2013. december 4., szerda

Fantasztikusan játszó Hazard, hét gólos meccsen Chelsea siker

Nem unatkoztak azok a szurkolók, akik kilátogattak a Sunderland és a Chelsea szerda esti bajnoki meccsére. A találkozó őrült izgalmakat és négy gólt hozott, míg Walesben a "Szarkákat" lopta meg csúnyán a hazai egylet. 

A góleső a 14. percben nyílott meg, mikor is egy sorfalról lepattanó labdát Colback tálalta Altidore elé, aki háttal a kapunak megszelídítette a játékszert, majd védőjéről lefordulva a kapuba vágta azt. Nem tartott sokáig az ünnep a lelátóm, ugyanis három perccel később Hazard beadását az üresen érkező Lampard bólintotta a kapuba közelről. A 36. percben aztán Hazard lódult meg a bal szélen és vezette végig a labdát a büntetőterület előteréig, ahol lövésre vállalkozott, a labda pedig a bal alsó sarokban kötött ki. A fordulást követően O'Shea talált a kapuba egy szögletet követően, mikor is senki sem tudott felszabadítani, ezzel pedig újra döntetlen állt az eredményjelzőn. Az 56. percben aztán Torres kihagyta a kihagyhatatlant, Hazard csinálta meg a helyzetet, majd a spanyol az elé kerülő labdát tíz méterről csúnyán fölé vágta. Hat perccel később már nem úszták meg a hazaiak, egy remek támadás, illetve labdaváltás után Hazard talált a kapuba. A belga játékos eszméletlenül játszott, élt a pályán, a labda pedig azt csinálta amit ő akart. Hat perccel a lefújás vége előtt megnyugodhattak a londoni hívek, mikor is Bardsley talált a saját kapujába. Hibáját javította két perccel később a skót védő, aki Cech kapuját is bevette, ám a szurkolók nem bánták volna, ha csak az egyiket teszi meg. Végeredményben nyert a Chelsea egy őrült meccsen, melynek köszönhetően továbbra is második, míg a Sunderland őrzi a pokol kapuját a tabella végén.

Sunderland - Chelsea 3-4 (1-2)
G: Altidore (14.), O'Shea (50.), Bardsley (86.) ill. Lampard (17.), Hazard (36., 62.), Bardsley (84.-öngól)

Eközben a Swansea otthonában botlott a Newcastle, mely négy győzelmet követően nem tudta ötödjére is begyűjteni a három pontot, sőt súlyos vereségbe futott bele, s ezzel nem tudott csatlakozni az élmezőnyhöz. A találkozón döntőnek bizonyult Debuchy öngólja a 66. percben. A pontjaiktól megfosztott "Szarkák" a hetedikek, míg a Swansea a tizenegyedik pozícióba jött fel.

Swansea - Newcastle 3-0 (1-0)
G: Dyer (45+1.), Debuchy (66.-öngól), Shelvey (81.)

Őszi Ádám

Moniz menesztésével sem lett jobb a Fradi, vereség és kupabúcsú Újpesten!

Remek hangulat, bár némileg üres lelátók fogadták az Újpest és a Ferencváros csapatát a Szusza Ferenc Stadionban a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján. A mérkőzés kiegyenlített küzdelmet hozott, melyet egy Vasziljevics gól döntött el a hajrára fordulva.  

Hamar, már a 3. percben vezetést szerezhetett volna a Fradi, ám a szurkolók kedvence Böde a kapufát találta telibe, így nem született meg a párharc első gólja. Az első komolyabbnak aposztrofálható hazai helyzetre tíz percet kellett várni, ekkor Suljic lövésénél Jova Leventénél akadt dolga. Szegény embert még az ágy is húzza, szokás mondani, így is lett, Somalia szenvedett sérülést és fél óra elteltével kényszerű cserét hajtottak véghez a vendégek, mely jócskán átalakította a csapatot. Mindkét kapu előtt akadtak kisebb helyzetek, gól azonban nem született, ellenben egy kis kakaskodás. Az utolsó percre kanyarodva Bödét buktatták a büntetőterületen belül, melyet követően Kabát és Jovanovic vette fel a kesztyűt. A büntető elmaradt,Kassai csupán szögletet ítélt. A felek igen paprikás hangulat közepette vonultak az öltözőkbe.

A folytatásban aztán igen csak lagymatag lett a hangulat, egyik csapat sem szeretett volna fölösleges kockázatot vállalni, így állóháborúnak lehettünk szemtanúi. Hosszú időn keresztül csak Ionescu bombáját jegyezhettük fel, ám Balajcza a helyén volt és bravúrral védett. A 71. percben aztán egy gyengére sikeredett Böde próbálkozás került be a statisztikákba, míg a túloldalon egy gól, az ellentámadásból Vasziljecsics talált Jova kapujába, a fejes védhetetlennek bizonyult Ahogyan arra számítani lehetett a Fradi feltett mindent egy lapra és megpróbált egyenlíteni, ám ez nem sikerült, így az Újpest jutott a legjobb nyolc közé, a Fradi pedig még mélyebb gödörbe csúszott. Se kupaszereplés, se Moniz! Újpest örömöltönybe öltözött...

Újpest - Ferencváros 1-0 (0-0)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 5850 néző, vezette: Kassai Viktor
G: Vasziljevics (71.)
Továbbjutott: az Újpest 1-0-ás összesítéssel

Íme a negyeddöntő mezőnye:
MTK, Debrecen, Nyíregyháza, Pápa, Pécs, Győr, Diósgyőr, Újpest.

Őszi Ádám

Magyar Kupa: Megállították a Videotont, elbukott a Honvéd is

Szoros első mérkőzéseket követően, minden együttes reménnyel utazhatott a Magyar Kupa szerdai visszavágóira, melynek percei és végeredményei bizony hoztak némi meglepetést. Kiesett a Videoton és búcsúzni kényszerült a Honvéd. 

Az Újpest és a Ferencváros párharcának árnyékában a Diósgyőr és a Videoton is élet-halálra menő párharcot vívott a 0-0-ás székesfehérvári első felvonás után. A Miskolci mérkőzésen egyetlen találat döntött, melyet Futács szerzett büntetőből az első negyed óra végén. Hiábavaló volt minden vendég próbálkozás, gólt nem tudtak szerezni Juhászék, akik így a kiesés sorsára jutottak. Miskolc ünnepel, a csapat ott van a legjobb nyolcban.

Diósgyőri  - Videoton 1-0 (1-0)
G: Futács (15.-büntető) ill. -
Továbbjutott: a Diósgyőr 1-0-ás összesítéssel

A Kaposvár már hazai pályán egy gólos hátrányt szedett össze és Győrben is hamar, már az első negyed óra végén gondba került a somogyi csapat, ugyanis Rudolf rezgette meg a hálót. A félidő végé azonban feltámadtak a remények, Pavlovic talált a kapuba, ez pedig felcsillantott valamit. A mérkőzés végén teljesen kinyílt Prukner László csapata, mely szerette volna  hosszabbításra menteni a meccset, ez persze nem sikerült és ahogy lenni szokott beköszönt az ellenfél. A Győr gólját Strestik jegyezte, ezzel pedig magabiztosan kettős győzelemmel jutott tovább a regnáló magyar bajnok.

Győri ETO - Kaposvár 2-1 (1-1)
G: Rudolf (15.), Strestik (90+1.) ill. Pavlovic (41.)
Továbbjutott: a Győr 4-2-es összesítéssel

Hazai pályán nem sikerült előnyt szereznie a Budapest Honvéd csapatának, így a baranyai megyeszékhelyen ,Pécsen kellett volna megnyerniük a párharcot. Ez azonban nem sikerült, sőt még a gól sem jött össze a fővárosiaknak, akik eredménykényszerben voltak, ugyanis a Pécs idegenben lőtt góllal rendelkezett. Ahogyan azt a Kaposvár is tette Győrben, a Honvéd is kinyílt hátul, mely gólt eredményezett, az ex-somogyi csatár Grumic talált a kapuba és döntötte el a párharcot végleg.

Pécs - Budapest Honvéd 1-0 (0-0)
G: Grumic (88.) ill. -
Továbbjutott: a Pécs 2-1-es összesítéssel

Korábban bebiztosították helyüket: MTK, Debrecen, Nyíregyháza és Pápa.

Őszi Ádám

Magyar Kupa: Búcsúzó Balaton-partiak, bombameglepetés Szombathelyen

Kedden bebiztosította helyét a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közt az MTK és a Debrecen, a szerdai napon a mezőny hátralévő fele következett. A tavaly még első ligás Siófok a Pápa vendégeként lépett pályára, míg a Nyíregyháza idegenben, a Haladás otthonában próbált szerencsét. 

Lombard Pápa - Siófok 1-1 (0-0)
G: Eszlátyi (86.) ill. Pál (47.)
Kiállítva: - ill. Papp (90+2.)
Továbbjutott: a Lombard Pápa 3-2-es összesítéssel

A párharc első meccsén hazai környezetben szenvedett vereséget a Siófok, ráadásul két idegenben lőtt gólja volt a Pápa együttesének, így két gólos győzelemre lett volna szükségük a Balaton-partiaknak, vagy a hosszabbításhoz az első meccs eredményének megismétlése. Az első félidő Pápán nem hozott gólt, a fordulást követően azonban gólt szereztek a vendégek Pál révén, így pedig újra nyitottá vált a párharc. Mindkét csapatnak megvoltak a helyzeteik, ám újabb gól nem született egészen a 86. percig, mikor is a teljesen kinyíló Siófok kapuját Eszlátyi vette be, ezzel bebiztosítva csapata továbbjutását. A végére még maradt egy kiállítás, Papp a Siófokiak játékosa került a kiállítás sorsára. A Pápa bejutott a legjobb nyolc közé, míg a Balaton-partiak búcsúzni kényszerültek.

Haladás - Nyíregyháza 0-2 (0-1)
G: - ill. Sándor I. (27.). Törtei (75.)
Kiállítva: Iszlai (84.) ill. -
Továbbjutott: a Nyíregyháza 2-1-es összesítéssel

Nem sok esélyt adott ellenfelének a Haladás az első meccsen, mely Nyíregyházán szerzett egygólos előnyt a visszavágóra, úgy, hogy a hazaiak be sem találtak. Ezt követően aligha hitte volna valaki, hogy a feljutás legfőbb várományosa a Nyíregyháza sok vizet zavarna Szombathelyen. Nos, nem így lett, ugyanis az NB I-ben remekül szereplő hazaiak az első félidőben hátrányba kerültek, melyre a 75. percben Törtei pakolt rá egy lapáttal, melynek köszönhetően a nyírségi alakulat állt továbbjutásra. Ezen az estén nem tidta senki sem megmenteni a Halit, nem volt Halmosi, Radó, vagy Ugrai gól. A végjátékban Iszlai kiszállt, így tíz emberrel fejezte be a meccset a Haladás, mely óriási meglepetésre búcsúzott a Magyar Kupától.

Őszi Ádám

Hosszabbított a Juve egyik legfontosabb láncszeme

Egymás után érik a  jó hírek az Öreg Hölgy szurkolóit, a bajnokságban menetel a csapat és immáron listavezető, most pedig a közönség egyik kedvence, a Conte éra egyik legeredményesebb játékosa hosszabbított. 

Arturo Vidal, a torinói klub irányítója aláírta új kontraktusát, melynek értelmében 2017-ig szolgálja majd a "Zebrákat". - "Vidal hatása a csapatra mindenki számára egyértelműen látható. Minden sorozatot figyelembe véve 100 mérkőzésen játszott, 32 alkalommal talált be, és ő Antonio Conte érájának egyik gólerősebb játékosa." - állnak a sorok a klub hivatalos honlapján.

A 26 esztendős chilei válogatott labdarúgó 2011-ben érkezett a torinói klubhoz, ahol Conte mester irányítása alatt alapemberré vált. A játékmester az idei szezonban a Bajnokok Ligáját és a bajnoki meccseket tekintve 19 mérkőzésen 10 gólnál jár, ezzel pedig csatárokat megszégyenítő mutatóval rendelkezik.

Hallani lehetett a karmester távozásáról, illetve arról, hogy kérői lennének, ez a hosszabbítás azonban eloszlatja minden egyes zsurnaliszta írását. A transfermarkt.de 40 millió euróra becsli piaci értékét.

Őszi Ádám

Aranylabda szavazás: Joachim Löw ürügyre! - avagy odafenn (FIFA) el kéne gondolkozni?

A német válogatott szövetségi kapitánya nem adta le voksát a  FIFA-Aranylabda szavazásán, ezt pedig meg is indokolta. 

A Bild sorain a következő szavak olvashatóak Jens Gritter a Német Labdarúgó Szövetség szóvivőjétől - "Nem tud szavazni pártatlan módon, ezért úgy döntött, hogy tartózkodik. Megtiszteltetés, hogy öt német labdarúgó is jelölt, de a FIFA nyilvánossá teszi a szavazatokat, és ez kellemetlen helyzetbe hozná az edzőt." - így indokolta a kapitány tartózkodását

Mesut Özil, Thomas Müller, Philipp Lahm, Bastian Schweinsteiger, vagy éppen Manuel Neuer? Sem a felsorolt német játékosok, sem pedig más nem kapott voksot Löw mestertől. Érthető az ürügye?

Nos, belegondolva a dolgokba igen! Miért kell nyilvánosságra hozni, ki kire szavazott, ez csak mutogatást és haragot szül. A másik a pártatlanság. Az elmúlt hetekben sok-sok nyilatkozatot hallhattunk játékosoktól szakvezetőktől és aki tehette klubtársára, barátjára, válogatott béli pajtására szavazott, vagy éppen nem tette, mert még a szavazás szabályaival sem volt tisztába. Hallhattuk Thiago Silva, vagy éppen Buffon kossorrendjét, ők felvállalták, de valahogy ez az egész nem jó.

Az Aranylabda mivoltja kezd vicc kategóriává válni, változtatni kellene a cím megítélésén, ez a mi meglátásunk. Tedd fel magadban a kérdést, ki lenne az első három nálad? Ott a saját kedvenced? Sokan valószínűleg ezt átgondolva megkapják a választ a fent említettekre...

A sportoló és a szakember is csak ember és mint mindenkinek nekik is vannak érzéseik...

VÁLTOZÁST!

Őszi Ádám

Mit nézhet ma egy sportbarát a TV-ben! - Sportműsorújság

Nem fogunk unatkozni a szerdai napon, ugyanis számtalan sporteseményt rendeznek világszerte. Nézzük miből él egy sportbarát. Az eseményeket nem csatornák szerint hanem időrendben mutatjuk be. Javasolt a cikk mentése vagy kimásolása, legyen ez a Ti sportműsorújságotok! Igyekszünk minden nap jelentkezni a rovattal.  

Ami a labdarúgást illeti, tovább dübörög az angol és a francia pontvadászat. Képernyőn lesz a Bordeaux, a PSG és mindkét manchesteri nagyágyú. Ami a kupaküzdelmeket illeti, jön a derbi visszavágója, ezúttal immáron Moniz mester nélkül mérkőzik meg a Fradi és az Újpest, míg német és olasz kupaküzdelmek egyaránt a képernyőre kerülnek. Nem csak a fociról szól a világ, a Snooker kedvelői lessék az Eurosport csatornáit, mely egy kosármeccset is a képernyőre tűz a mai nap folyamán. Vízben lesznek emellett az egri vitézek, a pólócsapat a Barcelona együttesét fogadja. Az éjszakai baglyoknak, illetve az NHL szerelmeseinek a Sport 1 kedveskedik. 

Szerda, 2013.12.04.
16:55 Chievo - Reggina (DigiSport 1)
17:15 Újpest - Ferencváros (Sport 1)
18:00 Cedevita Zagreb - EWE Baskets Oldenburg  (Eurosport 2)
18:45 ZF Eger - Barcelona (Sport 2)
18:55 Guingamp - Bordeaux (SportKlub)
18:55 Atalanta - Sassuolo ((DigiSport 2)
20:15 Augsburg - Bayern München (Sport 1)
20:30 Manchester United - Everton (DigiSport 1)
20:55 Evian TG - PSG (SportKlub)
21:00 West Brom - Manchester City (DigiSport 2)
01:00 New Jersey Devils - Montreal Canadiens (Sport 1)

Őszi Ádám

Olasz Kupa: Megvan a Milan és a Juve ellenfele, alakul a nyolcaddöntő mezőnye

A héten a negyedik fordulót rendezik az Olasz Kupában, melynek tétje a nyolcaddöntőbe jutás. Kedden négy mérkőzést rendeztek, s ezen meccsek lefújása után fény redült arra, kivel játszik a nyolc közé jutásért az AC Milan és a Juventus egyaránt. 

Olasz Kupa; 4. forduló
Spezia (II.)–Pescara (II.) 3–0
Avellino (II.)–Frosinone (III.) 2–1
Bologna–Siena (II.) 1–2 – hosszabbítás után
Parma–Varese (II.) 4–1

A Spezia és a Pescara összecsapásán két Serie B-ben játszó csapat mérte össze tudását, a ligában mindkét gárda a rájátszásért küzd, ezen az estén azonban a hazaiak bizonyultak sokkalta jobbnak és jutottak a legjobb tizenhat közé, ahol az AC Milan lesz az ellenfél. A szintén Serie B-ben szereplő és a feljutásért harcban lévő Avellino a Novothny Somát foglalkoztató Paganese együttesével egy osztályban szereplő (Serie C1/B) Frosinone gárdájával csapott össze és aratott szűk, egy gólos győzelmet. A következő ellenfél az Avellino számára a Juventus lesz. 

Kiesett eközben az első osztályban szereplő Bologna, mely hosszabbításban szenvedett vereséget a szebb időket is megélt Siena ellen, melynek ellenfele a Catania lesz a következő körben. Nem botlott meg a Parma, mely a Varase együttesén lépett túl könnyed játékkal és kapta meg ellenfeléül a Lazio együttesét.

A fennmaradó négy párharcot szerdán és csütörtökön rendezik, ezt követően lesz teljes a Coppa Italia nyolcaddöntőjének mezőnye.

Szerda
Chievo - Reggina (II.) 17:00
Atalanta - Sassuolo 19:00
Inter - Trapani (II.) 21:00

Csütörtök
Sampdoria - Hellas Verona 21:00

Íme a Coppa Italia nyolcaddöntőjének már ismert párharcai:
Milan–Spezia (II.)
Catania–Siena (II.)
Juventus–Avellino (II.)
Lazio–Parma

Íme a még kérdéses párharcok, illetve az ellenfélre váró csapatok:
Udinese - Inter/Trapani
Fiorentina - Chievo/Reggina
AS Roma - Sampdoria/Hellas Verona
Napoli - Atalanta/Sassuolo

Őszi Ádám

Chamakh fejese döntött a Palace javára

Kedd este a Crystal Palace és a West Ham United összecsapásával megkezdődött a Premier League hétközi fordulója. A kiesési rangadót a hazaiak nyerték, a döntő különbségnek pedig Marouane Chamakh feje bizonyult. 

Crystal Palace - West Ham United 1-0 (1-0)
G: Chamakh (42.) ill. -

Az első pillanattól fogva magához ragadta a kezdeményezést a vendég együttes, melyet népes és nagyon lelkes szurkolótábor kísért el. Hiába való volt azonban a labdabirtoklás, kapu előtt megállt a tudomány. A hazaiak egyértelműen csak a kontrákban, illetve az esetleges rögzített szituációkban bízhattak, a bizakodásnak pedig meg is lett az eredménye az első félidő végé, mikor már ember fia nem tett volna nagyobb pénzt arra, hogy a Palace gólt szerez. A 42. percben egy rossz szögletet követően a kipattanót Bannana ívelte a kapu elé, ahol Chamakh fejét találta meg a játékszer, mely a kapuba hullott.

A második játékrész szintén West Ham nyomást hozott, bár meg kell jegyeznünk, hogy ha a Palace eljutott az ellenfél kapujáig, akkor lőtt, próbálkozott, többet mint a vendégek. A félidő közepén aztán gólt szerzett a West Ham, a bíró azonban sztornózta a gólt, mondván a kapu előtt két viaskodó játékos lökte egymást. A visszajátszást nézve tényleg volt egy kézfogó, de ez nem igazán befolyásolta a dolgokat, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy jogos góltól fosztották meg a vendégeket. A túloldalon pár perccel később úgyszintén gól esett, az asszisztens azonban lesen állította meg az akciót, így ez a gól teljes joggal érvénytelenített. Az eredmény nem változott, a Palace megszerezte idei harmadik győzelmét és ezzel egy helyet előre lépve már nem sereghajtó.

Őszi Ádám