2015. június 8., hétfő

PSG: Lezárult az Ibra-saga!?

Úgy fest, hogy pont került a Zlatan Ibrahimovic jövőjét illető találgatásokra. Az elmúlt időszakban rendre a svéd támadó távozásáról írtak az újságok, most azonban megszólalt a hórihorgas csatár ügynöke, s elmondta, hogy pártfogoltja nem megy sehova. 

Persze a szó elszáll, az írás megmarad, hisszük ha látjuk, ha lezárult az átigazolási időszak, minden esetre Mino Raiola szerint a 33 esztendős támadó továbbra is a Paris Saint-Germain csapatát erősíti, s a tengerentúli kaland még várat magára.

Zlatan 2012 nyarán hagyta el Milánót, azon belül pedig az AC Milant, s azóta a párizsi klub története és neve összefonódott. Az elmúlt három szezonban 129 mérkőzésen szerepelt klubcsapatában, s 106 gólja mellett 43 alkalommal szolgálta ki gólpasszal társait. A kitűnő futballtudás mellett igen egyéni stílussal megáldott gólfelelős a mögöttünk álló szezonban 37 mérkőzésen 30 gólt és 8 asszisztot jegyzett. 

Olvashattunk pletykákat, miszerint a Juventus és az AC Milan is szívesen látná csapatában a svédet, ám sokkalta komolyabbnak tűnt a beharangozott tengerentúli kaland, miszerint ő is az MLS-be megy Lampard és Gerrard után.

Őszi Ádám

Chelsea: Salah a városi riválisé lehet

Szigetországi források szerint a Chelsea városi riválisa lehet a befutó, avagy a Fiorentina nem veszi meg Mohamed Salaht, illetve a Wolfsburg érdeklődése sem vetekszik a Spurs ajánlatával. 

Az fiatal egyiptomi támadó 2014 telén 13,4 millió euró ellenében szerződött Londonban, akkoron a Basel kasszája gyarapodott, ám Mourinho keze alatt nem kapott elég játéklehetőséget, így most télen a Fiorentina kölcsönvette. Az olasz kaland igen jól sült el, Salah gólokkal és gólpasszokkal vette ki a részét a Violák szereplésből, ám úgy fest, hogy ez a korszak eddig tartott. Kölcsönszerződése lejárt, a Fiorentina pedig nem tudta, vagy nem akarta megvenni (inkább utóbbi). Emellett a Wolfsburg is élénken érdeklődött iránta, ám úgy fest, hogy a Tottenham ajánlatával nem tudnak vetekedni.

A Spurs 21 millió eurós ajánlattal futhat be, legalábbis ezt állítják a zsurnaliszták. Salah piaci ára a transfermarkit.de szerint 12 millió euró.

Őszi Ádám

Bajnokot avattak Lengyelországban! - magyaros öröm...

..., avagy három honfitársunk is elmondhatja magáról, hogy lengyel bajnok lett a Lech Poznan együttesével. Noha az alapszakaszt a Legia Warszawa nyerte, a felsőházi rájátszásban a Lech előzött, s végül bajnoki aranyat szerzett. 

Története hetedik bajnoki címét szerezte a Lech Poznan labdarúgócsapata, mely 2010 után jutott ismételten a csúcsra hazájában. Az utolsó fordulóban a Legia Warszawa együttese lehetett volna az egyetlen, mely megfosztja bajnoki aranyától Lovrencsics Gergő csapatát, ehhez azonban a Lechnek vereséget kellett volna szenvednie hazai pályán a Wisla Krakówtól, a Legia számára pedig kötelező volt a győzelem a Gornik Zabrze ellenében. utóbbi össze is jött, ám előbbi meccsen gól nélküli döntetlen született. Ráadásul gólarányban is meg kellett volna, hogy előzze a Legia Kádárékat, a két csapat gólkülönbsége között öt találat volt. 

A Legia meccsének eredményétől függetlenül, döntetlenjével a Lech Poznan tehát bajnokis címet ünnepelhetett. Az idei lengyel bajnoknak három magyar labdarúgója is van, Holman, Kádár és Lovrencsics személyében. 

A rájátszás utolsó fordulójában:
Jagiellonia - Lechia Gdansk 4–2
Lech Poznan - Wisla Kraków 0–0
Legia Warszawa - Górnik Zabrze 2–0
Slask Wroclaw - Pogon Szczecin 2–1

A bajnokság végeredménye (felsőház):
1. Lech Poznan 43 pont (67-33) - bajnok és BL-induló
2. Legia Warszawa 42 pont (64-33) - EL-induló
3. Jagiellonia 41 pont (59-44) - EL-induló
4. Slask Wroclaw 35 pont (50-43)
5. Lechia Gdansk 29 pont (45-47)
6. Wisla Krakow 28 pont (56-48)
7. Gornik Zabrze 26 pont (50-60)
8. Pogon Szczecin 22 pont (45-52)

Az alapszakasz után hozott pontok száma: Legia Warszawa: 28 pont, Lech Poznan: 27 pont, Jagiellonia: 24 pont, Slask Wroclaw: 23 pont, Gornik Zabrze: 21 pont, Wisla Krakow: 21 pont, Lechia Gdansk: 20 pont, Pogon Szczecin: 20 pont.

A lengyel bajnokság legsikeresebb csapatai:
1. Gornik Zabrze - 14 arany
1. Ruch Chorzów - 14
3. Wisla Krakow - 13
4. Legia Warszava - 10
5. Lech Poznan - 7

Őszi Ádám

Copa America (felkészülés): Brazília győzelemmel hangolt

A Bajnokok Ligája győzelmet ünneplő Neymar nélkül is van élet Selecao módra, avagy Dunga csapata legyőzte Mexikó legjobbjait. Mindkét együttes a Copa Amreica kezdésére készül, a meghívott El Tri (Mexikó), immáron harmadik felkészülési mérkőzését vívta. 

Brazília - Mexikó 2-0 (2-0)
G: Coutinho (28.), Tardelli (37.) ill. -

A játék képét tekintve azt nem mondhatjuk, hogy a brazil csapat elsöprő és fölényes győzelmet aratott, Mexikó tisztesen helytállt. Az első félidőben egy-egy alap csapat játszott, a fordulást követően pedig mindkét kapitány sok-sok variációs lehetőséget kipróbált, lehetőséget adott számos a keretben található játékosnak. A mérkőzés góljai az első játékrészben estek, a 28. minutumban Felipe Luis találta meg passzával Coutinhot, aki az alapvonalnál betört, s a szöget rosszul védő kapus és a kapufa között a kapuba talált. Ez a gól bizony Corona lelkén szárad. A második brazil találat pedig Tardelli nevéhez fűződik, a Shandong Luneng játékosa Elias passzát követően került ziccerbe, s hét méterről nem hibázott.

Mexikónak ez volt az utolsó felkészülési mérkőzése a pénteki rajt előtt, míg Brazília még megmérkőzik Honduras legjobbjaival. Neymar ekkor már a fedélzeten lesz.

Copa America résztvevők már lejátszott felkészülési mérkőzései:
Mexikó - Guatemala 3-0
Peru - Mexikó 1-1 
Panama - Ecuador 1-1
Chile - Salvador 1-0 
Uruguay - Guatemala 5-1
Kolumbia - Costa Rica 1-0 
Ecuador - Panama 4-0 
Argentína - Bolívia 5-0 
Paraguay - Honduras 2-2 

További felkészülési mérkőzések az elkövetkezendő napokban:
Csütörtök 03:00 Brazília - Honduras

Őszi Ádám

MLS: Elmaradt a gólzuhatag - eredmények, tabella

Gólínség lett úrrá az MLS éjszakai mérkőzésein, avagy két gól nélküli döntetlent láthatott a Rio Tinto és az Avaya Stadion közönsége. A Rapids idény béli nyolcadik döntetlenjét könyvelhette el, míg az Earthquakes meccsén a gólok helyett a piros lapok potyogtak. 

Real Salt Lake - Colorado Rapids 0-0
San Jose Earthquakes - FC Dallas 0-0

A hét folyamán ezidáig még nem született döntetlen egyetlen mérkőzésen sem, most azonban egyből kettő, ráadásul gól nélküli találkozó zárta a hetet. Az idei szezon döntetlenkirálya a Colorado Rapids a Real Salt Lake otthonából csent pontot egy olyan mérkőzésen, ahol sorjáztak a lövések, ám a pontossággal gondok voltak, mindkét kapuvédőnek csak egy-egy kaput találó labdát kellett hárítania. A 88. percben mindhárom pontot bezsebelhette volna a Rapids, ám Powers még büntetőből sem tudott vezetést szerezni csapatának, ezzel hatalmas lehetőséget szalasztva el.

A San Jose és a Dallas szintén egy roppant kiegyenlített mérkőzés vívott, mind labdabirtoklás, mind pedig lövési kísérletek terén, s a pontosság is hasonló volt, mint az imént említett mérkőzésen. Gólok helyett a piros lapok potyogtak, avagy a hazai csapat Sherrod szabálytalansága révén már a második félidő elején megfogyatkozott, míg Watson negyed órával a vége előtt egalizálta a létszámot. Arról, hogy ne tíz-tíz emberrel fejezzék be a csapatok a meccset, a 82. percben pályára lépő Koval döntött, az amerikai játékos nem egész öt percet töltött a pályán, s mehetett zuhanyozni.

A hét eddigi eredményei:
D.C. United - Chicago Fire 3-1 
Philadelphia - Columbus Crew 3-0 
Montreal Impact - Vancouver Whitecaps 2-1 
Houston Dynamo - New York Red Bulls 4-2
Philadelphia - New York City 1-2
D.C. United - Toronto FC 1-2
Columbus Crew - Montreal Impact 1-2
Chicago Fire - Orlando City 2-3
L. A. Galaxy - Vancouver Whitecaps 0-1
Portland Timbers - New England 2-0
Sporting Kansas City - Seattle Sounders 1-0 

A folytatásban:
jún. 14. 01:00 New York City - Montreal Impact
jún. 14. 01:30 New England - Chicago Fire
jún. 14. 01:30 Columbus Crew - L. A. Galaxy
jún. 14. 04:00 Seattle Sounders - FC Dallas
jún. 15. 01:00 Orlando City - D.C. United (Eurosport)

A góllövőlista élmezőnye:
1. Kamara (Columbus Crew)   10 gól
2. Wondolowski (San Jose Earthquakes)  8 gól
3. Dempsey (Seattle Sounders), Bruin (Houston Dynamo), Giovinco (Toronto FC)  7 gól
6. Martins (Seattle Sounders), Rivero (Vancouver Whitecaps), Branes (Houston Dynamo), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Barnes (Houston Dynamo), Kaká (Orlando City), Adi (Portland Timbers)  6 gól
12. Perez (FC Dallas), Altidore (Toronto FC), Wright-Phillips (New York Red Bulls), Davies (New England Revolution), Arrieta (DC United), Larin (Orlando City) – 5 gól

Végezetül pedig a bajnoki tabella:


Őszi Ádám

Megvan a Barca első igazolása! - hivatalos

Immáron nem kell találgatni, megvan az FC Barcelona első "nyári" igazolása, ezt a klub hivatalos honlapján jelentette be. Habár  a FIFA kizárás miatt télig még egyik sorozatba sem nevezheti új játékosát a katalán klub, az üzlet megköttetik, s Aleix Vidal a csapattal készülhet majd a debütálásra. 

A 25 esztendős labdarúgó mind a Barcelona, mind pedig a Real Madrid akadémiáján megfordult, ifjú labdarúgó létére egy igazi költözőmadárnak számított. Profi karrierjének első említésre méltó állomása Almeria volt, 2011 és 2014 között erősítette a klubot, majd tavaly nyáron lecsapott rá a Sevilla. Ekkoron 2,5 millió euró volt a piaci értéke, az andalúz klub pedig 3 milliót tett le érte az asztalra. Ezt az összeget szépen megsokszorozza most a Barcelona, mely egyes hírek szerint 17, míg mások szerint 20 millió eurót tesz le az asztalra.

Aleix Vidal remek szezont futott a Sevillával, jól szerepeltek a bajnokságban, s megnyerték Európa második számú kupasorozatát. A posztját tekintve jobb oldali védőként és szélsőként is bevethető labdarúgó 2020-ig ír alá, tehát öt éves kontraktust kötnek a felek. 

Az aláírásra hétfőn a délutáni órákban kerül sor, azt követően, hogy az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon átesett a spanyol játékos.

Őszi Ádám