2013. június 25., kedd

Juventus: A Manchester City gólzsákjáról megegyeztek a felek - sajtóhír

Több egybemutató forrás is arról számol be (Sky Sport Italia, Gazzetta dello Sport, Tuttosport), hogy a Juventus és a Manchester City dűlőre jutott csatárügyben és megszületett a megállapodás, ezzel pedig hosszú ideje húzódó csatármizéria zárulhat le a Zebráknál. 

Tudni illik, Torinóban folyamatos téma egy sztárcsatár igazolása, ami legutóbb télen meghiúsult, gondolhatunk itt például Llorente vagy higuain ügyére. A kölcsönbe érkező Bendtner pedig nem tudott maradandót alkotni. 

Egy biztos, az érkezőre nagy nyomás hárul majd, hiszen "gólözönt" várnak tőle. Carlos Tevez a hírek szerint 9 millió euró ellenében hagyja el Manchestert és teljesítményének függvényében még 3 millió eurót zsebelhet be Pellegrini együttese. Ez összesen 12 millió eurót jelent, ami jócskán elmarad az argentin csatár piaci értékétől, mely 27 millió euróra rúg. Az alacsonynak mondható vételár a támadó szerződése miatt lehet, mely  még egy szezonra szólt a City csapatához, így ha pénz akartak belőle csinálni lépni kellett.

Ami a fizetést illeti 5,5 millió eurós éves fizetésről szól a fáma, ami heti közel 100 ezer uerót jelent. Ez persze nem hivatalos, csupán sajtóhír, de túl sokan állítják ezt. Az ügyben egyik klub sem szólalt meg.

Tevez az idei szezonban 34 meccsen 11 gólt és 13 gólpasszt jegyzett, így igen nagy szerepet vállalt csapata szereplésében.

Őszi Ádám

A török futball fekete napja! - kizárták a nemzetközi porondról a Fenert és a Besiktast

A mai ülésén döntést hozott az Európai Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága három klub ügyében egyaránt és egyik sem úszta meg felhőtlen boldogsággal az eredményhirdetést. Törökországban a klubfutball fekete napjaként könyvelhetik el 2013. június 25-ét, míg Romániában kissé felszabadultak, de az öröm nem felhőtlen. 

A határozat szerint a Besiktas együttesét eltiltották az Európa-liga 2013–14-es szezonjában való indulástól, mert a klub és két tisztségviselője fogadási csalásba keveredett a 2011-es Török Kupa-döntőben. Ám ezzel mondhatni jól megúszták az esetet a Fener sokkal rosszabbul járt.

A Fenerbahce csakugyan fogadási csalással kapcsolatos ügyletbe keveredett és úgy tűnik nem éppen találták a klubot ártatlannak, hiszen a kiszabott büntetés igen erős. A török sztárklub nem indulhat a következő három UEFA-sorozatba, így az idei Bajnokok-Ligájában sem. Viszont a harmadik esztendőre vonatkozó büntetést öt év erejéig felfüggesztették. Elgondolkodtató az eset, vajon mi lesz a klubbal, hogyan tartja meg játékosait, akik mint a nemzetközi porondra várnak. Elképzelhető, hogy nemsokára elindul a játékosáradat a Galatasaray pedig komoly rivális nélkül marad. Na de ez a jövő zenéje.

A harmadik klub a Steaua Bucaresti, mely szintén egy esztendőre szóló eltiltást kapott, ám ezt a következő öt évre felfüggesztették, így a csapat indulhat a Bajnokok Ligája 2013-2014-es kiírásában. 

Az ítélet nem jogerős, hiszen ahogyan arra számítani lehetett mindhárom klub fellebbezett. 

Őszi Ádám

Íme a világ jelenlegi 25 legértékesebb hálóőre! - Összesen 392 millió eurót érnek

Összegyűjtöttük a világ jelenlegi 25 legdrágább hálóőrének nevét, melyet listára vetettünk. Kihangsúlyozzuk, hogy nem a legjobb, hanem a legértékesebb kapuvédők találhatóak a listán, így például hiába keresitek Buffont a listán, aki kora miatt már csupán 7,5 millió eurót ér így 35 esztendősen. 

A 25 hálóőr piaci értéke összesen 392 millió eurót ér, íme a lista:

1. Iker Casillas  (Real Madrid) 30 millió
2. Manuel Neuer (Bayern München) 30 millió
3. Petr Cech (Chelsea) 25 millió
4. Joe Hart (Manchester City) 24 millió
5. Samir Handanovic (Inter) 24 millió
6. Rui Patríció (Sporting) 20 millió
7. Igor Akinfeev (CSZKA Moszkva) 20 millió
8. Salvatore Sirigus (PSG) 18 millió
9. Thibaut Courtius (Atletico Madrid) 18 millió
10. David de Gea (Manchester United) 17 millió
11. Steven Mandanda (Marseille) 17 millió
12. Fernando Musleira (Galatasaray) 16 millió
13. Wojciech Szczesny (Arsenal) 15 millió
14. Hugo Lloris (Tottenham) 15 millió
15. Federico Marchetti (Lazio) 13 millió
16. Marc-André ter Stegen (Mönchengladbach) 10 millió
17. Pepe Reina (Liverpool) 10 millió
18. Victor Valdes (Barcelona) 10 millió
19. Bernd Leno (Bayer Leverkusen) 9 millió
20. Stéphane Ruffier (Saint-Etienne) 9 millió
21. René Adler (Hamburg) 9 millió
22. Tim Krul (Newcastle) 8,5 millió
23. Michel Vorm (Swansea) 8,5 millió
24. Yen Sommer (Basel) 8 millió
25. Andriy Pyatov (Shakhtar Donetsk) 8 millió

Őszi Ádám

Konföderációs Kupa: A csoportkör számokban! - megdöbbentő statisztikák

Most, hogy véget ért a Konföderációs Kupa csoportköre és már az elődöntők küszöbén állunk összegyűjtöttük a torna eddigi statisztikáit és bizony jó pár meglepő dolog született. Gondolta volna, hogy a legtöbbet szabálytalankodó csapat Brazília volt? Valószínűleg nem, és ez csak egy a sok érdekesség közül. 

Íme a csoportok végeredménye, melyből rögtön kiderül, melyik az a négy együttes, mely továbbra is harcban áll a címért. Ebben talán nincs is akkora érdekesség, sőt mondhatjuk, hogy minden a papírforma szerint alakult.

Az 'A' csoport végeredménye.
1. Brazília 3 3 0 0 8-2 9 pont
2. Olaszország 3 2 0 1 8-7 6 pont
3. Mexikó 3 1 0 2 2-7 3 pont
4. Japán 3 0 0 3 4-9 0 pont

A ‘B’ csoport végeredménye:
1. Spanyolország 3 3 0 0 15-1 9 pont
2. Uruguay 3 2 0 1 11-3 6 pont
3. Nigéria 3 1 0 2 7-6 3 pont
4. Tahiti 3 0 0 3 1-24 0 pont

A Góllövőlistára rátekintve láthatjuk, hogy azon csapatok játékosai kerültek előnybe, melyek Tahiti ellen mérkőzhettek meg. Kivétel ez alól Neymar és Hernandez, ám utóbbi már biztosan nem növeli góljainak számát ezen a tornán. A csúcstartó a Konföderációs Kupák történetében Romario, aki 7 találattal lett anno gólkirály. Ezen rekord beállítására, vagy megdöntésére Torresnek van a legnagyobb esélye, bár nem éppen kezdő csatárnak számít Del Bosgue legénységében, ahogy a 4 gólos Abel Hernandez is Tahiti ellen szerezte összes találatát és a Forlan, Suarez, Cavani trió mögé szorul.

Ami a torna góltermését illeti 12 találkozón 61 találat született, ami elképesztő szám, de tudjuk, hogy ha Tahiti nincsen, akkor ez jóval alacsonyabb lenne most. Minden esetre ez meccsenkénti 5,08-as gólátlagot jelent. Viszont eljátszottunk a gondolattal, mi van ha a Tahiti ellen játszott három meccset és az ő egyelte szerzett góljukat semmisnek vesszük. Nos, Akkor 9 mérkőzésen 37 találat született, ami meccsenkénti 4,1-es gólátlagot jelent, ami így is igen szépnek mondható, tehát a közönség nem unatkozott, viszont a védelmek nem valami jól szuperáltak. Olaszország három meccsen kapott 7 gólja egyenesen katasztrofálisnak mondható, igaz maga Buffon mondta, hogy 1978-ban látott utoljára ilyen támadó felfogású olasz válogatottat.

A Góllövőlista állása:
5 gólos: Fernando Torres
4 gólos: Abel Hernández
3 gólos: Nnamdi Oduamadi, Neymar, Javier Hernandez, David Villa, Luis Suarez
2 gólos: Fred, Jô, Okazaki Sindzsi, Mario Balotelli, David Silva, Jordi Alba
1 gólos: Dante, Paulinho, Honda Keiszuke, Kagava Sindzsi, Uwa Elderson Echiéjilé, John Obi Mikel, Giorgio Chiellini, Daniele De Rossi,  Emanuele Giaccherini,  Sebastian Giovinco, Andrea Pirlo, Juan Mata, Pedro, Roberto Soldado, Jonathan Tehau,  Diego Forlán,  Diego Lugano,  Diego Pérez, Nicolás Lodeiro
Öngólok: Jonathan Tehau (Nigéria ellen), Ucsida Acuto (Olaszország ellen),  Nicolas Vallar (Nigéria ellen)

Ami a játékvezetést illeti egy-egy kivételtől eltekintve nem történetek óriási bakik, gondolunk itt esetleg az üzbég bíróra, akinek tekintélye a pályára lépés pillanatában elveszett és a csapatok 'pásztor" nélkül játszották a meccset. Összességében 12 mérkőzésen 34 alakommal villant a sárga és mindössze 2 ízben kellett játékost leparancsolni a pályáról. Ez összességében meccsenkénti 3,0-as lapátlagot jelent, ami igen alacsonynak mondható, egy meccsen sem szabadultak el az indulatok, vagy röpködtek a lapok a végtelenségig. A statisztikán kissé csúnyán fest a két piros ami az utolsó pillanatban született Uruguay és Tahiti összecsapásán, mikor is mindkét oldalról hamarabb ment zuhanyozni egy-egy játékos. A legkevesebb lapot Tahiti, Nigéria és a spanyol együttes gyűjtötte be, ám az óceániai legénység piroslapja az többet nyom a latba, mint egy sárga.

Sárga és piroslapok:
Uruguay 5 1
Olaszország 6 0
Mexikó 6 0
Brazília 5 0
Japán 4 0
Tahiti 2 1
Spanyolország 3 0
Nigéria 3 0

Természetesen megvizsgáltuk a kapuralövési kísérleteket és a kaput eltaláló lövések számát is, mely igen érdekes adatokat hozott. Gondolták volna, hogy Mexikó csupán 19 alkalommal próbálkozott és ez kevesebb mint Tahiti próbálkozásainak száma? Nos, ez így történt, sőt, az óceániai amatőr csapat kaput is többször talált, mint a Hernandez vezette mexikói gárda. A legtöbb kapuralövés a spanyol csapat nevéhez fűződik, míg magasan ők is találtak el legtöbbször annak felületét.

Kapuralövések száma: (kaput eltaláló lövések)
Spanyolország 66 (45)
Nigéria 43 (20)
Brazília 40 (27)
Uruguay 34 (25)
Olaszország 36 (18)
Japán 35 (23)
Tahiti 20 (11)
Mexikó 19 (9)

A legnagyobb meglepetés talán a szabálytalanságok számában keresendő, hhiszen magunk is meglepődve néztük a statisztikákat az összeszámlálás után, mikor is szembesültünk vele, hogy a legtöbb faultot elkövető együttes a házigazda brazil csapat volt és több mint háromszor annyit szabálytalankodtak, mint Tahiti együttese, akik karöltve a spanyol csapattal mindössze 20 alkalommal szabálytalankodtak.

Szabálytalanságok:
Brazília 67
Uruguay 52
Olaszország 51
Mexikó 48
Japán 44
Nigéria 39
Spanyolország 20
Tahiti 20

A labdát nem nagy meglepetésre a spanyolok birtokolták a legtöbbet, na de mostantól már az egyenes kieséses szakasz jön, itt pedig egyetlen 90 perc dönt, mit sem érnek a fölényes statisztikák, ha kikap az ember. Az igazi harc csak most kezdődik...

Őszi Ádám