2014. szeptember 23., kedd

Footgolf: Lenegyel Béla továbbra megállíthatatlan

Ezúttal sem talált legyőzőre Lengyel Béla, aki immáron az összetett aranyéremmel a zsebében sem lazított és behúzta a  Footgolf Országos Bajnokság (FOB) hetedik fordulóját, a Tokio Bar versenyt. A junioroknál ezúttal Kiss Roland nyakában volt a legfényesebb az érem, míg a senioroknál Kövecses László a 9-6-3-1 szabály értelmében diadalmaskodott. Külön elismerést érdemel a Hole Hunters csapata, mely minden kategóriában érmet szerzett, a csapat mérlege egy arany, egy ezüst és egy bronz volt Kisorosziban. 

Bacskai Bence kis híján elvette az aranyérmet Lengyel Bélától, mindössze egy rúgás volt a különbség a két versenyző között. A harmadik helyre ezúttal az FTC játékosa Varga Gábor húzta be, aki jó eséllyel pályázik összetettben a dobogóra.

A junioroknál Kiss Roland ezúttal nagyon kiemelkedett a mezőnyből. A magyar bajnoki címet már a FociClub.hu kupán SZTK-s versenyző legnagyobb riválisát az összetettben és ezúttal is második Kókai Bencét előzte meg tíz rúgással.

Ami a senior kategóriát illeti, a vártnak megfelelően hatalmas volt a küzdelem és a végeredmény is roppant szorosra sikeredett. A hetedik fordulóban a hetedik győztest avathattuk Kövecses László személyében, aki ezzel összetettben hatalmasat lépett előre. Mögötte Korolovszky és Dombay végzett, az összetett állása roppant szoros, a bajnokavatás pedig az utolsó játéknapig várat magára. Micsoda versenyre van kilátás októberben...

Felnőtt
1.     Lengyel Béla / EMFGSE / 74
2.     Bacskai Bence / Hole Hunters / 75
3.     Varga Gábor/ FTC / 78

Junior
1. Kiss Roland / SZTK / 93
2. Kókai Bence / Rowers / 103
3. Ifj. Kövecses László / Hole Hunters / 110

Senior
1.     Kövecses László /Hole Hunters / 79
2.     Korolovszky György / EMFGSE / 79
3.     Dombay Zsolt / Milan Footgolf / 80

Arrow

Footgolf: Gelencsér a negyedik, argentin éremeső az USA-ban

Véget ért az esztendő legrangosabb footgolf versenye, melyet az Amerikai Egyesült Államokban rendeztek, összdíjazása pedig 25 ezer dollár volt. Az első állomáson megszerzett remek helyezéseket követően ezúttal kissé visszafogottabban szerepelt a magyar delegáció, ám nagyon büszkék lehetünk a srácokra, akik felvették a versenyt az élmezőnnyel. Ezúttal a legjobb magyar helyezést Gelencsér Gábor érte el a színtiszta argentin dobogó mögött szorosan. 

A beszámolók szerint a második etapban nyolc ország versenyzői álltak rajthoz: Svájc, Anglia, Argentína, USA, Németország, Mexikó, Észak-Korea és Magyarország. A pálya minősége kifogástalan volt a  River Radge Golf Clubban, ahol a rendezők már nagyon várták eme rangos versenyt, illetve a sportág bemutatkozását. Ahogyan az első állomáson itt is mindenkinek külön golfkocsija volt a nagyobb távolságok végett. Ami az időjárási körülményeket illeti, a versenyzőknek változatos körülményekkel kellett számolnia, ám a legzavaróbb talán az óceán közelsége és az ezzel járó szél volt. Hiába, Kalifornia már csak ilyen...

Ami külön kiemelendő, hogy a versenyt támogató sportszergyártó cég, az adidas designereket küldött a helyszínre, hogy a játékosokkal együtt ötleteljenek a sportág jövőjét illetően cipők, labdák és ruhadarabok tekintetében.

Ami a verseny végkimenetelét illeti, beköszönt az argentin hegemónia, a dobogón ugyanis csak dél-amerikai játékos állt.  A mezőnyt mondhatni agyonverte Otero, aki 125 rúgással fejezte be a két napot, míg mögötte Garcia 133-al végzett a második helyen. A bronzéremről egy rúgással maradt le Gelencsér, aki 135-öt rúgott, a harmadik Perrone így nem nehéz kitalálni 134-el végzett.

Tajtyi Róbert és Balázs Csaba 143 lövéssel egyaránt titedik helyen zárt, míg Podusil György 145 érintéssel futott be a tizenkettedik helyre.

Az US Pro-Am FootGolf Tour 2014 második szakaszának végeredménye:
1. Otero (argentin) 125 rúgás
2. Garcia (argentin) 133
3. Perrone (argentin) 134
4. Gelencsér (magyar) 135
5. Cornu (argentin) 136

Arrow

Stadionbezárással sújthatják az Újpestet

Mint ismeretes, nem zajlott le szurkolói incidens nélkül a 215. örökrangadó, melyen a Ferencváros szurkolói nem vettek részt, s helyette a Groupama Aréna szobránál tüntettek több ezren meccsnézés keretein belül. Az Újpest szurkolói azonban kitettek magukért, pontosabban egy ember, aki miatt akár stadionbezárással is sújthatják a klubot és az összes szurkolót. 

Történt ugyanis, hogy egy a nézőtérről érkező tárgy fejen találta Lipcsei Péter testvérét a Ferencváros gyúróját, akinek fejbőre felszakadt és vérezni kezdett. Az MLSZ tájékoztatása szerint az eset bekerült a jegyzőkönyvbe írja a Bors, ezáltal pedig szankcióra van kilátás. A pénzbüntetés borítékolható a pirotechnikai bemutató végett és jobb esetben a sérülést okozó szurkoló végett, ám nincsen kizárva az sem, hogy stadionbezárással sújtják az Újpest labdarúgócsapatát. 

Íme a hazai csapat közleménye az esettel kapcsolatban - "Az Újpest Football Club sajnálatát fejezi ki és elnézést kér a Ferencvárosi TC-től valamint Lipcsei Gábortól, a csapat gyúrójától, aki a tegnapi derbi elején megsérült. Klubunk mélységesen elítél minden sportszerűtlen cselekedetet, sportszerűtlen szurkolói magatartást! Mindent megpróbálunk, hogy az elkövetőt megtaláljuk. Klubunk mindent elkövet, hogy a közeljövőben ehhez hasonló eset ne forduljon elő. Bízunk benne, hogy mindez nem árnyékolja be az egyébként remek hangulatú Újpest FC- Ferencvárosi TC mérkőzést."

A FociClub.hu főszerkesztője így vélekedik a történtekkel kapcsolatban - "Mélyen elszomorítja az embert, hogy ez megtörténhet, hogy egyes emberek ezért mennek ki a mérkőzésekre! Az Újpest közleményben elnézést kért és megígérték a tettes kézre kerítését, úgy gondolom ennél többet nem tudnak tenni. Ami a szankciót illeti, nagyon remélem, hogy nem zárják be a Szusza Ferenc Stadiont, igazságtalan lenne ugyanis egy ember embertelen tette miatt ne több ezer szurkoló bűnhődjön, olyan fanatikusok, akik szurkolni járnak ki és nem pedig vandálkodni."

Arrow

Serie A: Bajban a Fiorentina

Komoly fejfájást okozhat a kezdőcsapat összeállítása Vincenzo Montella számára. A Fiorentina trénere ugyanis Giuseppe Rossi után Mario Gomez játékára sem számíthat, így klasszis csatár nélkül maradt a klub. 

Korábban már beszámoltunk arról, hogy Rossi újfent hónapokra kidőlt rakoncátlan térde miatt, hétvégén azonban jött az újabb hidegzuhany. Az Atalanta elleni bajnoki mérkőzésen combsérülést szenvedett Mario Gomez a Nationalelf támadója, akinek szolgálataira körülbelül három hétig nem számíthat a klub

A keretben három támadó található, két fiatal és egy rutinos róka. Utóbbi a 30 esztendős El Hamdaoui, akinek egyetlen egy játékperce sincsen idén, illetve bevethető a 21 esztendős Babacar és a 20 esztendős olasz utánpótlás-válogatott támadó Bernardeschi. Mindketten két mérkőzésen kaptak eddig lehetőséget a szezonban ám  

A Fiorentina szerdán a Sassuolot fogadja, majd hétvégén Torinóba látogat.

Arrow

Nem kapott meghívót az egyik legjobb formában lévő argentin játékos - Íme a keret

Újfent keretet hirdetett az argentin válogatott szövetségi kapitánya, az FC Barcelonát korábban irányító Gerardo Martino . A németek elleni mérkőzést követően ezúttal Brazília és Hongkong lesz Messiék ellenfele. A 19 fős keretbe három támadó kapott meghívót, a bombaformában játszó Tevez azonban ezúttal is kimaradt.   

Úgy fest Martino mesternek megvannak a fix elképzelései, melyen nem igazán kíván változtatni, s a felkészülési mérkőzéseken sem variál. Ezúttal sem kapott meghívót Ezequiel Garay a Zenit kiválósága és Carlos Tevez a Juventus bombaformában lévő támadója, aki immáron 2011 óta száműzetését tölti a nemzeti csapatnál és bár Martino elmondása szerint nincsen semmi gondja a támadóval, nem őt preferálja. 

Lionel Messi nem volt ott Martino mester debütálásán Németországban, most azonban teljesen egészséges, így elfogadta a kapitány meghívóját. A Barca klasszisa mellett Higuain és Agüero kapott meghívót. Rodrigo Palacio mindössze két mérkőzésen játszott idén és nincsen jó formában, így érthető mellőzése, azonban Icardi és Ulloa is remek formában van, de még ide vehető Di Santo is. Úgy fest nincsen kísérletezés...

Íme az argentin válogatott 19 fős kerete:
Kapusok: Sergio Romero (Sampdoria), Nahuel Guzmán (Tigres) 

Védők: Marcos Rojo (Manchester United), Pablo Zabaleta (Manchester City), Martín Demichelis (Manchester City), Federico Fernández (Swansea), Mateo Musacchio (Villarreal), Santiago Vergini (Sunderland)

Középpályások: Javier Mascherano (Barcelona), Ángel Di Maria (Manchester United), Lucas Biglia (Lazio), Javier Pastore (Paris Saint-Germain), Enzo Pérez (Benfica), Nicolás Gaitán (Benfica), Roberto Pereyra (Juventus), Érik Lamela (Tottenham)

Támadók: Lionel Messi (Barcelona), Gonzalo Higuaín (Napoli), Sergio Agüero (Manchester City)

Íme a kerettagok idei formája:
Kun Agüero - 6 mérkőzés 3 gól 0 gólpassz
Gonzalo Higuaín - 6 mérkőzés 2 gól 1 gólpassz  
Lionel Messi - 5 mérkőzés 3 gól és 5 gólpassz 

Íme azoknak a formája, akik behívóra számíthattak:
Carlos Tévez - 4 mérkőzés 4 gól 1 gólpassz
Mauro Icardi - 6 mérkőzés 6 gól 0 gólpassz
Leonardo Ulloa - 5 mérkőzés 5 gól 0 gólpassz
Di Santo - 4 mérkőzés 3 gól 1 gólpassz

Arrow

Átigazolások: 35 milliós üzlet a ManCity és az Everton között - sajtóhír

Nyáron nem jött össze az üzlet, a Manchester City azonban a télen is bepróbálkozhat Ross Barkley ügyben, erről ír a Daily Mirror. 

A 20 esztendős, jelenleg sérülés miatt a lelátóra szoruló támadó középpályás megszerzésére a Polgárok a nyár folyamán tettek kísérletet, ám akkor 30 millió fontra nemet mondott az Everton vezetősége, és kijelentették, hogy saját nevelésű játékosuk 50 millió font alatt nem mehet sehova. Manchesterben ennek ellenére úgy válik, hogy 35 millió font ellenében elgondolkoznak majd a liverpooli kékek, akik aligha kapnak jobb ajánlatot Barkley játékjogáért.

A kilencszeres angol válogatott védő az idei szezonban még nem játszott, visszatérését jövő hónap közepére tették, amennyiben minden a tervek szerint halad. Ki tudja, lehet a tavaszi szezont már City mezben kezdi meg Barkley...

Arrow

Egy játékosra hajt a MU, ManCity, Arsenal trió

A Daily Mirror információi szerint komoly kérői akadnak a Fulham fiatal játékosának Patrick Robertsnek, akit az Arsenal mellett Manchester két nagyágyúja a Vörös Ördögök és a Polgárok is kiszemeltek. Télen kezdődhet a licitálás. 

A mindössze 17 esztendős U19-es  angol válogatott szélső tavaly debütált a Premier Leagueben és két mérkőzésen kapott lehetőséget. Ami azonban ennél is fontosabb, hogy idén a Championshipben eddig nyolc forduló alatt hétszer kapott lehetőséget, teljesítménye pedig felkeltette a fent említett nagyágyúk figyelmét.

A transfermarkt.de 2,5 millió euróra becsli Roberts piaci értékét, akinek 2016 nyaráig van szerződése a londoniakkal. Kérdés, hogy a Fulham mekkora összegre tud nemet mondani és a kérők meddig mennek el a licitálás során. 

Arrow

Válogatott: Király Gábor újra szerepet kaphat

Mint ismeretes, változás történt kapitányi poszton, az elküldött Pintér Attila helyét ideiglenesen Dárdai Pál vette át a nemzeti csapat élén. A stáb még nem állt össze, Dárdai olyan embereket szeretne maga köré, akikben megbízik és jó kapcsolatot ápol. Itt jön szóba Király Gábor, a Fulham kapuvédője! 

Dárdai először Löw Zsoltot szerette volna segítőjének, ám a Salzburg másodedzőjeként dolgozó korábbi válogatott játékost klubja nem engedi el a magyar nemzeti csapathoz, így ezen terv megfeneklett. Ezt követően jött szóba a korábbi 90-szeres magyar válogatott kapuvédő, aki hosszú ideje kiváló barátságot ápol a Hertha drukkerek egykori kedvencével.

A Blikk megkeresésére így reagált Király Gábor - "Beszélgettem mostanában Palival, de hogy miről, azt inkább tőle kellene megkérdezni. A válogatott mindig is fontos volt számomra, ha hívnak, bármilyen minőségben rendelkezésre állok."

Könnyen elképzelhető tehát, hogy Király Gábor lesz Dárdai Pál segítője az elkövetkezendő három mérkőzés során.

Arrow

Barca: Két kulcsember is megsérült

Luis Enrique törheti a fejét a szerdai összeállításon, ugyanis könnyen előfordulhat, hogy sem Neymar, sem pedig Ivan Rakitic nem lehet ott a Malaga elleni bajnoki mérkőzésen. Mindkét labdarúgó könnyebb sérülést szenvedett. 

A nemrég visszatérő Neymar a találkozó 51. percben hagyta el a pályát, miután a katalánok orvosa úgy ítélte meg, hogy bal bokája alkalmatlan a játék folytatására. Ezt a döntést akkor Neymar ellenezte, ám mint később kiderült, jó döntést hozott a szakember, aki nem engedte vissza a brazilt.

Neymar nem mozgott együtt a társakkal hétfőn, külön edzésmunkát végzett, csakúgy mint Rakitic, aki bár végigjátszotta a találkozót és sok helyen a mérkőzés legjobbjának választották, ő is megsínylette a pályán töltött kilencven percet. Rakitic bal lába rakoncátlankodik.

Arrow

Real Madrid: Két kulcsemberére sem számíthat Ancelotti

Habár elöl igazi gólparádét rendezett a hétvégén a Real Madrid, a védelemben komoly gondok mutatkoznak, ugyanis Ancelotti tanítványai négy bajnoki mérkőzésen 8 gólt kaptak, ez pedig a La Liga egyik legrosszabb adata jelenleg. Nincsen állandóság, a helyzet pedig tovább romlott a Deportivo elleni mérkőzést követően. 

A portugál Pepe után Sergio Ramos is kidőlt a sorból, a soros bajnoki pedig itt van a királyiak nyakán, kedden ugyanis az Elche látogat a Bernabeuba. Úgy fest sem most, sem pedig a hétvégi bajnokin nem számíthat kezdő középső védőire Ancelotti, így egy igen furcsa páros állhat össze középen. Raphael Varane mellett nagy valószínűséggel Nacho szerepel majd, ám az sincsen kizárva, hogy Dani Carvajal tetszelegjen középső védő szerepkörben.

Arrow