2014. szeptember 17., szerda

Tragédia: Belehalt motorbalesetébe a Dinamo Kijev szurkolók nagy kedvence

Gyászol az ukrán labdarúgótársdalom és a Dinamo Kijev labdarúgócsapata. Motorbalesetben életét vesztette a korábbi válogatott kiválóság Andrij Huszin. 

Az ukrán sajtó beszámolói szerint a 41 esztendős ex-labdarúgónak, az Anzhi Mahacskala jelenlegi másodedzőjének esélye sem volt a túlélésre, Egy kijevi versenypályán nagy sebességnél dobta el a vasat, az orvosok már nem tudtak rajta segíteni.

Huszin Ukrajna szerte  nagy szeretetnek örvendett, egyike volt azon labdarúgóknak, akit a válogatottban nyújtott teljesítményéért az ősi rivális Shakhtar Donetsk szurkolói is szerettek. A Dinamo Kijev játékosa volt 1993-től egészen 2005-ig, hét bajnoki címet és négy kupagyőzelmet élt meg a klub színeiben. Ott volt volt a 2006-os világbajnokságon, ahol negyeddöntőig jutott az ukrán válogatott. A nemzeti csapat címeres mezét 71 alkalommal ölthette magára. Aktív pályafutását 2009-ben fejezte be, jelenleg az Anzhi másodedzőjeként tevékenykedett. 

Arrow

Bíróságra mehet Seedorf és az AC Milan ügye

Ha nem születik megegyezés az AC Milan és Clarence Seedorf között, akkor a bíróság elé viszi a holland legenda elbocsátási ügyét okozott erkölcsi és anyagi kár elszenvedése végett. 

A 38 esztendős korábbi kiválóság tavaly egyik pillanatról a másikra vált aktív játékosból edzővé, elfogadta korábbi szeretett klubja az AC Milan felkérését az edzői posztra, ám a klub vezetői a szezon végeztével félreállították a hollandot és egykori csapattársát nevezték ki a kispadra Inzaghi személyében.

A szakítás nem volt zökkenőmentes, ezt pedig Seedorf számon kéri a klubon. Az okozott erkölcsi kár mellett 10 millió euróról is szó van, melyet a klub ezidáig nem fizetett ki az egykori klubikonnak. 

Tiziano Treu korábbi munkaügyi miniszter, Seedorf jelenlegi képviselője így nyilatkozott a sajtónak - "Reménykedünk egy baráti és mindkét fél számára kedvező megoldásban, de a legutóbbi találkozó nem alakult jól, és jelen pillanatban nagy az esélye annak, hogy a bíróságnak kell döntenie az ügyben."

Arrow

Megsérült a Bayern München kulcsembere

A Bild információi szerint kérdésessé vált Frank Ribery játéka a Manchester City elleni szerda esti Bajnokok Ligája mérkőzés során. A támadó az orvosi szobában fejezte be a keddi edzést. A klub egyenlőre nem kommentálta a hírt, így nem tekinthető hivatalosnak. 

Amennyiben a hír helytállónak bizonyul, Ribery a hatodik játékos, akire nem számíthat Pep Guardiola az esti mérkőzésen. Robben, Schweinsteiger, Thiago Alcantara, Javi Martínez és Badstuber is sérülés miatt marad a zöld gyepen kívül.

Ribery ismételten a bal térdét fájlalta, mellyel korábban is problémák voltak. Nincsen tehát valami jó passzban a francia, aki a nyári világbajnokságot hátproblémái miatt hagyta ki, majd a felkészülést térde miatt nem tudta a társakkal végigcsinálni. Hétvégén csereként játszott és gólt is lőtt a Stuttgart ellen, most azonban újfent pihenő várhat rá.

Arrow 

Barca: A télen távozhat Pedro, kérői is vannak - sajtóhír

Alexis Sanchez után úgy fest, hogy Pedro Rodríguez is elhagyhatja az FC Barcelona labdarúgócsapatát. A klubváltás már a télen bekövetkezhet, angol klubok érdeklődnek iránta. 

Nincsen könnyű helyzetben a 27 esztendős spanyol válogatott támadó, ugyanis ige nagy a konkurencia a csapaton belül, még úgy is, hogy Sanchez a nyár folyamán lelépett az Ágyúsokhoz. Enrique mester Suarez hiányában sem ad sok lehetőséget a válogatott támadónak, aki előrelátó és már most attól fél, hogy teljesen kiesik a prikszisből. Októberben ugyanis lejár Suarez eltiltása és minden bizonnyal a Neymar, Messi, Suarez trió támadja majd az ellenfelek kapuját, amennyiben mindhárom kiválóság egészséges lesz. Erre mondhatná az ember, hogy na de első számú csere lehet, ez azonban nem így van, ugyanis senki sem számolt Munir El Haddadi szárnyalásával. A fiatal támadó láthatóan belopta magát Enrique szívébe, aki nagy jövőt és lehetőséget lát az ifjú támadóban.

Úgy fest tehát, hogy Pedri ideje lejárt a katalánoknál, döntenie kell, hogy játszani szeretne, vagy sem.

Ami a kérőket illeti, a hírek szerint az Arsenal és a Liverpool is érdeklődik iránta, a télen ajánlatot is tehetnek Pedro játékjogáért. Kérdés azonban, hogy például Sturridge és Balotelli mellett, illetve Giroud, Sanchez és Welbeck társaságában mennyi lehetőséget kaphat. Ekkor pedig még fel sem soroltuk a teljes konkurenciát...

Arrow

BL: Egymás ellen a Bayern és a City, pályán a Barca - előzetes

Kedden megkezdődtek a 2014/2015-ös Bajnokok Ligája kiírásarának csoportküzdelmei, fantasztikus mérkőzéseket, remek gólokat és meglepetéseket láthattunk. Szerdán folytatódik a labdarúgás "száguldó cirkusza", s remélhetőleg ezúttal is remek mozdulatokat, gólokat, egyszóval csúcsfocit láthatunk. Nézzük mire számíthatnak a mai napon a labdarúgás szerelmesei.  

E csoport
20:45 Bayern München - Manchester City (Digi Sport 1)
20:45 AS Roma - CSZKA Moszkva

Bombaerősre sikeredett az E jelű kvartett, mely igen hasonlít egy tavalyi csoportra, ugyanis a City, a Bayern és a CSZKA tavaly is egy négyesben szerepelt. Előzetesen mindenki a Bayern München és a Manchester City csatáját várja a csoportelsősségért, azonban óva intünk mindenkit, ezt még ne könyvelje el senki. A papírforma az csak papírforma, azért van, hogy felboruljon. Az AS Roma roppant jó védekezéssel bír, a csapat pedig nagyon egységes. Ami a CSZKA Moszkva szereplését illeti, a csapatnak előnye lehet a hideg orosz időjárás, ugyanis egyik csapatnak sem lesz kellemes idegenben játszani az orosz ezüstérmes ellen. Tél Tábornok ne fedjük, mindig az oroszok mellett van. Ennek ellenére úgy gondoljuk a moszkvaiak nem tudnak meglepetést okozni.

Ami a mai összecsapásokat illeti: Tagadhatatlanul az első forduló legjobban várt mérkőzése a tegnapi Dortmund-Arsenal mellett a Bayern München és a Manchester City összecsapása. Egy igazi gigászi párharc, mely döntő befolyással bírhat a csoport végeredményét illetően. Pellegrini mester minden játékosára számíthat, így legjobb csapatát küldheti pályára a Pep-csapat ellen, mely jó pár kulcsjátékosát kénytelen nélkülözni, ezáltal pedig remek lehetőség lehet a City számára ez a mai találkozó. Sérüléssel bajlódik Robben, Schweinsteiger, Thiago Alcantara, Javi Martínez és Badstuber egyaránt. Ennek ellenére azonban még mindig bombaerős csapatot tud a pályára küldeni Guardiola...! Tavaly Münchenben a City 3-2-re diadalmaskodni tudott. Ami a másik párharcot illeti az AS Roma hosszú idő után tér vissza a legrangosabb nemzetközi kupasorozatba, míg a CSZKA egy rutinos csapatnak mondható, ám a jó eredmények elmaradnak. A szakértők a találkozó egyértelmű esélyeseként tekintenek az olasz csapatra, este meglátjuk igazuk volt-e!

F csoport
20:45 Barcelona - APOEL (Digi Sport 2)
20:45 Ajax - PSG

Egyértelműnek tűnik a helyzet ebben a csoportban, ugyanis az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain teljesen más szintet képvisel, mint az Ajax és az APOEL. A csoportelsősségről tehát valószínűleg a katalán és a párizsi klub párharca dönt majd, a többi mérkőzés kötelező győzelemnek tetszik így előzetesen. Azt azonban ki kell, hogy emeljük, hogy a PSG nem valami jól kezdte a szezont, ellenben a Barca nagyon egyben van Enrique irányításában. A csoport harmadik helye is fontos, ugyanis az Európa Ligában folytathatja valamelyik együttes a csoportkört követően. Sokan az Ajaxot teszik ide, ám az APOEl sem leírandó, rengeteg pénz áramlik a klubba, ennek pedig meg is van az eredménye.

Ami a mai összecsapásokat illeti: Mind a Barca, mind pedig a PSG egy kötelező győzelem elé néz. A katalánok továbbra sem számíthatnak Suarez szolgálatára, ezt leszámítva egyébként minden kulcsjátékos egészséges. Laurent Blanc a párizsiak vezetőedzője is bátran variálhat és legjobb csapatát küldheti a pályára, ugyanis mindenki egészséges a keretben. 

G csoport
20:45 Chelsea - Schalke 04
20:45 Maribor - Sporting

A csoportelsősség tán nem is kérdés, valami eszméletlenül nagy hibasorozat kellene ahhoz, hogy ezt a kvartettet ne a Chelsea nyerje meg hatalmas magabiztossággal. Látván a londoni kékek formáját úgy gondoljuk, hogy a másik három együttesnek esélye sincsen az első helyre, azonban a fennmaradó pozíciókért ádáz küzdelem várható. A Schalke 04 eszméletlenül mély hullámvölgyben van, szinte rá sem lehet ismerni a csapatra a BVB szurkolók nagy örömére. A Sporting igen jól muzsikál a portugál pontvadászatban és ha most kéne tippelnünk, őket várnánk a második helyre, míg a Maribor egy némileg ismeretlen klub, számukra ajándék a főtábla, melynek minden pillanatát megpróbálják kiévezni.

Ami a mai összecsapásokat illet: Nagy kérdés, hogy a Premier Leagueben látott Diego Costa show folytatódik-e, illetve Cesc Fabregas tudja-e hozni azt a klasszis teljesítményt, melyet első kék mezben eltöltött mérkőzésein mutatott. Mourinho kerete bombaerős, minden játékos harckészültségben. Fontos kiemelni, hogy a Chelsea kispadja is eszméletlen erős. A másik mérkőzésen a Maribor hazai pályán fogadja a Sporting csapatát, nem szeretnénk jóslatokba bocsátkozni, este meglátjuk, hogy mi lesz. 

H csoport
20:45 Porto - BATE
20:45 Athletic Bilbao - Shakhtar Donetsk

Ember legyen a talpán, aki megtippeli azt, hogy mi fog történni a H jelű csoportban. Négy együttes, mely hasonló erőt képvisel, a sorból talán kicsit kilóg a BATE, ám nem számottevően. A körbeverés szinte garantált, izgalmas csoport lesz az egyszer biztos.

Ami a mai összecsapásokat illeti: A Porto számára hazai környezetben áll a zászló, ehhez azonban a Debrecent kiverő BATE-nak is lesz pár szava, meglátjuk mennyi. Igen pikáns mérkőzésnek ígérkezik a Bilbao és a Shakhtar összecsapása, mindkét csapat fekete lónak ígérkezik...

Arrow