A FociClub.hu felkeresésére Török Gábor a MLSZ női bizottságának az elnöke igen bő látképet adott arról, miként fest jelenleg hazánkban a női labdarúgás helyzete és annak megítélése. A 42 esztendős politológus beszélt arról, miért is vágott bele a politika mellett ebbe az új szerepkörbe, illetve milyen tervekkel állt elő az újonnan felállított bizottság. Beszélt a jelenlegi helyzetről és reális látképet adott a válogatott jövőjét illetően. Cél a fejlődés és az elfogadtatás!
- Doktor úr, mint az
ország egyik legismertebb politológusa, mi, vagyis inkább ki vezette be Önt, a
Magyar Labdarúgó-szövetség irányításába?
- Előbb fertőzött meg a foci, mint a politika, gyerekkorom
alapvetően a labdáról szólt, később sportújságíróként is dolgoztam pár évig,
szóval ezt a társadalmi szerepvállalást inkább egy boldog visszatérésnek élem
meg, mint valami egészen újnak. Arról nem is beszélve, hogy – miként ezt
ezekben a napokban is látjuk – a foci nálunk nem csupán a pályán történtek
miatt érdekes, egy politikai elemző itt is sok tanulságos tapasztalattal
gazdagodhat.
- Volt valamilyen határozott célja, amikor bekerült az MLSZ vérkeringésébe? Már
ekkor szerepelt terveiben a női szakág, ha nem is úgy mond felvirágoztatása, de
mindenképp versenyképessé tétele, nézőcsalogatóvá válása?
- Aki szereti az amatőr focit, és akiben vannak fenntartások a
férfi profi labdarúgás világával szemben, annak ideális terep a mai magyar női
foci. Itt lelkes amatőrökkel, csupaszív emberekkel lehet találkozni, a pályán
és a pályán kívül is, nekem ezzel a közeggel sokkal könnyebb azonosulni. Ráadásul
a női labdarúgásnak egy macsó világban társadalmi üzenete is van, legalább
annyira szól számomra ez a munka az előítéletek elleni küzdelemről és a nők
megbecsüléséről, tiszteletéről, mint arról, amit rejtélyesen sportszakmai
kérdésnek szoktak nevezni.
- Ha már a terveknél járunk. Milyen rövid, illetve hosszú távú stratégiával
rendelkeznek, az elkövetkezendő időszakra?
- Alapvetően két célunk van: egyrészt szeretnénk ismertebbé,
láthatóbbá és kedveltebbé tenni a női focit idehaza, másrészt pedig arra
törekszünk, hogy szélesítsük, bővítsük, tömegesítsük a szakágat. Körülbelül fél
éve dolgozik az új női bizottság, megítélésem szerint mindkét területen
sikerült már valamelyest előrelépnünk. A hazai bajnokság névadó szponzort
kapott, a mérkőzésekről a sportnapilapban rendszeresen lehet olvasni, az egyik
sporttelevízió pedig összefoglalókat sugároz a fordulókról. Az alapok
szélesítésében pedig – ahogy ez szerte Európában megfigyelhető - a férfi klubok
segítségét kértük: ettől az évtől minden NB I-es férfi klub indított leány
U15-ös csapatot, jövőre jönnek az NB II-esek is, felmenő rendszerben. Pár év
múlva ezzel elérhetővé válik, hogy az ország minden pontján lehet majd a
közelben női csapatot találni.
- Hova sorolná be a női labdarúgásunkat? Milyen ívben van a honi helyzet?
Köztudott, hogy a korábbi dicső skandináv sikerek leáldozóban vannak, a
dél-európai, szabadjon úgy mondani, latinos foci kezd hódítani, a kontinensen.
Milyen úton jár Vágó Attila csapata?
- Jelenleg az európai középmezőnyben vagyunk, de nagyon sok
helyen kezdtek el intenzívebben foglalkozni a szakággal, ha nem törődnénk a
korábbiaknál többet a női focival, könnyen átléphetnének rajtunk akár azok is,
akiket korábban biztosan vertünk. Az MLSZ által megfogalmazott cél az, hogy az
évtized végéig legyen esélyünk kijutni a válogatottal egy világ- vagy
Európa-bajnokságra. Óriási eredmény lenne.
- Az elmúlt bő három
hónapban sok válogatott esemény volt – Balaton-kupa, Algarve kupa, világverseny-selejtezők,
barátságos mérkőzések – ezeken jól szerepeltek a mieink. Ön hogyan értékeli a
nemzeti csapatok fejlődését, illetve Kanada reális cél lehet?
- Nem, Kanada nem reális cél, ezt ki kell mondani. A
világbajnoki selejtező csoportunkban a franciák fényévekre vannak tőlünk, a
finnek szintén lényegesen előttünk járnak, s már az is bravúr lenne, ha
Ausztriát le tudnánk győzni. Bugária és Kazahsztán ellen ugyanakkor elvárható a
siker. Az eredményesség természetesen fontos, de engem most még jobban érdekel
a perspektíva: hogy amit teszünk, abban benne van-e az előrelépés lehetősége.
- A férfiaknál van
második számú európai sorozat, az Európa Liga, a hölgyeknél van-e tudomása,
hogy az UEFA tervezi-e egy ilyen beindítását, ezzel is növelve a női foci
népszerűségét?
- Nem tudok ilyenről, de regionális kezdeményezések vannak,
talán előbb-utóbb a magyar kupagyőztesnek vagy a bajnoki ezüstérmesnek is lesz
lehetősége nemzetközi tétmérkőzéseket játszani.
- Nagyon sok fiatalnak
adnak lehetőséget a csapatok a honi bajnokságban, milyen stratégiát dolgoztak
ki az elkövetkezendő öt évre, amivel megnövelhetik a futball-pályát választó
lányok számát?
- Mint említettem, én a férfi klubok bevonásában,
meggyőzésében, ösztönzésében hiszek. Ha ők meglátják a fantáziát a női fociban,
megszeretik ezt a világot, energiát áldoznak arra, hogy foglalkozzanak a
lányokkal, nem csupán papíron lesz látványos a tömegesítés.
- A nézőszám az egyik
dolog, amiben le vagyunk maradva, milyen tervekkel, elképzelésekkel készül a
bizottság, hogy kedvet kapjanak a családok a mérkőzésekhez?
- A nézőszám növekedése szerintem inkább következmény lehet:
ha sikeres a program, ha többekhez jut el a női foci üzenete, ha tömegesen
jönnek a lányok, ha a színvonal és az eredményesség is javul, valószínűleg többen
lesznek a lelátókon is. Ma azonban még nem ez a legnagyobb problémánk: előbb az
előítéletekkel kell megküzdeni, a falakat kell lebontani, hogy a női foci
egyáltalán elismertethesse magát. A foci ma – a politikához hasonlóan - a
férfiak játéka Magyarországon, egyelőre annak is örülnék, ha egyre kevesebben
tartanák érthetetlennek, hogyan kerül ez a két szó, a foci és a nő egymás
mellé.
Őszi Ádám