2014. március 19., szerda

ManCity: 35 millió eurót adhatnak egy védőért

A Goal.com információi szerint beleköphet a Manchester United és a Chelsea levesébe a Manchester City, mely gigaajánlattal állhat elő Luke Shaw leigazolásának ügyében. 

A mindössze 18 esztendős bal oldali védő alapembere a Southampton csapatának, akit Anglia egyik legnagyobb tehetségeként tartják számon. Annak az esélye, hogy a következő szezont is a "Szenteknél" kezdi meg Shaw a szakértők szerint lassan egyenlő a nullával, ám abban is biztosak, hogy nevelőegyüttesének kasszája jelentős összeggel dog gyarapodni a váltás bekövetkeztével.

Shaw az idei szezonban 30 alkalommal öltötte magára a Southamton mezét, helye a kezdőcsapatban megkérdőjelezhetetlen. Szerződése igen csak hosszútávú, 2018-ig érvényes jelenlegi klubjánál, míg piaci árát a transfermarkt.de 13 millió euróra taksálja.

A forrás megemlíti, hogy a City akár egy 35 millió eurós ajánlatot is bedobhat, ez pedig több mint meggyőző lehet. Egyet persze ne feledjünk, ha Abramovic nagyon akar valamit, akkor szintén képes sok pénzt kiadni, míg a Manchester United jelentős összeget mozgósíthat a csapat megerősítésére. Gigászi harc várható... 

Őszi Ádám

Bayern: Hosszabbított a holland zseni

Egyességre  jutott a Bayern München labdarúgócsapata és a klub holland kiválósága Arjen Robben, írja a klub hivatalos honlapja. A hírt délután fél kettőkor hozták nyilvánosságra, a jelenleg is hatájos kontraktust két esztendővel toldották meg. 

A 30 esztendős holland zseni 2009-ben a Real Madrid együttesétől érkezett a bajor fővárosba, ahol igazán megtalálta számításait. Eddigi müncheni karrierje során 152 tétmérkőzésen öltötte magára a rekordbajnok mezét és ez idő alatt 86 gólt szerzett. Kontraktusa a klubbal jövő nyarán lejárt volna, így ideje volt a tárgyalóasztalhoz ülni. Az új megállapodás 2017. június 30-ig szól.

„Nagyon örülök, hogy aláírhattam ezt a szerződést, és tovább vadászhatom a trófeákat. Öt éve itt futballozok, és most még hozzájön ehhez három. Otthon érezzük magunkat Münchenben a családommal, én pedig személy szerint remekül érzem magam a csapatnál. Még sok trófeát szeretnék nyerni az FC Bayernnel” - olvasható Robben nyilatkozata a Bayern München hivatalos honlapján

 A hosszabbítást követően Karl-Heinz Rummenigge is megszólalt a klub részéről - "Mi is nagyon boldogok vagyunk, hogy aláírt 2017-ig, mivel nagyszerű futballista, és azt, hogy mennyire fontos a csapatnak, nem kizárólag a Wembleyben, a BL-döntőben mutatta meg."

Őszi Ádám

Maldini kifakadt: "Beleőrülök! Dühös vagyok..."

Aki ismeri Paolo Maldini pályafutását, az tudja, hogy élete az AC Milan labdarúgócsapata, a klub, ahol 1978-tól, egészen 2009-ig rúgta a bőrt, s hét bajnoki cím mellett öt BL/BEK-győzelemnek volt részese. Egy igazi élő legendáról beszélünk, aki fájdalommal nézi a klub szenvedését. Nem bírta tovább, most kifakadt...  

"Beleőrülök! Látom, hogyan döntik romba azt, ami korábban felépült. Dühös vagyok, de nem az eredmények miatt. Tudom, milyen kemény munka van a korábbi sikerek mögött, rossz nézni, ahogy ez most a kukába megy. A vezetőség a mának él, a jövővel nem törődik.”  - kezdte mondandóját Maldini, aki áttért annak okára, hogy miért lehet ez így - "Hagyták elmenni a győztes mentalitású játékosokat, ebből ered minden. A legjobb példa Andrea Pirlóé. Ha egy edző azt mondja, nincs rá többé szükségünk, valakinek a klubnál az asztalra kellett volna csapnia, és mindenáron megtartani őt…"

Sokakban felvetődik a kérdés, hogy egy ilyen legendás futballista, mint Maldini miért nem tölt be valamilyen posztot a klubnál, miért nem tér vissza a csapathoz, melyet ennyire szeret! Erre is válsz kaptunk - "Volt két megbeszélésem Barbarával (Berlusconi lánya a klub egyik veztője). Úgy nézett ki, hogy én leszek a sportigazgató, de aztán nem hallottam senkitől semmit. Készen álltam a feladatra. A Milannak sok alkalmazottja van, de hiányzik valaki. Galliani egy nagyszerű vezető, de nem érti meg a játékosokat. Mindent maga csinál, és ez nem lehetséges."

Végezetül pedig kitértek az újonnan kinevezett vezetőedző, Maldini egykori csapattársának  Clarence Seedorfnak a kinevezésére - Clarence Seedorf nagyszerű személyiség, de edzőként tapasztalatlan, még nem ért el semmit. Kár lenne őt hibáztatni, amikor még a célok sem tiszták"

Őszi Ádám

Torres Madrid helyett Milánóban költözhet!

Tegnap arról számoltunk be, hogy Fernandó Torres nagy valószínűséggel a nyáron elhagyja a Chelsea csapatát és székhelyét Madridba tehet vissza. Nos, a helyzet azóta nagyot változott, a Daily Mail "kémeinek" beszámolója szerint az Inter elnöke tegnap Londonba látogatott.  

A forrás beszámolója szerint Piero Ausilio, a milánói klub sportigazgatója azért érkezett Anglia fővárosába, hogy személyes tárgyalásokba elegyedjen Fernando Torres nyári átigazolása ügyében. 

A 29 esztendős támadó idén 30 meccsen mindössze 9-szer talált az ellenfelek kapujába, a klub trénere Jose Mourinho pedig nem ragaszkodik játékosához, aki így a távozók listájára kerülhet, természetesen megfelelő anyagi vonzat ellenében. A kérdés jelenleg tehát három rétű, Chelsea, Atletico vagy Inter!?

Őszi Ádám

Barcelónából erősítené meg középpályáját a Schalke

A kisebbik barcelonai csapat, az Espanyol játékosára fáj a Schalke 04 vezetőinek foga, állítja a Sport, mely szerint a gelsenkircheni klub egy 5-6 millió eurós ajánlattal állhat elő a nyár folyamán. 

A szóban forgó játékos David López, a Blanquiazules 24 esztendős védekező középpályása, a klub saját nevelésű játékosa, akinek piaci árát a transfermarkt.de 1,8 millió euróra taksálja. López az idei szezonban 27 alkalommal lépett pályára, teljesítménye pedig meggyőzte a német klub szakembereit. 

A hírt egyenlőre óvatosan kezelik, nem adnak túl nagy százalékot a transzfer létrejöttének.

Őszi Ádám 

Hosszabbított csiszolatlan gyémántjával a PSG

Egy esztendővel meghosszabbította 2016 nyaráig szóló szerződését a Paris Saint-Germain saját nevelés francia utánpótlás válogatott támadója Hervin Ongenda, áll a klub hivatalos közleményében.  

A mindössze 18 esztendős Ongenda tavaly már bemutatkozott a felnőtt csapatban, a szakemberek pedig nagyon komoly jövőt jósolnak neki. Jelenleg a párizsiak olyan csatárokkal büszkélkedhetnek, mint Ibrahimovic, Cavani vagy Lavezzi, nem mindennapi dolog, ilyen labdarúgók mellett edzeni, s tőlük ellesni a sportág fortélyait. Ongenda számára ez a hosszabbítás egy jelzés, mely szerint számítanak rá a jövőben.

A csiszolatlan gyémánt új kontraktusa 2017 nyaráig szól, piaci árát pedig jelenleg 1,5 millió euróban állapították meg.

Őszi Ádám

Száz millió forintot utal a kormány egy romániai akadémiának! - sajnos ez nem vicc...

... ez a kőkemény magyar valóság! Sokan háborognak a stadionberuházásokon, azon, hogy a kormány milliárdokat költ labdarúgásunk fejlesztésére, legalábbis létesítményi téren. Felcsúton heteken belül felépül egy "Szentély", ott, ahol kevesebb, mint kétezer ember lakik. Hol van a realitás? Ha pedig ez nem lenne elég, a legújabb hír kiütéssel ér fel, országhatáron kívülre kerül 100 millió forint egy romániai akadémia támogatásának céljából! 

"Százmillió forintot csoportosít át a kormány a költségvetési tartalékból a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia működésének támogatására. Az erről szóló kormányhatározat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg. Az átcsoportosítás azonnali hatályú, írja az MTI.

Annyira már tényleg csak mi lehetünk hülyék, hogy romániai labdarúgókat támogassunk, akiknek nyilván van annyi esze, hogy felnőve se a magyar, hanem a sokkal erősebb román válogatottat válasszák, amennyiben egyáltalán eljutnak arra a szintre. Aztán a román válogatottat megint összesorsolják a magyarral, és hülyére vernek minket azok a játékosok, akinek egy részét esetleg a mi pénzünkből képezték." - közölte le cikkét a 444.hu online hírportál.

Tegye mindenki a szívére a kezét, ki magyar, s adjon magának egy őszinte választ, mit gondol erről az egészről!? Az ember önmagával szemben legyen őszinte, ha nem az akkor ott már gond van...

Őszi Ádám