2012. május 6., vasárnap

Bajnok a Juventus


Megnyerte az Olasz bajnokságot a Juventus csapata, miután 2-0 arányban legyőzte idegenben a Cagliari együttesét. Ez persze nem lett volna még elég ahhoz, hogy ma bajnokok legyenek, mivel az AC Milan csapatának botlania kellett ehhez este. Nos ez a botlás megtörtént, hiszen a San Siroban a Milánói derbin 4-2 vereséget szenvedtek az Inter együttesétől. A találkozó embere a triplázó Diego Milito volt.

Cagliari-Juventus 0-2
Internazionale-AC Milan 4-2

Egy fordulóval a vége előtt, tehát már eldőlt a bajnoki cím sorsa, ám kérdés, hogy veretlenül teszi e meg ezt az Öreg Hölgy, vagy az utolsó fordulóban becsúszik az első vereség.

Ezzel a bajnoki címmel immáron 28. alkalommal lett bajnok a Juventus  együttese.

Tabellahttp://www.focikatalogus.hu/olasz-serie-a

Szerző: Őszi Ádám

Barcelonai búcsú: Gracias Pep


Utolsó hazai mérkőzését játszotta a Barcelona labdarúgócsapata szombat este Pep Guardiola irányítása alatt. A mérkőzés nem volt más, mint a nagy katalán derbi, ugyanis Xaviék az Espanyol csapatát fogadták. A Barca magához ragadta a kezdeményezést és ki sem engedte a szorításból városi riválisát. Végig támadva 4-0 arányban felülmúlták a Papagájokat, s Messi négy góllal búcsúztatta mesterét, Guardiolát.  A lefújást követően Pep és a közönség érzékeny búcsút vettek egymástól, megható és gyönyörű pillanatok következtek.


"Senki sem ment el a mérkőzés vége előtt. A Camp Nou ma este hangosan és tisztán azt mondta: szeretünk Pep!" - nyilatkozta Sandro Rosell a Katalán klub elöke, s hozzátette "Pep akkor tér vissza, amikor akar."

Úgy ünnepelte, éltette a csapat és a közönség a mestert, mint mikor valamilyen trófeát nyertek. Sálak, feliratok, transzparensek sokasága lepte el a lelátót és kiabálták "Gracias Pep". Kivetítőn levetítették a mester legszebb Barcelonai pillanatait, ezt látván a mester könnyeivel küszködött, majd pedig mikrofonban beszédet intézett a szurkolókhoz. Ezt követően Puyolék elkapták és a magasba dobálták trénerüket, s mint anno a BL döntő megnyerésekor, a középkezdési kört körülölelve forogtak és éltették Pepet. A végén sorfalat állt a csapat és Guardiola tapsvihar közepette eltűnt a Camp Nou belsejébe. A nézők hosszú percekig skandálták még a nevét...

Szerző: Őszi Ádám

Íme videón is mindenkinek ajánlom nézze meg:

Képgaléria: A képre rákattintva nagyítva, lapozva megtekintheted őket.












Képforrás: http://extrafoci.hu/

Drámai mérkőzés Kispesten: Kimaradt büntetők, beszedett pirosak

Nem mindennapi mérkőzést játszott a Budapest Honvéd és a Kaposvár együttese ma kora délután. A bennmaradásért küzdő Kaposvár nagyon hamar, már a 13. percben emberhátrányba került Graszl Károly kiállítását követően, ám a megítélt büntetőt Tchami a felsőlécre rúgta. Rendkívül fontos lett volna a pontszerzés a Somogyiaknak, mivel a két rivális a Vasas és a Pápa is nyerni tudott szombaton. A 38. percben ismét a büntetőpontra mutatott a játékvezető, a kaposvári Safaric kézzel ért a labdához, ám a megítélt büntetőt ismét nem sikerült értékesíteni, Vécsei durrantott csúnyán a felső léc fölé.

A második játékrészben egy-kapuzott a Honvéd, ám helyzetekben ez nem mutatkozott meg, Sisa Tibor fiai kitűnően védekeztek. Pár kósza lövés veszélyeztette csupán Hajdúch kapuját. A 84. percben pedig egyenlő létszám alakult ki, Faggyas második sárgáját követően megnézhette meleg e a víz a kispesti zuhanyzóban. Ezt követő percekben a Rákóczi akár meg is nyerhette volna mérkőzést, ám nem sikerült a kapuba találniuk így maradt a 0-0 és pontosztozkodás. Ez az egy pont nagyon sokat érhet még a végén Kaposvárott.




Megjegyzendő, hogy bemutatkozott az NB I-ben a mindössze 16 esztendős kispesti szuper tehetség, Bobál Gergely.

Drámából tehát nem volt hiány a mérkőzésen a kár, hogy csupán 500 néző tekintette meg ezt az izgalmas,  gól nélküli összecsapást.

Szerző: Őszi Ádám

FA- Kupa: Chelsea győzelem! Megfosztott Liverpool?



A győztes: Chelsea
Caroll nem érti gólját miért nem adták meg
Megvan a 131. FA- Kupa győztese, miután a Chelsea tegnap a Wembley stadionban megverte a Liverpool együttesét. A mérkőzést 2-1 arányban megnyerő Londoni kékek nem biztos, hogy jogosan örülhettek, hiszen a találkozón történt egy nagyon vitatott, nehezen megítélhető szituáció.



Egy Andy Caroll fejest Petr Cech hálóőr kiütött a kapuból, ám, hogy ezt a gólvonal teljes átlépése után tette vagy sem még a képekből, videókból is nagyon nehéz megítélni. Bírói szemmel abba a pillanatban teljes mértékben képtelenség. Ez a szituáció 2-1 állásnál történt nem sokkal a vége előtt, és ha a gól érvényes volt, akkor a Vörösök meg lettek fosztva a hosszabbítás és az esetleges győzelem lehetőségétől.

Ön hogy gondolja a kép alapján érvényes góltól fosztották meg a Liverpoolt vagy sem?
(Ami fontos a képet megnézve, hogy a fölső léc illetve a vonal nincs egyvonalban, hanem a kapufa hátrébb található így a labda is csalóka…) Szavazás a blogon jobb felső sarkában!


Statisztikai forrás: http://www.eredmenyek.com/

Szerző: Őszi Ádám