2014. május 15., csütörtök

Ukrán Kupa: Hét év után újra csúcson a Dinamo

Megszerezte története tizedik kupagyőzelmét a Dinamo Kijev labdarúgócsapata, mely a döntőben ősi riválisát a Shakhtar Donetskot hagyta faképnél. Ezzel némileg kárpótolta szurkolóit a fővárosi csapat, ám a szezont a bajnoki kudarc miatt így is menthetetlennek nyilvánították. 

Dinamo Kijev - Shakhtar Donetsk 2-1 (2-0)
G: Kucher (40.-öngól), Vida (43.) ill. Douglas (57.)
Kiállítva: Yarmolenko (90+5.) ill. Rakyckyj (90+5.)

Az eredetileg zárkapusra tervezett mérkőzés szurkolói rendbontással kezdődött és végig paprikás hangulatúra sikeredett mind a pályán, mind azon kívül. A kijevi csapat immáron nyolc mérkőzése nem tudta megverni ősi riválisát, így a diadal duplán aranyat ért. A finálé gyorsan, három perc leforgása alatt eldőlt az első játékrész ráadásában, előbb Kucher talált saját kapujába, majd Vida a szünet előtt megduplázta a Dinamo előnyét. A brazilokkal teletűzdelt bajnok olyannyira rosszul játszott, hogy még kaput találó lövésre sem futotta, ám a fordulást követően  Douglas szépített. Ezt követően kiegyenlítetté vált a játék, ám újabb gól már nem született. A végén még egy páros kiállítás dukált a feleknek. Győzelmével a Dinamo megelőzte a Shakhtart az ökörranglistán előbbi ezzel tíz, utóbbi kilenc aranyat tud felmutatni. 

Őszi Ádám

Bolgár Kupa: Hatalmas balhé közepette trónon a bajnok

Története második kupadöntőjét is győzelemmel abszolválta a regnáló bolgár bajnok Ludogorets, mely 2012-es sikerét követően ismételten felülhetett a trónra. A mérkőzés igen hosszúra és kalandosra sikeredett a Plovdiv szurkolóinak köszönhetően. 

Botev Plovdiv - Ludogorets 0-1 (0-0)
G: - ill. Bezjak (59.)
Kiállítás: V. Vieira (90+18.) ill. -

Emlékezetesre sikeredett a bolgár kupa döntője, igaz sajnos nem a mutatott játék, hanem a szurkolók miatt. A találkozó csúszással kezdődött, ugyanis a pénztárszalagok letakarítása némi időt vett igénybe, majd a második játékrészben  Bezjak  vezető találata elszabadította az indulatokat a Plovdiv szurkolók szektorába, akik gyújtogatásba kezdtek. A tűzoltók és a rendőrök egyaránt közbeavatkoztak, a játék közel húsz percet szünetelt. A legvége sem bírtak magukkal a vesztes csapat ultrái, így egy újabb négy perces megszakítás következett, mielőtt a Ludogorets játékosok nyakába kerülhetett az aranyérem. 

A razgradiak eddig hibátlanok, ugyanis kettőből kettő döntőt sikerrel abszolváltak, míg a Botev Plovdiv csapatára tényleg ráillik az örök második jelző, ugyanis eddigi tizenegy kupadöntőjükből ez volt a kilencedik vesztes.

Őszi Ádám

Aranyhegyből trágyadomb, avagy az Anzhi históriája

Csütörtökön hivatalosan is véget ért az orosz labdarúgó-bajnokság 2013/2014-es kiírása, melynek legnagyobb vesztese az Anzhi Makhachkala, a csapat, mely nemrégen még aranyhegyként fénylett Dagesztán közepén hatalmas tervekkel, mára azonban trágyadombként "bűzölög", az együttes pedig készülhet a másodosztályra. 

A csodálatosnak induló történet 2009-ben kezdődött, mikor is az 1991-ben alapított klub megnyerte a z orosz másodosztályt és feljutott a legnagyobbak közé története során másodszor. A 2010-es szezont 11. helyen, bennmaradóként zárta a klub, ám a következő idényre hatalmas változások álltak be. Suleyman Kerimov a csapat tulajdonosa, egy ellentmondásos üzletember és egyben politikus roppant vagyonát a dagesztáni klub felvirágoztatására szentelte. 

Európa felfigyelt az egykori Szovjetunió, még ma sem túl barátságos részére, az Észak-Kaukázus legnagyobb köztársaságára, mely fénylő aranyhegyként kezdett magaslani a nyugati futballtársadalom szemében. A pénztárca kimeríthetetlennek tűnt, sztárjátékosok érkeztek, a keret egyre erősebbé vált, a csapatot erősítette játékosként, majd segítőként Roberto Carlos, Drzsudzsák Balázs pedig elképesztő összeg ellenében hagyta el Eindhovent, ahogy sokan mások is. Samuel Eto'o évi 20 millió eurós (5,9 milliárd forint) keresetével magasan a világ legjobban fizetett labdarúgójává vált, egymaga annyit keresett, mint Cristiano Ronaldo és Lionel Messi. 

A csapat első nekifutásra ötödik helyen végzett az átreformálódó és egyre erősödő orosz pontvadászatban, ám ez jócskán elmaradt a tulajdonosok elvárásától, akik bajnoki címről és nemzetközi kupasikerről álmodtak. A következő 2012/2013-as szezonban aztán bronzérmet szerzett a csapat, az Európa Ligában pedig a nyolcaddöntőben a Newcastle jelentette a végállomást. A stadion felújításra került, az ifjú labdarúgóknak pedig komplex akadémia nyílott.

Sokan úgy tartották és többször is lehetett róla hallani, hogy az Anzhi csupán egy remek lehetőség és komoly maffiapénzeket mosnak át rajta keresztül. Annak, hogy ezek alaptalan vádak-e, valószínűleg soha nem tudjuk meg tényleges mivoltját. 

Egy azonban biztos, hogy 2013 augusztus 7-én Suleyman Kerimov úgy döntött, hogy jelentősen csökkenti a csapat költségvetését, megvonja támogatásának nagy részét. Az építkezésből egy nagy bontás lett, mindenki elhagyta a klubot aki számított, a csapat pedig több pontot gyűjtött az Európa Liga csoportkörében, mint a bajnokságban féltávig. A mélyrepülést tavasszal sem sikerült megállítani, a csapat pedig utolsóként kiesett az orosz pontvadászatból. Vár állott most...

Őszi Ádám

Vieira vs Deschamps: "Ez egy hiba, ha azt akarod, hogy..."

Mint ismeretes a francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Didier Deschamps nem küldött meghívót Samir Nasrinak, a gallok egyik legjobb formában lévő labdarúgójának. A döntés érthetően borzolta a kedélyeket, az ügyben most felszólalt Patrick Vieira a franciák világ- és Európa-bajnok ex-labdarúgója. 

"Ez egy hiba! Ha azt akarod, hogy esélyed legyen megnyerni a vb-t, akkor a legjobb játékosokat kell kivinned. Azt gondolom, ebben az évben Samir fantasztikusan jól játszott, egyike volt a City legjobbjainak, és nagy szerepet játszott a sikereinkben. Ő egy pozitív srác, aki nagyon keményen dolgozott, és már sokkal nagyobb felelősséggel teszi a dolgát mint korábban." - mondta Vieira a riportereknek, aki egyébként a "Polgárok" stábjában tevékenykedik.

A 26 éves francia középpályás  még a tartalékok közé sem fért be, így biztosan a fotelből nézi majd társait...

Őszi Ádám

AS Roma: 55 millió fontos ajánlatot kaptak két játékosért

Amikor egy csapat jól szerepel, a szezon végeztével, pontosabban az átigazolási szezonos során megjelennek a pénzes kérők, a sztárcsapatok, melyek magukénak szeretnék tudni a felemelkedő csapatok legjobbjait. A Borussia Dortmund tudja, hogy miylen az, ha "elhurcolják" legjobbjait, ezúttal az AS Roma ismerkedhet meg az érzéssel.  

A vártnál sokkalta jobb szereplés, a bajnoki ezüstérem, na meg persze a mutatott játék mind a velejárója annak, hogy a Stadio Olimpico kapuiban megjelentek a "keselyűk". A hírek szerint mindkét manchesteri csapat, a United és a City is kinézett magának egy kulcsembert, ráadásul nem is ugyan azt. Azt is tudni vélik, hogy ajánlataikat megtették az angol klubok, mely első ránézésre igen hízelgő. Persze ha igaz...

A bajnok Manchester City védelmét erősítené a továbbiakban, Mehdi Benatia személyével, aki oroszlánrészt vállalt a "Farkasok" védelmének összefogásában. A marokkói középső védőért a forrás szerint 25 millió fontos ajánlatot tettek a polgárok. Benatia neve korábban a Barcelona és a Bayern München csapatánál is felvetődött.

A Manchester United, mely leszerepelt idén, az új szezont pedig új vezetőedzővel kezdik majd meg, aki minden bizonnyal Louis van Gaal, a holland nemzeti csapat szövetségi kapitánya lesz. A hír ezáltal pedig egybevágóslagos, ugyanis a Vörös Ördögök az erősítés lehetőségét a szintén holland Kevin Strootmanban látják. Az ajánlat állítólag igen jutányos, 30 millió font.

Őszi Ádám

VB 2014: "Nem lehetséges a részvételem, mert...!" - Van der Wiel

Szívszorongató, hazafias és egyben nagyon profi döntést hozott a holland labdarúgó-válogatott sztárja  Gregory van der Wiel, aki nem utazik a brazíliai világbajnokságra. Ezúttal elárulta az okokat is. 

"Felhívtam az edzőt, és mondtam neki, hogy nem lehetséges a részvételem. Túl sokáig bajlódtam térdsérüléssel, az egész évadban fájdalomcsillapítókkal játszottam. Nem tudok teljes edzésmunkát végezni! Konzultáltam orvosokkal és az edzővel, és az a döntés lett meghozva, hogy nem megyek. Ez egy olyan döntés volt, amit nem a szívemmel, hanem a fejemmel hoztam meg. A brazil szereplés csodálatos lett volna, de ha országod válogatottjában futballozol, akkor makkegészségesnek kell lenned. A holland csapatorvos is azt mondta, hogy az egészség az első" - mondta Van der Wiel a Paris Saint-Germain védője, a világbajnokság egyik nagy hiányzója.

Őszi Ádám

VB 2014: Németország pesszimista

Soha nem látott pesszimizmus öleli a Nationalelf világbajnoki szereplését a felmérések alapján, tudatja a Stern magazin egy reprezentatív közvélemény-kutatása alapján. A változás hatalmas a négy évvel korábbiakhoz képest, a német emberek nem bíznak Joachim Löw csapatának sikerében 

A dél-afrikai labdarúgó világbajnokság előtt az emberek 36,8 százaléka vélekedett úgy, hogy a válogatott megnyeri a tornát, ez mostanra mindössze 6 százalékra apadt. A többség negyeddöntős, vagy elődöntős búcsút jósol a csapatnak, ám van egy réteg, mely még a csoportkörből való továbbjutásban sem hisze, igaz ez csak a megkérdezettek 2 százaléka.

Egyet azonban ne feledjünk, van egy mondás: "A labdarúgás egy olyan játék, amelyet kétszer 11-en játszanak és a végén mindig a németek nyernek."

Őszi Ádám

VB 2014: Nasri úgy fest Huszti nyomdokaiba lép!

Samir Nasri nem került be Didier Deschamps kedden kihirdetett 30 fős keretébe, sőt, még a tartalékok között sem található a klasszis labdarúgó neve, ezzel sorozatban második világbajnokságáról marad le a Manchester City sztárja, aki érthető módon rendkívül csalódott és Huszti nyomdokaiba léphet, azaz 26 esztendősen lemondhatja a válogatottságot. 

A City-vel bajnoki címet nyerő középpályás elmondta, hogy számított a döntésre, de szíven ütötte - "Amikor beszélni akarsz a kapitánnyal, ő viszont nem kíváncsi rád, akkor számíthatsz arra, hogy nem mész a világbajnokságra. Úgyhogy fel voltam készülve erre a lehetőségre. Ő így döntött, nekem pedig nem marad más hátra, mint sok sikert kívánni a francia válogatottnak." - majd hozzátette - Ezt elég nehéz elfogadni. Szükségem van egy kis időre, hogy átgondoljam a válogatottal kapcsolatos helyzetemet, ugyanis már másodszor maradok le a vb-ről!"

Mint ismeretes a legutóbbi világbajnokság előtt a keretszűkítés áldozata lett a francia, aki ezúttal még odáig sem jutott. Sokan kiakadtak a kapitány döntésén, köztük a labdarúgó barátnője...

Kérdés, hogy mi a fontosabb, a személyes ellentét, vagy az, hogy egy nemzet egyik legjobb labdarúgója ott legyen a világbajnokságon? Deschamps megadta az ő válaszát, mindenki döntse el magában ő mit tett volna...

Őszi Ádám