2014. szeptember 13., szombat

PL: Diego Costa triplájával élen a Chelsea

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) két száz százalékos együttese a Chelsea és a Swansea találkozott a szombati játéknap során, s a londoniak Diego Costa remek befejezéseinek köszönhetően kiütötték a walesi meglepetéscsapatot. Megkezdte a zárkózást az Everton, míg újfent pontokat vesztett a Spurs. 

Chelsea - Swansea City 4-2 (1-1)
G: Diego Costa (45., 56., 67.), Remy (81.) ill. Terry (11.-öngól), Shelvey (86.)

Hamar néma csend lett a Stamford Bridgen, ugyanis Terry öngóljával már a 11. percben vezetett a Swansea, mely mezőnyben jól tartotta magát, ám a kapu előtt többnyire elfogyott a tudomány. Az első játékrész utolsó pillanataiban aztán megérett az egyenlítő találat, Fabregas remekbe szabott átadását Diego Costa váltotta góllá.

A fordulást követően aztán már a vezetés is megvolt Mourinho együttesének, Diego Costa és Fabregas újfent remek összjátékot mutatott be, melynek végén Fabianski nyúlhatott a mögötte elterülő hálóba. A 67. percben aztán a csereként érkező Ramires tetszelgett előkészítő szerepkörben, Diego Costa pedig már mesterhármasnál járt, ezzel magabiztosan vezetve a Premier League góllövőlistáját. Az utolsó tíz percre is maradt esemény, a nyáron szerződtetett Remy is bemutatkozott, Oscar előkészítése után talált a kapuba. A mérkőzés végeredményét a walesiek védekező középpályása Shelvey állította be. Győzelmével a Chelsea immáron egyedüliként listavezető, míg a Swansea jelenleg még mindig második.

West Brom - Everton 0-2 (0-1)
G: - ill. Lukaku (2.), Mirallas (67.)

Megindult a felfelé vezető úton az Everton, mely Gera Zoltán korábbi együttesét gyűrte le idegenben. Lukaku gyorsan megszerezte a vezetést a liverpooli kékeknek, majd Mirallas a második játékrész közepén növelte az előnyt. A WBA nem tudott válaszolni.

Sunderland - Totenham 2-2 (1-1)
G: Johnson (4.), Kane (82.-öngól) ill. Chadli (2.), Eriksen (48.)

Liverpooli vereségét leszámítva eddig jól szerepelt a Spurs, ám a Sunderland nem hagyta magát. A felek roppant gyors gólváltással nyitották a találkozót, majd a 48. minutumban másodszor is vezetést szereztek a londoniak. Az előny azonban nem tartott ki, Harry Kane a saját kapujába talált, ezzel pedig otthon tartott egy pontot a Sunderland, mely továbbra is nyeretlen.

Southampton - Newcastle 4-0 (2-0)
G: Pellé (6., 19.), Cork (54.), Schneiderlin (90+4.) ill. -

Továbbra sem megy a Szarkáknak, ezúttal a nyáron szétvásárolt Southampton gurított egy négyest a fekete-fehéreknek, akik ezzel továbbra is liga utolsók. A Szentek első két gólját Pellé jegyzete, aki úgy fest jó vétel volt. Ami a Southamptont illeti, ha így folytatják, idén is meglepetéscsapatként számolhatunk velük.

Stoke - Leichester 0-1 (0-0)
G: - ill. Ulloa (64.)

Az Arsenal elleni döntetlent követően újabb meglepetést hozott a Leichester, mely ezúttal a Stoke otthonából csente el a három pontot, ezzel pedig újoncként egyenlőre a középmezőnyben foglal helyet.

Crystal Palace - Burnley 0-0 

Kiegyenlített mérkőzést hozott a Palace és az újonc Burnley összecsapása, gól nem született, ezáltal pedig sokkalta előrébb sem jutottak a felek.

Arrow

PL: Négy gólos döntetlen a derbin, örülhetnek a riválisok!

A Manchester City Emirates béli vendégjátékával megkezdődött a Premier League  negyedik fordulója. A mérkőzést követően azonban sem az Ágyúsok, sem pedig a Polgárok nem örülhettek, ellenben a bajnoki címre törő riválisok... 

Arsenal - Manchester City 2-2 (0-1)
G: Wilshere (63.), Sanchez (73.) ill. Agüero (28.), Demichelis (83.)

Mindkét együttes határozottan kezdte a mérkőzést. Az első valamirevaló helyzetet a 12. percben jegyezhettük fel, ekkor az újonnan szerződtetett Danny Welbeck szerzett labdát, ám lövése mintegy 18 méterről csupán kívülről súrolta a kapufát. A túloldalon Agüero nem hibázott a 28. minutumban, Navas futott el a jobb szélen, s passzolt a centerező argentin elé, aki köszönte szépen és Szczesny kapujába gurította a játékszert. A vezető találatot követően aztán kis híján megduplázta előnyét a City, ám Davis Silva sután találta el a labdát, mely így könnyedén vándorolt a lengyel kapuvédő ölébe. 

A fordulást követően az 59. percben egy Clichy helyzetet jegyezhettünk fel, ám amilyen szépen megcsinálta magának a helyzetet a vendégek játékosa, olyan csúnyán rúgta mellé azt. A 63. minutumban aztán jött Jack Wilshere, aki Ramsey remek labdája után a jobb felsőbe lőtt. Tíz perccel később aztán már az Ágyúsoknál volt az előny, a nyáron az FC Barcelonától érkező Sanchez volt eredményes , bombája a léc alá csapódott, Hart esélytelen volt. Az Arsenal győzelmét Ramsey biztosíthatta volna be, ám remek helyzetben csúnyán a jobb kapufa mellé lőtt a walesi. A kihagyott helyzet megbosszulta önmagát, a 83. percben egy szögletre Demichelis érkezett, s bólintott a kapuba, tán ha Szczesny nem ér bele, akkor Flamini kifejeli a  labdát, ám nem így történt, a Polgárok egyenlítettek, ezáltal pedig a riválisok örvendhettek, ugyanis mind az Arsenal, mind pedig a City újfent fontos bajnoki pontokat vesztett.

Arrow

Premier League: Csúcsrangadóra felkészülni! - előzetes

Az EB-selejtezőket követően ismételten visszatér a labdarúgás a Premier League pályáira, nem is akármilyen mérkőzésekkel jelentkezik a világ egyik, ha nem a legerősebb pontvadászata ezen a hétvégén. Komoly erőfeszítések várnak London sztárcsapataira, mind a Chelsea, mind pedig az Arsenal igen komoly mérkőzéssel számolhat, ám a Tottenham sem mehet biztosra...! Bár ki mehet biztosra a Premietr Leagueben...!? 

A 4. forduló és egyben a játéknap is a legjobban várt találkozóval kezdődik, két tán csalódott együttes csatájával, ugyanis sem az Arsenal, sem pedig a regnáló bajnok Manchester City nem úgy kezdte az idei szezont, ahogyan azt a szurkolók elvárták volna. Mindkét csapat számára hatalmas fontossággal bír a találkozó, a Polgárok a Stoke elleni hazai vereséget feledtetnék, míg az Ágyúsok a Leichester és az Everton ellenni döntetlent söpörnék a szőnyeg alá. Tavaly az Emiratasben döntetlent játszottak a felek, míg a Ligakupában könnyed Arsenal siker született, ám utóbbi ténylegesen más lapra vethető eredmény.

Ezt követően a megszokott szombat délutáni 16 órás időpontban jön az igazi meccsdömping, melynek küzdelmei közül kiemelkedik az eddig két száz százalékos együttes a Chelsea és a Swansea csatája. Mondanunk sem kell, hogy ki a találkozó esélyese, ám ne feledjük, a walesi kiscsapat mar lopott három pontot az Old Trafford gyepéről idén. 

Kiesési rangadó vár a Crysral Palace  és a Burnley együttesére, míg a rajton igen csak beragadó Newcasle, az újjáépítés alatt álló Southampton vendége lesz. Az újonc Leichester ezúttal a Stoke otthonában próbálkozhat a pontlopással, míg a Sunderland az eladósorra kerülő "Csirkéket" fogadja. Az eddig csalódást keltő szereplést bemutató Everton ezúttal a WBA otthonában találhat magára, amennyiben a ködös alibión erre alkalmas lesz.  

A játéknapot a Liverpool hazai mérkőzése zárja, a vörösök ellenfele a QPR lesz, mely legutóbb győzelemmel hagyta el a játékteret. Balotelli bemutatkozhat új csapatában, történelmi pillanatok elé nézünk.

Vasárnapra egyetlen egy mérkőzés marad, a Manchester United kerül előtérbe. Van Gaal együttese hazai környezetben fogadja az Aston Villa csapatát, mely sok jóra nem számíthat, ugyanis a Vörös Ördögök számára nemhogy hat, kilenc pontos mérkőzés lesz ez a hétvégi. Egy esetleges pontvesztés drámai következményeket hordozhat magában...

A forduló zárómérkőzése szokás szerint hétfőre marad, két középcsapat a Hull City és a West Ham ütközete zárja a negyedik karikát. 

Szombat
13:45 Arsenal - Manchester City (Digi Sport 1)
16:00 Chelsea - Swansea (Digi Sport 1)
16:00 Crystal Palace - Burnley
16:00 Southampton - Newcastle United
16:00 Stoke - Leicester
16:00 Sunderland AFC - Tottenham
16:00 West Bromwich - Everton
18:30 Liverpool - Aston Villa (Digi Sport 1)

Vasárnap
17:00 Manchester United - Queens Park (Digi Sport 1)

Hétfő
21:00 Hull - West Ham United (Digi Sport 1)

Arrow