2012. szeptember 3., hétfő

Ronaldo menedzsere is megszólalt...

Jorge Mendes a portugál klasszis menedzsere hivatalos közleményben reagált azt követően, hogy Ronaldo tegnap esti nyilatkozatát követően kisebb háború robbant ki. A menedzser nem köntörfalazott, elismerte, hogy gondok vannak és tud ezekről a dolgokról, de nem árult el semmit és nem is fog, hiszen az CR7 dolga, hogy mit oszt meg a sajtóval és mit sem. Kiemelte, akár mi is legyen ő kitart a játékos mellett. Ez egy sokat sejtető mondat, de több irányba mutat...  

"Nem lepett meg vele, tudom, miért mondta ezt, az már az ő dolga, hogy megosztja-e ezt a nyilvánossággal is. Aki ismer minket, az tisztában van azzal, hogy én mindig is ki fogok állni mellette." - ezt a rövid hivatalos közleményt adta Jorge Mendes

Szerző: Őszi Ádám

Hivatalos: Hulk a Zenit játékos, átigazolási bomba robbant a semmiből

A Goal.com és a transfermarkt.de arról számolt be, hogy a Zenit Szentpétervár és a Porto csapata mindenben megegyezett egymással Hulk átigazolási ügyében. A játékos már átesett az orvosi vizsgálatokon és alá is írta új öt éves 2017-ig szóló szerződését. Már a wikipédiás oldalon is Zenit játékosként tüntetik fel a 26 esztendős brazil támadót. A hírek szerint a két klub 40-50 millió euró közötti összegben egyezett meg egymással.  Ezt a hírt viszont még egyik klub sem erősítette meg hivatalos honlapján, de a transfermarkt.de nem szokott kacsázni, csupán kész tényeket közölni...  

Szerző: Őszi Ádám

Megszólalt az ügyben Cristiano Ronaldo...

A mai napon rengeteg hír kelt lábra Cristiano Ronaldo esetleges távozásával kapcsolatosan, erről előző cikkünkben olvashattatok. A sajtó úgy véli a portugál klasszis nem boldog és akár a távozása is felvetődhet. Az ügyben nagyon szűkszavúan de megszólalt CR7 - "Szomorú vagyok, ez az oka annak, hogy nem ünnepeltem. A klub tudja, miért."  

Rövid nyilatkozat, de jó pár dolgot sejtet és alá is támaszthat. Állítólag a portugál klasszis már a klubelnökkel is leült beszélgetni, már Florentino Pérez is tud a dolgokról. Kíváncsian váruk, hogy mi lesz az ügy további fejleménye...

Szerző: Őszi Ádám

Háború készülődik Madridban, Ronaldo távozásáról beszélnek...

Valami nagyon nincs rendben a Real Madrid háza táján. A portugál tréner mint azt az előző cikkünkben a videón is láthattátok nem ünnepelte meg Ronaldo gólját, sőt a portugál zseni sem örült a találatainak. A portugál tréner arculata nem az igazi az elmúlt napokban és mit mondjunk akkor CR7-ről, aki nem ünnepelte meg még a 150. találatát sem a Királyi Gárda színeiben. Ennek úgy tűnik komoly okai vannak és ezt a sajtó már fejtegeti is.  

A Punto Pelota az AS és a Le Larguero is komolyan, terjedelmesen foglalkozik ezzel a témával. Több összetevőből tevődik össze az összkép, melynek végeredménye az lett, hogy Ronaldo nem elégadatt jelenlegi helyzetével, bánatos és szeretné elhagyni a Királyi Gárdát. Nézzük milyen okokat véltek felfedezni a szakemberek, újságírók.

Többen úgy vélik, hogy az egyik tényező az-az, hogy a portugál klasszis nem nézi jó szemmel, fáj neki az, ahogyan a klubnál bánnak három nagyon jó barátjával név szerint Ricardo Kaká, Ricardo Carvalho és Fabio Coentraoval. Tudni illik, hogy CR7 ezen játékosokkal nagyon jó baráti kapcsolatot ápol, Mourinho és a klub pedig kijelentette, hogy nem számol sem Kaká sem pedig Carvalho a terveiben. Coentrao pedig állítólag nem érzi jól magát és a közönség sem fogadta el őt igazán, ami nagyon bántja. Ez egy összetevő, gondoljuk bele, ha az ember körül elfognak a barátjai, vagy látja, hogy azok miként szenvednek... Lehet nekünk is rossz kedvünk lenne.

A másik felvetés az nem más, mint hogy az bántja Ronaldot, hogy klubja és játékostársai nem neki adnák az aranylabdát, hanem Iker Cassilasnak a klub Európa Bajnok hálóőrének. Mind a klubvezetés, mind pedig több játékostárs ezt nyíltan a sajtóban is kijelentette. Többen úgy vélik Marcelo ezzel kapcsolatos interjúja volt az utolsó csepp a pohárban. Cristiano pedig úgy érzi, neki köszönhet nagyon sokat a klub és őt illetné az aranylabda, nem pedig Cassilast. Érdekes lehet kettejük kapcsolata is, úgy tűnik klikkesedés indult el csapaton belül és ez bomlaszthatja az egységet a rendet ez pedig kihatással lehet az eredményekre.

Többen pedzegetik, hogy az utolsó csepp a pohárba az volt, hogy nem ő kapta az UEFA év játékosa díjat, hanem a nagy rivális Barcelona klasszisa Iniesta. Előfordulhat, hogy ez a mostani veszteség immáron sokadszor, hiszen emlékezhetünk hányszor vesztett Messivel szemben ez pszichésen kikészítette és nem tudja megemészteni.

Kiemelték, hogy úgy érzi Ronaldo, hogy a Real Madridtól nem kaja meg azt a bánásmódot, mint Messi a Barcelona csapatától...

Cikkünket hamarosan folytatjuk...

Szerző: Őszi Ádám

Huszti a forduló legjobbja, rekordot döntött, mindenki dícséri

Huszti Szabolcs remek hetet tudhat maga mögött, hiszen hét közben bejutottak az Európa Liga csoportkörében a Hannover csapatával, hétvégén pedig ismét begyűjtöttek a  három bajnoki pontot és ebben bizony a magyar játékosnak vastag szerepe volt. A történet ott kezdődik, hogy Szabolcs nem sok játéklehetőséghez jutott a Zenit csapatánál. Nem voltak megelégedve vele, és ő sem a helyzetével, úgy tűnik kijelenthető  hogy nem igazán feküdt számára az orosz pontvadászat. A nyári átigazolási szezon alatt elhagyta orosz csapatát és korábbi sikerei színhelyére Hannoverbe tért vissza, ahol nagyon várták őt, hiszen anno közönség kedvenc volt.  

Huszti viszonylag könnyen beilleszkedett a csapatba, nem volt számára új a környezet, a keret alakult át némileg csupán. A sajtó leírta őt a legtöbb helyen, mondván egy kiégett játékosról van szó. Nos, a magyar középpályás csattanós választ adott az őt kritizálóknak. A héten Európa Liga visszavágót játszottak a Slask Wroczlaw ellen és ezen a mérkőzésen remek játék mellett két gólt is szerzett Huszi az 5-1-re megnyert mérkőzésen, mely azt jelentette bejutottak az Európa Liga csoportkörébe.

Jött a hétvégi bajnoki mérkőzés a  Wolfsburg vendégeként, ami nem tűnt könnyű mérkőzésnek a párosítást figyelembe véve. Nos, a vége 4-0-ás vendég siker lett, Huszti Szabolcs és a Hannover egyaránt gálázott. A magyar középpályás Bundesliga rekordot jelentő négy gólpasszt adott a mérkőzésen, ezt a rekordot mostantól ő birtokolja.

A Kicker, mely Németország egyik ha nem a legtekintélyesebb magazinja a lehető legjobb osztályzatot adta Szabolcsnak, ez az osztályzat az egyes. Rajta kívül csupán René Adler a Hamburg kapusa kapott ilyen osztályzatot, így Huszti bekerült a forduló válogatottjába.  Nagyon örülünk, hogy Szabolcs ismét magára talált, többen már felvetették a kérdést, egy ilyen Husztinak helye lenne a magyar válogatottban...

Szeretnénk felhívni mindenki figyelmét, hogy a Bundesliga hivatalos honlapján szerda este 18:00-ig lehet szavazni a forduló legjobb játékosára. A szavazást jelenleg Huszti Szabolcs vezeti a Bayern München csatára Thomas Müller előtt. Akinek van egy perce az lépjen be ide http://www.bundesliga.de/de/ gördítse le az egeret és a jobb oldalt a tabella alatt a következő feliratot találja (Wer war Spieler des 2. Spieltags). Ott lehet szavazni Szabolcsra! 

Szerző: Őszi Ádám

Tragédia, ismét gyászol a futballvilág: Egy svéd labdarúgó vesztette életét hirtelen szívleállás következtében

Újabb tragikus eset történt, mely ismét megrázta a futballvilágot. Életének 29. életévében elhunyt Victor Brännström. A svéd játékos, aki korábban az első osztályban is megfordult a Helsingbord csapatánál jelenleg a negyedik ligában szereplő Pieta futballistája volt.  

A tragikus eset az Umedalen elleni bajnoki mérkőzésen történt, mikor is Brännström egyszer csak leült a gyepre és eldőlt oldalra. Azonnal a segítségére sietett a csapat szertárosa és egy ápolónő, aki a helyszínen tartózkodott. Hívták a mentőket, ám a kórházba szállítás közben leállt a játékos szíve és már nem tudták újraéleszteni. Gyászol a család, a csapat és a szurkolók, mindenkit sokként ért az eset, a csapattársak fel sem tudták fogni, hogy ez velük is megtörténhetett.

A csapat alelnöke a sajtónak röviden és rendkívül szomorúan nyilatkozott -  „Felfoghatatlan. Tragikus. Ennyire borzalmas dolgot még nem éltem át”

Victor már egyszer korábban összeesett a pályán és abbahagyta az aktív labdarúgást, de miután részletes vizsgálatokon esett át és mindent rendben találtak nála az orvosok úgy döntött folytatja azt a sportot, mely számára oly kedves. 

Szerző: Őszi Ádám