2013. augusztus 28., szerda

Parmába igazolt a Kaposvár légiósa!

Lazarosz Fotiasz elhagyja Kaposvárt, a görög légiósra ugyanis a Serie A-ban szereplő Parma figyelt fel és nem sokáig tétlenkedett. 

Érdekesség, hogy a 2012-2013-es szezon tavaszán érkező 24 esztendős középső védő csupán egy percet szerepelt az első csapatnál, tavaly a Fradi ellen a 89. percben küldte pályára őt Prukner László vezetőedző. Ellenben az NB II-ben igen jelentős szerepet töltött be a somogyiak második csapatánál, ahol 13 meccsen játszott mindannyiszor kezdőként.

A hírt az nso.hu hozta le, a somogyi együttes honlapján még nem írtak a transzferről, illetve annak esetleges részleteiről.

Érkezők: Albert Ádám (Egri FC), Stjepan Babic (horvát, legutóbb NK Rudes – Horvátország), Andrei Coroian (román, FC Bihor – Románia), Luka Dominic (horvát, szabadon igazolható), Iulian Petrache (román, FC Bihor – Románia), Adrian Markus (román, FC Bihor – Románia), Marko Ranilovic (szlovén, Ferencváros), Zámbó Bence (Győri ETO, kölcsön után végleg)

Távozók: Hegedűs Dávid (Mezőkövesd), Lubos Hajdúch (szlovák, Puskás Akadémia FC), Nikola Safaric (horvát, Zavrc – Szlovénia), Pedro Petrazzi (brazil, Levadiakosz – Görögország), Lazarosz Fotiasz (görög, Parma – olasz)

Őszi Ádám

Gyász és vérző Fradi szív: elhunyt a legidősebb magyar válogatott labdarúgó

A Ferencváros labdarúgócsapata hivatalos honlapján tudatta a szomorú hírt, mely szerint elhunyt a klub egykori kiválósága, legendája Gyetvai László. 

Az egykoron kiváló balszélső 1918. december 11-én látta meg a napvilágot Zólyom városában. Az élete lett a Ferencváros és klubhűsége mindvégig kitartott, szíve csak szeretett csapatáért élt. Mindössze 15 esztendősen került a klubhoz és négy esztendővel később már a felnőtt csapatban rúgta a bőrt. Tizenegy esztendőn keresztül szolgálta az FTC együttesét, melynek mezét 230 alkalommal öltötte magára, az ellenfelek kapusai pedig 83 alkalommal szedték ki  lövéseit a hálóból. Összesen 3 magyar bajnoki címet és ugyanennyi kupagyőzelmet ért el a csapattal.  Emellett Gyetvai tagja volt a Közép-Európai  Kupát nyerő csapatnak.

Esztendők óta a legidősebb labdarúgó volt hazánkban, aki valaha  magára ölthette a címeres mezt. Mindezt 17 alkalommal tehette meg és 3 ízben eredményes is tudott lenni. 1974-ben megkapta az FTC örökös bajnoka elismerést.

Gyetvai Lászlót 94 esztendős korában szólította magához az úr. Nyugodjék békében!

A FociClub.hu vezetősége és olvasói nevében ezúton nyílvánítjuk részvétünket!

Őszi Ádám

Angol Ligakupa: Ficánkoló kicsik, továbbjutó nagyok - eredmények egy helyen

Kedd este Angliában az Arsenal Bajnokok Ligája párharca mellett sok helyen máshova szegeződött a figyelem, ugyanis dübörög a Ligakupa, mely a második fordulónál tart. Több alacsonyabb osztályú klub ficánkolt, azonban így vagy úgy egy kivételével minden elsőosztályú klubnak sikerült kivívnia a továbbjutás jogát. Nem úgy Bogdán Ádám második ligás csapatának a Boltonnak, mely elbukott. 

Igazi gólzáport aposztrofálhatunk ha rátekintünk az eredményekre és bizony a kiscsapatok is kitettek magukért, több ízben túlóráztatták, vagy éppen egészen a büntetőkig hajtották magasabban rangsorolt ellenfelüket.

A Sunderland kis híján hazai pályán bukott el, ugyanis harmadik ligás ellenfele a Milton 0-2-re is vezetett ás bizony a 87. percig kellett várni az egyenlítésre. Ezt követően azonban beindult a gépezet, elfáradt a Milton és a 89., illetve a 96. percben is beszedtek egy találatot, így ránézésre könnyed Sunderland győzelem született, de közel sem így történt.

Az egyetlen elsőosztályú kieső az újonc Crystal Palace volt, mely a Champoinship tavalyi búcsúzójától, az immáron harmadik ligás Bristol City-től kapott ki. Simán hozta meccsét a Southamton és a WBA, a Norwich pedig egy kilenc gólos meccsen 6-3-al diadalmaskodott. A West Ham szerény egy gólos győzelemmel lépett a következő körbe

Túlórára kényszerült azonban a Fulham, Liverpool, Hull City elsőosztályú trió, azonban mindhárom együttes sikerrel vívta meg a ráadást. A pool kettőt hintett a hosszabbításban, míg a Hull egyet, a Fulham pedig büntetőkkel vívta ki a 3. forduló jogát.

Bogdán Ádám csapata a Championshipben szenvedő Bolton a Ligakupában sem menetel tovább, ugyanis a harmadik ligás Tranmere Rovers büntetőkkel nyert.

Igazán érdekes meccset hozott a Yeovil Town - Birmingham City összecsapás, ahol a hazaiak jogtalanul, pimaszul mentették hosszabbításra a meccset. Ezt hagyták törleszteni a ráadásban, alias engedtek egy gólt a Birmingham-nek, így büntetők következtek a végén és kiesés a Town javára. Vitatott a dolog, sportszerűség-e vagy sem, mindenki keressen rá akit érdekel és döntse el maga.

Angol Ligakupa; 2. forduló:

Carlisle United - Leicester City 2–5
Doncaster Rovers - Leeds United 1–3
Sunderland - Milton Keynes Dons 4–2
Bristol City - Crystal Palace 2–1
Barnsley - Southampton 1–5
Burton Albion - Fulham 2–2 – 11-esekkel 6–7
Burnley - Preston North End 2–0
Liverpool - Notts County 4–2 – h. u.
Norwich City - Bury 6–3
Leyton Orient - Hull City 0–1 – h. u.
West Ham United - Cheltenham Town 2–1
Yeovil Town - Birmingham City 3–3 – 11-esekkel 2–3
Derby County - Brentford 5–0
Queens Park Rangers - Swindon Town 0–2
Tranmere Rovers - Bolton Wanderers 1–1 – 11-esekkel 4–2
Peterborough United - Reading 6–0
Huddersfield Town - Charlton Athletic 3–2
West Bromwich Albion - Newport County 3–0

Ma játsszák:
Accrington - Cardiff 20:45
Aston Villa - Rotherham 20:45
Everton - Stevenage 20:45
Morecambe - Newcastle 20:45
Nottingham - Milwall 20:45
Stoke - Walsall 20:45
Watford - Bournemouth 20:45

Őszi Ádám