2013. november 23., szombat

Serie A: folytatódik az olasz pontvadászat - előzetes

A válogatott pihenőt követően folytatódnak Európa bajnokságai, ez alól pedig az olasz pontvadászat (Serie A) sem kivétel. A csapatok a 13. fordulót kezdik meg szombaton, míg a zárómeccsre hétfőn a késő esti órákban kerül sor majd sor.  

A forduló szombat este kezdődik meg, az újonc Hellas Verona és a liga utolsó Chievo összecsapásával. A meccs egyértelmű esélyese a hazai csapat, mely óriási meglepetésre a nemzetközi kupaszereplésért van harcban. Este aztán összecsap a Milan és a Genoa, igen érdekes meccs várható, ugyanis Allegri legénysége rég látott pocsék szereplést és formát mutat, míg a Genoa utóbbi öt meccséből négyet megnyert. Egy esetleges pontvesztés a milánói klub vezetőedzőjének fejébe is kerülhet. A Napoli a Parma ellen feledtetné szurkolóival a csúnya Juve elleni fiaskót, a vendégekre igen nehéz este vár.

Vasárnap elmarad, vagyis nem lesz meccs az ebéd mellé, ellenben három órakor öt mérkőzést rendeznek. A kiesőzóna elől menekülő Livorno a bajnoki címvédésre törő Juventust szeretné megállítani, míg a jelenleg kieső Samp a Lazio ellen javíthatná pocsék mérlegét. Az újon Sassuolo az Atalanta vérmes szurkolóinak mosolyát törölné le és venne irányt a bennmaradás felé. Kiesési derbinek számít jelenleg a Torino és a Catania összecsapása. A liga egyik legrosszabb formában lévő csapata az Udinese, melyre igen acélos feladat vár, a Fiorentina ellen kellene bizonyítani, ez azonban nem lesz egyszerű. A játéknapot a Bologna és az Inter összecsapása zárja.

A zárómeccs hétfőre marad, ekkor száll "ringbe' a listavezető AS Roma, mely a Cagliari legyőzésével tarthatja meg helyét az élet.

Szombat
18:00 Hellas Verona - Chievo (SportKlub)
20:45 AC Milan - Genoa (SportKlub)
20:45 Napoli - Parma

Vasárnap
15:00 Livorno - Juventus (SportKlub)
15:00 Sampdoria - Lazio
15:00 Sassuolo - Atalanta
15:00 Torino - Catania
15:00 Udinese - Fiorentina
20:45 Bologna - Inter (SportKlub)

Hétfő
20:45 Roma - Cagliari (SportKlub)

Őszi Ádám

Premier League: Rangadókkal folytatódik a bajnokság - előzetes

A válogatott pihenőt követően folytatódnak Európa bajnokságai, ez alól pedig az angol pontvadászat (Premier League) sem kivétel. A csapatok a 12. fordulót kezdik meg szombaton, míg a zárómeccsre hétfőn a késő esti órákban kerül sor majd sor. Rangadó, rangadó hátán, nem fognak unatkozni az angol fovi szerelmesei. 

Szombaton kora délután mindjárt egy fantasztikusnak ígérkező városi derbivel kezdődik meg a forduló, az Everton hazai környezetben fogadja a Liverpool csapatát. A tüzes hangulat szinte garantált, remélhetőleg egy jó és hajtós meccs kerekedik majd. A folytatásban aztán pályán lesz az Arsenal, mely szintén derbit játszik, igaz a szezon előtt lehet kikerekedett volna annak a szeme, aki meghallja ezt a Southampton ellenében. A szezon meglepetéscsapata a harmadik helyen áll, egy esetleges győzelemmel pedig beérné a listavezető Ágyúsokat. A jobb szezonról álmodozó Swansea a pocsék formát mutató Fulham vendége lesz, míg a liga utolsó Crystal Palace a Hull City ellen kezdené meg a zárkózást. Az óriásölő Newcastle újabb áldozata a Norwich lenne, ám a Szarkáknak a kis csapatok ellen nem nagyon megy, ők a nagyvadakat szeretik. Ébredezik téli álmából a Sunderland, az ellenfél ezúttal a szintén a kiesés elkerüléséért harcoló Stoke lesz, erre mondják, hogy hat pontos kiesési meccs. A játéknapot egy londoni derbi zárja, a West Ham vendége lesz José Mourinho és a Chelsea.

Vasárnap a manchesteri csapatok kerülnek előtérbe, a City a Tottenham ellen javíthat mérlegén, míg a United az újonc Cardiff otthonába látogat. A forduló zárómeccse hétfő estére marad, ekkor a West Brom és az Aston Villa méri össze tudását.

Szombat
13:45 Everton - Liverpool (DigiSport 1)
16:00 Arsenal - Southampton (DigiSport 1)
16:00 Fulham - Swansea
16:00 Hull City - Crystal Palace
16:00 Newcastle United - Norwich City
16:00 Stoke City - Sunderland 
18:30 West Ham United - Chelsea (DigiSport 2)

Vasárnap
14:30 Manchester City - Tottenham (DigiSport 1)
17:00 Cardiff City - Manchester United (DigiSport 1)

Hétfő
21:00 West Bromwich - Aston Villa (DigiSport 1)

Őszi Ádám