2015. május 16., szombat

MLS: A City és a Red Bulls is csak egy-egy pontot szerzett

Sem a New York City, sem pedig a New York Red Bulls nem tudta begyűjteni a három bajnoki pontot, mindkét együttes egy-egy egységgel lett gazdagabb ezen a hétvégén. Míg David Villa csapata úgy mentett pontot a ráadásban, addig Henry korábbi csapata remekül játszott a konferencia első Dallas otthonában, s az eredmény a hazaiakra nézve hízelgőbb. 

New York City - Chicago Fire 2-2 (1-2)
G: Ballochy (45+1.), Shelton (90+1.) ill. Cocis (14.), Larentowicz (27.)
Kiállítás: Allen (26.) ill. -

Gyorsan belekezdett a gólgyártásba a Fire, ám a hetedik percben jegyzett találatot a játékvezető les címén érvénytelenítette, így 0-0-val folytatódhatott a mérkőzés. Sokáig azonban nem mutatta ezt a számpárost az eredményjelző, a 14. percben ugyanis egy beívelést követően Cocis bólintott Saunders kapujába. A népes hazai publikumnak nem sok öröm jutott, a 26. percben egy pompás kiugrást láthattunk, majd egy csúnya hátulról történő becsúszást, melynek következtében Allen számára befejeződött a mérkőzés, a vendégek pedig büntetőköz jutottak. A megítélt tizenegyest  Larentowicz  magabiztosan értékesítette, így szűk fél óra elteltével már 0-2 állt az eredményjelzőn. A félidő lefújása előtt azonban visszajött a meccsbe a hazai csapat, a ráadásban előbb Johnson védett egy nagyot David Villa kísérleténél, ám a kipattanóra hazai játékos érkezett Ballochy személyében, a játékvezető pedig a kezdőpontra mutatott.

A fordulást követően kevés volt az említésre való esemény, egy-egy nagyobb lehetőséget jegyezhettünk fel, s mást semmit. A ráadásban azonban talpra ugrott a hazai publikum, ugyanis Shelton a kapuba pöccintette a labdát, ezzel otthon tartva egy bajnoki pontot.

FC Dallas - New York Red Bulls 0-0

Nem hozott gólt a konferencia első Dallas és a Red Bulls összecsapása, Kennedy és Robles nemes egyszerűséggel lehúzta a rolót. A mérkőzésen a vendégek irányítottak, ám mindkét csapatnak megvoltak a gólszerzési lehetőségei, azonban az utolsó passzok, nüánszok döntöttek, hiányoztak.

A hét eddigi eredményei:
D.C. United - Orlando City 2-1 

A folytatásban:
máj. 16. 22:00  Montreal Impact - Real Salt Lake (Eurosport 2)
máj. 17. 01:00 Vancouver Whitecaps - Seattle Sounders
máj. 17. 01:30 New England - Toronto FC
máj. 17. 02:30  Houston Dynamo - Portland Timbers
máj. 17. 02:30  Sporting Kansas - Colorado Rapids
máj. 17. 04:30  San Jose Earthquakes - Columbus Crew
máj. 17. 23:00  Orlando City - L. A. Galaxy (Eurosport)
máj. 18. 01:00  Philadelphia - D.C. United (Eurosport)

A góllövőlista élmezőnye:
1. Dempsey (Seattle Sounders), Kamara (Columbus Crew)  7 gól
3. Martins (Seattle Sounders), Rivero (Vancouver Whitecaps)  6 gól
5. Barnes (Houston Dynamo), Wondolowski (San Jose Earthquakes), Perez (FC Dallas), Altidore (Toronto FC), Wright-Phillips (New York Red Bulls) – 5 gól
10. Castillo (FC Dallas), Giovinco (Toronto FC), G. Torres (Colorado Rapids), C. Davies (New England Revolution) – 4 gól

Végezetül pedig a bajnoki tabella:


Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése