriási "vihar" a pályán, a neve Majoro aki négy perccel korábban állt be. Egy félpályáról kapott labdával végigment a szélen, az alapvonalnál beverekedte magát, majd pedig a kapus lába között szinte lehetetlen szögből a kapuba gurított (2-0). A második  játékrészben egyébként többet birtokolta a labdát Angola, de a labdát nem sikerült a hálóba juttatniuk. A labdabirtoklás szinte kiegyenlítődött, de ezt a sportot bizony gólra mérik.

A 73. percben akár jöhetett volna a harmadik hazai találat is, de Majoro a kapu mellé pörgette a beadást. Egy szabálytalanságot követően ígéretes helyről végezhetett el szabadrúgást az angolai Gilberto, lövése azonban a sorfalról szögletre pattant. Az utolsó tíz perc kezdődött, mikor a hazaiak hosszú percek óta saját térfelükön nyomozták a labdát. A 84. percben Manucho fejelhetett teljesen üresen, erőtlen próbálkozása azonban Khune kezében landolt. A rendes játékidő vége előtt majdnem öngólt szereztek a hazaiak, de Khune sikeresen lehúzta a labdát, a kontrából pedig Majoro mehetett, emelése a kapu fölé szállt. Nem sikerült a szépítés Angolának, a házigazda győzelmével nagy lépést tett a negyeddöntőbe jutásért.

Dél-Afrika - Angola 2-0 (1-0)
Moses Mabhida Stadion, Durban
Vezette:  Koman Coulibaly
Dél-Afrika: Khune – Masilela, Khumalo, Sangweni, Ngcongca – Parker, Furmas, Mahlangu ( Letsholonyane 46.), Phala  – Mphela (Manyisa 78.), Rantie (Majoro 58.)
Angola: Lama – Lunguinha, Dany Massunguna, Bastos, Pirolito – Guilherma (Amaro 85.), Geraldo (Djalma 46.), Dede (Gilberto 65.) , Mateus , Miguel – Manucho
Gólszerző: Sangweni (30.), Majoro (62.)
Sárgalapok: Dany Massunguna (50.)

A csoport állása: 1. Dél Afrika (2-0) 4 p. 2. Marokkó (0-0) 1 p. Zöld-foki köztársaság 1 p. 4. Angola (0-2) 1 p

Őszi Ádám

Afrika kupa: Véget ért a csoportkör első fordulója, íme a statisztikák

Tegnap este véget ért az első forduló az Afrikai nemzetek kupáján ami a csoportkör küzdelmeit illeti. A mai napon már a második körrel dübörög tovább az "A" jelű négyes. Ami viszont ennél fontosabb, minden csoportkör után csinálunk egy statisztikai összegzőt, kiemeljük a torna eddigi érdekességeit, mérkőzések, gólátlag, góllövőlista... 

A 29. alkalommal megrendezett kontinensviadal első fordulója nem a góldússágáról lesz elhíresült. A négy csoportban megrendezett nyolc mérkőzésen csupán 13 gól esett, ez pedig meccsenkénti 1,62-es gólátlagot jelent, ami nagyon alacsony.

Ami az "A" jelű kvartettet illeti, a szurkolók eddig még gólt sem láthattak. A többi csoportban azért jobb a helyzet, ott pár gól potyogott. A legtöbb találatot hozó meccs szám szerint négy gól a Ghána-Kongói DK találkozó volt, mely 2-2-es végeredménnyel zárult. Ez azt jelenti, hogy a gólok 30,7 százaléka ezen a meccsen esett.

Az eddigi 8 mérkőzésen 5 döntetlen született és mindössze csak 3 alkalommal dőlt el a három pont sorsa. Fontos megjegyzendő, hogy a mérkőzések felén a végeredmény az utolsó hat percben dőlt el, több alkalommal a hosszabbításban. A "D" csoportban Tunézia és Elefántcsontpart is az utolsó pillanatok rúgta a három pontot jelentő találatot, míg Burkina Faso a hosszabbítás ötödik percében énekelte ki a sajtot és a három pontot Nigéria szájából. 

Ami a nézőszámot illeti a tegnap esti Tunézia-Algéria meccs kivételével minden meccsről megvannak az adatok. A legkevesebben az Elefántcsontpart-Togo meccsre voltak kíváncsiak, míg a nézőcsúcs a hazai együttes nyitómeccsén volt a legmagasabb, mintegy 50 ezren látták a helyszínen a meccset.

A torna eddigi átlagnézőszáma: 16312 néző/ mérkőzés (Nem valami nagy szám...)
Meccsenkénti gólátlag: 1,62 gól/ meccs

Az eddigi nyolc meccsen 29 sárga lap és 2 piros lap került kiosztásra. Ez meccsenkénti 3,87-es lapátlagot jelent, ha a sárga és piros lapokat egybe vesszük.

A játékvezetők eddig két büntetőt ítéltek meg, ebből egyet értékesítettek, egyet pedig kihagytak.

A góllövőlistán csupa egy gólos játékosok találhatóak, dupláznia senkinek nem sikerült az első körben.
Góllövőlista: 1 gólos: Alain Traoré, Gervinho, Yaya Touré, Dieumerci Mbokani, Trésor Mputu, Adane Girma, Emmanuel Agyemang-Badu, Kwadwo Asamoah, Seydou Keita, Emmanuel Emenike,  Jonathan Ayité, Collins Mbesuma

A csoportok jelenlegi állása:

A csoport: 1. Dél Afrika (0-0) 1 p. Angola (0-0) 1 p. Marokkó (0-0) 1 p. Zöld-foki köztársaság 1 p.

B csoport: 1. Mali (1-0) 3 p. 2. Ghána (2-2) 1 p. Kongói DK (2-2) 1 p. 4. Niger (0-1) 0 p.

C csoport: 1. Burkina Faso (1-1) 1 p. Etiópia (1-1) 1 p. Nigéria (1-1) 1 p. Zambia (1-1) 1 p.

D csoport: 1. Elefántcsontpart (2-1) 3 p. 2. Tunézia (1-0) 3 p. 3. Togó (1-2) 0 p. 4. Algéria (0-1) 1 p. 

Őszi Ádám

Newcastle: a francia bajnoktól igazoltak válogatott védőt 8 millióért!

Két napon belül két francia védőt szerzett a Newcastle United csapata. Tegnap már beszámoltunk róla, hogy a Nancy utánpótlás válogatott védője a szarkákhoz szerződött, most pedig újabb játékossal erősítettek a szarkák. Az angol csapat ezúttal mélyen a zsebébe nyúlt és nem sajnálta a pénzt, konganak a vészharangok, el szeretnék kerülni a kiesőzónát a St. James Parkban. 

Mapou Yanga-Mbiwa több klub kívánságlistáján is feltűnt, mint például az Arsenal, ám az ágyúsok vakarhatják a fejüket, a játékosért folyó harcot elvesztették. A háromszoros francia válogatott védő 8 millió euró ellenében hagyta el a francia bajnok Montpellier együttesét.

A klub a játékos szerződtetését hivatalos honlapján közölte és azt is tudatta Mbiwa a 13-as mezben fog játszani. Alan Pandew a csapat vezetőedzője a következő képen nyilatkozott új játékosáról - "Szükségünk volt a védelmünk megerősítésére. Ő pontosan az a futballista, aki a hasznunkra fog válni. Tehetséges védő, a levegőben és földön is felveszi mindenkivel a versenyt. Minőségi védőt igazoltunk."

A szarkák ezzel Demba Ba távozása mellett, mely által a támadószekció még megerősítésre szolgál, már három igen komoly transferre tettek szert védő poszton.

Érkezett eddig:
- Debuchy a Lille csapatától 7 millió euróért
- Haidara a Nancy együttesétől nem nyilvános összegért
- Mbiwa a francia címvédő Montpellier csapatától 8 millió euróért 

Őszi Ádám

Válogatott: Öt újonc Egervári fehéroroszok elleni keretében

Szövetségi kapitányunk Egervári Sándor keretet hirdetett a február-án megrendezésre kerülő fehéroroszok elleni felkészülési meccsre. A mérkőzést a törökországi Belekben rendezik meg, nemzeti csapatunkban pedig öt újonc is debütálhat.  

Kapus poszton nem kapott meghívót Király Gábor, így Bogdán Ádám mellett Gulácsi Péter és Megyeri Balázs kaphat bizonyítási lehetőséget. Utóbbi két hálóőr még nem mutatkozott be a válogatottba, csupán kerettagnak mondhatták magukat eddig.


Kapusok
Bogdán Ádám (Bolton Wanderers, 12/0)
Gulácsi Péter (Liverpool FC, 0/0)
Megyeri Balázs (Olympiakosz P., 0/0)

Védő poszton nem szerepel a keretben Juhász Roland, aki hosszú ideje nem játszik klubjában, váltása pedig hosszasan elhúzódik. Másodszorra szerepelhet a válogatottban Guzmics Richárd, úgy tűnik a fiatal védő játéka megragadta a kapitány szemét. A védelemben egy debütáló játékos lehet, ő pedig nem más mint a Videoton jobbhátvédje Szolnoki Roland.


Védők
Guzmics Richárd (Szombathelyi Haladás, 1/0)
Kádár Tamás (Roda JC, 7/0)
Korcsmár Zsolt (SK Brann, 14/0)
Mészáros Norbert ( DVSC-Teva, 5/0)
Szolnoki Roland (Videoton FC, 0/0)
Vanczák Vilmos (FC Sion, 67/2)
Varga József (DVSC-Teva, 18/0)

A középpályás sorban nem kapott helyet Halmosi Péter és Szakály Péter, míg a győri Pátkai Máté és Gyurcsó Ádám tovább élvezheti a kapitány bizalmát. Ami azt illeti a Huszti kontra Egervári ügyben nincsen változás , így az egyik ha nem a legjobb formában lévő magyar középpályás továbbra is távol marad a nemzeti csapattól. Gera Zoltán sajnos sérülése miatt nem lehet ott a keretben.


Középpályások
Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva, 49/10)
Elek Ákos (Diósgyőri VTK, 23/1)
Hajnal Tamás (VfB Stuttgart, 52/6)
Gyurcsó Ádám (Videoton FC, 5/1)
Koltai Tamás (Győri ETO, 11/0)
Koman Vladimir (FK Krasznodar, 25/7)
Pátkai Máté (Győri ETO, 2/0)
Pintér Ádám (Real Zaragoza, 13/0)

A támadósorban továbbra is ott van Szalai és Szabics, illetve újra meghívót kapott Rudolf Gergely. A támadószekcióban újoncként köszönhetjük Böde Dánielt a Ferencváros remek formában lévő támadóját. Nem került a válogatott keretébe Németh Krisztián.


Csatárok
Böde Dániel (Ferencváros, 0/0)
Rudolf Gergely (Diósgyőri VTK, 23/9)
Szabics Imre (Sturm Graz, 32/12)
Szalai Ádám (FSV Mainz, 14/7)

A biztonsági tartalékok közt szerepel a már fent említett két középpályás Halmosi és Szakály, illetve csatár poszton Németh. Itt is található egy játékos aki ha bekerülne újoncnak számítana, ő nem más mint a győri Varga Roland. A fiatal játékos remek őszi szezont tudhat maga mögött, némileg érthetetlen,, miért nem ő került a keretbe, a sok mindent nem mutató Szabics illetve Rudolf helyett...


Biztonsági tartalékok:
Halmosi Péter (Szombathelyi Haladás, 34/0)
Németh Krisztián (Roda JC, 11/0)
Szakály Péter (DVSC-Teva, 3/0)
Varga Roland (Győri ETO, 0/0)


Őszi Ádám



Copa Italia: idegenben kell kivívnia a Juvénak a kupadöntőt, jobb helyzetben a Lazio - videó

A Copa Italia elődöntőjében a Juve csapata fogadta a Lazio együttesét. A két csapat párharca mind a hagyományokat figyelembe véve, mind pedig az idei szereplést véve igazi rangadónak, derbinek tekinthető. A torinóiak azzal a nem titkolt szándékkal futottak ki a pályára, hogy félelmetes hazai közönségük előtt eldöntsék a párharc lényegi kérdését és a visszavágó csak formalitás legyen. Nem így sikerült...  

A találkozó meglehetősen foghíjas kezdőcsapatokat hozott, a hazaiak kezdőjéből három alapember is hiányzott. A csapat igazi vezéregyénisége Pirlo mellett Quagliarella és Chiellini sem lehetett ott a pályán, míg vendég részről Dias, Kono és Klose helye tátongott a kezdő tizenegyben.

A mérkőzést a hazaiak kezdték jobban, több veszélyes helyzetet is kialakítottak, de a félidő közepére a vendégek is magukra találtak, ezt több veszélyes lövéssel jelezték. Az első játékrész azonban nem hozott találatot.

A második játékrészben nagy Juve fölény alakult ki, ezt Matri és Vidal lövései jelezték, a Lazió hálóőre nem maradt munka nélkül. A 63. percben a nyomás góllá érett Poulsen vette be Marchetti kapuját, ezzel 1-0 volt a hazaiaknak. A találkozó és tán a párharc érdemi része is eldőlhetett volna ha Vidal két ziccere közül valamely a hálóban köt ki, illetve remek fejese ellenében Marchetti nem mutat be óriási bravúrt. 

A labdarúgásban van egy igaz mondás - a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat - és ahogyan az lenni szokott jött a válasz a 86. percben Mauri révén 1-1. Ez a találat azt jelentette, hogy a Juve hazai pályán nem tudott előnyt szerezni, így ha ott szeretnének lenni a döntőben akkor Romában kell diadalmaskodniuk, vagy 1-1-es döntetlennél gól dúsabb pontosztozkodást elérni. Az előny tehát a Lazio együttesénél.

Juventus - Lazio 1-1 (0-0)
Gólok: Poulsen (63.), ill. Mauri (86.)

Szerdán a másik ágon AS Roma - Inter derbit rendeznek. Mondani sem kell, egy esetleges Lazio-Roma döntő milyen pikantériát hordozna magával...

Őszi Ádám