2014. október 11., szombat

Kolumbia és Chile is hármat hintett, Falcao is betalált

Míg hazánkban az emberek többsége nyugovóra tért, a tengerentúlon zajlottak az események. Kolumbia és Chile is könnyed ujjgyakorlattal elintézte soros ellenfelét, míg Ecuador borsot tört USA legjobbjainak orra alá. 

Kolumbia gyakorlatilag esélyt sem adott Salvador számára, Falca már a 8. minutumban bevette Hernandez kapuját. Végig fölényben játszott a hazai együttes, mely Bacca révén a második félidő elején pillanatok alatt eldöntötte a meccset. A Sevilla csatára két perc alatt kettőt vágott.

Ahogyan az várható volt Chile könnyedén intézte eé Peru legjobbjait, igaz a találkozó alakulhatott volna másként is, ha Guerrero a 21. minutumban nem vét tizenegyest. Ezt követően Vargas és Medel is betalált, Alexis Sanchez pedig előkészítő szerepkörben tetszelgett. A 39. percben aztán Cruzado szabálytalansága révén megfogyatkozott Peru. A második játékrész elején Vargas duplázni tudott, ám több gól nem esett, az igazán nagy kiütést megúszták a vendégek.

Borsot tört USA legjobbjainak orra alá Ecuador, mely felvette a kesztyűt és az utolsó pillanatig küzdött, nem hiába. Bár Diskerud révén hamar vezetést szereztek a hazaiak, ahol a kezdőben ott volt a vb-ről lemaradó Donovan. Úgy festett, hogy sikerül behúzni ezt a rendkívül hajtós meccset, ám jött az Ecuadori gólfelelős Enner Valencia és két perccel a rendes játékidő vége előtt döntetlenre mentette a meccset. 

Kolumbia - Salvador 3-0 (1-0)
G: Falcao (8.), Bacca (49., 51.) ill. -

Chile - Peru 3-0 (2-0)
G: Vargas (28., 54.), Medel (34.) ill. -
Kiállítva: - ill. Cruzado (39.)

USA - Ecuador 1-1 (1-0)
G: Diskerud (5.) ill. E. Valencia (88.)

Arrow

Beégett Uruguay, gólgálát rendezett Costa Rica

Nem várt jó szereplést mutatott be több ázsiai együttes is, bizony-bizony jó pár világbajnoki résztvevőnek meggyűlött a baja soros ellenfelével. Így volt ezzel Uruguay, és Ausztrália is, míg Costa Rica egy igazi gólgálán vett részt.  

Luis Suarez is ott volt Uruguay kezdőcsapatában, ugyanis az eltiltás értelmében barátságos mérkőzéseken szerepet kaphat, büntetését tétmérkőzések során kell lerónia. Szaúd-Arábia nem tartozik manapság a kontinense elitjéhez, korábbi tündöklése a múlté, vagy éppen a jövője. Mostani eredménye és mutatott játéka azonban biztató. A vendégek egy öngólnak köszönhetően Fallatah szerencsétlen mozdulata révén szereztek vezetést és az utolsó pillanatokig úgy festett, hogy Uruguay ezzel nyerhet, azonban jött Hazazi és egalizált.

Omán abszolút nem mondható futballnagyhatalomnak, még kontinentális szinten sem, így sokan azt gondolták, hogy a vb-n igen jól szereplő Costa Rica könnyed győzelmet arat. Ennek ellenére csak úgy potyogtak a gólok, a korábbi jó védekezésnek nyoma sem volt. A második félidő elején negyed óra leforgása alatt négy gólt láthatott a publikum, a találkozót végül azonban egy góllal megnyerte a vendég együttes.

Ausztrália is lebőgött, a kenguruk az Egyesül Arab Emirátusokban vendégszerepeltek. A találkozó gól nélküli döntetlent hozott.

Szaúd-Arábia - Uruguay 1-1 (0-0)
G: Hazazi (90.) ill. Fallatah (47.-öngól)

Omán - Costa Rica 3-4 (1-2)
G: Saleh (27.), Al Seyabi (54.), Al Hosani (59.) ill. Saborio (5.), J. Ruiz (45+2.), Bustos (47.), Ramírez (50.)

További eredmények:
Jemen - Irak 1-1 
Egyesült Arab Emirátusok - Ausztrália 0-0
Bahrein - Üzbegisztán 0-0
Jordánia - Kuvait 0-0

Arrow