2013. november 22., péntek

La Liga: Sevillai derbi és kötelező győzelem a nagyoknak - előzetes

A válogatott pihenőt követően folytatódnak Európa bajnokságai, ez alól pedig a spanyol pontvadászat (La Liga) sem kivétel. A csapatok a 14. fordulót kezdik meg péntek este, míg a zárómeccsre hétfőn a késő esti órákban kerül sor. 

A fordulót a Valladolid és az Osasuna találkozója nyitja meg, mely kiesési rangadónak minősül, lévén az utolsó előtti és a kiesőzónától két pontra tanyázó gárda csap össze. A Valladolid hazai mérlege csapnivaló, míg az Osasuna idegenben kész katasztrófa eddig.

Szombaton aztán a katalán óriás nyitja a játéknapot, a Barca a Granada együttesét fogadja a Nou Camp közönsége előtt és ha valamikor, akkor most lehet keresnivalója a vendégeknek, ugyanis a hazaiaknak lassan több a sérültjük, mint az egészséges játékosuk. Egyet azonban ne feledjünk, otthon még hibátlan a Neymar vezette alakulat. Ezt követően a nemzetközi kupaindulásért küzdő Sociedad fogadja a kiesés elől menekülő Celta Vigo együttesét. Este nyolc órakor a Real Madrid  látogat a remek formát mutató Almeria otthonába, a hazai csapat zsinórban három meccset nyert, ezzel pedig elmozdult az utolsó helyről. A sort a második helyen álló Atletico Madrid zárja, mely a hatodik pozícióban tanyázó Getafe ellen lép "ringbe".

Vasárnap a szezon meglepetéscsapata az újonc Villareal az utóbbi hetekben gyengélkedő Levante otthonába látogat, míg kiesés elől menekülő Vallecano a jobb helyezésről áhítozó Espanyol ellen szerezné meg a bajnoki pontokat. A szintén csalódást keltően szereplő Valencia az Elche otthonába látogat, míg Sevillában városi derbit rendeznek. A Sevilla és a Betis összecsapása lesz a hétvége legtüzesebbnek ígérkező spanyol meccse.

A forduló zárómeccsére hétfőn késő este kerül sor, mikor is a Bajnokok Ligája indulásért küzdő Atletic Bilbao a pocsékabbnál is pocsékabb szezont futó Málaga otthonába látogat.

Péntek:
21:00 Valladolid - Osasuna

Szombat:
16:00 Barcelona - Granada  (Sport 2)
18:00 Real Sociedad - Celta Vigo (Sport 2)
20:00 Almería - Real Madrid (Sport 2)
22:00 Atlético Madrid - Getafe

Vasárnap:
12:00 Levante - Villarreal
17:00 Rayo Vallecano - Espanyol
19:00 Elche - Valencia (Sport 1)
21:00 Sevilla - Betis (Sport 1)

Hétfő:
22:00 Málaga - Athletic Bilbao (Sport 1)

Őszi Ádám

Vezérét vesztette a Bayern a rangadó előtt, de Dortmundban sem tejfel az élet

A bajnoki cím szempontjából is nagyon fontos rangadót rendeznek hétvégén a Signal Iduna Parkban, ahol korunk két legjobb német együttese a Borussia Dortmund és a Bayern München méri össze tudását. Fontos hiányzók mindkét oldalon lesznek, a sérülések döntően befolyásolhatják a párharcot. 

A hazai együttes nagyon komoly védőgondokkal küzd, ugyanis Subotic mellett Hummels sem bevethető és Schmelzer is a sérültek listáját erősíti, ez pedig nagyon nem jó hír az elképesztő támadófutballt játszó Bayer ellen, melynek gépezete rozsdásodhat be, ha Ribéry pótlását nem tudja megoldani a csapat. Emellett pedig Schweinsteiger és Badstuber sem bevethető még.

Az aranylabdára esélyes 30 esztendős francia irányító az ukránok elleni visszavágón szenvedett bordasérülést, melynek következtében minimum egy hetet kényszerül kihagyni. A játékos a következő képen konstatálta a helyzetet - "Hát ezért nagy kár. Nagyon szerettem volna részt venni a Dortmund elleni nagy meccsen. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy a csapat sikeres lesz nélkülem is."

A találkozót szombaton 18:30-kor rendezik, ajánljuk minden futballbarát figyelmébe.

Őszi Ádám

Pellegrini oszlatta a pletykákat

Nem telik el nap az utóbbi időben Joe Hart pletyka nélkül. Az angol válogatott hálóőr ugyanis kiszorult a keretből, ez pedig pletykák és találgatások sorát szülte. A "Polgárok" chilei trénere Pellegrini megszólalt az ügyben és bár a pletykákat nem tagadta, szóba sem hozta, szavaival mégis eloszlatta azokat. Persze a szó elszáll és mint tudjuk sosem életbiztosíték... 

A City kapuját az utóbbi négy meccsen Costel Pantilimon, Hart román kollégája hozta le, ez idő alatt pedig olyan hírek láttak napvilágot, mely szerint Iker Casillas érkezhet a kapuba, majd Victor Valdes neve is felmerült, míg nem Júlió César ingyenes szerződtetése is a nemzetközi sajtó rovatait tarkította.

Hart a hírek szerint az angol szövetségi kapitánytól is ultimátumot kapott, s Chile ellen nem is játszott, azonban a németek ellen már ő védte a kaput, teljesítménye pedig régi önmagát tükrözte a kapott gól ellenére.

Manuel Pellegrini a Sky News Arabia riporterének a következőt mondta - "Azt gondolom, jelen pillanatban talán szüksége van a pihenésre Joe-nak, de nagyon bízunk benne, és még mindig nagyon fontos tagja a keretünknek. Meg vagyok róla győződve, hogy visszatér majd ahhoz a teljesítményéhez, amit az elmúlt két évben nyújtott."

Őszi Ádám

Manchester City: Korunk egyik legnagyobb védőtehetsége érkezhet

A Goal írása szerint komoly érdeklődést mutat a Manchester City együttese korunk egyik legnagyobb védőtehetsége iránt Kurt Zouma személyében. A kapcsolatfelvétel megtörtént, a télen megtörténhet a klubváltás. 

Aki jártas a francia pontvadászatban az biztosan ismeri a mindössze 19 esztendős tehetséget, aki Saint-Étienne saját nevelésű játékosa, s fiatal kora ellenére a csapat meghatározó alakja. Apró bökkenő, hogy jelenleg az elmeszelt játékosok sorát tarkítja, ugyanis Thomas Guerbert a Sochaux középpályásának lábát törte nemrégiben egy csúnya belépőt követően, melynek következtében februárig a lelátóra száműzték.

Az ifjú középhátvéd 191 centiméter magas és rendkívül jó izomzattal, testalkattal  megáldott tehetség, akinek piaci értékét a transfermarkt.de 7 millió euróra taksálja. A hírek szerint a City nem aprózná el a dolgokat és 10 millió fontot is hajlandó letenni az asztalra, hogy kivásárolja a franciát 2017-ig szóló szerződéséből.

Ami pedig a franciák védőutánpótlását illeti, bátran állíthatjuk, hogy egyik, ha nem a legjobb jelenleg a világon, hiszen olyan 21 év alatti védőik vannak, mint Raphael Varane a Real Madrid játékosa, Samuel Umtiti, a Lyon tehetsége, vagy Aymeric Laporte az Atletic Bilbao játékosa. Bátran állíthatjuk, hogy biztos talpakon áll a francia felnőtt válogatott jövője...

Őszi Ádám