2013. október 4., péntek

Fantasztikus csúcsderbik, avagy tovább dübörög a Serie A - előzetes

Olaszországban igazi futballünnep lesz a hétvégén, a Serie A ugyanis tovább robog a 7. fordulóval, és ez a karika nem akármilyen mérkőzéseket tartogat az olasz foci szerelmesei számára. Remeknek ígérkező párharcok mellett három fantasztikus derbire is sort kerítenek, nézzük a menetrendet. 

Szombaton az Atalanta veronai vendégjátékával kezdődik meg a hetedik forduló, azonban az ínyencek a később kezdődő Inter-Roma találkozóra figyelnek már most. A listavezető, mely eddig hibátlan, hat meccsen 17 gólt lőtt és csupán egyet, most egy igazán nagy derbin bizonyíthatja rátermettségét a listavezetői posztra. A Lazio utáni derbit követően tehát itt az újabb nagy feladat. Az Inter egyébként szintén remekül muzsikál, négy győzelme mellett két döntetlent tud felmutatni, legyőzőre még ők sem leltek. Gólarányuk nekik is imponáló 16 rúgott gól mellett 3 kapott szerepel. Minden adott, hogy egy kiváló meccset lássunk tehát a San Siro gyepén.

Vasárnap igen hamar kezd a Parma és a Sassuolo, a srácok csak a meccs után ebédelhetnek majd meg. A tabellára rátekintve megállapíthatjuk, hogy egy kiesési rangadóról van szó, A Calcio első győzelmét aratná Parma városában.

A három órai szokásos kezdés öt mérkőzést tartogat, melyek közül négy igazi alsóházi csapatok meccseit hozza, míg a Napoli a Livorno együttesét fogadja a javítás érdekében, ugyanis Londonban hét közben csúnya pofonba szaladtak bele a kékek. A három pont nagy téttel bír, hiszen egy esetleges Roma bukás az Inter ellen megnyitná az utat Benítez csapata előtt az első hely megszerzésére. 

Este két csúcsderbi vár az olasz foci szerelmeseire, a regnáló bajnok Juventus a csupán kilencedik pozícióban tanyázó, ám sokkal feljebb vágyó milánói piros-feketéket fogadja. Mondani sem kell, hogy mindkét félnek nagyon fontos a három pont, az AC Milan azonban a szakadék szélén táncol, ha nem nyernek akkor hét fordulót követően már-már behozhatatlan hátrányra tesznek szert. A másik meccsen a Lazio fogadja a Fiorentina csapatát, a mérkőzés arról hozatott dönteni, ki marad ott a közvetlen élmezőnyben.

Szombat:
okt. 5. 18:00 Chievo - Atalanta (SportKlub)
okt. 5. 20:45 Inter - AS Roma (SportKlub)

Vasárnap:
okt. 6. 12:30 Parma - Sassuolo (SportKlub)
okt. 6. 15:00 Bologna - Hellas Verona
okt. 6. 15:00 Catania - Genoa
okt. 6. 15:00 Napoli - Livorno (SportKlub)
okt. 6. 15:00 Sampdoria - Torino
okt. 6. 15:00 Udinese - Cagliari
okt. 6. 20:45 Juventus - AC Milan (SportKlub)
okt. 6. 20:45 Lazio - Fiorentina

Őszi Ádám

Premier League: Javíthatnak a nagyok, avagy kemény meccs vár a Manchester Cityre - előzetes

Hétvégén folytatódik az angol labdarúgó bajnokság, más néven Premier League. A csapatok a 7.fordulónak futnak neki és bár gigászi derbire nem kerül sor, mint mindig azért most is jó meccsekre, párharcokra számíthatunk. 

A hetedik etapot szombaton a forduló tán legjobbnak ígérkező meccse nyitja meg, a csupán hetedik pozícióban szerénykedő Manchester City a veretlen Evertont fogadja. Ne feledjük, a "Polgárok" legutóbb az Aston Villa otthonában kaptak ki, majd pedig hét közben a Bayern München adott futballeckét, míg az ellenfél rápihenhetett a hétvégi meccsre. Három döntetlen után legutóbbi három bajokiját nyerte a liverpooli kék egylet, mely negyedik és folytatná remek sorozatát. Chelsea, West Ham, Newcastle, kérdés, hogy csatlakozik e szombaton a vert "hadhoz" a City?

Az újonc Cardiff hazai oroszlánbarlangjában fogadja a "Szarkáka". Ne feledjük, a walesi csapat otthon igen harapós, csupán a Spurs lopta el eddig a három pontot, míg a Manchester City például megégett. A Newcastle nincsen élete formájában, jó meccsre van kilátás.

A Fulham a Stoke ellenében menekülne a kiesőzónából, míg a szintén kieső és újonc Crístal Palace a Liverpool vendégszeretetét élvezheti majd. A Palace védők már most retteghetnek a Sturridge-Suarez duótól, mely tovább vinné a csapat szekerét és továbbra is az első pozícióért csatázna. Ha már a kiesőknél járunk említsük meg a szombat este utolsó párharcát, ahol is a tök utolsó és egyedülilént nyeretlen Sunderland fogadja az elképesztően szenvedő "Vörös Ördögöket". Moyes legénységének csakis egy célja lehet, de hogy mi lesz, inkább már nem is mondanánk semmit, majd úgy is meglátjuk.

Vasárnap sem maradunk angol foci nélkül, a Chelsea a Norwich otthonába látogat kötelező három pontért, míg a Spurs a West Ham legyőzésével harcolna tovább a dobogón elfoglalható helyekért. Igen pikánsnak találtatik számunkra a Southampton-Swansea párharc, a hazaiak ugyanis nem várt rajtot vettek és jelenleg hatodikok. Nagyon gólszegény meccseket játszanak, a védelem elképesztően összeállt, ezt jelzi a hat meccsen kapott két gól. Valószínüleg Michu és társai sem egy puhány védősánccal állnak majd szembe, a feladat azonban adott a walesi csapat előtt, mely a tabella felső szekciójába vágyódik.

A végére pedig a listavezető, aki nem más mint az Arsenal! Wenger tanítványai Gera Zoltán együtteséhez látogat majd és zárja a hetedik fordulót. Azt, hogy listavezetőként-e vagy sem, a West Brom elleni meccs után majd megmondjuk, minden esetre remek formában vannak az Ágyúsok, akik hét közben a Napoli ellen arattak könnyed diadalt a Bl-ben.

Szombat:
okt. 5. 13:45 Manchester City - Everton (Digi Sport1)
okt. 5. 16:00 Cardiff - Newcastle United
okt. 5. 16:00 Fulham - Stoke
okt. 5. 16:00 Hull City - Aston Villa
okt. 5. 16:00 Liverpool - Crystal Palace (Digi Sport1)
okt. 5. 18:30 Sunderland AFC - Manchester United (Digi Sport2)

Vasárnap:
okt. 6. 14:30 Norwich - Chelsea (Digi Sport1)
okt. 6. 14:30 Southampton - Swansea
okt. 6. 17:00 Tottenham - West Ham United
okt. 6. 17:00 West Brom - Arsenal (Digi Sport1)

Őszi Ádám

LesHeted: Indul a hétvégi meccsdömping, avagy ezt nézheted ma a TV-ben

Reggel arra ébredhettünk, hogy ismét péntek, ez pedig nagy öröm a futball szerelmeseinek, ugyanis három napon át szinte megállás nélkül jobbnál jobb meccsek lesznek a televízióban. Nem mintha hét közben unatkoztunk volna, hiszen Európa Liga és bajnokok Ligája meccsek sokaságát játszották. Most azonban koncentráljunk a jelenre és nézzük mi vár ránk péntek este. 

Az Eurosport 2-es csatornáján két német mérkőzést tűztek adásra, előbb a másodosztályú Union Berlin hazai meccsét, majd pedig a Hertha vendégjátékát tekinthetjük meg Hannoverben, ahol reményeink szerint Huszti Szabolcs a pályán lesz és megkeseríti a Hertha szurkolóinak estélyét.

A Sport TV ezúttal is, ahogyan azt már megszokhattuk, magyar és spanyol meccsel kedveskedik nézőinek, az 1-es csatornán a Debrecen-Paks összecsapást tekinthetik meg a magyar foci szerelmesei, míg a 2-es csatornán késő este a Málaga-Osasuna meccs kerül adásra. Jó hír a Futsal szeretőinek, hogy kora este a Győri ETO utolsó csoportmeccsét is képernyőre tűzik. Az ETO az Iberia Star ellen lép parkettre.

Végül pedig kalandozzunk el francia honba, a SportKlub a Bastia-Lorient meccsel jelentkezik este.

Jó szórakozást, jó meccsnézést, íme a kínálat:
18:30 Union Berlin - Sandhausen (Eurosport 2)
18:45 DVSC Teva - MVM Paks (Sport1)
19:15 Győri ETO - Iberia Star (Sport2)
20:25 Bastia - Lorient (SporKlub)
20:30 Hannover - Hertha (Eurosport 2)
22:00 Málaga  - Osasuna (Sport2)

Őszi Ádám

Európa Liga: Íme az össze eredmény egy helyen - tabellák, góllövőlista

Csütörtök este ismét a labdarúgásé volt Európában a főszerep, hiszen 12 csoportban 48 együttes lépett pályára a győzelem reményében. Nem másról van szó, mint a második számú kupasorozatról, az Európa Ligáról. A küzdelemsorozat a 2. fordulóval folytatódott, ezúttal is volt meglepetés bőven. 

A csoport: Tovább tart a Swansea remek menetelése, a walesi gárda ezúttal az első fordulóban diadalmaskodó St. Gallen csapatát győzte le. A Valencia könnyed győzelmet aratott orosz földön, így megkezdte a zárkózást az első fordulóban elszenvedett zakót követően.  A Kuban egyenlőre kilátástalan helyzetben rúgott gól nélkül.

Swansea - St. Gallen 1-0
Kuban - Valencia 0-2

A csoport állása: 1. Swansea 6 pont (4-0), 2. St. Gallen 3 p. (2-1), 3. Valencia 3 p. (2-3) 4. Kuban 0 p. (0-4)

B csoport: Tovább tart a horvát bajnok veszőfutása, a Dinamo ezúttal Bulgáriában futott bele egy csúnya zakóba. Apropó Ludogorets, a bolgár csapat hibátlan és hat ponttal vezeti a csoportot, sőt még a hálójukat sem tudták megrezgetni eddig. A PSV feledtette szurkolóival az első forduló béli vereséget, ám az öröm akkor lesz teljes, ha majd továbbjut a gárda.

Ludogorets - Dinamo Zagreb 3-0
Odessa - PSV 0-2

A csoport állása: 1. Ludogorets 6 pont (5-0), 2. PSV 3 p. (2-2), 3. Odessa 3 p. (2-3) 4. Dinamo Zagreb 0 p. (1-5)

C csoport: Gulácsi Péterrel a kapujában robogott tovább a Salzburg, mely a hideg Norvégiában tudott diadalmaskodni , míg a csoport másik meccsén döntetlen született, a belga bajnokságban fantasztikusan szereplő Standard a nemzetközi porondon továbbra is szenved.

Esbjerg - Salzburg 1-2
Elsfsborg - Standard Liege 1-1

A csoport állása: 1. Salzburg 6 pont (6-1), 2. Esbjerg 3 p. (3-3) 3. Standard Liege 1 p. (2-3), 4. Elfsborg 1 p. (1-5)

D csoport: Folytatta menetelését a Rubin, mely ezúttal nem ötöt, csupán négyet hintett soros ellenfelének és jelezte, igényt tart a csoport első helyére. Az angol második ligában szereplő Wigan áll a csoport második helyén, a Maribor hódolt be angol földön idegenben. A szlovén együttes nulla pontos és két meccsen kapott nyolcat, ám a Waregem szurkolól öröme sem lehet nagy, csapatuk ezúttal sem tudott gólt szerezni.

Wigan - Maribor 3-1
Rubin Kazany - Waregem 4-0

A csoport állása: Rubin Kazany 6 pont (9-2), 2. Wigan 4 p. (3-1), 3. Waregem 1 p. (0-4), 4. Maribor 0 p. (3-8)

E csoport: Roppant fontos három pontot gyűjtött be a Fiorentina, mely ezzel bejelentkezett a csoport első helyére, de úgy is fogalmazhatnánk, hogy nagy sanszot halasztott el a Dnipro, mely így a csoport második helyére szorult. A másik meccsen döntetlen született, ez pedig egyik félnek sem jó, nincsenek vele túlságosan előrébb.

Dnipro - Fiorentina 1-2
Pacos Ferreira - Pandurii 1-1

A csoport állása: 1- Fiorentina 6 pont (5-1), 2. Dnipro 3 p. (2-2), 3. Pandurii 1 p. (1-2), 4. Ferreira 1 p. (1-4)

F csoport: Vereségével romjaiban hever a francia Bordeaux, mely minden bizonnyal a továbbjutásról is lemondhat, míg Paulo Sousa izraeli csapata bejelentkezett az egyik továbbjutó helyért. Az APOEL két meccsen mindössze két kaput találó lövést tud felmutatni, ez nagyon kevés. A Frankfurt pedig szárnyal, kapott gól nélkül nagyon magabiztosan vezetik a kvartettet. 

APOEL - Frankfurt 0-3
Bordeaux - Maccabi Tel Aviv 1-2

A csoport állása: 1. Frankfurt 6 pont (6-0), 2. Maccabi 4 p. (2-1) 3. APOEL 1 p. (0-3) 4. Bordeaux 0 p. (1-5)

G csoport: Magyar szemben kifejezetten jó rátekintenie erre a csoportra, ugyanis Köteles Lászlóval a kapujában továbbra is hibátlan a belga Genk, mely ezúttal svájci vetélytársát múlta felül. A Dinamo Kijev továbbra sem találja önmagát, második meccsét is döntetlenre hozta, vagy inkább fogalmazzunk úgy, kiénekelte a győzelmet az ukránok szájából a Rapid. 

Genk – Thun 2-1
SK Rapid Wien – Dinamo Kiev 2-2

A csoport állása: 1. Genk 6 pont (3-1), 2. Thun 3 p. (2-2) 3. Dinamo Kijev 2 p. (3-3) 4. Rapid Wien 1 p. (2-3)

H csoport: A bajnokságban is éledező Sevilla ezúttal sem talált legyőzőre és magabiztosan vezeti csoportját. A spanyolok otthonában ezúttal a német Freiburg hajtotta meg a fejét. A tavalyi évad portugál meglepetéscsapata továbbra sem tudott pontot szerezni, így meglehetősen nehéz helyzetbe került.

Sevilla – SC Freiburg: 2-0
Slovan Liberec – Estoril: 2-1

A csoport állása: 1. Sevilla 6 pont (4-1), 2. Liverec 4 p. (4-3), 3. Freiburg 1 p. (2-5), 4. Estoril 0 p. (2-4)

I csoport: Egyik meccsen sem osztottak három pontot, ez pedig nagyon szorossá teszi a csoportot, melyet a négy pontos Guimares vezet. A portugálok a szenvedő Lyon otthonából csentek pontot, ami a végelszámolásnál nagyon sokat érhet. A Betis úgyszintén továbbra is nyeretlen, ezúttal a Rijeka bizonyult nagy falatnak idegenben.

Olympique Lyon – Vitória Guimaraes: 1-1 (0-1)
Rijeka – Betis: 1-1 (1-1) 

Az csoport állása: 1. Guimares 4 pont (5-1), 2. Lyon 2 p. (1-1), 3. Betis 2 p. (1-1), 4. Rijeka 1 p. (1-5)

J csoport: Valószínűleg a Legia szurkolói sem számítottak ilyen pocsék rajtra, az Apollon elleni hazai vereség nagyon fájó volt a lengyelek számára. A varsói együttes így továbbra is nulla pontos és rúgott gól nélkül a csoport utolsó helyén áll. Az élmezőny szoros, köszönhető ez a Lazio fantasztikus hajrájánk. Az olasz együttes vert helyzetből egyenlített a Trabzon otthonában, mely a végén még nagyon sokat érhet.

Trabzonspor – Lazio 3-3 (3-1)
Legia Warszawa – Apollon Limasszol 0-1 (0-0)

A csoport állása: 1. Trabzonspor 4 pont. (5-2), 2. Lazio 4 p. (4-3), 3. Apollon 3 p.  (2-2) 4. Legia Warszawa 0 p. (0-2)

K csoport: Dagesztáni győzelmének köszönhetően, illetve az eddigi döntetlenek miatt más most kijelenthető, szinte biztos hogy továbbjutó lesz a Tottenham, mely még gólt sem kapott. A londoniak mögött nagy a zsúfolódás, egy győzelemmel bárki előre törhet majd. AZ Anzhi ahogy az orosz bajnokságban az Európa Ligában is nyeretlen, sőt lőtt gól nélkül állnak  csoportban.

Anzhi - Tottenham 0-2
Tromső - Sheriff Tiraspol 1-1

A csoport állása: 1. Tottenham 6 pont (5-0), 2. Sheriff 2 p. (1-1), 3. Anzhi 1 p. (0-2), 4. Tromsö 1 p. (1-4)

L csoport: A döntetlneknek köszönhetően egyik csapat sem tudott jelentősen ellépni a többiektől, az azonban tisztán látszik, hogy a PAOK és az AZ kiemelkedik, de nagyon szoros meccseket játszottak a felek. Hiába a nemzetközi rutin meglátszik. Az év meglepetéscsapata a Karagandy azonban így is büszke lehet magára, már van pontja és nem futottak bele nagy pofonokba.

AZ Alkmaar - PAOK 1-1
Shakhtar Karagandy - Maccabi Haifa 1-1

A csoport állása: 1. AZ Alkmaar 4 pont (2-1) 2. PAOK 4 p. (3-2), 3. Maccabi Haifa 1 p. (2-3), 4. Shakhtar Karagandy 1 p. (3-4)

A góllövőlista élmezőnye 2 forduló után:
1. Alan (Salzburg) 3 gól
2. Defoe (Tottenham) 3 gól
3. Soriano (Salzburg) 3 gól

Őszi Ádám