2015. július 12., vasárnap

Gerrard győzelemmel debütált új csapatában - videóval

Eljött a nap, amikor Steven Gerrad nem a Liverpool mezét viseli magán, avagy a vörösök élő legendája bemutatkozott a Los Angeles Galaxyban. Ráadásul győzelemmel tette ezt a Bajnokok Nemzetközi Kupája elnevezésű barátságos torna keretein belül. 

A 35 esztendős klasszis kezdőként kapott helyet, s az első félidőt végig a pályán töltötte a  CONCACAF-régió aktuális Bajnokok Ligája-győztesével, a mexikói Club Américával szemben. Bár sem gólt, sem pedig gólpasszt nem adott, remek lendülettel és vehemenciával mutatkozott be a hazai közönség előtt, labdáinak pedig már most szeme volt. A StubHub Centerben csaknem telt ház 28 ezer néző fogadta a csapatokat. 

A mérkőzés egyébként 2-1-re a Los Angeles Galaxy nyerte meg, Robbie Keane káprázatos labdaátvétel után talált a kapuba, míg a győztes gólt Gordon jegyezte. A találkozón a Club America szerzett vezetést még a 6. percben Quintero révén, innen fordított a Galaxy.

Gerrard produktumán külön kamera figyelte a mérkőzésen, ebből láthattok egy rövid összeállítást a következő videón.

Ami pedig a folytatást illeti, jövő héten a Saj Jose Earthquakes ellen első hivatalos tétmérkőzésén is bemutatkozhat Gerrard az MLS-ben. A Bajnokok Nemzetközi Kupája keretein belül pedig még egy mérkőzés vár a csapatra a bajnokok Ligája győztes FC Barcelona ellenében július 22-én.

Őszi Ádám

MLS: Fergeteges végjáték, Timbers pofon és parádés Red Bulls

Zajlik az élet a tengeren túl, rég nem látott gödörben van a tavalyi döntős, míg a Rapids zsinórban két győzelmet tudhat magáénak. Fergeteges végjáték, pofonba szaladó Timbers és további eredmények, góllövőlista, tabella, na meg a folytatás. 

Colorado Rapids – Real Salt Lake 3-1 (0-0)
G: Moor (81.), Watts (90+1.), Ramirez (90+7.) ill. Jaime (79.)
Kiállítás: - ill. Jaime (84.)

Alsóházi rangadót játszottak a nyugati konferenciában, avagy a Rapids vendége volt a Real Salt Lake. Az utolsó és utolsó előtti együttes csatáját nem várt végjáték és izgalom tarkította. A Rapids végig uralta a mérkőzést, mezőnyfölényben játszott, ám ennek ellenére a 79. percben Jaime góljával a vendégek szereztek vezetést. Sokáig nem tartott a vendég eufória, Moor nem egész két percen belül reagált, s újra pontosztozkodásra állt a meccs. Pozitív hősből negatív főszereplő lett, Jaime a 84. minutumban pirosat kapott, állt a bál, ez pedig indokolta a hosszú hosszabbítást. A ráadás első percében aztán Watts talált a hálóba, majd a plusz hetedik percben Ramirez zárta le véglegesen a három pint sorsát. A sereghajtó Rapids zsinórban második győzelmét aratta, míg a Real Salt Lake négy meccse nem tudott nyerni. 

Philadelphia – Portland Timbers 3-0 (0-0)
G: Wenger (69.), Nogueira (71., 82.)) ill. -

A Philodelphia határozott megálljt parancsolt az utóbbi hetekben brillírozó, s mindig szép támadójátékot bemutató Timbers számára. Ezúttal a sok kísérlet is elmaradt a vendégek részéről, a hazai védelem ezen az estén nagyon egyben volt. A második felvonás közepén egy két perces rövidzárlat elég volt ahhoz, hogy eldőljön a három pont sorsa, Wenger után Nogueira talált íziben a kapuba. Végül a záró akkord is az övé volt, duplázni tudott, ezzel pedig magabiztosan tartotta otthon a három pontot a Philodelphia.

New York Red Bulls – New England Revolutoin 4-1 (3-1)
G: Wright-Phillips (4., 12.), Sam (9.), Wallace (56.) ill. Dorman (37.)
Kiállítás: - ill. Goncalves (88.)

A tavalyi döntős Revolution a liga legrosszabb formában lévő csapata, a Heaps trenírozta gárda zsinórban ötödik bajnoki vereségét könyvelhette el a kupabúcsút követően. A Red Bulls félelmetesen kezdett. Wright-Phillips már a 4. percben betalált Sam átadását követően, s még tíz perc sem telt el és Sam is betalált. A 12. minutumban már 3-0 állt az eredményjelzőn Wright-Phillips duplázott, Shuttleworth tehetetlen volt, a hazai csapat kegyetlenül kihasználta lehetőségeit. Mezőnyben nem borult fel a pálya, Dorman  még az első felvonásban szépíteni is tudott, ám közelebb nem tudott férkőzni a Revolution, mely a második félidőben Wallace révén negyedik gólját is megkapta. A találkozót végül Goncalves kiállítása révén tíz emberrel fejezte be a vendég csapat, s arról, hogy nem 5-1 lett a vége Zizzo gondoskodott, a Red Bulls cserejátékosa ugyanis büntetőt rontott.

A hét eddigi eredményei:
San Jose Earthquakes – Houston Dynamo 0-2
Orlando City – FC Dallas 0-2
Montreal Impact – Columbus Crew 3-0
Chicago Fire – Seattle Sounders 1-0

A folytatásban:
júl. 12., 21:00 New York City – Toronto FC 
júl. 13., 03:00 Vancouver Whitecaps – Sporting Kansas City

A góllövőlista élmezőnye:
1. Kamara (Columbus Crew) – 12 gól
2. Wondolowski (San Jose Earthquakes), Kaká (Orlando City) – 9 gól
4. Giovinco (Toronto FC), Adi (Portland Timbers), David Villa (New York City), Bruin (Houston Dynamo), Wright-Phillips (New York Red Bulls) – 8 gól
7. Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Dempsey (Seattle Sounders), Davies (New England Revolution), Rivero (Vancouver Whitecaps), Martins (Seattle Sounders), Castillo (FC Dallas) – 7 gól

Végezetül pedig a bajnoki tabella:


Őszi Ádám

Madridból igazolt védőt a Stuttgart - hivatalos

A VfB Stuttgart számára nem úgy sikerült a mögöttünk álló szezon, ahogyan azt a klubvezetés és a szurkolók elvárják, a csapat mindvégig a kiesés ellen küzdött, végül pedig csak egy nagy huszáros hajrának köszönhetően maradt ment. Huub Stevens immáron a múlté, a padon Alexander Zorniger váltotta a holland szakembert. Új szelek fújnak tehát a sváb csapat háza táján, ez pedig új játékosokkal jár. 

A 26 esztendős argentin védő Emiliani Insúa legutóbb a Rayo Vallecano kölcsönjátékosa volt, ám tulajdonilag az Atletico Madrid labdarúgójának számított. Az egykoron Liverpoolban futballozó, mára fényét veszítő Insúa nem hosszabbított munkaadójával, így szabadúszóvá lépett elő pár nappal ezelőtt. Ezt a lehetőséget lovagolta meg a német klub, a felek 2018 nyaráig szóló kontraktust kötöttek.

További érkezők: Stuttgartban zajlik az élet, nagy átalakuláson megy át a csapat. Visszatért Kaiserslauternből Kevin Stöger, a 21 esztendős osztrák reménység remek szezonon van túl, s úgy fest, hogy ezúttal nem adják kölcsön, megkapja a lehetőséget. A 24 esztendős bal oldali védő Philip Heise a jóval alacsonyabb osztályú Heidenheimtől érkezett 750 ezer euró ellenében. Kapus poszton 13-szoros lengyel válogatott hálóőrrel esősített a csapat, Przemyslaw Tyton 1 millió euró ellenében váltott klubbot. Az élvonalból kieső Padebornt nem kíséri a második vonalba Lukas Rupp, aki lejáró szerződése kapcsán szabadon igazolható volt. Az első számú kapus posztért lesz harc, ám valószínűleg ez Mitchell Langerakot illeti majd meg, A Borussia Dortmund 3 millió eurót kért kapusáért. Végezetül pedig Jan Kimenet, az ifjú, 21 esztendős cseh ígéretért 1 millió eurót fizetett a Stuttgart. 

A távozók névsora: Vannak azonban távozói is a csapatnak, Joshua Kimmich a Bayern München labdarúgója lett, a 20 esztendős védekező középpályásért 8,5 millió eurót fizetett a bajnok. Szintén távozott védekező középpályás posztról a másik fiatal 21 esztendős Robin Yalcin, őt a török Sivaspor vette meg 250 ezer euróért. A Bayern München nem tétlenkedett, Reina utódját is Stuttgartban találta meg Neuer mögé, 3,5 millió eurót fizettek Sven Ulreichért. A másik kapust Thorsten Kirschbaum személyében a Nürnberg igazolta le 150 ezer euróért, míg a középső védő, de alapembernek abszolút nem mondható Karim Haggui lejáró szerződését követően a Düsseldorfot választotta. A sor még mindig nem ért véget, Gotou Sakai a nagy rivális Hamburg labdarúgója lett 300 ezer euró ellenében. A sort pedig a bal oldali szélső Konstantin Rausch zárja, a bal oldali szélső ingyen távozott az újonc Darmstadt fedélzetére.

A Stuttgart keretét tehát ezidáig hét játékos hagyta el és hét már érkeztek is, nagy pénzmozgás nem, de jelentős átalakulás megfigyelhető. Kíváncsian várjuk a további transzfereket és azt, hogy Zorniger irányításával mire lesz képes a csapat. 

Játékosra költöttek idáig: 5,75 millió euró
Játékosok eladásából bejövő összeg: 12,7 millió euró

Őszi Ádám