2015. október 2., péntek

Aranylabda: Íme az 59 jelölt és akik lemaradtak

Ahogyan minden évben, úgy idén is mindenki izgatottan várta, hogy nyilvánosságra hozzák annak az 59 játékosnak a nevét, akik esélyesek az Aranylabdára. Derült égből fasírt, avagy senki nem számított rá, de pénteken nap közben robbant a bomba, hivatalos forrásra hivatkozva a spanyol Mundo, illetve az olasz Gazetta is elsők között tette közzé a névsort, mely egyből vitafaktorrá lett. kinek van helye és kinek nem, miért marad ki X és Y!? 

A legtöbb  játékost a spanyol élvonal adja, a két gigász a Bajnokok Ligája nyerted FC Barcelona, illetve a Real Madrid egyaránt 7-7 labdarúgóval képviselteti magát, míg őket követi a Juventus, illetve a Bayern München 6 illetve 5 játékossal.

Vannak azonban igen csak meglepő nevek a listán, illetve nagy kimaradókat is találhatunk. Egy csapatra való olyan játékost szedtünk össze, akik nem értjük, hogy miért nem kaptak helyet a bő listán mások helyett: Sterling, David Silva, Özil, Busquets, Pique, Kompany, Buffon, Jordi Alba, Reus, Higuain, Lahm, Verratti. Külön felháborodást keltett Buffon kimaradása, a veterán olasz hálóőr fantasztikus szezont tudhat maga mögött, bajnoki címet, Olasz Kupát és olasz Szuperkupát nyert az Öreg Hölgyel, s BL-döntőig védte azt. 

Feltesszük a kérdést, hogy ha Buffon nem fért fel, Ospina például mivel érdemelte ki a tagságot!? Íme egy lista azokról a játékosokról, akiket megkérdőjelezünk. Nem azt mondjuk, hogy nem voltak jók, csupán azt, hogy volt náluk jobb:  Ospina, Dos Santos, Medel, Luongo, Atsu, Guerrero, Okazaki, Andre Ayev, Eduardo Vargas, Carlos Sánchez

Az Aranycipő fő várományosa idén Lionel Messi, az argentin remekül szerepelt, ráadásul mindent megnyert csapatával az FC Barcelonával.

Íme az 59 név, avagy ők esélyesek a végső győzelemre: 
Barcelona (7): Claudio Bravo (chilei), Andrés Iniesta (spanyol) Javier Mascherano (argentin), Lionel Messi (argentin), Neymar (brazil), Ivan Rakitic (horvát), Luis Suárez (uruguayi)
Real Madrid (7): Gareth Bale (walesi), Karim Benzema (francia), Toni Kroos (német), Luka Modric (horvát), Sergio Ramos (spanyol), James Rodríguez (kolumbiai), Cristiano Ronaldo (portugál)
Juventus (6): Giorgio Chiellini (olasz), Álvaro Morata (spanyol), Andrea Pirlo (olasz, New York City), Paul Pogba (francia), Carlos Tévez (argentin, Boca Juniors), Arturo Vidal (chilei, Bayern München)
Bayern München (5): David Alaba (osztrák), Robert Lewandowski (lengyel), Thomas Müller (német), Manuel Neuer (német), Arjen Robben (holland)
Chelsea (4): Diego Costa (spanyol), Thibaut Courtois (belga), Eden Hazard (belga), Willian (brazil)
Manchester City (3): Sergio Agüero (argentin), Wilfried Bony (elefántcsontparti), Yaya Touré (elefántcsontparti)
Paris Saint-Germain (3): Edinson Cavani (uruguayi), Zlatan Ibrahimovic (svéd), Javier Pastore (argentin)
Arsenal (2): David Ospina (kolumbiai), Alexis Sánchez (chilei)
Manchester United (2): David de Gea (spanyol), Wayne Rooney (angol)
PSV (2): Memphis Depay (holland, Manchester United), Andrés Guardado (mexikói)
Atlético Madrid: Antoine Griezmann (francia)
Bayer Leverkusen: Szon Hung Min (dél-koreai, Tottenham)
Corinthians: Paolo Guerrero (perui, Flamengo)
Everton: Christian Atsu (ghánai, Bournemouth – kölcsönben a Chelsea-től)
Inter: Gary Medel (chilei)
Liverpool: Philippe Coutinho (brazil)
Mainz: Okazaki Sindzsi (japán, Leicester City)
Olympique Lyon: Alexandre Lacazette (francia)
Olympique Marseille: André Ayew (ghánai, Swansea)
Porto: Jackson Martínez (kolumbiai, Atlético Madrid)
QPR: Eduardo Vargas (chilei, Hoffenheim)
River Plate: Carlos Sánchez (uruguayi)
Sevilla: Carlos Bacca (kolumbiai, AC Milan)
Swindon Town: Massimo Luongo (ausztrál)
Tottenham: Harry Kane (angol)
Valencia: Nicolás Otamendi (argentin, Manchester City)
Villarreal: Giovani dos Santos (mexikói, LA Galaxy)
Wolfsburg: Kevin De Bruyne (belga, Manchester City)

Őszi Ádám

Bundesliga: Jön a szezon legnagyobb derbije! - előzetes

Újabb válogatott szünet közeleg, előbb azonban még jön egy hétvégi forduló a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga), melynek csapatai a 8. karikára fordulnak rá. Vasárnap jön a Der Klassiker, avagy a legrangosabb derbi, a német El Clásico. 

Péntek este Az utóbbi két meccsét elbukó Mainz látogat az újonc Darmstadt otthonába, mely legutóbb a Borussia Dortmundtól csípett el egy bajnoki pontot.

Szombaton aztán jön a szokásos délutáni meccsdömping. A párharcok közül kiemelkedik a Mönchengladbach és a Wolfsburg összecsapása, két Bajnokok Ligájában is vitézkedő együttes harca. A Wolfsburg utóbbi négy mérkőzéséből csak egyet tudott három ponttal abszolválni így visszacsúszott a tabellán a negyedik pozícióba, míg a Gladbach a borzasztó szezonrajtot követően az edzőváltás óta két bajnoki győzelmet tudhat magáénak. Érdekesség, hogy hét közben a Manchester United, illetve a Manchester City ellenében léptek pályára a BL-ben, s mindketten megszorongatták ellenfelüket, ám 2-1-re kikaptak.

A sereghajtó, s egyedüliként nyeretlen Hannover az utóbbi három meccsén pont nélkül maradó Werdert fogadja, míg alsóházi rangadót vív a Hoffenheim és a Stuttgart. A meglepően jól szereplő újonc, az Ingolstadt a Frankfurtot fogadja, Dárdai Pál csapata a Hertha pedig hazai pályán fogadja a döntetlen királyt, azaz a Hamburgot. 

Szombat esti meccs nem lesz, vasárnap játszanak hármat. A program Gelsenkirchenben indul. a Schalke 04 a jó támadójátékkal és pocsék védekezéssel bíró Kölnt fogadja. A forduló rangadója, avagy a Der Klassiker lázban tartja a szurkolókat, erről és a párharc történetéről külön cikkebn olvashattok majd részletesen.A Leverkusen sem maradhat ki a sorból, az utóbbi két meccsét megnyerő, az FC Barcelona ellen jól játszó csapat az Augsburgot fogadja, mely jelenleg kieső pozícióban tanyázik.

Péntek:
20:30 Darmstadt - Mainz (Eurosport 2)

Szombat:
15:30 Mönchengladbach - Wolfsburg (Eurosport 2)
15:30 Hannover 96 - Werder Bremen
15:30 Hertha BSC - Hamburger SV
15:30 Hoffenheim - VfB Stuttgart
15:30 Ingolstadt - Eintracht Frankfurt

Vasárnap:
15:30 Schalke 04 - 1. FC Köln (Eurosport 2)
17:30 Bayern München - Borussia Dortmund (Eurosport 2)
17:30 Bayer Leverkusen - Augsburg

Őszi Ádám

EL: Botlott a tartalékos Dortmund

Javított első fordulóban elszenvedett dortmundi veresége után a Krasnodar, míg a tartalékos, a hétvégi Bayern München elleni derbire készülő BVB a PAOK otthonában hagyott két pontot, igaz így is vezeti a 'C' jelű kvartettet. 

PAOK - Borussia Dormund 1-1 (1-0) 
Helyszín: Thesszaloniki, Toumba Stadion Vezette:  Anthony Taylor
Gólszerzők: Mak (34.) ill. Castro (72.)
Sárga lap: Mak (34.), Tzavellas (69.) ill. Mkhitaryan (33.), Weigl (36.), Subotic (52.)

PAOK: Olsen - Costa, Vitor, Tzavellas - Konstantinidis, Kace (Charisis 85.), Tziolis, Rodrigues - Mak (Jairo 73.), Sabo, Berbatov (Pelkas 89.). Vezetőedző: Todor

Borussia Dortmund: Weidenfeller - Park, Bender, Subotic, Piszczek - Weigl (Schmelzer 66.), Reus, Mkhitaryan (Ramos 65.), Castro, Hofmann - Januzaj (Leitner 84.). Vezetőedző: Tuchel

Hétvégén a bajnokság végkimenetelét is döntően befolyásoló mérkőzésre készül a Borussia Dortmund a Bayern München ellenében, így tartalékosan léptek pályára. Ennek ellenére uralta Tuchel csapata a játékot, ám a kapu előtt nem jöttek be az utolsó megoldások. Mak révén a hazaiak szereztek vezetést, pokoli hangulat és teltház volt a Toumba Stadionban. Castro és Hofmann is nagy lehetőséget puskázott el, így PAOK vezetéssel vonultak a csapatok az öltözőbe. A második félidőben aztán növelhette volna előnyét a hazai csapat, ám Rodrigues távoli lökete egy kicsit célt tévesztett. A 71. percben Reus egalizálhatott volna, ez még nem jött össze, ám a következő támadást Castro fejezte be, a labda pedig Olsen mögött pihent meg a hálóban. A mérkőzést az utolsó percekben megfordíthatta volna a BVB, ám Reus és Hofmann is pontatlan volt. A döntetlen ellenére Tuchel csapata vezeti a csoportot. 

Krasnodar - Gabala 2-1 (1-0)
Helyszín: Krasnodar, Kuban Stadion Vezette: Marcin Borski
Gólszerzők: Wanderson (8.), Smolov (84.) ill. Dodo (51.)
Sárga lap: Jedrzejczyk (73.), Granqvist (82.), Ahmedov (87.) ill. Pereyra (45.), Stankovic (80.), Bezotosniy (82.), Sadiqov (88.)

Krasnodar: Sinitsyn - Jedrzejczyk, Strandberg, Granqvist, Kelesin - Gazinskiy, Kabore, Ahmedov - Wanderson, Ari, Mamaev. Vezetőedző: Kononov

Gabal: Bezotosníy - Ricardinho, Stankovic, Vernydub, Dasdamirov - Meza Coli, Gai, Dodo, Antonov, Zenjov - Pereyra. Vezetőedző: Hrygorchuk

Megnehezítette az orosz klub dolgát a Gabala, mely harciasan küzdött, ám csak az egyenlítésre futotta. Mindkét csapat támadójelleggel lépett pályára, s a két kapuvédőnek volt is dolga rendesen. A találkozón gyorsan vezetést szerzett a Krasnodar, Wanderson már a 8. minutumban betalált, s csak a fordulást követően tudtak egalizálni a vendégek Dodo révén. A pite meleg volt, kis híján meglepetés született, ám a 84. percben Smolov eldöntötte a három pont sorsát. 

A C-csoport állása a 2. forduló után:


Őszi Ádám