2014. május 27., kedd

VB 2014: Cantona csúnyán bírálta a FIFA-t

Éric Cantona a francia válogatott legendája, a Manchester United ex-labdarúgója kifejezte nemtetszését a FIFA irányában. "Vádjai" szerint a szigorú szabályok és a jegyárak megölik a brazil futballt, annak zseniális hangulatát! Ellehetetleníti az embereket, a szegények sportját... 

"Brazíliában az utca emberére épül a labdarúgás, ez a réteg jelenti a sportág gyökereit. A világbajnoksággal és a FIFA szabályozásával éppen azt érik el, hogy ezeket az embereket elszakítják a futballtól, és csak a tévében nézhetik a mérkőzéseket. Nem elég, hogy a brazil átlagemberek számára elérhetetlenné teszik a meccseket a magas jegyárakkal, a hangulatot is tönkreteszik azzal, hogy csak ülőhelyek vannak a stadionokban. Voltam a Maracanában, és éppen az adott neki kivételes hangulatot, hogy a lelátón álltak az emberek, volt helyük táncolni, vonatozni. Varázslatos volt, de erre az idén esély sincs a szigorú keretek miatt." - olvashatóak Cantona gondolatai immáron a sportsajtóban szinte mindenütt

Őszi Ádám

Felkészülés: Szerény japán siker egy átokkal sújtott válogatott ellen

Győzelemmel abszolválta első felkészülési mérkőzését a japán labdarúgó válogatott, ám a mutatott teljesítménnyel nem feltétlenül lehet elégedett a kapitány Alberto Zaccheroni. Az ellenfél Ciprus volt, ahol az emberek már átokról beszélnek a góltalanság végett. 

Japán - Ciprus 1-0 (1-0)
G: Uchida (43.) ill. -

Igen erősnek mondható kezdővel küldte pályára csapatát Zaccheroni, melynek a félidő végére meg is lett az eredménye, a Schalke 04 védője Uchida érkezett egy támadással és Kagawa közreműködésével összehozta a találkozó első és egyben egyetlen találatát. hogyan az várható volt, a félidő után a kapitány többeknek lehetőséget adott, azt, hogy ki milyen benyomást tett, nem tudhatjuk. A két válogatott története során először mérkőzött meg.

Lehet, hogy Japán van jelenleg fókuszban a világbajnoki szereplése miatt, ám nem mehetünk el szó nélkül a ciprusi válogatott teljesítménye mellett, mely ezzel a mérkőzéssel együtt immáron nyolc mérkőzése, nemivel több mint 720 perce gólképtelen és tizenkét mérkőzése nyeretlen. Utánanéztünk és a ciprusi nemzeti csapat 2010. októbere óta mindössze két mérkőzését tudta megnyerni...! Azt rebesgetik, hogy átok ül a nemzeti tizenegyen. 

Őszi Ádám

VB 2014: Íme a chilei keretszűkítés áldozatai

Hatan váltak áldozatául Jorge Sampaoli keretszűkítésének, melynek következtében immáron csak 24 alkotják a névsort. Továbbra is ott van a keretben a válogatott legnagyobb sztárja Arturo Vidal, akit megműtöttek. Valószínűleg a fennmaradó egy helyet az ő esetleges kiesése miatt tartja fent a kapitány. 

Ahogyan arra számítani lehetett, nem az európai légiósok, hanem a hazai játékosok maradtak ki az utazó keretből, a középpályáról kiesett a megműtött Fiorentina játékos Matí Fernández, illetve Pablo Hernández az O’Higgins játékosa. 

A négy kapuvédő közül Paulo Garcés nem utazhat, ő szintén az O’Higgins együttesét erősíti klubszinten. A védelemből kimaradt Enzo Andìa az Universidad Católica játékosa, míg a támadósorból ketten váltak a szűkítés áldozatául, Gustavo Canales az Unión Espanola támadója, aki eddig a bajnokságban remek formát mutatott, 9 meccsen hatszor volt eredményes. Emellett kimaradt Esteban Paredes a Colo Colo támadója, aki ott volt a 2010-es világbajnokságon és 33 alkalommal öltötte magára eddig a címeres mezt.

Íme Chile 24 fős szűkített VB kerete:
Kapusok: Claudio Bravo (Real Sociedad), Cristopher Toselli (Universidad Católica), Johnny Herrera (Universidad de Chile)

Védők: Gonzalo Jara (Notthingham Forest), José Rojas (Universidad de Chile), Marcos González (Unión Espanola), Gary Medel (Cardiff City), Mauricio Isla (Juventus), Eugenio Mena (Santos), Miiko Albornoz (Malmö)

Középpályások: Francisco Silva (Osasuna), Felipe Gutiérrez (Twente), José Pedro Fuenzalida (Colo Colo), Marcelo Díaz (Basel), Arturo Vidal (Juventus), Carlos Carmona (Atalanta), Charles Aránguiz (Internacional), Jean Beausejour (Wigan), Jorge Valdivia (Palmeiras), Rodrigo Millar (Atlas)

Támadók: Eduardo Vargas (Valencia), Alexis Sánchez (Barcelona), Fabián Orellana (Granada ), Mauricio Pinilla (Cagliari)

Őszi Ádám

VB 2014: Középpályását vesztette a horvát válogatott

Megfizette a Premier Leaguebe való feljutás árát Niko Kranjcar a Queens Park Rangers labdarúgója, aki a hétvégi playoff-fináléban szenvedett combsérülést. Az orvosi vizsgálatokat követően pedig eldőlt, hogy nem utazhat a június 12-én kezdődő világbajnokságra. 

A Tottenham kölcsönjátékosaként szereplő Kranjcar pályafutása során eddig 81 alkalommal ölthette magára a nemzeti csapat címeres mezét és bár az utóbbi időben nem számít alapembernek, a padról beszállva biztos pontnak számít. Posztján olyan kiválóságok játszanak, mint például Ivan Rakitic, vagy Luka Modric.

Azt nem tudni, hogy Kranjcar helyére Niko Kovac szövetségi kapitány behív-e valakit a keretbe, vagy úgy veszi, mintha a keretszűkítés áldozata lett volna a középpályás. 

Őszi Ádám 

VB 2014: Keretet szűkítettek az ausztrálok

Keretet szűkített Ange Postecoglou ausztrál szövetségi kapitány, ám a várakozásokkal ellentétben nem 23 fősre szűkítette keretét, hanem csupán három játékos munkáját köszönte meg, így négy kérdőjel továbbra is maradt az utazó keretben. 

A felkészülést mind a négy kapuvédő folytathatja, ez pedig annak a jele lehet, hogy még Postecoglou sem tudott dönteni a három utazó kilétéről. Az viszont biztos, hogy a védelemben nem lesz ott Curtis Good a Dundee United kölcsönjátékosa, aki a védelem közepében kaphatott volna helyet. A kapitány egyenlőre az öt tagú támadószekciót sem bolygatta, a középpályáról esett ki Adam Sarota az Utrecht szélsője, illetve Josh Brillante a Newcastle Jets védekező középpályása.

Tegnap a Dél-Afrika elleni felkészülési meccs során egyik kimaradó sem kapott lehetőség. A mérkőzés 1-1-es végeredményt hozott.

Íme Ausztrália 27 főre szűkített VB kerete:
Kapusok: Mark Birighitti (Newcastle Jets), Eugene Galekovic (Adelaide United), Mitchell Langerak (Borussia Dortmund), Mat Ryan (FC Bruges)

Védők: Jason Davidson (Heracles Almelo), Ivan Franjic (Brisbane Roar), Ryan McGowan (Sandong Luneng), Matthew Spiranovic (Western Sydney Wanderers), Alex Wilkinson (Csonbuk Hyundai Motors), Luke Wilkshire (Dinamo Moszkva), Bailey Wright (Preston North End)

Középpályások: Oliver Bozanic (Luzern), Mark Bresciano (al-Garafa), James Holland (Austria Wien), Mile Jedinak (Crystal Palace), Massimo Luongo (Swindon Town), Matthew McKay (Brisbane Roar), Mark Milligan (Melbourne Victory), Tommy Oar (Utrecht), Tommy Rogic (Melbourne Victory), James Troisi (Melbourne Victory), Dario Vidosic (Sion)

Támadók: Tim Cahill (New York Red Bulls), Ben Halloran (Fortuna Düsseldorf), Josh Kennedy (Nagoya Grampus), Matthew Leckie (FSV Frankfurt), Adam Taggart (Newcastle Jets)

Őszi Ádám

VB 2014: A Suarez műtét margóján

Futball-lázban ég Uruguay, a legutóbbi világbajnokság negyedik helyezettje! Egy dolog végett azonban nagyon izgulnak a szurkolók, ez pedig Luis Suárez felépülése. A Liverpool sztárcsatára, a Premier League idei gólkirálya és az Aranycipő nyertese ugyanis csütörtökön műtéti beavatkozáson esett át. 

A 27 esztendős harapós támadó egyik térdével akadtak gondok, a sérülés pedig nem hagyott maga előtt időt, azonnali beavatkozásra volt szükség. Csütörtökön a szakemberek el is végezték az artoszkópos beavatkozást, mely jól sikeredett, állítólag már fájdalma nincsen az uruguayinak, elkezdődött az óvatos rehabilitáció. A fejleményekről Alberto Pan csapatorvos hétfőn nyilatkozott.

Arról azonban nem beszélnek, hogy mikor tréningezhet együtt Suarez újra a társakkal és ha minden rendben lesz mikor kapcsolódhat be a világbajnokság küzdelmeibe. Óscar Washington Tabárez szövetségi kapitány kiemelte, hogy kockáztatni nem fognak, inkább kivárnak, így sokan úgy vélik, hogy a legkönnyebbek ígérkező Costa Rica elleni első meccsen nem lesz pályán Suarez. 

Ezt követően Anglia és Olaszország lesz a palettán, tehát nagy szükség lenne egy egészséges Luisra! Ha mégsem, akkor Cavani mellett Forlan kaphat kulcsszerepet, ám úgy véljük, a  világon nagyon sok futballszerető sajnálná, ha nem láthatná a kiváló liverpoolit.

Őszi Ádám