2013. július 2., kedd

Monaco: a Real Madridban idén bemutatkozó fiatal védő a hatodik szerzemény

Moutinho, Rodriguez, Carvalho, Falcao, Isimat-Mirin és Martial, igen szépen cseng ez az ötös lista, ők voltak eddig a Monaco szerzeményei, most pedig újabb fővel gyarapodott ez a díszes társaság. 

A legújabb szerzemény a 19 esztendős Fábio Tavares, ismertebb nevén Fabinho. A brazil reménység a Rio Ave játékosaként szerepelt a Real Madrid gárdájában, a B csapat alapembere volt, és egy alkalommal a felnőttek közt is bemutatkozhatott. Piiaci értékét tekintve 2,5 millió euróra taksálják, a vételárát azonban nem hozták nyilvánosságra a felek, de minden bizonnyal, ennél nagyobb összeget tett le a francia együttes az asztalra.

Így pedig kijelenthető, hogy a nagy sztárok mellett immáron fiatalokkal is erősít a "kaszinógárda", ezzel jelezvén, a jövő csapatát is elkezdték építeni. A nagy kérdés, vajon sikerül-e megtalálni azt a bizonyos egyensúlyt, mely a siker egyik fontos kulcsa.

Őszi Ádám

Barcelona: Angliába szerződött a fiatal védő!

Nem folytatódik tovább Marc Muniesa és az Fc Barcelona története, a felek búcsút vettek egymástól.  

A 21 esztendős védő szerződése lejárt, a Stoke City pedig ezt kihasználva csábította magához a katalán válogatott játékost, aki végigjárta a spanyol korosztályos ranglétrát is. csupán a felnőtt válogatottság hiányzik, ám az nagyon távoli dolog.

Muniesa 2002-ben kezdte katalán karrierjét mindössze 10 esztendősen, majd 17 esztendősen előbb a Barca 'B' csapatában, majd pedig a felnőttek közt is bemutatkozhatott, ám megragadni nem bírt. A mögöttünk álló szezonban hat hónapot kihagyott keresztszalag-szakadás miatt, most azonban ismét egészséges és szeretne bizonyítani. Erre remek lehetőség a Stoke és a Premier League...

Őszi Ádám