2013. február 3., vasárnap

Afrika kupa: Túlórában jutott tovább Burkina Faso, teljes az elődöntő mezőnye!

A délutáni mérkőzésen kiderült, hogy a favorit Elefántcsontpart biztosan nem nyeri meg a tornát, hiszen Nigéria kiverte őket. Ezzel az egyik elődöntő párosítása már kialakult, Mali és Nigéria méri majd össze erejét a fináléba jutásért. A kérdés már csak az volt, ki lesz Ghána ellenfele a másik elődöntőben. Ahogyan azt megszokhattuk ezen a tornán, a meccsek fele legalább nem dől el a rendes játékidőben, így volt ez most is, a csapatok túlórára szorultak, ám a büntetőpárbajig nem jutottak el. 

A mérkőzésen egyenlő erők csatája zajlott, az első játékrész csak lehetőségeket hordozott magában, sajnos gólnak nem örvendhettek az Afrika kupa nézői. Az első játékrészben meg kellett fognia a bírónak a meccset, Burkina Faso kettő, míg Togo három sárgalappal lett gazdagabb, rendkívül sok volt a szabálytalanság. A félidőben 0-0 állt az eredményjelzőn.

A második játékrész még ennyit sem hozott, pár kósza próbálkozás mellett, egy-egy cserét jegyezhettünk fel, ez is mutatja, a kapitányok igen s számoltak a hosszabbítás lehetőségével. Egy biztos, nem ez a meccs lesz minden idők legjobb és legizgalmasabb negyeddöntője a kontinensviadal történetében, ez mindent elárul az iramról. A meccsen 51 szabálytalanság született, 26-25-ös megoszlásban, a hosszabbítás igen csak sárgára sikeredett...

Igen, hiszen a rendes játékidő végén is 0-0 állt az eredményjelzőn így jöhetett a kétszer tizenöt perces ráadás. A hosszabbításból Burkina Faso jött ki jobban, az új nemzeti hőst pedig úgy hívják Pitroipa. A gól a 105. percben esett az első hosszabbítás utolsó percében. Mint említettem a meccs vége sárga lett, nem bírták a nyomást a togoi játékosok és három sárgalapot is begyűjtöttek.

Ezzel teljes lett az elődöntő mezőnye:

Február 6. Szerda:
Mali - Nigéria
Ghána - Burkina Faso

Burkina Faso - Togo 1-0 (0-0) - hosszabbítást követően
Mbombela Stadion, Nelspruit
Vezette: Badara Diatta
Burkina Faso: Diakite– Koffi, B. Koné, Koulibaly, Panandetiguiri – D. Koné, Kaboré, Sanou (Traore A. R. 96.), Issouf (Niguimba 66.) – A. Pitroipa (Rouamba 108.), Dagano.
Togo: Agassa – Akakpo (Wome 106.) , Nibombé, Mamah, Djené – Bossou, Amewou (Salifou 116.), Romao, Gakpé, F. Ayité (Segbehfia 67.) – Adebayor.
Gólszerző: Pitroipa (105.)
Sárgalapok: Issouf (41.), Kaboré (43.), ill. Ayite (21.), Gakpe (34.), Mamah (40.), Ramo (92.), Adebayor (112.), Bossou (120+3)

Őszi Ádám

Afrika kupa: Drogba álma oda, a szuper sasok kiverték a torna favoritját!

Szombaton lejátszottak két negyeddöntő mérkőzést a 29. Afrika kupán, ma pedig következett a másik két párharc. Tegnap elsőként Ghána jutott az elődöntőbe, majd pedig Mali együttese búcsúztatta a házigazdát. Ez a két csapat várta a mai meccsek győztesét, ugyanis az ellenfeleket tisztelhetik a mai továbbjutókba. Az Elefántcsontpart- Nigéria mérkőzés győztesére Mali várt, ez a meccs volt a negyeddöntők sláger meccse, a favorit pedig a Drogba vezette csontparti alakulat volt. 

A találkozó nagyon egyenlő erők küzdelmét hozta, bár úgy is jellemezhetnénk a meccset, hogy az évek óta együtt játszó Elefántcsontpart játszott kissé fásultan, míg a nemrégiben összeálló Nigéria mindentt megtett annak érdekében, hogy továbbjusson. Az intő jelek megvoltak  Drogbáék számára, azonban Emenike 43. percben szerzett gólja tudatosította bennük Nigéria szándékát. A gól lélektani szempontból tökéletes időben esett, ezzel a félidőben 0-1 állt az eredményjelzőn a szuper sasok javára.

A második játékrész elejét megnyomták Kalouék, ennek meg is lett az eredménye az 50. percben egy remek Drogba átadását követően Tiote vette be Enyema kapuját 1-1. Aztán ahogy belekezdtek a második félidőbe, úgy ültek le. A két csapat labdabirtoklásban és próbálkozások terén is fej-fej mellett zárták a meccset, a különbséget  Mba jelentette, a tornán magát a kezdőbe beverekvő középpályás eszméletlen szép átlövésgólt szerzett a 78. percben, mely továbbjutást ért Nigéria számára...

Ezzel a torna favoritja Elefántcsontpart kiesett és több rutinos játékosnak minden bizonnyal ez volt az utolsó Afrika kupa meccse. Így többek közt Drogbának is, aki elképzelhető, hogy vissza is mondja a válogatottságot, szinte biztos, hogy 2015-ben már nem szerepel a válogatottba, kérdés a 2014-es VB motiválja-e a csatárzsenit...

Elefántcsontpart - Nigéria 1-2 (0-1)
Royal Bafokeng Stadion, Rustenburg
Vezette: Dzsamel Hajmúdi
Elefántcsontpart: Copa – Eboue, Bamba, Zokora, Tiene – Romaric (traore 83.), Gervinho , S. Kalou (Gradel 69.), Tiote, – Toure Y.,  Drogba
Nigéria: Enyeama – Echiejile, Omeruo, Oboabona, Ambrose – Onanzi, Mikel, Mba, – Emenike, Moses (Yobo 90.), Ideye.
Gólszerzők: Tiote (50.) ill. Emenike (43.), Mba (78.)
Sárgalapok: Toure Y (39.), Kalou (47.), Bamba (81.), ill. Onazi (29.), Eneyama (90.)

Őszi Ádám

Női kézilabda BL: ETO kiütés a címvédő ellen, szenzációs FTC siker a Valcea otthonában

Egyetlen ország képviselteti magát két klubcsapattal a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében, ez pedig Magyarország. A legjobb nyolc között hazánkat a Győri ETO és az FTC képviseli, a sorsolás folyamán szerencsére a két magyar csapat elkerülte egymást. A versenyfutás két négy fős csoportban zajlik, az első két helyezett jut majd tovább. 

A Győr csoportjában a norvég Larvik, a dán Randers és a címvédő Buducnost Podgorica szerepel, a győri lányoknak van miért elégtételt venni, ugyanis tavaly utóbbi csapat ellen veszítette el a BL döntőt, úgy hogy idegenben lőtt több góllal nyerte a párharcot a Buducnost.

Az FTC csapatától már az is remek teljesítmény volt, hogy bejutott a legjobb nyolcba, a további szereplésről nem kívánt nyilatkozni a csapat vetetőedzője. Nem kívánt belemenni találgatásokba, mindig a következő ellenfélre koncentrálnak és a legjobbat szeretnék kihozni, a továbbjutás óriási bravúr lenne a kétszeres KEK címvédőtől. A csoportellenfelek közt ott van a szlovén Krim Ljubjana, az orosz Zvezda Zvenyigorod, mely jelentősen erősödött és Elbert Gábor az FTC vezetőedzőjének szavaival élve a világ legerősebb keretével rendelkező román Oltchim Valcea.

A csoportok bemutatását követően nézzük mi is történt a hétvégén, hiszen nagyon boldogak lehetünk, úgy gondolom a legvérmesebb magyar kézilabda fanatikusok is csak titkon mertek reménykedni ilyen örömteli hétvégében.

Győri Audi ETO - Buducnost Podgorica

Szombaton a Győri Audi ETO fogadta hazai pályán a címvédő Buducnost csapatát. A két pont megszerzése mellett a lányokat a visszavágás is motiválta, hiszen életük álma foszlott szerte tavaly Podgoricán a döntő második meccsén. Fantasztikusan kezdtek Görbiczék, 4-0-val nyitottak és a címvédő csak a 10. percben tudta belőni első gólját. Ezt követően feljöttek a vendégek, 6-6 is állt az eredményjelzőn, de ekkor ismét rákapcsoltak Amorimék, ezt követően zsinórban öt győri gól következett 11-6, majd pedig a félidőben kétszer annyi ETO gól állt a kijelzőn mint Buducnost 14-7, elképesztően védekeztek a lányok.

A második játékrész úgy kezdődött ahogyan az első, eszméletlen győri rohammal, az eredményjelzőn pedig tíz gólos különbség tetszelgett 17-7, úgy tűnik igen csak éhesek voltak a sikerre a lányok és méltóképpen szerettek volna visszavágni. Ezt követően tudta tartani a különbséget a Győr, a hajrára 20-10-es vezetéssel fordultak Lekicék. Az előny 13 gólosra duzzadt, nagyobb volt, mint ahány gólt dobott a címvédő 24-11. A végére kicsit kiengedtek a lányok, így faragott a különbségen a Buducnost, de tíz alá nem tudtak jönni, eszméletlen győzelmet arattak a győri lányok 27-17. 

A méltó visszavágás tehát megtörtént, óriási pofont kapott a címvédő, és nem kell mondani, mekkora fegyvertény ez a lányok kezében. Külön ki kell emelni a védekezést, illetve a kapus teljesítményt, 17 gólt kapni a címvédőtől egyszerűen parádés... 

 1. Győri Audi ETO 1 1 0 0 27 17 +10 2
 2. Larvik HK 1 1 0 0 25 19 +6 2
 3. Budućnost 1 0 0 1 17 27 –10 0
 4. Randers HK 1 0 0 1 19 25 –6 0

Oltchim Valcea - FTC

Egy esetleges Ferencváros siker fantasztikus, óriási bravúr kategória lett volta, de mi az hogy volna! A Valcea az FTC vezetőedzője szerint a világ legerősebb játékoskeretével bír, hazai pályán elverni ezt a román csapatot szinte lehetetlen küldetésnek tűnt. De ha van hit és akarat, akkor az eredmény is jön...

Tomori Zsuzsannáék elhitték, hogy van keresni valójuk és óriási meccset játszottak, haraptak, csúsztak, másztak, küzdöttek, aminek meg is lett az eredménye. A két csapat a meccs elején fej-fej mellett haladt, majd pedig sikerült ellépnie a Fradinak pár góllal (22. perc: 5-8). A vezetést sikerült megtartani a félidőben, közte egy szerepelt az eredményjelzőn (9-10). Kiemelendő a két csapat védekezése, összesen 19 gól egy félidő alatt a mai modern kézilabdában nagyon kevés, az pedig, hogy tíz kapott gól alatt tartották a Valcea együttesét hazai pályán... - lehet másnak nem sikerül a szezonban...

A fordulást követően fantasztikusan játszott a Fradi, nem mintha eddig nem tették volna, ám valahonnan még sikerült egy kis extrát előrántani. Előbb négy gólra 10-14, majd pedig egészen elképesztő hét góllal vezetett a Fradi, Tomori és Nerea Pena vezetésével (12-19). Ezt követően elfáradtak a lányok, illetve magára találtak a hazaiak és az előny majdnem elfogyott. Másfél perccel a vége előtt 20-22 állt az eredményjelzőn, így nagyon forró végjáték következett. A végén azonban szerencsére több Fradi gól állt az eredményjelzőm mint román (22-23). Ezzel Nereáék óriási fegyvertényt hajtottak végre, rendesen megcibálták az oroszlán bajszát...

1.  Krim Ljubjana 1 1 0 0 29-24 5 2 pont
2.  FTC-Rail Cargo Hungaria 1 1 0 0 23-22 1 2 pont
3.  Oltchim Valcea 1 0 0 1 22-23 -1 0 pont
4.  Zvezda Zvenyigorod 1 0 0 1 24-29 -5 0 pont

Gratulálunk mindkét magyar csapatnak, fantasztikus hétvége volt ez mind számukra, mind pedig a kézilabda szerelmeseinek.

Őszi Ádám

Seria A szombat: A Napoli sikerével beérte a listavezető zebrákat - videó

A pénteki nyitómeccset követően szombaton két mérkőzéssel folytatódott az olasz bajnokság 23. fordulója. A Roma pénteki betlije után a kérdés az volt, tud-e élni a lehetőséggel a Napoli és beéri-e a listavezető Juventus együttesét a tabellán. A másik meccsen az utóbbi hetekben javuló formát mutató Torino fogadta a Sampdoria együttesét. 

Az utóbb említett párharc mondhatni egy alsóházi rangadó volt, mindkét csapat menekül a kiesőzóna, az alsóház közeléből. Egy eseménytelen gól nélküli mérkőzést játszott a két csapat, ezzel pedig a Torino hét meccse nem talált legyőzőre.

A másik találkozón a jelenleg ezüstérmes Napoli fogadta a szezon meglepetéscsapatát a Catania együttesét. A vendégek a tabella hetedik helyéről várták a meccset, az utóbbi hetekben a Fiorentina és a Roma skalpját is begyűjtötték, ám a Napoli nagy falatnak bizonyult. A mérkőzés 31. percében északi szomszédunk csatárklasszisa Hamsik volt eredményes, míg a 44. percben az ő passzát követően talált Cannavaro a kapuba. Ezzel az első félidő végén eldől a találkozó, a második felvonásban nem született gól, ez pedig azt jelentette, ha csak ideiglenesen is, de beérték Cavaniék a Juventust a tabellán. Az öreg hölgy ma délután a Chievo együttesével mérkőzik meg a három bajnoki pontért.

Péntek:

AS Roma - Cagliari 2:4

Szombat:
Torino - Sampdoria 0:0
Napoli - Catania 2:0

Vasárnap:
12:30 Chievo - Juventus (SportKlub)
15:00 Palermo - Atalanta
15:00 Pescara - Bologna
15:00 Siena - Inter (SportKlub)
15:00 Genoa - Lazio
15:00 Fiorentina - Parma
20:45 AC Milan - Udinese (SportKlub)

Őszi Ádám